Az IMF nem változtatott idei globális gazdaságnövekedési előrejelzésén

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint nem változtak a világgazdaság idei és jövő évi kilátásai a szervezet előző, áprilisi előrejelzése óta.

Az IMF nem változtatott idei globális gazdaságnövekedési előrejelzésén

Az IMF kedden ismertetett Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) felülvizsgált prognózisa szerint idén a világ egészére számolt hazai össztermék (GDP) az áprilisban ismertetett előrejelzéséhez hasonlóan, 3,2 százalékkal nő. A jövő évi GDP-bővüléssel kapcsolatos várakozás is 3,2 százalék maradt.

Tavaly 3,3 százalékkal nőtt a világgazdaság.

Az áprilisi 1,7 százalékhoz képest 1,8 százalékra javította a fejlett országok idei növekedésére vonatkozó várakozását a valutaalap, miközben a jövő évi adatot 1,8 százalékon tartotta. Az országcsoport hazai összterméke 1,7 százalékkal nőtt tavaly.

Az euróövezetben a tavalyi 0,4 százalékos GDP-növekedés után idén 0,8 százalékos bővülést vár az IMF, ami megegyezik az áprilisi előrejezéssel.
Az euróövezet jövő évi GDP-növekedésével kapcsolatos becslését ugyanakkor 1,5 százalékról 1,2 százalékra rontotta az IMF.

Németország idei növekedési prognózisát 0,2 százalékról 0,0 százalékra módosították, a jövő évit pedig 1,3 százalékról 0,8 százalékra változtatták a jelentés összeállítói. A német GDP tavaly 0,3 százalékkal csökkent.

Az amerikai gazdaság kilátásaival kapcsolatban derűlátóbb az IMF áprilishoz képest: az idei GDP-növekedési előrejelzését 2,7 százalékról 2,8 százalékra, a jövő évit pedig 1,9 százalékról 2,2 százalékra javította. Az amerikai GDP tavaly 2,9 százalékkal nőtt.

A fejlődő országokban idén és jövőre egyaránt 4,2 százalékos növekedést vár az IMF. Az idei prognózist 0,1 százalékponttal javították, a jövő évit viszont változatlan szinten tartották. Az országcsoport GDP-je 4,4 százalékkal bővült tavaly.

Az IMF javított Kína idei és jövő évi növekedésével kapcsolatos előrejelzését áprilishoz képest, az ideit 4,6 százalékról 4,8 százalékra, a jövő évit 4,1 százalékról 4,5 százalékra változtatta. Kína gazdasága tavaly 5,2 százalékkal nőtt.

India idei gazdasági növekedése is nagyobb lehet az áprilisban vártnál, a bővülés jócskán meghaladja majd a kínait. Az idei GDP-növekedési kilátást 6,8 százalékról 7 százalékra javította fel az IMF, míg a jövő évi előrejelzésén nem változtatott, azt 6,5 százalékon tartotta, miután a tavalyi növekedés 8,2 százalék volt.

Oroszország GDP-je idén 3,6 százalékkal nőhet az áprilisban becsült 3,2 százalék helyett, jövőre pedig 1,3 százalék lehet a gazdasági növekedés, kisebb az áprilisban várt 1,8 százaléknál. Az orosz GDP 3,6 százalékkal nőtt tavaly.

A világkereskedelmi forgalom tavaly 0,8 százalékkal bővült, az IMF prognózisa szerint idén 3,1 százalékkal, jövőre 3,4 százalékkal nő. Áprilisi becsléséhez képest az idei és a jövő évi forgalom alakulásával kapcsolatos adatot 0,1 százalékponttal javította.

A Brent, a Dubai Fateh és az amerikai WTI nyersolaj árának átlaga 80,59 dollár volt tavaly. Az idén 81,29 dollár, jövőre pedig 72,84 dollár lehet az IMF szerint.

A globális infláció a tavalyi 6,7 százalékról idén 5,8 százalékra, jövőre 4,3 százalékra lassul. Az IMF áprilisban az idei évre nagyobb, 5,9 százalékos, jövőre szintén nagyobb, 4,5 százalékos inflációt várt.

Az IMF a fejlett országokban továbbra is 2,6 százalékos inflációt vár az idén, míg a jövő évit 2,1 százalékról 2 százalékra vitte le. Az euróövezetben idén 2,4 százalékos, jövőre 2 százalékos inflációra számít az IMF. A ideit változatlan szinten tartotta, a jövő évit 2,1 százalékról vitte le. Japánban az idén változatlanul 2,2 százalékos inflációt becsül az IMF, a jövő évit 2,1 százalékról 2 százalékra módosította.

Az Egyesült Államokba idén 3 százalékos, jövőre 1,9 százalékos inflációra számít az IMF, áprilishoz képest az ideit 2,9 százalékról fölfelé, a jövő évit 2 százalékról lefelé változtatta meg egyaránt 0,1 százalékponttal.

A fejlődő országokban a tavalyi 8,1 százalék után az idén 7,9 százalékos, jövőre pedig 5,9 százalékos inflációra számít az IMF. Az ideit 0,3 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,2 százalékponttal alacsonyabbra várja az áprilisban jelzettnél.

Az idei magyar GDP-növekedéssel kapcsolatos becslését az áprilisi 2,2 százalékról 1,5 százalékra rontotta az IMF, a jövő évit pedig 3,3 százalékról 2,9 százalékra módosította, miután tavaly 0,9 százalékos csökkenést jegyeztek föl.

A jelentés összeállítói szerint Magyarországon az infláció a tavalyi 17,1 százalék után idén 3,8 százalék, jövőre 3,5 százalék lesz. Az ideit az áprilisban várt 3,7 százalékhoz képest fölfelé módosították, a jövő évre vonatkozó adat megegyezik az áprilisban becsülttel. Az IMF áprilishoz hasonlóan továbbra is azzal számol, hogy a munkanélküliség idén 4,4 százalék, jövőre pedig 4,2 százalék lesz Magyarországon a tavalyi 4,1 százalékot követően.


Kompozit orrmerevítő vagy acélbetét: melyik való a munkádhoz?

Ha munkavédelmi cipőt keresel, előbb-utóbb eléd kerül a kérdés: acél vagy kompozit orrmerevítő legyen benne?
2026. 10. 13. 15:00
Megosztás:

Hol lehet olcsó nappali szekrénysort venni online? Méret és szállítás

Olcsó nappali szekrénysort online többek között a Belini, a mömax és a Möbelix kínálatában érdemes keresni. A legkedvezőbb ajánlatot azonban nem lehet pusztán a termékár alapján kiválasztani. Fontos a teljes szélesség, a szekrények elrendezése, a TV-elem mérete, a kiszállítás díja és az is, hogy saját kezűleg kell-e összeszerelni a bútort. A jelenlegi kínálatban már 80 000 Ft körül is találhatók kész összeállítások, míg a több változatban, 200-300 cm-es méretben elérhető modellek jellemzően magasabb árszinten jelennek meg.
2026. 10. 13. 14:30
Megosztás:

A német iparban fokozódott az alapanyaghiány

Kissé tovább nőtt az alapanyag-hiány a német iparban szeptemberben, a megkérdezett cégek 14,6 százaléka számolt be a köztes termékek hiányáról, míg egy hónappal korábban, augusztusban ez az arány 13,3 százalék volt - derült ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) felméréséből.
2026. 10. 13. 14:00
Megosztás:

Kétbillió dolláros vagyonátadás hajthatja a kriptót – Tom Lee cége tovább veszi az ethert

Új vásárlói hullámot hozhat a kriptopiacra az idősebb generációktól a fiatalabbakhoz kerülő vagyon – véli Tom Lee, a Bitmine elnöke. A Wall Street ismert szakembere szerint 2026 és 2028 között akár 2 billió dollár is gazdát cserélhet, amiből a digitális eszközök piaca is részesülhet.
2026. 10. 13. 13:30
Megosztás:

ÉVOSZ: a régió élmezőnyéhez közelítenek a magyar építőipari bérek

Az építőipari vállalkozásoknál 2026-ban fizetett bruttó átlagbérek alapján Magyarország a régió középmezőnyének felső részében helyezkedik el - közölte a bérek nemzetközi versenyképességének értékelése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.
2026. 10. 13. 13:00
Megosztás:

Esik a Solana árfolyam, mégis vásárolnak: 13 %-os osztalékkal gyűjt pénzt a DeFi Development

A Solana árfolyamának visszaesése sem állította le a DeFi Development felhalmozását: a Nasdaqon jegyzett vállalat újabb több mint 22 ezer SOL-lal és SOL-egyenértékű eszközzel növelte tartalékait. Eközben a cég CHAD nevű elsőbbségi részvénye történelmi csúcsra kapaszkodott, és megközelítette a 10 dollárt. A látványos kettősség mögött egy különleges finanszírozási modell áll, amelynek vonzerejét a jelenlegi, évi 13 százalékos osztalékráta adja – a kockázatát pedig jelentős részben ugyanaz a Solana, amelyből a vállalat egyre többet halmoz fel.
2026. 10. 13. 12:30
Megosztás:

Árstop után: elmaradtak a nagy díjemelések a lakásbiztosításoknál

Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók önkéntes kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy 2026. június 30-ig nem emelik a lakásbiztosítási termékeik alapdíjait – derül ki az Insura.hu frissen közzétett adataiból.
2026. 10. 13. 12:00
Megosztás:

Fordult a kocka: már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének

Kevesebben terveznek ingatlant vásárolni, miközben az eladási szándék országosan nem változott érdemben – derül ki a Závecz Research ingatlan.com megbízásából készített, 1000 fős mintán alapuló online reprezentatív kutatásából. A szeptemberi felmérésben a 18–79 évesek 7,3 százaléka tervezett vásárlást a következő egy évben, szemben a júniusi 9,7 és a tavaly szeptemberi 10,3 százalékkal. Míg egy éve nagyjából minden tizedik felnőtt ingatlanvásárlásra készült, idén ősszel már csak minden tizennegyedik.
2026. 10. 13. 11:30
Megosztás:

Az IMF javította a magyar gazdaság növekedési kilátásait

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi 1,7 százalékos előrejelzéséhez képest 1,9 százalékra emelte a magyar gazdaság idei, és 2 százalékról 2,1 százalékra a jövő évi növekedésére vonatkozó várakozását kedden ismertetett legfrissebb, World Economic Outlook (WEO) jelentésében. Tavaly 0,5 százalékkal nőtt a magyar hazai össztermék (GDP).
2026. 10. 13. 11:00
Megosztás:

Hozamot termelhetnek a Safe tárcákban tartott stabilcoinok

A CoinShares a Safe Labs és a Railnet együttműködésével hozamtermelő stabilcoin-stratégiákat tenne elérhetővé a Safe kriptotárcák felhasználóinak. A konstrukció a professzionális befektetési stratégiákat saját kezelésű pozíciókkal kapcsolná össze: a CoinShares nem venné letétkezelésbe az ügyfelek eszközeit. A hozam ugyanakkor nem garantált, a hozzáférést pedig földrajzi és jogosultsági feltételek korlátoznák.
2026. 10. 13. 10:30
Megosztás:

Gyengült az euró a dollár ellenében; a forint a 365-ös szint alá erősödött az euróval szemben

Továbbra is többéves csúcsok közelében mozognak a hosszú hozamok az eurózónában; a tegnapi kereskedés nem hozott jelentős elmozdulásokat. A francia kötvénypiacon továbbra is nagyon feszült a hangulat, ahol a befektetők a költségvetés fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmakat és a közelgő elnökválasztás kilátásait mérlegelik, így a francia 10 éves hozam már több mint 140 bázisponttal haladja meg a német 10 évest.
2026. 10. 13. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street-i indexek, emelkedett a nyersolaj jegyzése

Vegyesen zárták a hétfői kereskedést a vezető Wall Street-i indexek: a Dow 0,4%-kal emelkedett, az S&P500 gyakorlatilag stagnált, míg a technológiai túlsúlyú NASDAQ 0,4%-kal esett. A befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus kedvezőtlen hétvégi hírei és az emelkedő olajárak alakították, miközben a befektetők fél szemmel már itt a gyorsjelentési szezon híreire figyelnek. A héten több nagybank, köztük a Goldman Sachs, a Citigroup és a JPMorgan teszi közzé eredmény jelentését, ami mellett a szeptemberi inflációs és konjunktúra adatok is érkeznek.
2026. 10. 13. 09:30
Megosztás:

Pozitív tartományban zárták a hétfői kereskedést a vezető európai részvényindexek

Felfelé kapaszkodtak a vezető európai részvényindexek a hét első kereskedési napján, amikor a befektetők figyelme a közel-keleti konfliktus szélesedéséről és az olajárak, valamint a kötvényhozamok emelkedéséről az induló gyorsjelentési szezon felé fordult. A páneurópai Stoxx600 0,7%-kal került feljebb, melynek többségében erősödni tudó komponensei közül a bankok és a közművek teljesítettek a legjobban, míg a sereghajtók a telekommunikáció és a technológia voltak. Ezzel összhangban a mértékadó európai részvényindexek közül a bankpapír túlsúlyos spanyol IBEX teljesített a legjobban 1,3%-os emelkedésével.
2026. 10. 13. 09:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam elemzés és előrejelzés

Újabb fordulóponthoz érkezett a Bitcoin: miközben az árfolyam visszakapaszkodott 83 ezer dollár fölé, az amerikai inflációs adat ismét jelentősen megmozgathatja a piacot. Az elemzők szerint egy kedvezőtlen meglepetés 80 ezer dollár alá nyomhatja a legnagyobb kriptovalutát, míg az enyhébb infláció 86 ezer dollárig vagy még magasabbra repítheti. A tartós emelkedéshez azonban az intézményi vásárlóknak is vissza kellene térniük.
2026. 10. 13. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 10. 13. 08:00
Megosztás:

Új felügyelőbizottsági tagokat választott az MBH Bank közgyűlése

Az MBH Bank Nyrt. 2026. október 12-ei rendkívüli közgyűlésén felügyelőbizottsági tagnak választották Hamecz Istvánt és Fenyvesi Csabát – tette közzé a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett hitelintézet.
2026. 10. 13. 07:05
Megosztás:

A Városliget lett idén Európa legjobb nagyvárosi parkja

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten.
2026. 10. 13. 06:30
Megosztás:

Különadót vetne ki az olajcégek extraprofitjára a Független Benzinkutak Szövetsége

A nagy olajipari társaságok rendkívüli nyereségének célzott megadóztatását kezdeményezi a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ), és az ebből származó bevételből a tömegközlekedés, a kistermelők, a független benzinkutak, valamint az élelmiszerek és egészségügyi termékek szállítási költségeinek támogatását javasolja - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 10. 13. 06:00
Megosztás:

Több ezer spanyol állampolgár nem szavazhat a novemberi parlamenti választásokon

Több ezren nem szavazhatnak a november 29-i spanyol parlamenti választásokon azok közül, akik a Franco-diktatúrában száműzöttek leszármazottaiként kaptak állampolgárságot, miután a spanyol legfelsőbb bíróság megerősítette választójoguk korábbi felfüggesztését hétfőn Madridban.
2026. 10. 13. 05:30
Megosztás:

Átadták az Egis Gyógyszergyár új központi disztribúciós raktárát Fóton

Átadták az Egis Gyógyszergyár Zrt. új központi disztribúciós raktárát Fóton hétfőn.
2026. 10. 13. 05:00
Megosztás: