Import húzta a növekedést a tengeri konténerforgalomban 2025-ben
A forgalom élénkülésében fontos szerepe volt a gyárépítésekhez kapcsolódó beszállításoknak, a lakossági fogyasztás fokozatos erősödésének, valamint annak, hogy a tengeri szállítás összességében kedvező alternatíva maradt más útvonalakhoz képest. A növekedés ugyanakkor nem volt egyformán kiegyensúlyozott, a kivitel továbbra is gyengébb maradt, így az import súlya az év során tovább nőtt. 2025-ben minden negyedév erősebb volt, mint 2024 azonos időszaka, ugyanakkor az év második felében csökkent a lendület. 2025-ben az éves összes rakott tengeri forgalom 426.484 TEU volt.
Tovább nőtt az import fölénye
A magyar rakott tengeri konténerforgalom 2025-ben is alapvetően importvezérelt maradt, és ez az év során tovább erősödött. Az import és export éves átlagos aránya 70/30 volt. A növekedés nagyobb része így a beérkező árumennyiségből adódott, miközben a kivitel nem tudott hasonló ütemben bővülni. A forgalom útvonalai érdemben nem rendeződtek át, a déli irányok továbbra is meghatározóak maradtak, különösen az importban. Az északi irányok akkor tudtak erősebb alternatívát kínálni, amikor kedvezőbb díjakkal és sűrűbb járatokkal voltak elérhetők. A tengerentúli forgalmak összességében kiegyensúlyozottabb képet mutattak, és hosszabb távon is a stabilabb növekedés lehetőségét vetítik előre.
A negyedik negyedév forgalmát (73.486 TEU import és 34.356 TEU export) és a piaci környezetet erős árverseny és visszafogott exportkereslet jellemezte. Több szereplő ezért óvatosabban vállalt új megbízásokat, és elkerülte azokat az ügyleteket, amelyek nem hoztak megfelelő megtérülést. A növekedés mellett 2025-ben végig gondot okozott több nagy kikötő zsúfoltsága, valamint a vasúti késések és járattörlések. Emellett a pályamunkák és vágányzárak is gyakran lassították a szállítást. A déli irányban ezek a problémák több esetben ahhoz vezettek, hogy a fuvarok egy jelentős része inkább közútra terelődött. Pozitív fejlemény azonban, hogy Rijekában megkezdődött egy új terminál fokozatos beüzemelése, ennek hosszabb távú hatása azonban nagyrészt attól függ, milyen ütemben fejlődik a kapcsolódó vasúti infrastruktúra.
A növekedés megvan, a kiszámíthatóság a cél
Az MLSZKSZ elemzése szerint 2025-ben a magyar rakott tengeri konténerforgalom volumenben erősödött, ugyanakkor a piac továbbra is nagyon érzékeny a működési zavarokra és az import-export arányának tartós eltolódására. A következő időszak legfontosabb feladata a kiszámíthatóbb szállítási környezet erősítése, különösen a vasúti teljesítmény stabilizálásával és az infrastruktúra fejlesztésével.
„A 2025-ös növekedés azt mutatja, hogy Magyarország szerepe erősödik a nemzetközi áruforgalomban, de a mindennapi működésben még sok a bizonytalanság. A cél az, hogy a növekvő árumennyiséget egyre kiszámíthatóbban és hatékonyabban tudjuk kezelni” – mondta Bíró Koppány Ajtony, az MLSZKSZ főtitkára.
