Az új francia kormány felfüggeszti a nyugdíjreformot

A 2023-ban parlamenti szavazás megkerülésével elfogadott nyugdíjreform felfüggesztését jelentette be Sébastien Lecornu francia miniszterelnök kedden annak érdekében, hogy ne buktassák meg azonnal a kormányt.

Az új francia kormány felfüggeszti a nyugdíjreformot

A múlt pénteken újból kinevezett kormányfő a Nemzetgyűlésben elmondott általános politikai beszédében bejelentette, hogy javasolni fogja a parlamentnek a nyugdíjreform felfüggesztését a következő elnökválasztásig.

A nyugdíjreform Emmanuel Macron második ötéves ciklusának legemblematikusabb reformja és egyben jelképe. A nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre történő emelését előíró törvény ellen hónapokig tartó tömegtüntetések voltak az országban, s azóta is vitatják a szakszervezetek.

A probléma jelentőségére utal az is, hogy az idei közgazdasági Nobel-díjas, a francia Philippe Aghion is a nyugdíjreform "leállítását" szorgalmazta a 2027-es elnökválasztásig Nobel-díjasként adott első interjújában hétfő este.

A reform felfüggesztését - a többi ellenzéki párt mellett - régóta követeli az ellenzéki Szocialista Párt, amelynek szavazatai kulcsfontosságúak a kormány parlamenti megbuktatása és az újabb előrehozott parlamenti választások elkerülése érdekében.

A miniszterelnök programbeszédében úgy vélte, hogy "egyesek azt szeretnék, ha a jelenlegi parlamenti válság rendszerválsággá fajulna. Ez nem fog megtörténni" - mondta kedden Lecornu.

Arra utalt, hogy a szocialisták kivételével valamennyi ellenzéki párt jelezte még a programbeszéd meghallgatása előtt, hogy bizalmatlansági indítvánnyal meg kívánják buktatni az új kormányt is, függetlenül annak javaslataitól.

A nyugdíjreform felfüggesztése "2026-ban 400 millió euróba, 2027-ben pedig 1,8 milliárd euróba kerül", ezért "megtakarításokkal kell kompenzálni"  - figyelmeztetett a kormányfő.

Sébastien Lecornu megerősítette, hogy nem kívánja érvényesíteni az alkotmány azon cikkét, amely lehetővé teszi törvények elfogadását a képviselők szavazata nélkül, nevezetesen a költségvetést illetően. Ez is a szocialisták kérései között szerepelt, akik jelezték, hogy már kedd este benyújtják a bizalmatlansági indítványt, ha a kormány nem ad egyértelmű választ a kéréseikre.

A kormányfői bejelentéseket Boris Vallaud, a szocialista képviselők nemzetgyűlési frakcióvezetője "győzelemként" és "első lépésként" üdvözölte. Ugyanakkor arra figyelmeztetett: "Képesek vagyunk kompromisszumokat kötni (...). Képesek vagyunk megdönteni egy kormányt."

Az új kormány az első ülésén, kedden elfogadta a 2026-ra vonatkozó költségvetési tervezetét, amelyet december 31-ig kell megszavaznia a parlamentnek.

Miközben Franciaország adóssága eléri a 3300 milliárd eurót - meghaladja a GDP 115 százalékát -, az új kormány tervezete 30 milliárd eurós megtakarítást irányoz elő. A szeptemberben megbuktatott előző kormányfő, Francois Bayrou még 44 milliárd eurós megtakarítási csomaggal számolt. Az államháztartás hiánya pedig 4,7 százalékra csökkenne a GDP-hez képest a kedden beterjesztett javaslatban.

A szocialisták igazságosabb adózási rendszert is követeltek. Ennek kapcsán Sébastien Lecornu elismerte a "rendellenességeket" a vagyonosok adózásában, és jelezte, hogy "rendkívüli hozzájárulást" vár el a leggazdagabb franciáktól a jövő évi költségvetésben.

A politikai instabilitás továbbra is bizonytalanná teszi a vasárnap kinevezett kormány jövőjét, miután a tavaly nyári előrehozott választások nyomán a Nemzetgyűlés háromosztatúvá vált 11 frakcióval, és egyik párt sem tudott abszolút többséget szervezni maga köré. Az elnöki tábor, a centristák és a jobbközép Köztársaságiak támogatják továbbra is a kisebbségi kormányt, a másik két tábor, a választásokon élen végzett baloldali pártok és a Marine Le Pen által fémjelzett szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés pedig ellenzékben politizál.

A Szocialista Párt kivételével valamennyi ellenzéki párt, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a kommunisták, a Zöldek, valamint a Nemzeti Tömörülés már jelezte, hogy bizalmatlansági indítvánnyal meg kívánják buktatni az új kormányt.

Az Engedetlen Franciaország és a Nemzeti Tömörülés már hétfő este benyújtott egy-egy bizalmatlansági indítványt, amelyekről csütörtökön szavaz a Nemzetgyűlés. Ezek elfogadására azonban nincs sok esély, mert a szocialisták még a miniszterelnök beszéde előtt jelezték, hogy a két említett párt által benyújtott indítványokat nem szavaznak meg.

Emmanuel Macron államfő a keddi kormányülésen arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a Nemzetgyűlésben megbukik az új kormány - amely a negyedik kabinet másfél év alatt, és a hatodik az államfő 2022-es újraválasztása óta -, előrehozott parlamenti választásokat ír ki.

A Nemzeti Tömörülés nemzetgyűlési frakcióvezetőjeként Marine Le Pen kedd este "borzasztóan rossznak" ítélte a költségvetési tervezetet. Pártja vezetője, Jordan Bardella pedig "Emmanuel Macron megmentőinek baráti társaságaként" gúnyolta a kormánypártokat és a szocialistákat, akiknek szerinte "egyetlen közös nevezője a szavazóurnáktól való félelem".

A kormány megbuktatásának elutasításában a 64 tagú szocialista frakció magára maradt az ellenzéki pártok között, miután a többi baloldali párt kedd este megerősítette, hogy csütörtökön a kormány ellen szavaznak.

A kormány támogatását illetően megosztott hagyományos jobboldal viszont azzal vádolta a végrehajtó hatalmat, hogy "a szocialisták túszává vált", Édouard Philippe korábbi miniszterelnök (2017-2020) centrista Horizontok nevű pártja "veszélyes könnyelműségnek" nevezte a nyugdíjreform felfüggesztését. Az elnöki párthoz tartozó Gérald Darmanin igazságügyi miniszter környezete ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az új kormány bukása "többe kerülne Franciaországnak", mint a nyugdíjreform "néhány hónapos felfüggesztése".


Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás: