Az USA és Kína között eszkalálódó vámháború nyomás alatt tartotta az európai tőzsdéket pénteken

Az USA és kereskedelmi partnerei között zajló vámháború újabb fejezetében Kína 125%-ra emelte pénteken az amerikai termékekre kivetett vámot, ami tovább erősítette a kereskedelmi háború gazdasági hatásaival kapcsolatos félelmeket.

Az USA és Kína között eszkalálódó vámháború nyomás alatt tartotta az európai tőzsdéket pénteken

Így már az európai piacnyitáskor kedvezőtlen volt a piaci hangulat, amit nem enyhített a nap folyamán az amerikai válaszcsapás (145%-os viszontvám Kínának) sem. A Stoxx600 ugyan csak 0,1%-os mínuszt mutatott a nap végére, azonban már a harmadik mínuszos hetet zárta. A megnövekedett piaci bizonytalanság és volatilitás közepette a Stoxx600 a hét folyamán 1,5 éves mélypontra süllyedt, azonban a vámok 90-napos felfüggesztése enyhülést hozott, így heti összevetésben 1,8%-kal csökkent a pán-európai mutató. A globális kereskedelemnek kitett DAX 0,9%-ot csökkent pénteken, míg a FTSE100 0,3%- kal került feljebb. Heti összevetésben mindkét index 1% feletti veszteséget mutatott.

Pénteken az ipari termékek és szolgáltatások szektor szerepelt a leggyengébben, míg a kamatokra érzékeny ingatlanszektor teljesített a legjobban a Stoxx600 szektorindexei közül. Az egyedi részvények közül a Stellantis közel 4%-ot esett, miután az első negyedévi szállítások 9%- os csökkenéséről számolt be.

A KKE-régió tőzsdeindexei is gyengültek pénteken, a legnagyobb mértékben a BUX 1,5%-kal, míg a WIG20 közel 1, a PX pedig 0,8%-ot esett vissza. A hazai blue chip közül a nap nyertese az MTelekom lett (+2,6%), míg a legnagyobb veszteséget a Richter szenvedte el (-2,7%).

Heti összevetésben a régiós indexek 1,8-2,5%-kal kerültek feljebb.

(Forrás: OTP Ébresztő)

A Bank of America zöld utat ad a kriptónak – Most már aktívan ajánlják az ügyfeleknek

A kriptovaluták immár nemcsak a technológiai startupok vagy kockázatvállaló magánbefektetők játszótere. A világ egyik legnagyobb bankja, a Bank of America hivatalosan is belépett a kriptopiac támogatói közé, és most már nemcsak válaszol a kriptó iránti érdeklődésre – hanem maga ajánlja az ügyfeleknek a digitális eszközökbe való befektetést.
2025. 12. 02. 20:07
Megosztás:

A Fehér Ház nyilvánosságra hozta Donald Trump amerikai elnök MRI-vizsgálatának eredményeit

A Fehér Ház hétfőn nyilvánosságra hozta Donald Trump amerikai elnök MRI-vizsgálatának eredményeit, amelyek az elnöki hivatal szóvivője szerint jó egészségi állapotról tanúskodnak.
2025. 12. 02. 19:30
Megosztás:

Erősít a Continest: indul az új festőüzem

A Continest Technologies Zrt. 2025. december 2-án adta át új festőüzemét a székesfehérvári Continest Factory B12-es csarnokában. Az új festőüzem a Continest legújabb fejlesztése, amely lehetővé teszi, hogy az egyedülálló, összecsukható konténerek és alkatrészeik festése nagyrészt saját erőforrások bevonásával, a legmodernebb technológiák alkalmazásával történjen. Az átadó eseményen Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere mondott köszöntőt.
2025. 12. 02. 19:00
Megosztás:

Az Accor új európai és észak-afrikai vezérigazgatót nevezett ki

A világ vezető szállodaipari csoportja, az Accor Karelle Lamouche-t nevezte ki prémium, középkategóriás és economy márkáinak európai és észak-afrikai vezérigazgatójává (CEO for Europe & North Africa, Premium, Midscale & Economy brands). A szakember új pozíciójában az Accor üzleti tevékenységét fogja irányítani a régióban, amely több mint 3000 szállodát foglal magában 40 országban – ez az Accor teljes globális hálózatának körülbelül 40 százalékát teszi ki.*
2025. 12. 02. 18:30
Megosztás:

Az Euroleasing továbbra is piacvezető a hazai lízingpiacon

A Magyar Lízingszövetség legfrissebb adatai szerint az MBH Csoporthoz tartozó Euroleasing Zrt. az új kihelyezett lízingállomány alapján 25 százalék feletti piaci részesedéssel a harmadik negyedév végén is megőrizte vezető pozícióját. A stagnáló eszközfinanszírozási piacon a társaság kétszámjegyű növekedést ért el, ami kiemelkedő teljesítménynek számít a változó környezetben.
2025. 12. 02. 18:00
Megosztás:

Miért kerültek fókuszba az egyéni vállalkozók az új adócsomagban?

Öt év alatt közel 90 ezerrel nőtt az egyéni vállalkozók száma az OPTEN adatai szerint, és mára ők adják a hazai vállalkozói kör legnépesebb részét. A kormány friss adó- és adminisztrációcsökkentő csomagja ezen a területen hoz érdemi könnyítéseket, vagyis ott igyekszik egyszerűsíteni a működési kereteket, ahol a piaci átrendeződés az elmúlt években a leglátványosabb volt.
2025. 12. 02. 17:30
Megosztás:

A Campona karácsonyi küldetése: a gyerekek megtanulják az ünnep valódi ajándékát, a segítséget

A Campona idén egy megható karácsonyi programmal várja az iskolákat és az óvodákat: cipősdoboz-gyűjtő versenyt hirdet, amelynek köszönhetően a diákok és az ovisok nemcsak adományokat gyűjtenek, hanem valódi élményként tapasztalják meg, milyen jó érzés másoknak örömet szerezni.
2025. 12. 02. 17:00
Megosztás:

A pénznemen túl: hogyan alakítja át az Ethereum a blokklánc szerepét olyan platformokon, mint a Dragonia Online

Az Ethereum merész kísérletként indult – egy próbálkozásként, hogy a Bitcoin által lefektetett alapokat valami sokkal rugalmasabbá és emberközelibbé alakítsa.
2025. 12. 02. 16:30
Megosztás:

Nyugdíj hírek: korábban, ma utalják a megemelt összegű decemberi nyugdíjat

Az ünnepi készülődést segítve a nyugdíjasok – az előző évek gyakorlatához hasonlóan – idén decemberben is előrehozottan kapják meg a nyugdíjkiegészítéssel emelt nyugdíjukat. A jóváírás ma megjelent a bankszámlákon, és a Magyar Posta is ma kezdi meg a kézbesítést.
2025. 12. 02. 16:00
Megosztás:

Felvásárolták a GLP-t, mostantól Marq Logistics néven működik tovább

Az Ares Management Corporation (NYSE: ARES), a világ egyik vezető globális alternatív befektetéskezelője bejelentette, hogy logisztikai ingatlanplatformjait egyetlen márkanév, a Marq Logistics („Marq”) alatt egyesíti. Az újonnan létrehozott Marq képviseli az Ares vertikálisan integrált globális logisztikai ingatlanplatformját, amely több mint 55 millió négyzetméternyi létesítményt kezel Amerikában, Európában és az ázsiai-csendes-óceáni térségben.
2025. 12. 02. 15:30
Megosztás:

A magyar export új lendületben: a közepes vállalatok egyre tudatosabban kezelik az árfolyamkockázatot, és új piacok felé nyitnak

A magyar export továbbra is erősödik, és egyre nagyobb szerepet játszanak benne a közepes vállalatok. Bár a kis- és középvállalkozások (KKV-k) már ma is a magyar export több mint felét adják, a rendelkezésre álló adatok szerint a növekedési potenciáljuk még messze nincs kihasználva.
2025. 12. 02. 15:00
Megosztás:

A piacok jövője a tokenizáció: A BlackRock vezetői szerint forradalom előtt áll a pénzügyi rendszer

A világ legnagyobb vagyonkezelőjének vezetői szerint a globális pénzügyi infrastruktúra hamarosan olyan átalakuláson megy keresztül, amilyenre az 1970-es évek óta nem volt példa.
2025. 12. 02. 14:30
Megosztás:

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

Erősen indított az Otthon Start az ingatlanpiacon már a bejelentése előtt, és a vevői roham hetek alatt szippantotta fel a támogatott hitelre megvásárolható ingatlanokat. A kínálat ezáltal olyannyira leszűkült és az árak olyan mértékben emelkedtek, hogy egy-két hónap eltelte után már érezhetően visszafogta a keresletet is.
2025. 12. 02. 14:00
Megosztás:

Magyarország benyújtotta nemzeti beruházási tervét a SAFE keretében

Magyarország teljeskörűen elkészítette és benyújtotta nemzeti beruházási tervét az európai biztonsági cselekvési eszköz, vagyis a SAFE keretében. A tervben szereplő összesített forrásigény 17,4 milliárd euró, amely meghaladja az ország számára korábban előzetesen megállapított 16,2 milliárd eurós SAFE-keretösszeget.
2025. 12. 02. 13:30
Megosztás:

Ezért panaszkodnak a telekommunikációs cégeknél az ügyfelek

A gyenge minőségű szolgáltatás, a hosszú ügyfélkezelési idő és az információhiány miatt panaszkodnak leggyakrabban az ügyfelek a telekommunikációs cégeknél – derül ki a Foundever mesterséges intelligenciával (AI) támogatott legfrissebb elemzéséből. A fogyasztókat leginkább az frusztrálja, ha lassan oldják meg a felmerülő problémáikat, és ilyenkor könnyen tovább is állnak.
2025. 12. 02. 13:00
Megosztás:

Több kékgalléros munkakörben elérte az 1 millió forintot a bruttó kereset

Kifejezetten magas a váltási hajlandóság a kékgalléros munkavállalók körében – derült ki a Gi Group toborzócég felméréséből. A friss Salary & Market Guide kutatás szerint a dolgozók 52%-a nyitott a munkahelyváltásra, miközben 42% ugyan nem keres aktívan állást, de élne egy jó ajánlattal. A kékgalléros dolgozók mindössze 6%-a elégedett olyannyira a jelenlegi állásával, hogy nem nyitott az új lehetőségekre. Az elmúlt évek magas inflációja és a keresetek vásárlóerejének a csökkenése miatt a váltás mögött meghúzódó legfontosabb érv a jobb kereseti lehetőség. A dolgozóknak fontos továbbá a munkahely megközelíthetősége és a jó munkakörülmények biztosítása.
2025. 12. 02. 12:30
Megosztás:

A Ripple vezetője figyelmeztet: az XRP-nek tanulnia kell a Solanától, ha versenyben akar maradni

A kriptovilág gyors ütemű fejlődésében már nem elég a jó technológia – az ökoszisztéma fejlesztése, a piaci pozicionálás és a fejlesztői élmény ugyanolyan fontos. A Ripple egyik vezetője, Luke Judges szerint az XRP hálózatnak stratégiai szinten kell inspirálódnia a Solana működési modelljéből, különben lemaradhat a blokklánchálózatok közötti versenyben.
2025. 12. 02. 12:00
Megosztás:

A Bitget exkluzív Crypto Elites padel networking eseményt indít Budapesten

A világ vezető Univerzális Tőzsdéje (UEX), a Bitget bejelentette közelgő Bitget Crypto Elites Padel Networking Event rendezvényét, amelyet december 12-én 17:00 órakor tartanak a Top Padel Budapestben – az egyik legmodernebb és legexkluzívabb fedett padel létesítményben.
2025. 12. 02. 11:30
Megosztás:

Mire figyeljenek a befektetők kedden?

Vegyesen állnak az ázsiai indexek ma reggel: a Nikkei 0,2%-os pluszban van, az SSEC 0,6%-kal esik. Az európai határidős piacok is vegyesen, az amerikai piacok stagnálás közeli helyzetben állnak. A WTI 0,2%-os pluszban tartózkodik.
2025. 12. 02. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a nemzetközi hozamok a japán jegybankelnök szigorú hangvételű üzenete után

Jelentős hozamemelkedést okozott a fejlett piacokon a japán jegybankelnök, aki elmondta: a következő kamatmeghatározó ülésén megfontolják a kamatemelést.
2025. 12. 02. 10:00
Megosztás: