Az olasz külügyminiszter szerint az iráni konfliktusnak gazdasági következményei lesznek
Az olasz főváros egyik legnagyobb terén, a lateráni Szent János-bazilikánál található Szent Ferenc-szobornál adtak egymásnak találkozót a római iráni közösség tagjai.
Hasonló ünneplést tartottak Genova városában is, ahol a Hamenei ajatollah által képviselt rezsim elleni támadást éltették, és Irán egykori, a királyi oroszlános címerrel ellátott zászlóit lobogtatták.
Rómában keddre hirdettek meg újabb demonstrációt, amelyhez több nemzetközi humanitárius szervezet is csatlakozását jelezte.
Antonio Tajani külügyminiszter vasárnapi sajtótájékoztatóján úgy vélte, a helyzet "mozgásban van", és Teherántól függ, hogy a konfliktus tovább folytatódik-e.
Tajani hozzátette, hogy a Hormuzi-szoros lezárása komplikálja a helyzetet, és gazdasági problémákhoz vezethet.
Az olasz diplomácia vezetője elmondta, hogy az Abu-Dzabit ért iráni ellencsapásokban az olasz nagykövetség melletti egyik felhőkarcolót találták el, ezért a diplomáciai személyzet a nagyköveti rezidenciára helyezte át munkáját. Senki sem sebesült meg a Kuvaitban szolgáló olasz katonák közül sem.
Tajani hangsúlyozta, hogy az ott tartózkodóknak jelenleg tanácsos Dubajban és Abu-Dzabiban maradniuk. Számításai szerint közel húszezer olasz él és dolgozik az Egyesült Arab Emírségekben, valamint a most ott tartózkodó turisták.
Bejelentette, hogy válságstábot hoztak létre, amely a hazatérni akaró olaszokat segíti. Arra kérte az olaszokat, ne induljanak el Ománba, mivel oda egyelőre nem engedik belépni a külföldi állampolgárokat.
Tajani elítélte Irán ellencsapásait, hangoztatva, hogy Irán olyan országokat támadott meg, amelyeknek semmi köze az Izraelt és az Egyesült Államok műveleteihez. Tajani úgy vélte, ezzel az iráni rezsim elszigetelte magát, mivel Szaúd-Arábia, Omán, Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein megtámadása "teljesen értelmetlen".
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök már két válságtanácskozást tartott kormánya tagjaival. Mint kiderült, ezekre Guido Crosetto védelmi miniszter telefonon jelentkezett be, mivel éppen Dubajban tartózkodik. Crosetto pénteken utazott az Egyesült Arab Emírségek fővárosába, ahol családja tagjai tartózkodtak. Szombaton megpróbáltak visszatérni Olaszországba, de a légi közlekedés leállítása miatt ott rekedtek.