Az MKB erős piaci pozíciókkal készül a fúzióra

Az MKB Bank Nyrt. ma közzétett pénzügyi jelentése szerint az MKB Csoport tavaly sikeresen alkalmazkodott a változó gazdasági környezethez és teljesítette stratégiai céljait. A makrogazdasági bizonytalanságok és az integráció első szakaszának teljesítése közepette nőtt a bank jövedelmezősége és hatékonysága, miközben ügyfélállományai tovább bővültek. A bankcsoport mérlegfőösszege 10 614,4 milliárd forint, korrigált adózás utáni nyeresége pedig 176,6 milliárd forint volt az év végén.

Közzétette a 2022-es pénzügyi évről szóló tőzsdei jelentését az MKB Csoport, amely tartalmazza az év közben beolvadt Budapest Bank és a leányvállalatként konszolidált Takarék Csoport, illetve a sikeresen átvett Sberbank hitelállomány számait is.

2022 végén az MKB Csoport mérlegfőösszege 8,9%-os éves növekedést követően 10 614,4 milliárd forint volt. A bankcsoport bruttó hitelállománya egy év alatt 582,4 milliárd forinttal, 5 011,1 milliárd forintra emelkedett. A lakossági ügyfélhitelállomány 10,9%-kal, a vállalati hitelállomány 19,3%-kal gyarapodott egy év alatt. Növekedett emellett az MKB Csoport betétállománya is (+5,7%), amely 2022 utolsó napján meghaladta a 6 574,4 milliárd forintot – a vállalati betétállomány 6,9%-kal nőtt, míg a lakossági szegmens állománya szinten maradt.

A bankcsoport tavaly számos, a gazdasági növekedés és az MKB stratégiája szempontjából kiemelt területen növelte ügyfélállományát és javította piaci részesedését. A lakossági üzletágban a fedezetlen hitelek állománya kiemelkedően (+34,2%) nőtt 2022-ben, míg a fedezett hitelek állománya - a Sberbanktól átvett állományt is figyelembe véve - 19,9 milliárd forinttal bővült. 

Az MKB Csoport agrár- és élelmiszeripari üzletágában kezelt hitelállomány több mint 90 milliárd forinttal nőtt, év végére mintegy 540 milliárd forintot tett ki. Emellett az egyedi kezelésű kkv- és nagyvállalati kör hitelállományai 17,8%-kal, a kisvállalatoké pedig 15,1%-kal emelkedtek.

A bank saját tőkéje 808,7 milliárd forintra nőtt a 2021. év végi 692,0 milliárd forintról, ami tovább erősítette az MKB külső sokkokkal szembeni ellenállóképességét. A bankcsoport tőkemegfelelési mutatója – jelentősen meghaladva a szabályozói minimumokat – 19,7%-ra emelkedett, stabil alapot biztosítva a további növekedéshez, valamint likviditási helyzete is stabil, bőven a szabályozói elvárások felett alakult.

„Büszkék vagyunk arra, hogy bankcsoportunk a turbulens makrogazdasági környezethez is képes volt alkalmazkodni, teljesítette stratégiai céljait és erősíteni tudta a főbb piaci szegmensekben betöltött pozícióit. Köszönjük ügyfeleink belénk vetett bizalmát, és a tavalyi eredményekre építve folytatjuk egy még hatékonyabb, az ügyféligényeket még jobban kiszolgáló bank építését” – nyilatkozta Dr. Barna Zsolt, az MKB Bank és a Magyar Bankholding elnök-vezérigazgatója.

„Az MKB Csoport 107,4 milliárd forint számviteli eredménnyel zárta a 2022-es évet, amely magában foglalja a kormányzati intézkedések összesen 73,4 milliárd forintos eredménycsökkentő hatását is. A Bankcsoport korrigált adózás utáni eredménye 176,6 milliárd forintot volt 2022-ben. Az MKB Csoport az intenzív átalakulási folyamat és a piaci bizonytalanságok közepette is tudta növelni ügyfélállományait, bevételeit és jövedelmezőségét, miközben a működési költségek jelentősen nőttek főleg az inflációs nyomás hatására” – hangsúlyozta Krizsanovich Péter, az MKB Bank és a Magyar Bankholding pénzügyi vezérigazgató-helyettese.

2022-ben az MKB Csoport működési költsége a bevételek bővülésénél kisebb mértékben nőtt, 215,8 milliárd forintot tett ki. A tavalyi évhez viszonyított 18,0%-os növekedés elsősorban a makrogazdasági környezetnek – így a jelentős inflációs nyomás és az árfolyamhatások következménye, ugyanakkor az erőteljesen növekvő bevételeknek is köszönhetően az éves költség-bevétel arány 45,2%-ra csökkent.

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás:

A gyermekláb támogatása minden lépésnél

A gyermekek fejlődése során az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen lábbelit választunk számukra. A megfelelő cipők és szandálok alapvető szerepet tölthetnek be minden nap, mivel nem csupán a mindennapi használatuk fontos, hanem a gyermekek lábfejlődéséhez is hozzájárulnak.
2026. 03. 19. 15:00
Megosztás:

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
2026. 03. 19. 14:30
Megosztás:

Bevétel és export: ébredő optimizmus a nagyvállalatoknál

A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint 2025 negyedik negyedévében tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében. Az árbevétel-növekedési várakozások átlaga 1,3 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb érték 2024 második negyedéve óta. A számok egy lassan, de folyamatosan élénkülő üzleti klíma képét rajzolják – 2024 második negyedévétől kezdve kisebb megingásokkal felfelé tart a mutató.
2026. 03. 19. 14:00
Megosztás:

Az iráni helyzet ellenére kamatvágást jelez a Fed, a piacok azonban megosztottak

A Fed márciusi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. A döntés nem volt egyhangú, egy döntéshozó kisebb kamatvágásra voksolt . Áll az MBH Bank elemzésében.
2026. 03. 19. 13:30
Megosztás:

Fokozott hatósági felügyelet a játszóterek biztonságáért

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is fokozottan felügyelik a játszóterek és a játszótéri eszközök biztonságosságát - erősítette meg csütörtöki közleményében a hatóság.
2026. 03. 19. 13:00
Megosztás:

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást. Legyen szó intenzív edzésről, napi wellness-rutinról vagy egy gyors frissítésről mozgás közben, ezek az italok könnyen beilleszthetők a mindennapokba praktikus PBA-mentes palackjaikkal. Ha még nem érkeztek meg a hozzád közeli boltokba, rendeld meg őket online!
2026. 03. 19. 12:45
Megosztás:

XRP árfolyam elemzés – friss kriptovaluta előrejelzés: kitörés előtt vagy újabb esés jön?

Az XRP a Ripple hálózat natív kriptovalutája, amelyet elsősorban gyors és olcsó nemzetközi pénzátutalásokra fejlesztettek ki. A hagyományos bankrendszer alternatívájaként pozicionált XRP az egyik legismertebb altcoin, amelynek árfolyamát erősen befolyásolják a piaci hangulat mellett a szabályozási hírek is.
2026. 03. 19. 12:30
Megosztás:

Az e-kereskedelem növekedése Közép-Európában és hatása a fogyasztókra

A digitális világ folyamatosan változik, és vele együtt az e-kereskedelem is egyre nagyobb teret nyer. Az online vásárlás ma már nemcsak egy különlegesség, hanem a mindennapjaink része lett.
2026. 03. 19. 12:15
Megosztás: