Bács-Kiskun vármegyében is megjelent a madárinfluenza
A tájékoztatás szerint a betegséget Lakiteleken egy 13 500 egyedet számláló pecsenyekacsa állományban mutatták ki. A madárinfluenza gyanúja a takarmányfogyasztás drasztikus csökkenése miatt merült fel. Ezen felül az állatok aktivitása csökkent, idegrendszeri tünetek jelentkeztek, az elhullási arány megemelkedett. A mintákból a magas patogenitású madárinfluenza H5N1 altípusa volt kimutatható.
A hatóság 3 kilométeres sugarú védőkörzetet és a kibővített megfigyelési körzetet jelölt ki a telep körül. Az állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás jelenleg is zajlik.
Hangsúlyozták, hogy az időjárás enyhülésének hatására a vadmadarak szétszóródtak és országszerte nagy kockázatot jelentenek baromfiállományokra.
Éppen ezért a legfontosabb a baromfik és a vadon élő madarak közvetlen és közvetett úton történő találkozási lehetőségének minimálisra csökkentése, mely a járványvédelmi előírások szigorú és következetes betartásával érhető el - hívta fel a figyelmet a Nébih.
A madárinfluenza január elején Csongrád-Csanád vármegyében, Szentesen két hízópulykatartó gazdaságban jelent meg. Később, január végén Békés vármegyében, egy orosházi és egy békésszentandrási telepen, majd pár napra rá Jász-Nagykun Szolnok vármegyében egy tiszaföldvári lúdállományban is kimutatták a vírus jelenlétét.
A madárinfluenzával kapcsolatos folyamatosan frissülő információk a Nébih tematikus aloldalán érhetők el: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza.