Az IKEA Magyarország 11 százalékos forgalomnövekedéssel zárta a 2023-as pénzügyi évet, január végétől ismét csökkenti az árait és megújítja a soroksári áruházat

Az IKEA Magyarország a 2023-as pénzügyi évben 145 milliárd forint kiskereskedelmi forgalomról számolt be, amely 11 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A három hazai áruházban összesen 8,1 millió vásárlót fogadtak. Az IKEA az idei pénzügyi évben már másodszor csökkenti árait közel 1200 termékre vonatkozóan, és a jövőben tovább folytatja az erre irányuló törekvéseit. A vállalat 2024-ben bevezeti a Kreativ tervező applikációt, amely a mesterséges intelligenciára és kiterjesztett valóságra építve teszi könnyebbé a belső terek tervezését, valamint számos új terméket dob piacra. Az IKEA jelentős beruházást valósít meg a hazai piacon 2025-ig: a még kényelmesebb vásárlói élmény érdekében változatlan nyitvatartással teljesen megújítja a soroksári áruházát.

Az IKEA Magyarország 11 százalékos forgalomnövekedéssel zárta a 2023-as pénzügyi évet, január végétől ismét csökkenti az árait és megújítja a soroksári áruházat

„Ismét egy kivételes pénzügyi év áll mögöttünk, amely során számos kihívás ellenére is tovább javítottuk az ügyfélélményt minden csatornánkon. Mind a három magyarországi áruházban elindítottuk a Szkenneld és Vedd szolgáltatást, amelyet a vevők egyre gyakrabban használnak, hiszen jelentősen felgyorsítja a vásárlást. Pécsen és Debrecenben is megnyitottuk a Tervezőstúdiónkat, amelynek köszönhetően közelebb kerültünk a régiós vásárlóinkhoz. A minél szélesebb körű elérhetőség érdekében tovább dolgozunk azon, hogy a következő hónapokban és években csökkentsük az árakat, amelyre idén is ugyanúgy keressük a lehetőségeket, ahogyan tavaly tettük” – mondta David McCabe, az IKEA Csehország, Magyarország és Szlovákia vezérigazgatója.

Az árcsökkentési törekvések részeként az IKEA január végétől elindítja a 2024-es pénzügyi év második árcsökkentési hullámát, amelynek keretében 1196 terméket kínál kedvezőbb áron. A vállalat olyan termékcsoportok árait viszi lejjebb, mint a KALLAX, MALM, EKET, SAMLA, BILLY és LACK. A tavaly októberben kezdődött első és a mostani árcsökkentési hullám során az IKEA összesen 1773 terméket kínál átlagosan 17 százalékkal kedvezőbb áron. Az árcsökkentés volumene 19 százalékkal növekszik a 2024-es pénzügyi év első harmadában az előző pénzügyi év azonos időszakához képest.

A 2023-as pénzügyi évben az online eladások aránya 23,2 százalék maradt, viszont jellemzően többet költöttek az emberek a digitális térben: egy vásárlás átlagos értéke az áruházakban 28 605 forint volt, az online vásárlások esetében pedig 80 705 forint. 250 ezer vendéggel több fordult meg az IKEA Étterem és Kávézó asztalainál az előző évhez képest, így összesen 4,1 millió vendéget szolgáltak ki.

Az IKEA Magyarországnak 1 683 munkatársa volt a tavalyi pénzügyi évben. A vállalat idén januárjától átlagosan 9,5 százalékkal emelte a fizetésüket, karácsony előtt pedig a kitűzött célok teljesítéséért megkapták az éves bónuszt az One IKEA Bonus jegyében. Azok a munkatársak, akik több mint öt éve dolgoznak a vállalatnál, nyugdíjjárulékot is kaptak a Tack! elnevezésű hűségprogram keretében. Az IKEA összesen mintegy 1,4 milliárd forintot fordított erre a három pénzügyi bónuszra.

Elindult a Soroksár 2.0 projekt

A soroksári áruház átalakítása tavaly novemberben indult és a tervek szerint 2025-ig tart. A több mint 19,2 milliárd forint összegű beruházás célja a rendelések kiszolgálási kapacitásának maximalizálása és a vásárlói élmény növelése. A beruházást követő években az IKEA 80 százalékkal szeretné növelni az online rendelések feldolgozását. A világon egyedülálló fejlesztés lehetővé teszi, hogy az IKEA több vásárlóhoz elérjen anélkül, hogy egy önálló disztribúciós központba kellene beruházni.

Az átalakítás részeként a Bisztró mérete megduplázódik, a Kattints és Vedd át elnevezésű csomagpont-szolgáltatás tárolókapacitása pedig négyszeresére növekedik a soroksári áruházban. Emellett mindenhol csökken majd a várakozási idő, legyen szó a vásárlás vagy a fizetés folyamatáról. Ebben segít például a Kompass alkalmazás, amely nemcsak azt mutatja meg a vásárlóknak, hol találják meg a kiválasztott terméket, de az ahhoz vezető legrövidebb utat is megjeleníti.

Az egész áruház területén elérhető tervező- és rendelési kioszkok, önkiszolgáló pénztárak, valamint az eladóknál lévő mobil terminálok bevezetésével az IKEA lehetővé teszi, hogy a látogatók megváltoztassák a vásárlás sorrendjét. Ennek eredményeként már az áruházi barangolás során fizethetnek, és mire a kijárathoz érkeznek, akár egyből át is vehetik az összekészített csomagjukat.  Az online rendeléseket pedig az új kézbesítési ponton várakozás nélkül, közvetlenül a parkolónál lehet majd átvenni.

A soroksári áruház emellett továbbra is rendelkezésére áll azoknak, akik inspirációért, ötletekért vagy szakértői tanácsért látogatnak el az áruházba: Soroksár 2.0 projekt befejezésével ehhez sokkal több lehetőség és elkötelezett szakember áll majd a rendelkezésükre.

A megvalósításra váró tervek vizualizálását digitális képernyők és falak teszik majd egyszerűbbé, ráadásul az újonnan kifejlesztett digitális rendszer több bútor-kombinációs készletet és terméket támogat. A Home Lab helyiség kialakításával a vásárlók közvetlenül a koncepció összeállítása, után valós méretben és színben kivetítve láthatják a tervezett megoldásukat, mielőtt végleges döntést hoznának.

Az áruház az átépítés alatt változatlan nyitvatartással üzemel annak érdekében, hogy továbbra is elérhető legyen a vásárlók számára.

AI alapú tervező applikáció: IKEA Kreativ

Az IKEA lakberendezési szolgáltatásai egy új, a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket kihasználó alkalmazással bővülnek: az IKEA Kreativ segítségével a felhasználók a telefonjukkal beszkennelhetik a tervezésre váró szobát, és a virtuális térben szabadon helyezhetnek el IKEA bútorokat, hogy megnézzék, hogyan nézne ki a szoba a terveik alapján, hogyan illeszkednek egymáshoz a bútorok. A belső terek 3D-s, kevert valóságban való megjelenítése interaktív tervezési élményt és még több inspirációt kínál a lakberendezéshez.

Új és megújuló termékek

2024-ben a Nytillverkad kollekció két további sorozatára számíthatnak a vásárlók, amelyekkel az IKEA a múlt ikonikus termékei előtt tiszteleg, de a mai kor igényeinek megfelelően, újratervezett formában mutatja be őket. A január óta kapható sorozat az 1960-as évek és az 1970-es évek elejének laza és játékos időszakára összpontosít. A kínálatba olyan neves tervezők, mint Karin Mobring és Gillis Lundgren ikonikus foteljei és asztalai is visszatérnek.

Februárban jelenik meg a VÄXELBRUK kollekció, amely az IKEA munkatársainak korábbi, már nem használt munkaruháiból született meg és tizenhat textilterméket tartalmaz. Az újragondolt párnahuzatok, függönyök vagy táskák alapanyaguknak köszönhetően nem csak kiváló példái a textilhulladék újrahasznosításának, de egytől-egyig egyedi történetet hordoznak. A kívánt szín és minőség elérése érdekében a feldolgozott munkaruhák mellett alapanyagként szolgált még PET-palackokból származó, újrahasznosított poliészter és további textilhulladék. A kollekció tanulságaira építve az IKEA a jövőben is keresi az újrafeldolgozás lehetőségeit.

Az IKEA kiemelt figyelmet fordít az otthoni biztonságra. Tavaly mutatta be a VIHALS komód saját fejlesztésű biztonsági zár megoldását, amely jelentősen csökkenti a bútorok felborulásának kockázatát. Idén más fiókos szekrények, például a TONSTAD is megkapják ezt a biztonsági zárat. A funkciónak köszönhetően egyszerre csak korlátozott számú fiókot lehet kihúzni, emiatt jelentősen csökken a bútor felborulásának kockázata. Amennyiben a komód a falhoz van rögzítve, a funkció kiold, és akár egyszerre az összes fiókot ki lehet húzni. A biztonsági zár az IKEA saját szabadalma, amelyet szabadon elérhetővé tett az otthonok biztonságának növelése érdekében.

A BILLY könyvespolc, amely több mint 40 éve az IKEA egyik legkelendőbb és legnépszerűbb terméke, januárban új változatban került az áruház kínálatába. Az új designt számos ponton finomította a vállalat, hogy jobban megfeleljen a fenntarthatóság és a körforgásos működés követelményeinek. A furnért helyettesítő papírfólia használata növeli a karcállóságot, az új élkialakítás pedig csökkenti a felhasznált műanyag mennyiségét. A hátlap rögzítésére korábban használt szögeket reteszek váltották fel, amelyek megkönnyítik az összeszerelést és a szétszerelést is.

Fókuszban a fenntarthatóság

Az IKEA termékkínálatának közel 60 százaléka fenntartható alapanyagokból készült, és az eladások alapján ez a vásárlók számára is fontos: az értékesített termékek 35 százaléka esett ebbe a kategóriába a 2023-as pénzügyi évben.

A termékfejlesztésre és a szállítmányozás fenntarthatóságára is kiemelt figyelmet fordít a vállalat. Az Ingka Csoport célul tűzte ki, hogy 2025-re az ügyfélkiszállítások és szolgáltatások szállításának 100 százalékát elektromos járművekkel vagy más zéró emissziós megoldásokkal végezze. A 2023-as pénzügyi évben 111 beszállítónak sikerült elérnie, hogy 100 százalékban megújuló forrásokból származó villamos energiát használjon, ezzel összesen már 268 ilyen beszállítója van a Csoportnak. A fenntarthatósági szempontokat az IKEA igyekszik minden szolgáltatására, így az éttermeire is kiterjeszteni. A 2021-es ENSZ Élelmiszerrendszerek Csúcstalálkozója kapcsán bejelentett új élelmiszeripari kötelezettségvállalások közé tartozik, hogy 2025-ig az éttermekben kínált főétkezések 50 százaléka növényi eredetű, 80 százaléka pedig nem vörös hús. Ennek támogatására fejlesztette ki az IKEA növényi alapú ételkínálatát és húsmentes hot dogot is kínálnak az IKEA éttermeiben.

Ipari és GDP adatok érkeznek a jövő héten

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn a külkereskedelmi termékforgalom januári adatait, kedden a bruttó hazai termék (GDP) 2025. negyedik negyedéves alakulásának második becslését, szerdán a szolgáltatások külkereskedelmének 2025. negyedik negyedéves adatait, csütörtökön a kiskereskedelem januári adatait, pénteken az ipar januári teljesítményének első becslését teszi közzé.
2026. 03. 01. 15:00
Megosztás:

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek, az ott tartózkodó, konzuli védelemre regisztrált magyarok száma szombat reggeltől estig 1893-ról 4144-re nőtt - erről írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében vasárnap reggel.
2026. 03. 01. 14:00
Megosztás:

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 13:00
Megosztás:

Így teljesített a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 01. 11:00
Megosztás:

Bitmine és Strategy: 15,9 milliárd dolláros lebegő veszteség rázza meg az intézményi kriptopiacot

Az intézményi kriptovaluta-treasury stratégiák árnyoldala került reflektorfénybe. A legfrissebb piaci adatok szerint két meghatározó digitális eszközöket felhalmozó vállalat, a Bitmine és a Strategy összesen 15,9 milliárd dollárnyi nem realizált (unrealized) veszteséget görget maga előtt. Bár ezek a tételek egyelőre csak könyvelési (mark-to-market) veszteségek, a számok jól mutatják, milyen kockázatokkal járhat az agresszív kriptofelhalmozás egy volatilis piacon.
2026. 03. 01. 10:00
Megosztás:

Tőkepiaci csúcsteljesítmények az idei BÉT Legek díjátadón

Több mint 25 éves hagyományra tekint vissza a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT Legek díjátadó, amely mostanra a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményévé vált. Az idei gálán a BÉT 18 kategóriában ismerte el a piaci szereplők 2025-ös teljesítményét, díjazva a kiemelkedő eredményeket és a tőkepiac fejlődéséért tett lépéseiket. Az eseményt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a magyar tőkepiac stabilitásának és versenyképességének jelentőségét.
2026. 03. 01. 09:00
Megosztás:

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás:

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás: