Az év végéig biztosan erős maradhat a forint

Kétéves csúcsra erősödött a napokban a forint árfolyama, melynek euróhoz viszonyított lendülete az év hátralévő részében is kitarthat. A hazai fizetőeszköz erejét részben a már egy éve stabil, 6,5 százalékos jegybanki alapkamat adja, mely az idei évben várhatóan már nem is változik – jövő év közepétől azonban egy új kamatcsökkentési ciklus indulhat. A GDP-növekedés a vámháború és az egész Európára jellemző gazdasági lassulás miatt egyelőre nem tudott elrugaszkodni, így az MBH Bank elemzői továbbra is fenntartják 0,8 százalékos éves előrejelzésüket. Az egész éves, átlagos infláció 4,5 százalék körül várható, ugyanakkor bíztató jel, hogy a maginfláció szintje a legutóbbi adat szerint négy éve nem látott alacsony szintre süllyedt.

Az év végéig biztosan erős maradhat a forint

Jelentős kockázatot hordoznak a vámháborúk

Bár az Egyesült Államok és az EU közötti kereskedelmi megállapodás enyhített a feszültségeken, a 15 százalékos vámplafon komoly terhet jelent a kontinens gazdaságára nézve, ráadásul a vámháborúk lezáratlan kérdései továbbra is kockázatokat hordoznak Európa számára. Mivel hazánk legfontosabb kereskedelmi partnere, Németország megcélzott gazdaságélénkítő programjának hatása inkább 2026-tól válik érzékelhetővé, egyelőre az ipari megrendelések és az export is csökkenést mutat – ezzel a magyar növekedést is visszafogva.

„Noha a második negyedévben az előzetes várakozásokat meghaladó GDP-adat érkezett, összességében úgy látjuk, hogy az év egészében 0,8 százalék lehet az átlagos növekedés. A szolgáltatások, főként az információs és kommunikációs szektor, illetve a kiskereskedelem és vendéglátás növekedése erősítette a gazdaságot, míg az ipar és a mezőgazdaság jelentős visszaesést szenvedett el – főként a kedvezőtlen időjárási viszonyok és a gyenge külső kereslet miatt. Bíztató ugyanakkor, hogy a német és az euróövezeti feldolgozóipari beszerzési menedzser indexek az elmúlt hónapokban többéves csúcsra emelkedtek, így ez jövőre lökést adhat a hazai gazdaságnak is” – jelentette ki Árokszállási Zoltán, az MBH Elemzési Centrum igazgatója.

Bővült a foglalkoztatottak száma

Júliusban a korábbi hónapok gyengesége után váratlanul erős foglalkoztatotti adatot láttunk; egy hónap alatt 30 ezer fővel bővült a foglalkoztatottak száma – tartós pozitív trendfordulóra ugyanakkor csak akkor lehet számítani, ha a gazdasági növekedés is érezhetőbben magára talál. Mivel a munkaerőpiacok reakcióideje kifejezetten lassú, a beálló reálgazdasági változások 9-12 hónapos késéssel jelenhetnek meg a munkaerő iránti keresletben. A vállalatok bizonytalanságának enyhülésével újra elindulhat a munkaerő toborzása. Az MBH Elemzési Centrum szakértői 2025-re továbbra is 4,4 százalékos, 2026-ra 4,2 százalékos átlagos munkanélküliségi rátát prognosztizálnak.

4,5 százalékos átlagos éves infláció várható idén

Az árrésstop bevezetése ugyan segített kordában tartani az inflációt, az áremelkedés mértéke azonban így is a jegybanki célsávon kívül mozgott az elmúlt hónapokban. A nyári hónapok átmeneti dezinflációja után ősszel 4,5 százalék körül alakulhat az infláció, majd decemberre ismét 4 százalékot megközelítő szintet érhet el. A forint ereje a dezinflációt segíti, ugyanakkor az árrésstop jövőbeli kivezetése kedvezőtlen hatást gyakorolhat az árszínvonalra.

„A kilátásokat tekintve jó jel, hogy a maginfláció – vagyis a gyorsan változó, egyedi hatásoktól megtisztított mutató – tovább csökkent, 3,9 százalékos augusztusi éves szintű növekedése négy éve nem látott alacsony szintet jelent. A jelenleg látható tendenciák alapján 2025-ben 4,5 százalékos, 2026-ra pedig 3,9 százalékos átlagos inflációs rátával számolunk” – mondta Balog-Béki Márta, az MBH Elemzési Centrum szenior elemzője.

Jövőre indulhat a kamatcsökkentés

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa egy éve 6,50 százalékon tartja az alapkamatot, és a jelek szerint a közeljövőben ez nem is fog megváltozni. Ennek fő oka, hogy az infláció továbbra is célsávon kívül mozog, ráadásul a forint jelenlegi stabilitását is megingathatná egy korán megkezdett monetáris lazítás. Az MBH Bank szakértői mindezek alapján változatlan, 6,50 százalékos alapkamatot várnak az idei év végére.

„Tekintettel arra, hogy várakozásunk szerint az EKB és a Fed is csökkenteni fogja az irányadó rátát 2026 végéig, ez a magyar jegybank számára is egyre nagyobb teret adhat a kamatcsökkentésre. 2026-ban már elindulhat egy lazítási ciklus, melynek következtében a jövő év végére 6,00 százalékos alapkamattal számolunk” – emelte ki Árokszállási Zoltán.

Az infláció elleni küzdelem és a Fed várható kamatcsökkentései miatt erős a forint

Az MBH Elemzési Centrum a forint euróval szembeni árfolyamát idén év végén 397,5 forintra prognosztizálja, míg a jövőre várható átlagos árfolyam 400,3 forint lehet. Az elmúlt három hónap devizapiaci folyamatai a dollárgyengülésről és az ezzel párhuzamos forintfelértékelődésről szóltak, míg ezzel párhuzamosan az euró-forint árfolyam a június eleji 403 feletti szintről szeptember elejére – kétéves rekordot döntve – a 391-es szint alá is benézett.

A forint elmúlt hetekben látott erősödése mögött a szakértők szerint nemzetközi és hazai tényezők is állnak. Nemzetközi szinten a Fed kamatvágási várakozásai, az amerikai munkaerőpiac gyengülése és a politikai bizonytalanságok gyengítették a dollárt, miközben az Európai Központi Bank már óvatosabb politikát folytatott. Hazánkban a magas, 6,5 százalékos jegybanki alapkamat és a jegybank szigorú hangneme támogatta az árfolyam erősödését. Az MNB elnökének kijelentése, miszerint a gyenge forint már nem előnyös a felzárkózás szempontjából és árfolyamstabilitásra van szükség, tovább erősítette a forintot.

Fontos, hogy jelenleg a forint nominális árfolyama az MNB politikája miatt tekinthető viszonylag erősnek, azonban ha az alapvető inflációs folyamatokat sikerül moderáltabb mederbe terelni és az inflációs várakozások is lecsökkennének, úgy az MNB végre elkezdhetné a kamatcsökkentéseket, ami gyengítené a forint egyik legfontosabb jelenlegi támaszát.

Meghaladja a célt, de a tavalyinál jobb lesz a hiány

A szakérők szerint az államháztartás eredményszemléletű hiánya a tavalyi, 4,9 százaléknál minden bizonnyal alacsonyabb lesz, de meghaladja a költségvetési tervben szereplő, 4,1 százalékos szintet. Mivel az állampapírkamatok miatt jelentkező kiadások csökkennek ebben az évben – ami jelentősen javítja az egyenleget – az elemzők jelenleg a GDP 4,6 százaléka körüli hiányt látják reálisnak.

„Az államadósság GDP-arányos rátája Magyarországon idén kismértékben emelkedhet 2024-hez képest. Ennek a gyenge GDP-növekedés és a relatíve magas költségvetési hiány az oka. Az adósságráta növekedésének mértékét azonban idén csillapíthatja, hogy a forint árfolyama év végén a tavalyihoz képest lényegesen erősebb lehet” – húzta alá Árokszállási Zoltán, az MBH Elemzési Centrum igazgatója. 


BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás: