Az ukrán gabonaimport segítette a vasúti árufuvarozást, nyolcszorosára nőtt a forgalom

Míg közúton és vízen kevesebb árut szállítottak az idei első félévben, mint egy évvel korábban, addig a vasút megtartotta teljesítményét, a csővezetékes szállítás volumene pedig nőtt. A belföldi vasúti forgalomra jó hatással volt az ukrán gabona importja, ami ellensúlyozni tudta a drága vontatási energia okozta nemzetközi forgalomcsökkenést. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) összegzése szerint az intermodális forgalom nőtt, mivel a vállalkozások próbálnak minél nagyobb készleteket felhalmozni. Ugyanakkor égető szükség van az intermodális szállítási további fejlesztésére az Európában több százezres, Magyarországon tízezres nagyságrendű sofőrhiány és a károsanyag-kibocsátás csökkentése miatt – hangzott el a Kelet-Európai Intermodális Konferencián, Budapesten.

Az ukrán gabonaimport segítette a vasúti árufuvarozást, nyolcszorosára nőtt a forgalom

Átalakul a vasúti teherfuvarozási piac, a hagyományos, főleg ömlesztett árus szállításról az intermodális (a közúti, vasúti, vízi szállítást kombináló) fuvarozás irányába mozdul el. Európában már minden második tehervonati árutonna-kilométert intermodális fuvarozás keretében szállítják – mondta előadásában Érsek Ákos, az Európai Kombinált Fuvarozási Társaságok Szövetségének (UIRR) főtanácsadója. Tavaly volumenben 8 százalékkal, árutonna-kilométerben minden korábbinál nagyobb arányban, 11 százalékkal nőtt az intermodális fuvarozási szegmens a kontinensen. Várakozásai szerint 2050-re a vasúti szállítás háromnegyede már intermodális lesz, ehhez meg kell duplázni a vasúti árufuvarozás arányát.

A kombinált, intermodális fuvarozás az átrakóterminálok elhelyezkedésétől függően, 40-70 százalékkal jobb energiahatékonyságot biztosít, mint a csak közúti fuvarozás, a széndioxid-lábnyoma pedig 60-90 százalékkal alacsonyabb – jelezte Érsek Ákos.

200 ezer vasúti szerelvény közlekedhet Magyarországon 2030-ban

A MÁV adatai szerint a magas vontatásienergia-költségek ellenére sem csökkent a vasúti árufuvarozás volumene – mondta Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Szerinte a vasúti árufuvarozás volumene rövid- és hosszútávon is növekedni fog. Új energiabeszerzési módszertant dolgoztak ki, amely kiszámíthatóbb, negyedévre előre tervezhető díjakat jelent a vasúttársaságoknak, a pályahasználati díjak pedig csökkennek, mert a kormány 8 milliárd forint kedvezményt biztosít, a hálózat-hozzáférési díj 40 százalékát elengedik.

Az uniós környezetvédelmi célok teljesítése érdekében a 2020-as 130 ezerről 2030-ra 200 ezerre szeretnék növelni a MÁV hálózatán közlekedő szerelvények számát, ehhez infrastrukturális fejlesztésekre lesz szükség, elsősorban a vasúti hálózaton és a forgalomirányításban – hangsúlyozta a MÁV elnök-vezérigazgatója.

Barna Zsolt, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke kiemelte, hogy a közúti fuvarozók megbízói már igénylik az intermodális szállítást, amiben a közúti és vasúti szolgáltatók együttműködésére van szükség. Erre jó példa a kombinált konténeres fuvarozás, amely nagyon jól működik.  A magyar közepes és kis fuvarozó cégeknek azonban nagyon nehéz becsatlakozniuk az intermodális félpótkocsis forgalomba, mert a magyarországi terminálok kapacitásai maximálisan kihasználtak, ezek 55-60 százalékát egy osztrák fuvarozó vállalat köti le. Az MLSZKSZ-szel közösen munkatervet szeretnének kidolgozni, melynek célja, hogy támogassák a magyar fuvarozók részvételét az intermodális szállításban.

Negyedére csökkenhet a károsanyag kibocsátás, ha áttérnek a kombinált áruszállításra

Idén visszafogták az intermodális fuvarozás növekedését a magas hazai vasúti vontatási költségek, de jövőre ez a hatás már nem lesz annyira meghatározó, és közben a közúti fuvarozásnak is nőnek a költségei. Ráadásul Európában évről évre egyre égetőbb a sofőrhiány a közúti fuvarozásban, több százezer sofőrt keresnek az EU-ban, a közúti szállításnak ezért is lehet alternatívája a vasút – mondta Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke.

A szövetség szerint a környezetvédelmi célokat sem lehet a vasúti vagy vízi szállítás nélkül elérni. Akár hetven százalékkal csökkenhet a károsanyag-kibocsátás a nagy távolságú fuvarok estében az intermodális áruszállítással, azaz, ha a kamionokat és a pótkocsikat vasútra vagy vízre rakják át. Mindezért továbbra is az intermodális fuvarozás részarányának növekedésével számolnak. Ahhoz, hogy Magyarország teljesíteni tudja az Európai Unió felé vállalt klímacélokat, évi 50-100 ezer kamionnyi forgalmat kellene közútról az intermodális fuvarozás felé terelni – hangsúlyozta az MLSZKSZ elnöke.

Csökkent az áruszállítás összteljesítménye, de az intermodális növekedett

Az idei első félévben mintegy két százalékkal kevesebb árut szállítottak Magyarországon a tavaly év első hat hónapjához képest. Míg a közúti és a vízi szállításban visszaesett a szállított volumen (4, illetve 14 százalékkal), addig a vasútinál stagnált (-0,5 százalék), a csővezetékes szállítás mértéke pedig nőtt (9 százalékkal).

Az MLSZKSZ elemzése szerint a közúti szállításnál jelentősen nőttek az üzemanyag- és a bérköltségek, melyek a szolgáltatói díjak emelkedését is magukkal húzták. A vasútnál a környező országokhoz képest relatív drága vasúti vontatási áram okozta csökkenést ellensúlyozta az ukrán gabona importja, valamint tranzitszállítása. Márciusban jelentek meg a gabonaszállítások a záhonyi térségben, a forgalom mostanra a nyolc és félszeresére emelkedett. A vízi szállítás az alacsony vízállás miatt akadozott, míg a csővezetéki szállítás növekedését a korábbinál nagyobb készletezési igény okozta.

A tonnakilométerre vetített összárúfuvarozási teljesítmény egy százalékos csökkenést mutat 2022 első hat hónapjában a tavalyi első félévéhez viszonyítva. A közút és a csővezetékes szállítás teljesítménye nem változott, a vasút 5 százalékkal csökkent, a nemzetközi fuvarok visszaesése miatt. Ugyanígy 5 százalékkal mérséklődött a vízi szállítás.

Érződik a tengeri kikötők zsúfoltsága

A Magyarországra érkező, és onnan induló tengeri konténeres szállítás nőtt az idei első félévben. Az import a déli irányból (Fiume, Koper, Pireusz, Trieszt) 9 százalékkal, az északi irányból (Hamburg, Bremenhaven, Rotterdam) 2 százalékkal bővült. Az export dél felé 6 százalékkal csökkent, észak felé viszont 15 százalékkal nőtt.

Magyarországi tengeri konténerforgalom 2021. és 2022. első félév, TEU (szabványkonténer)

A tengeri áruforgalom kezelése gondot okoz, mert a kikötők és a vasútvonalak továbbra is túlzsúfoltak, valamint az első negyedévben jelentős kapacitáshiány alakult ki hajókból és vasúti kocsikból. Utóbbi probléma a második negyedévre azonban enyhült, de a késések állandósultak az MLSZKSZ tagjainak tapasztalatai szerint, és egyelőre nem lehet megjósolni, mikorra normalizálódhat a piac.

Az intermodális forgalom bővült a budapesti terminálokon

Míg összességében csökkent az áruszállítás, addig az intermodális forgalom tovább tudott növekedni az idei első félévben. A vidéki terminálok teljesítménye ugyan csökkent az orosz-ukrán háború miatt elmaradó kínai forgalom következtében, ugyanakkor egyetlen budapesti átrakóterminál forgalma sem esett vissza az egy évvel korábbihoz képest. A fővárosi terminálok teljesítménye a tavalyi bázisszinttől a 15 százalékos növekedésig mozgott. Az első negyedév a forgalom korábbi évekkel ellentétben némileg kisebb forgalmat hozott, míg a második negyedévben, elsősorban május–júniusban, erős volt a forgalom.

Az MLSZKSZ összegzése szerint a forgalom bővülésének elsődleges oka, hogy az elmúlt évek bizonytalanságai – a koronavírus-járvány, a tengeri szállításnál fellépő torlódások, késések, valamint az orosz-ukrán háború – miatt sérültek az ellátási láncok, a just in time rendszer bizonytalanná vált, ezért a vállalkozások igyekeznek minél nagyobb készleteket felhalmozni a működésükhöz szükséges termékekből. 


A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás: