Az nyert idén, aki mert kockáztatni

Egy rég elfeledett ellenség bukkant fel 2021-ben a nemzetközi és a hazai pénzpiacon az infláció formájában. A pénzromlás beindulása az egyik legkevésbé várt mellékhatása a koronavírus-járvány következményeit ellensúlyozó gazdasági védekezésnek. A kedvezőtlen folyamatok megállítása pedig felértékeli a jegybankok szerepét a következő esztendőben. De nem csak az infláció hatott a 2021-es befektetési piacra, váratlan mélyrepülések és extrém felfutások övezték az évet, felerősítve a portfolió-diverzifikáció és a kockázatkezelés jelentőségét.

Az nyert idén, aki mert kockáztatni

A 2021-es év talán legfontosabb jellemzője, hogy a világnak nem sikerült maga mögött tudnia a koronavírus-járványt, noha egyre szélesebb eszköztárral felfegyverkezve léphettünk fel a vírussal szemben. A járványkezelésben fontos mérföldkőnek számított a vakcinafejlesztések sikere, amelynek köszönhetően a fejlett világban, így Magyarországon is a nyári hónapokra kellően magas átoltottságot sikerült elérni ahhoz, hogy az élet szinte minden területén megtörténjen a nyitás.

A vírus azonban veszélyesebb ellenségnek mutatkozott annál, minthogy alulmaradjon: ősztől újabb járványhullámok sújtották a világot. Az új vírusvariánsok, köztük a delta megjelenése, folyamatos bizonytalanságban tartja a kormányzatokat, a lakosságot és az üzleti szféra képviselőit. A bizonytalanságot növeli az omikron variáns megjelenése és minden eddiginél gyorsabb terjedése.

Az infláció letarolta a gazdaságot

A 2021 első negyedévére jellemző szigorú járványügyi korlátozásokat tavasztól a fokozatos feloldás követte, amelynek pozitív hatása megjelent a biztató számokban. Az újranyitás mellett laza monetáris és a fiskális politika is támogatta a fellendülést, a legtöbb országban igazán gyors, V-alakú kilábalást láthattunk, a GDP már idén a pandémia előtti szintekre emelkedett vissza. Az év második felében a növekedés üteme lassulni kezdett, de az elmúlt évekhez képest továbbra is erős GDP növekedés jellemzi a világgazdaságot, ami a várakozások szerint 2022-ben is velünk maradhat.

A példátlan mértékű gazdaságösztönző intézkedések, a lakosság számára kifizetett extra juttatások, és az árupiacon berobbanó kereslet azonban kapacitáskorlátokba ütközött, ebben szerepet játszott természetesen a globális ellátási láncok zavara is. Mindez egy rég elfeledett szellemet is "kiengedett a palackból”. Az infláció nemcsak az elmúlt években látott szintek fölé emelkedett, hanem az egyes országokban már a jegybanki célszintektől is meredeken eltávolodott. Ezt a jegybanki döntéshozók sem nézhettek tétlenül. A fejlődő országok monetáris intézményei sorra kamatemelést jelentettek be, az őszi hónapokra pedig az amerikai jegybanknak (Fed) is el kellett ismernie, hogy az infláció mielőbbi beavatkozást kíván.

Az idei év legnagyobb nyertesei a kockázatos eszközök

A devizapiacon az EUR-USD mozgása jól tükrözte a két nagy jegybank eltérő megítélését az infláció kapcsán. Míg az Európai Központi Bank (EKB) közel 5%-os árszínvonal emelkedésnél is annak átmenetiségét hangsúlyozta, és rendre kiállt a laza monetáris kondíciók mellett, addig a Fed az év nagy részében igyekezett felkészíteni a piacot az érkező szigorításra. 2021 a dollár éve volt, az infláció megjelenése és a monetáris szigorítás elhozta diadalát a devizapiacon.

A kötvénypiacon szelektív hozamemelkedés volt megfigyelhető. A fejlett gazdaságokban, amint az év elején a befektetők elkezdték az újranyitásokra pozícionálni magukat, a hosszú kötvénypiaci hozamok jelentősen megemelkedtek. Ennek megfelelően a hozamgörbe egyre meredekebbé vált, hiszen a rövid oldali kamatok a laza jegybanki politika hatására nem változtak. A hozamemelkedés azonban áprilisra elakadt, a vártnál magasabb inflációs adatok, a Fed szigorúbb hangvétele, valamint a 2022-re várt további jegybanki kamatemelések a hosszabb távú növekedési kilátásokkal kapcsolatban elbizonytalanító üzeneteknek bizonyultak. Így miközben a hosszabb lejáratokon a hozamok stagnáltak az elmúlt hónapokban, a rövidebb lejáratokon emelkedés indult. Vagyis a hozamgörbe – a korábbi ciklusokhoz képest meglepően gyorsan - elkezdett laposodni.

A részvénypiacok számára igen jelentős hátszelet biztosított idén is, hogy a sorozatosan meglepetést okozó inflációs adatok miatt a kötvénypiaci reálhozamok mindvégig meglehetősen alacsony szinten ragadtak. A negatív kockázatmentes reálhozam és a gazdaságösztönző lépések hatására a lakossági befektetők részvénypiaci aktivitása idén sem lankadt, sőt, erősödött is. A válság során felhalmozott megtakarítások egy része a részvénypiacokon talált magának helyet, és a részvények, mint reáleszközök felértékelődtek. Mostanra a vezető indexek mintegy 100%-os emelkedést produkáltak a 2020-as minimumhoz képest.

Az infláció mellett, és azzal szoros összefüggésben, a nyersanyagpiaci árrobbanás volt az év legszembetűnőbb folyamata. A nyersanyagpiacok jó teljesítményét a gazdasági növekedés, az ellátási láncokban bekövetkezett anomáliák, a zöld törekvések, a keresleti oldal robbanásszerű növekedése, és az inflációs nyomás erősödése egyaránt segítette. Európában mindezt a készletek alacsony szintje is tetézte, a gáz árfolyamának négyszereződését eredményezve a második félévben. Az ipari fémek árfolyam-emelkedése a második félévben már mérséklődött, a nagyfogyasztónak számító kínai gazdaság lassulása, és az ingatlanpiacon jelentkező problémák konszolidációt indítottak el.

Régiószintű különbségek ismét az amerikai piacok rekordját eredményezték

A fejlett részvénypiaci régiók, és a kelet-közép-európai részvénypiacok is jelentős, mintegy 20% vagy afeletti teljesítményt mutattak a 2021-es évben. Egyértelműen lemaradónak a feltörekvő piaci index mutatkozik, az év elejéhez képest 3%-os mínusszal zárta az évet. Ebben a térségben bevezetett jegybanki szigorítások, illetve a dollár erősödése mellett közrejátszott a kínai gazdaság lassulása, a kedvezőtlen ingatlanpiaci körülmények és a helyi technológiai vállalatokat ért szabályozói támadások is.

Az amerikai piacok felülértékeltsége az európaiakhoz képest rekordokat feszegetett idén, a soha nem látott mértékű tőkebeáramlás és opciós piaci aktivitás nyomán. A piac mozgásának sikerét viszont árnyalja, hogy az index felülteljesítése mögött nagyrészt a legnagyobb, legerősebb piaci pozícióval, magas marzsokkal és profitnövekedéssel rendelkező technológiai vállalatok - például: Microsoft, Alphabet, Apple – állnak, amelyek teljesítményét a passzív befektetési alapokba áramló lakossági pénzek is duzzasztották. Hasonló következtetés vonható le az idei évben szintén erősen felülteljesítő technológiai szektor egészével kapcsolatban is.

Az év egészét tekintve az energia és pénzügyi szektorok még mindig igen erős teljesítményt mutatnak, köszönhetően elsősorban az év eleji ciklikus fordulatnak. Az év végéhez közeledve azonban a defenzív szektorok is kezdenek biztató jeleket mutatni, pozitív kilátást mutatva 2022-re.  

A privátbanki portfóliók széleskörűen diverzifikáltak

A privátbankban a vagyontervezési tanácsadás során a hosszabb távú stratégiai portfolió építésre esik a legnagyobb hangsúly. Épp ezért a privátbanki modellportfoliók kialakításakor a széleskörű diverzifikációra (részvény, kötvény, alternatív eszközök) esett a legnagyobb hangsúly 2021-ben is. Ez a megközelítés hosszú távon általánosan jó eredményekkel bír, idén pedig rövidtávon is jó megoldásnak bizonyult.

Az év főbb tőkepiaci aspektusai kapcsán elmondható többek között, hogy az év eleji divatos nagy növekedéssel kecsegtető befektetési lehetőségek többnyire alul teljesítővé váltak (pl. a népszerű Ark Innovation ETF) az egy évvel korábbi felfutásuk után. Ennek az lehetett az oka, hogy a befektetők fókusza a koronavírus okozta gazdasági lassulás és az extrém támogató monetáris környezet hatására az újranyitó gazdasági helyzetből profitáló, az emelkedő kamatkörnyezetben is jól teljesítő üzletágak irányába fordult.

A részvényeket tekintve a modellportfoliók gerincét képező fejlett piaci diverzifikált részvénypiaci kitettség jól teljesített. Az általános feltörekvő piaci részvénykitettség az erős dollárnak és a kínai gazdasági gyengélkedésnek köszönhetően már kevésbé. A kelet-közép-európai feltörekvő részvények azonban szárnyaltak, miután a régió ismét a befektetők kedvencévé vált. Részben az alulértékeltség részben a ciklikus, a gazdasági újranyitásból profitáló ágazatok felülreprezentációja miatt. A szintén alulértékelt, modellportfoliókban is szerepeltetett energia és pénzügyi szektorral szintén szép teljesítményt lehetett elérni, köszönhetően a gazdaságok ciklikus fellendülésének és az olaj-gáz piaci boomnak. A felsoroltak miatt az értékalapú befektetési megközelítés az elmúlt évben jól működött, miután az alulárazott szektoroknak kedvezett a környezet.

Idén az inflációs félelmek felerősödése volt még hangsúlyos. A hagyományos kötvények az inflációs nyomás és az emelkedő hozamkörnyezet miatt nem tudtak jó teljesítményt nyújtani. A portfoliók kockázatmentes lábában továbbra is érdemes volt kiaknázni a lakossági papírokban rejlő lehetőségeket, hangsúlyt fektetve az inflációkövető papírokra. Devizában az inflációkövető papírok és a kamatjövedelemre fókuszáló rugalmas kötvénykezelési stratégiák maradtak alternatívának az alacsonyabb kockázatú kötvény szegmens számára. A diverzifikáció a devizákat tekintve idén is fontos volt, és hosszabb távon is a portfolióépítés egyik fontos pillére maradhat.

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira - hívta fel a figyelmet a fiatalokért felelős helyettes államtitkár szerdán az M1 csatorna Ma reggel című műsorában.
2026. 02. 04. 16:00
Megosztás:

Vihar a Bitcoin ETF-piacon: újra 100 milliárd dollár alá csökkent az állomány

Hatalmas eladási hullám söpört végig a legnagyobb kripto ETF-eken – a befektetők óvatos üzemmódra váltottak. Hónapok óta először csökkent 100 milliárd dollár alá a Bitcoin ETF-ek összesített vagyona – ezzel véget ért az az időszak, amikor a tőzsdén kereskedett alapok rekordokat döntögettek a kriptopiacon.
2026. 02. 04. 15:30
Megosztás:

Ráugrottak a fiatalok az Otthon Startra

Az Ersténél az Otthon Start hitelt felvevők 64 százaléka 35 évesnél fiatalabb, az átlagos hitelösszeg több mint 35 millió forint. Tízből kilencen használt lakást vásárolnak a támogatott konstrukció segítségével, az átlagos futamidő 270 hónap.
2026. 02. 04. 15:00
Megosztás:

Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.
2026. 02. 04. 14:30
Megosztás:

6 ezer fővel csökkent a regisztrál álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a regisztrált álláskeresők száma 2026 januárjában 224.130 fő volt, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 6 ezer, 2010-hez viszonyítva pedig mintegy 430 ezer fős csökkenést jelent. Így hazánk változatlanul az Európai Unió élmezőnyéhez tartozik a magas foglalkoztatást és az alacsony munkanélküliséget tekintve.
2026. 02. 04. 14:00
Megosztás:

Beidézték Elon Muskot

Meghallgatja április 20-án a francia igazságszolgáltatás Elon Muskot, az X közösségi oldal tulajdonosát és Linda Yaccarinót, az X korábbi vezérigazgatóját a platform feltételezett visszaéléseivel kapcsolatos nyomozásban - közölte kedden a párizsi ügyészség.
2026. 02. 04. 13:30
Megosztás:

A Waterdrop CEE a növekedés új szakaszába lép – új vezetéssel és világos vízióval

A globális lovebrandnek számító waterdrop® regionális leányvállalata, a Waterdrop CEE fejlődésének következő szakaszába lép. Az új vezetési struktúra egyértelmű stratégiai irányt jelöl ki a márka számára a régióban.
2026. 02. 04. 12:30
Megosztás:

Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatója az oktatásba fektet: segítik a vállalatokat a munkaerő képzésében, fejlesztésében

A digitalizáció, a robotika és a mesterséges intelligencia egyre gyorsabban alakítja át a munka világát, és folyamatosan új tudást követel a munkavállalóktól. A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.
2026. 02. 04. 12:00
Megosztás:

Jelentős változások előtt áll a magyar agrárium 2026-ban

Az elmúlt években és a 2026 elején is tapasztalható komoly kihívások hatására jelentős változások előtt áll a magyar agrárium, az elengedhetetlen szemléletváltás mellett pedig a most születő pénzügyi döntések is új irányokat jelölhetnek ki az ágazat hatékonyságának és versenyképességének növelésében – mutattak rá az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői a bank legfrissebb negyedéves elemzését ismertetve. Az agrárium jelenleg főként a tej- és a sertéspiacon szembesül nehézségekkel, hosszabb távon pedig az éghajlatváltozás negatív hatásaira is választ kell találnia, noha a mostani hidegebb, csapadékosabb téli időjárás kedvezően hatott a szántóföldi növénytermesztők kilátásaira.
2026. 02. 04. 11:30
Megosztás:

A januári rezsistop minden magyar háztartást érint

A januári rezsistop minden magyar háztartást érint, minden olyan energiahordozóra vonatkozik, amely csövön vagy vezetéken érkezik a fogyasztókhoz, és minden számlázási típusra kiterjed - mondta Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán a TV2 Mokka című műsorában.
2026. 02. 04. 11:00
Megosztás:

Gyorsult a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedése januárban

Kínában gyorsult a szolgáltatóipar teljesítményének növekedése januárban és ezzel már a 37. egymást követő hónapban mértek erősödést - derül ki a kínai Caixin Insight Group és az S&P Global gazdaságkutató intézet szerdán publikált beszerzésimenedzser-indexéből (BMI).
2026. 02. 04. 10:30
Megosztás:

Ismét 1,18 felett jár a dollár az euróval szemben, estek a hazai hosszú hozamok

Hozamemelkedéssel indult a keddi kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, noha a francia inflációs adat érdemben alacsonyabb lett a vártnál, de délután már fordult a trend.
2026. 02. 04. 10:00
Megosztás:

Estek a tőzsdék kedden a tengerentúlon, ismét véget ért a kormányzati leállás az Egyesült Államokban, közel-keleti feszültségek miatt nőtt az olaj ára

Csökkentek az amerikai indexek, mivel a befektetők az AI-jal kapcsolatos túlzott beruházások és növekvő verseny következtében szűkülő marzsok miatt aggódtak.
2026. 02. 04. 09:30
Megosztás:

Oldalaztak az európai piacok, a tech szektor visszaesését a nyersanyagcégek ellensúlyozták

Kisebb mozgásokat mutatott az európai piac kedden, így a Stoxx 600 index 0,1%-kal emelkedett.
2026. 02. 04. 09:00
Megosztás:

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

A Bitget Wallet közzétette Everyday Finance Onchain: Key Trends Shaping 2026 című kutatási jelentését, amely szerint a kriptotárcák egyre inkább az onchain mindennapi pénzügyi tevékenységek elsődleges felületévé válnak.
2026. 02. 04. 08:30
Megosztás:

2025-ben a „most” kultúra és a home office-háború állította válaszút elé a cégeket

A 2025-ös év a végletek éve volt a magyar munkaerőpiacon: miközben az autóipar megtorpanása óvatosságra intette a szereplőket, a logisztika, a kiskereskedelem és a turizmus soha nem látott intenzitással szívta fel a munkaerőt. A WHC Csoport éves elemzése rávilágít, hogy a sikeres toborzás kulcsa tavaly már nem a puszta közvetítés, hanem a technológiai innováció és a hatékonyságnövelés volt.
2026. 02. 04. 08:00
Megosztás:

Meglepő növekedés a bizonytalanságok ellenére

A nemzetközi turizmus minden szembeszél ellenére jelentősen erősödött tovább 2025-ben. A Turisztikai Világszervezet (UN Tourism) World Tourism Barometer adatai szerint 2025-ben világszerte mintegy 1,52 milliárd nemzetközi turistaérkezést regisztráltak. Ez 4%-os növekedést jelent 2024-hez képest, ami közel 60 millióval több utazót jelent, mint egy évvel korábban. A légi összeköttetések bővülése és az egyszerűsített vízumeljárások, például az elektronikus vízumok és digitális belépési engedélyek további térnyerése gördülékenyebbé tették a nemzetközi utazást. A növekedést segítette továbbá az ázsiai kontinens lépcsőzetes keresleti újraélénkülése.
2026. 02. 04. 07:30
Megosztás:

Import húzta a növekedést a tengeri konténerforgalomban 2025-ben

Jelentősen növekedett 2025-ben a magyar rakott tengeri konténeres intermodális forgalom a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) összesített adatai szerint. Az éves volumen több mint 17 százalékkal haladta meg a 2024-es szintet. A bővülést döntően az import táplálta, miközben a szállítási láncban több visszatérő nehézség, mint a kikötői torlódások, vasúti késések és pályamunkák is nehezítették a kiszámítható működést. A forgalom növekedése így egyszerre jelent bővülő árumennyiséget és nagyobb nyomást a szállítási rendszeren. A tengeri útvonalak összességében 2025-ben is versenyképes alternatívát jelentettek más megoldásokhoz képest.
2026. 02. 04. 07:00
Megosztás:

Áder János: tovább kell növelni a napenergia arányát a villamosenergia-kapacitáson belül

SA mi felelősségünk az, hogy úgy használjuk bolygónk erőforrásait, hogy a gyerekeink és az unokáink életlehetőségei megmaradjanak; Magyarországot szeretnénk ilyennek megtartani számukra - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke kedden Szolnokon, a Márai Sándor Kulturális Polgári Kör által szervezett Tisza-parti esték rendezvényen.
2026. 02. 04. 06:30
Megosztás:

EMIS-jelentés: stabil a magyar pénzügyi szektor

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég az EMIS kutatási szolgáltatóval közösen két átfogó jelentést tett közzé a közép- és kelet-európai pénzügyi szektor helyzetéről és kilátásairól. A 2025 decemberében publikált tanulmányok Lengyelország, Magyarország, Románia, Csehország, Szlovákia és Horvátország banki, valamint biztosítási szektorának teljesítményét vizsgálják a 2021-2024-es időszakban, kiemelve a várható kihívásokat és a fejlődési lehetőségeket. A Forvis Mazars és az EMIS közös elemzése szerint a magyar bankok és biztosítók tőkeerősek, élen járnak a digitális innovációban és jelentős növekedési potenciállal rendelkeznek a régióban.
2026. 02. 04. 06:00
Megosztás: