Az olasz védelmi miniszter magyarázatra kényszerül a Kijevnek szánt fegyverszállítmányok miatt

Miután a kormánypártok egy része megkérdőjelezte az orosz támadás sújtotta Ukrajnának szánt újabb olasz fegyverszállítmány jogosultságát, a védelmi tárcát vezető Lorenzo Guerini pénteken bejelentette, hogy kész a parlament előtt tisztázni, milyen céllal támogatják Kijev felfegyverzését.

Az olasz védelmi miniszter magyarázatra kényszerül a Kijevnek szánt fegyverszállítmányok miatt

Lorenzo Guerini hangoztatta, hogy a védelmi tárca a római parlament korábbi felhatalmazása szerint jár el. Emlékeztetett, hogy a felső- és alsóház március közepén majdnem egyhangúan igent mondott a kormány Ukrajnát támogató intézkedéscsomagjára, amely a menekültek segítése és Kijev pénzügyi támogatása mellett katonai védelmi eszközök szállítására is vonatkozott. Az utolsó szállítmányról a miniszter csütörtökön adott tájékoztatást a parlament védelmi bizottságában. A szállítmány részleteit tikosították, de a miniszter járműellenes és rövid hatótávolságú légvédelmi eszközökről beszélt, tüzérségi lövedékekről, aknavetőkről, távközlési-kommunikációs berendezésekről, egyéni védelmi, valamint túlélést elősegítő felszerelésről.

Lorenzo Guerini kijelentette, hogy a római kormány továbbra is támogatja Ukrajna védelmi rendszerét "az orosz agresszióval szemben olyan eszközökkel, amelyek képesek hatástalanítani azokat az oroszországi tüzérségi állásokat, ahonnan a városokat és a civil lakosságot bombázzák". Hangoztatta, hogy készen áll a parlamenti meghallgatásra, miként ezt az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt szorgalmazta.

A miniszter kijelentéseit több parlamenti párt fenntartással fogadta. A szintén kormányerő Hajrá, Olaszország! (FI) alelnöke Antonio Tajani azt mondta, támogatják fegyverek szállítását azzal a feltétellel, hogy azok nem hagyják el Ukrajna határait. "Problematikussá válik a helyzet, ha orosz területet támadunk nyugati fegyverekkel" - fejtette ki Tajani.

A Liga vezetője, Matteo Salvini úgy kommentálta a védelmi miniszter szavait, hogy a háború kezdete óta eltelt két és fél hónap után "fel kell tenni a kérdést, kihez kerülnek a fegyverek. Ukrajna védelemre szorul, de azt gondolom, hogy az ukrán népnek elkeseredetten tűzszünetre és békére van szüksége."

Matteo Salvini megjegyezte, hogy a miniszternek el kellene magyarázni, mi a különbség a védelmi és a támadó fegyverek között. "Több ezer halott után elérkezett az ideje, hogy Oroszországot és Ukrajnát tárgyalóasztalhoz kényszerítsük"- tette hozzá. A szintén kormánypárti, baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára, Enrico Letta kifejtette: "az ukránok és az olaszok is békét akarnak, a probléma az, hogy az oroszok és (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) nem akarja a békét".

Az olasz közszolgálati rádióban szerdán közölt felmérés szerint az olaszok 58 százaléka nem támogatja Ukrajna felfegyverzését. Az ellenzők többsége a FI szavazójának vallotta magát, a fegyverszállítmányok támogatói között a PD-választók vannak többségben.


A vízfogyasztás csökkentését kérik több dél-zalai településen

Már a hétvégétől takarékosabb vízfelhasználást kért nyolc dél-zalai településen a helyi szolgáltató, az ellátást egy váratlan üzemzavar is nehezíti - közölte közösségi oldalán hétfőn a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.
2026. 06. 29. 15:00
Megosztás:

A felújítást tervezők is nyerhetnek a csökkenő kamatkörnyezeten

A felújítást vagy korszerűsítést tervező háztartások számára kedvező fordulat jöhet a következő hónapokban a hitelpiacon. A bankközi kamatok látványos csökkenése és a legutóbbi jegybanki döntés együttesen megnyithatja az utat az olcsóbb ingatlanfedezetes hitelek felé – éppen akkor, amikor június végén lezárul a Vidéki Otthonfelújítási Program.
2026. 06. 29. 14:30
Megosztás:

USDT stabilcoin hiány Indiában: 8,5% fölé ugrott a stabilcoin felára

Jelentősen beszűkült a Tether stabilcoinjának indiai kínálata, ezért az USDT helyi árfolyama több mint 8,5%-kal haladja meg a hivatalos dollárárfolyamot. A hatósági vizsgálatok, a korlátozott beáramlás és a szabályozási bizonytalanság egyaránt hozzájárulhat a prémium látványos emelkedéséhez.
2026. 06. 29. 14:00
Megosztás:

Ütött az óra a kedvezményes devizaváltásban, így licitálnak egymásra a bankok

Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Itt tart most a bankok harca, ekkor és ennyi forintot lehet kedvezményesen devizára váltani.
2026. 06. 29. 13:30
Megosztás:

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelentett be

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte - közölte a gyógyszeripari cég az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 29. 13:00
Megosztás:

Ismét jelentősen nőtt a biztosítók díjbevétele tavaly

A biztosítók díjbevétele tavaly ismét jelentősen, 15 százalékkal nőtt, a fióktelepekével együtt elérte a 2115 milliárd forintot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.
2026. 06. 29. 12:30
Megosztás:

Csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
2026. 06. 29. 12:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a héten?

Többnyire enyhe emelkedésben álltak az ázsiai részvénypiacok ma reggel, a hétvége Iránnal kapcsolatos változatos eseményeit követően.
2026. 06. 29. 11:30
Megosztás:

A hosszú lejáratú kötvényhozamok fokozatosan mérséklődtek a héten

Az amerikai kötvénypiacokon hozamcsökkenés volt megfigyelhető pénteken a rövid lejáratú hozamokban, miután a minneapolisi Fed-elnök, Neel Kashkari jelezte, hogy a márciusi egy vágás helyett júniusban immár egy idei kamatemelést tart valószínűnek, amelyet az iráni helyzettel és a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság fennmaradásával, valamint az AI forradalom által indukált beruházási boom-mal indokolt.
2026. 06. 29. 11:00
Megosztás:

Bejelentették, hogy ki lesz a NAV új elnöke

A NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el.
2026. 06. 29. 10:35
Megosztás:

Újra rákapcsolt a Sharplink: 62,4 millió dollárért vett Ethereumot

Nyolc hónap kihagyás után ismét nagy lendülettel vásárol Ethert a Sharplink. A kriptokincstárat építő vállalat mindössze három nap alatt 39 196 ETH-val növelte állományát, miközben az Ether árfolyama havi szinten több mint 22 százalékot esett. A cég nemcsak az alacsonyabb árakat használhatja ki: egy új kezdeményezésen keresztül az Ethereum intézményi felhasználását is támogatja.
2026. 06. 29. 10:30
Megosztás:

Vegyesen teljesítettek a héten az amerikai részvénypiacok

Az amerikai részvénypiacokon pénteken is folytatódott a technológiai papírokból a defenzív szektorok felé történő rotáció. A Nasdaq Composite immár az ötödik egymást követő napon esett, míg az S&P 500 gyakorlatilag stagnált. Heti összességében az S&P 500 közel 2%-ot, a Nasdaq pedig 4,6%-ot veszített, miközben a Dow 0,6%-os emelkedéssel felülteljesített.
2026. 06. 29. 10:00
Megosztás:

Az amerikai–iráni béketárgyalásoknak köszönhetően az olajárak tovább csökkentek a múlt héten

Az elmúlt héten alapvetően optimista hangulat uralkodott a piacokon, amit elsősorban az amerikai–iráni tárgyalások előrehaladása támogatott. A Hormuzi-szoroson áthaladó szállítások felgyorsultak, a forgalom látványosan bővült, így a Perzsa-öbölből származó export volumene a háború előtti szint mintegy 75%-ára állt vissza. Ennek köszönhetően az olajpiacokon jelentős korrekció zajlott le: a nyersolaj ára heti alapon mintegy 9–10%-kal csökkent.
2026. 06. 29. 09:30
Megosztás:

Sok ingatlanvásárló fizet úgy ki milliókat, hogy nem tudja, mi van a tulajdoni lapon

Évente több mint 130 ezer lakás cserél gazdát Magyarországon, és az ingatlanok egy része jelzáloggal, haszonélvezeti joggal vagy más joggal terhelt. Közjegyzők tapasztalata szerint gyakran csak a foglaló átadása után derül ki a vevőnek, hogy terhelt az ingatlan, de az is előfordul, hogy az eladó sem tud róla, emiatt borulhat az egyezség vagy a kialkudott vételár, illetve nagyon elhúzódik az adásvétel. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara azt tanácsolja, hogy a vevők még azelőtt kérjék közjegyző vagy ügyvéd közreműködését, hogy kifizetik az előleget, a foglalót vagy bármekkora összeget vételi szándékuk megerősítésére.
2026. 06. 29. 09:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is nőhet a lakosság napi vízfelhasználása

Bár az átlagos napi vízfogyasztás alapján Magyarországon a lakosság tudatos vízfelhasználónak minősül, a gyakorlatban jelen van a pazarló vízhasználat is. Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, 150 liter fölé nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására - válaszolta a Magyar Hidrológiai Társaság az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 29. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama a hét végén

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 29. 08:00
Megosztás:

A BIS szerint a stabilcoinok feldarabolhatják a globális pénzügyi rendszert

A Nemzetközi Fizetések Bankja arra figyelmeztetett, hogy a már mintegy 316 milliárd dolláros stabilcoinpiac gyors növekedése gyengítheti az országok monetáris szuverenitását, visszaszoríthatja a banki hitelezést, és egyre töredezettebbé teheti a globális pénzügyi rendszert.
2026. 06. 29. 07:10
Megosztás:

A gazdagok megvédik magukat a klímakockázatoktól, miközben a szegényebbek kiszolgáltatottabbá válnak

A tehetősebb emberek nagyobb valószínűséggel fektetnek be olyan megoldásokba, amelyek csak őket védik meg az éghajlatváltozás hatásaitól. Ez növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, és kiszolgáltatottabbá teszi a szegényebb embereket a klímakockázatokkal szemben, állapítja meg egy új tanulmány, amelynek készítésében a Budapesti Corvinus Egyetem is részt vett.
2026. 06. 29. 06:00
Megosztás:

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás: