Az Európai Tanács kinevezte az új összetételű Európai Bizottságot

Az európai uniós tagországok vezetőiből álló Európai Tanács írásbeli eljárás útján kinevezte az új összetételű Európai Bizottságot a 2024. december 1-jétől 2029. október 31-ig tartó időszakra - tájékoztatott az uniós tanács csütörtökön.

Az Európai Tanács kinevezte az új összetételű Európai Bizottságot

Az Európai Tanács írásbeli eljárása az Európai Parlament (EP) előző napi szavazását követte, amellyel az EP-képviselők 370 igen szavazattal, 282 nem szavazattal és 36 tartózkodás mellett jóváhagyták az új összetételű Európai Bizottságot.

Az Európai Bizottság az Európai Parlament és a Tanács mellett egyike a három fő uniós intézménynek. Az Európai Bizottság javaslatokat kezdeményez új törvényekre és politikákra, figyelemmel kíséri azok végrehajtását és kezeli az EU költségvetését.

Ursula von der Leyen német politikus a második ciklusát kezdheti meg az Európai Bizottság élén. Az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Kaja Kallas, Észtország leköszönő miniszterelnöke lesz.

Az új biztosi kollégiumban Várhelyi Olivér magyar uniós biztos az egészségügyért és az állatjólét biztosításáért felelős portfóliót vezeti a következő öt évben.

Az Ursula von der Leyen által javasolt új összetételű Európai Bizottság további tagjai az alábbi portfóliókért lesznek felelősek: Teresa Ribera (Spanyolország) - tiszta, igazságos és versenyképes átmenet, Henna Virkkunen (Finnország) - technológiai szuverenitás, biztonság és demokrácia, Stéphane Séjourné (Franciaország) - jólét és iparstratégia, Roxana Minzatu (Románia) - emberek, készségek és felkészültség, Raffaele Fitto (Olaszország) - kohézió és reformok, Maros Sefcovic (Szlovákia) - kereskedelem és gazdasági biztonság, intézményközi kapcsolatok és átláthatóság, Valdis Dombrovskis (Lettország) - gazdaság és termelékenység, Dubravka Siuca (Horvátország) - a Földközi-tenger térségének ügyei, Wopke Hoekstra (Hollandia) - éghajlat, nettó zéró és tiszta növekedés, Andrius Kubilius (Litvánia) - védelem és űrpolitika, Marta Kos (Szlovénia) - bővítés, Jozef Síkela (Csehország) - nemzetközi partnerségek, Kósztasz Kadísz (Ciprus) - halászat és óceánok, Maria Luís Albuquerque (Portugália) - pénzügyi szolgáltatások, megtakarítási és beruházási unió, Hadja Lahbib (Belgium) - felkészültség és válságkezelés és egyenlőség, Magnus Brunner (Ausztria) - belügyek és migráció, Jessika Roswall (Svédország) - környezetvédelem, a vízgazdálkodás ellenállóképessége és versenyképes körforgásos gazdaság, Piotr Serafin (Lengyelország) - költségvetés, csalás elleni küzdelem és közigazgatás, Dan Jorgensen (Dánia) - energiaügy és lakhatás, Ekaterina Zaharieva (Bulgária) - induló innovatív vállalkozások, kutatás és innováció, Michael McGrath (Írország) - demokrácia, jogérvényesülés és jogállamiság, Apósztolosz Dzidzikósztasz (Görögország) - fenntartható közlekedés és turizmus, Christophe Hansen (Luxembourg) - mezőgazdaság és élelmiszerügy, Glenn Micallef (Málta) - generációk közötti méltányosság, ifjúság, kultúra és sport.

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás:

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program

A lakásvásárlást tekintve több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start hitelprogram - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program bevezetése óta eltelt hat hónap eredményeit ismertetve szombaton Debrecenben.
2026. 02. 28. 18:00
Megosztás:

Iráni konfliktus - Kína a katonai műveletek azonnali leállítását sürgeti

Kína nagyfokú aggodalmát fejezte ki az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott légitámadások miatt, és a katonai műveletek leállítását sürgeti - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 17:00
Megosztás:

Több mint 531 milliárd SHIB áramlott a tőzsdékre – Komoly nyomás alá került a Shiba Inu árfolyama

A Shiba Inu ismét kritikus ponthoz érkezett. Az on-chain adatok szerint egyetlen nap alatt több mint 531 milliárd SHIB token került kriptotőzsdékre, ami erős eladói nyomásra utal. A technikai kép továbbra is gyenge, a hétvégi alacsony likviditás pedig felerősítheti az árfolyammozgásokat.
2026. 02. 28. 16:00
Megosztás:

Megközelítette a 4 milliárd forintot a CIG Pannónia nyeresége tavaly

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 59,7 milliárd forintos díjbevétel mellett 3,958 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 28. 15:00
Megosztás:

A Leapmotor kínai autómárka gyors ütemben bővíti hálózatát Európában

A Leapmotor kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben erősíti európai jelenlétét - tájékoztatta a C Automobil Import Kft. az MTI-t szombaton.
2026. 02. 28. 14:00
Megosztás:

80 ezer BTC visszaszerzése hard forkkal? Mark Karpeles vitatott javaslata felforgathatja a Bitcoint

Egy minden eddiginél merészebb ötlet rázta meg a kriptoközösséget: a csődbe ment Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Mark Karpeles egy egyszeri Bitcoin hard fork végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy visszaszerezzen közel 80 000 BTC-t egy 2011-es hackből. A terv nemcsak technikai, hanem filozófiai szempontból is alapjaiban kérdőjelezi meg a Bitcoin egyik legszentebb elvét: a megváltoztathatatlanságot (immutability).
2026. 02. 28. 13:00
Megosztás:

A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja, Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) a gyógyszerpiac versenyjogi kérdéseiről szervezett szemináriumot. A háromnapos szakmai eseményen közel 20 ország versenyhatósági szakértői vettek részt. A GVH aktívan foglalkozik a gyógyszerpiacokon felmerülő versenyjogi problémákkal, nemrég két versenyfelügyeleti eljárást is indított versenykorlátozás, illetve erőfölénnyel való visszaélés gyanújával.
2026. 02. 28. 12:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát - közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
2026. 02. 28. 11:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. eredménye jelentősen nőtt 2025-ben

Az SPP Csoport 2025. évi adózott nyeresége 36,6 millió euró volt, 12,4 millió euróval magasabb, mint 2024-ben - tájékoztatott a Shopper Park Plus Nyrt. a tőzsde honlapján szombaton, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentésében.
2026. 02. 28. 10:00
Megosztás:

Izrael megtámadta Iránt

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
2026. 02. 28. 09:00
Megosztás:

Az Erste Ingatlan Alapok nyerték el az „Év Ingatlanpiaci Vállalata” díjat a Real Estate Awardson

A hazai ingatlanpiac egyik legjelentősebb szakmai díjával ismerték el az Erste Ingatlan Alapok több mint két évtizedes, stabil és értékteremtő működését a 2026-os Real Estate Awards gálán. Az elismerés a társaság piacvezető szerepét, fenntarthatósági törekvéseit és következetes üzleti teljesítményét igazolja.
2026. 02. 28. 08:00
Megosztás:

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket pénteken este, a pályázatot tavaly szeptemberben hirdette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Visit Hungary szakmai partnerségében - közölte a MSZÉSZ az MTI-vel.
2026. 02. 28. 06:00
Megosztás:

Így teremthetnek versenyelőnyt a bizonytalanságból a biztosítók

A makrogazdasági bizonytalanság, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási környezet széttagoltsága, illetve a gyors technológiai változások egyre összetettebb és kiszámíthatatlanabb működési körülményeket teremtenek világszerte a biztosítási szektor számára – állapítja meg az EY legfrissebb ágazati jelentése. Ezek a megatrendek a kihívások mellett azonban lehetőségeket is kínálnak az intézetek vezetőinek.
2026. 02. 28. 05:00
Megosztás:

Nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

A lakáskárok száma 36 százalékkal emelkedett 2025-ben, miközben a szélsőséges időjárás egyre nagyobb szerepet játszik az ingatlanokat érintő káreseményekben – derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásából[1] és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lakásbiztosítási állományára vonatkozó éves adataiból. A közös elemzés szerint miközben nő a kárkifizetések összege, a háztartások egy része kevésbé készül fel pénzügyileg a váratlan helyzetekre, és továbbra is jelentős az alulbiztosítottság kockázata. A növekvő kockázatok miatt kiemelten fontos a megfelelő lakásbiztosítás kiválasztása, amelyben már mesterséges intelligencián alapuló szakértői támogatás is segíti az ügyfeleket.
2026. 02. 28. 04:00
Megosztás:

Megjelent a NAV 2026-os ellenőrzési terve - lássuk kik vannak a célkeresztben

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2026-os ellenőrzési terve. A dokumentum alapján az elmúlt évek hagyományait folytatva az adatvagyonát felhasználva idén is célzottan választja ki ellenőrzésre az adózókat a hatóság. A Deloitte szakértői szerint a NAV-ot továbbra is a fokozatosság elve vezérli: először adatot egyeztet, illetve támogat, azonban a visszaesőknél azonnal közbeavatkozik.
2026. 02. 28. 03:00
Megosztás:

Koleszterin, vérnyomás: rendben! De mi a helyzet a vérzsírral?

A vezetők jelentős része rendszeresen ellenőrizteti a koleszterinszintjeit és a vérnyomását. Ha ezek rendben vannak, megnyugodnak. A számok jók, a teljesítmény magas, a napi működés stabil. A kockázat „kezelve”. A legutóbbi kutatási eredmények alapján a szív-érrendszeri kockázat ugyanakkor nem kizárólag a koleszterinszintről szól.
2026. 02. 28. 02:00
Megosztás:

Döntött az Unió! Mindenki fizetését nyilvánosságra kell hozni, amit sokan nem akarnának...

Az idő szorít: hamarosan alkalmazni kell az Európai Unió bérátláthatósági irányelvét, miközben jelenleg a vállalatok 75%-a és a munkavállalók 51%-a sem támogatná, hogy a keresetek mindenki számára hozzáférhetővé váljanak.
2026. 02. 28. 01:00
Megosztás: