Bajban az USA - Még mindig nincs elnöke az alsó-háznak!

A republikánus többség által jelölt Jim Jordan a második szavazási fordulóban sem kapta meg a szükséges többséget, miután pártjának 221 képviselője közül 22-en másra voksoltak.

Bajban az USA - Még mindig nincs elnöke az alsó-háznak!

A demokraták továbbra is egységesen saját képviselőházi vezetőjükre, Hakeem Jeffriesre szavaztak. A többséghez 217 vokra lett volna szükség.

A Képviselőház (House of Representatives) előző, republikánus elnökét, Kevin McCarthyt pártjának egy tagja kezdeményezésére két hete többségi szavazáson távolították el pozíciójából. Akkor a demokraták mellett 8 republikánus voksolt a leváltás mellett. Azóta a törvényhozás alsóháza működésképtelen, ugyanis megválasztott elnök nélkül sem törvényt, sem határozatot nem tud elfogadni.

A republikánusok múlt héten először Steve Scalise-t, a képviselőcsoport vezetőjét jelölték az elnöki székbe, aki pénteken visszalépett, miután világossá vált, hogy nem kapja meg a többséget. Ezt követően vált Jim Jordan, a képviselőház jogi bizottságának elnöke a republikánus jelöltté.

A politikus a kedden tartott első szavazási fordulóban 200 republikánus szavazatot kapott, 17 vokssal kevesebbet annál, mint ami a megválasztásához szükséges lett volna.

A második sikertelen szavazási forduló után republikánus és demokrata részről is felmerült az az áthidaló megoldás, hogy kibővített jogkörrel ideiglenesen Patrick McHenryt bízzák meg a házelnöki feladatok ellátásával. Az észak-karolinai képviselő jelenleg megbízott házelnök, de ebben a pozícióban gyakorlatilag csak a házelnökválasztás levezetésére van felhatalmazása.

Csökkent a tüdőrák előfordulása Magyarországon

Az epidemiológiai adatok szerint 2011 és 2019 között a 40-59 éves magyar férfiak körében a tüdőrák előfordulása mintegy 50 százalékkal csökkent, miközben a halálozás is évi 10 százalék körüli mérséklődést mutatott - derül ki a Magyar Tüdőgyógyász Társaság (MTT) onkopulmonológiai szekciója és az MSD Pharma Hungary Kft. közleményéből, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez. A szakemberek a héten Budapesten megrendezett Közép-európai Tüdőrák Konferencia (CELCC) kapcsán ismertették a legfrissebb magyarországi epidemiológai adatokat.
2025. 11. 26. 00:30
Megosztás:

Jubileumi bélyeget bocsátott ki a Magyar Posta

A Magyar Posta jubileumi bélyegkibocsátással ünnepli a Magyar Atlétikai Club (MAC) fennállásának 150. évfordulóját.
2025. 11. 26. 00:05
Megosztás:

Háztartási géppiac számai: merre mennek a mosogatógép árak?

A magyar háztartási géppiac az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül: a gyártási költségek emelkedése, az energiahatékonysági elvárások erősödése és a vásárlói igények változásai mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a mosogatógép árak érezhetően megmozdultak. A vásárlók ma már nemcsak az árakat figyelik, hanem a fogyasztást, a megtérülést és a hosszú távú fenntarthatóságot is. De merre tartanak az árak, és mi befolyásolja leginkább a piacot?
2025. 11. 25. 23:30
Megosztás:

XRP árfolyam előrejelzés 2026-ra: Miért hozhat a Digitap ($TAP) 100-szor nagyobb hozamot?

A következő bikapiac kezd körvonalazódni, és a fejlemények jelentős növekedési potenciálra utalnak az elkövetkező évben. Míg a Ripple XRP-je várhatóan áttörést érhet el 2026-ra az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) által jóváhagyott több ETF miatt, egy új token még nagyobb megtérülésre pozicionálja magát.
2025. 11. 25. 23:00
Megosztás:

A Brexit naponta negyedmilliárd font adóveszteséget okoz

Naponta csaknem negyedmilliárd font adóveszteséget okoznak a brit költségvetésnek a brit EU-tagság megszűnéséből (Brexit) eredő negatív gazdasági hatások a londoni alsóház független elemzőműhelyként is működő könyvtára (House of Commons Library) által kedden ismertetett friss számítások szerint.
2025. 11. 25. 22:30
Megosztás:

Még medvepiac idején is bikás marad a Digitap ($TAP) előértékesítési árfolyam-előrejelzése

Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a kriptopiac medvepiacba került. Habár a Bitcoin októberben áttörte a 120 000 dolláros szintet, nemrég 85 000 dollár alá esett vissza, ami vitákat váltott ki arról, hogy vajon meddig csökkenhet az árfolyam, mielőtt ismét emelkedésnek indul. Ennek ellenére sok elemző úgy véli, hogy bizonyos coinok továbbra is emelkedhetnek, még akkor is, ha a piac általánosan pirosba fordul.
2025. 11. 25. 22:00
Megosztás:

Lázár János: munkabéke van a MÁV-Volán csoportnál

Nagy eredmény, hogy munkabéke, három éves bérmegállapodás, együttműködés van a MÁV-Volán csoportnál, a bérviszonyokat korrektül tudják rendezni - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden közösségi oldalára feltett videóüzenetében.
2025. 11. 25. 21:30
Megosztás:

A legtöbb előértékesítés nem éli túl ezt a medvepiacot – íme 3, amely igen

A Bitcoin (BTC) lendületet kapott Trump elnök 2024. novemberi győzelme után. Decemberben először ugrott 124 000 dollárra, és 2025 októberében majdnem elérte a 126 000 dollárt.
2025. 11. 25. 21:00
Megosztás:

A DH Group belép a spanyol ingatlanpiacra

A DH Group felvásárolja a donpiso ingatlanhálózatot, ezzel belép a spanyol piacra, és ott saját pénzügyi márkájával, a Credipass-szal pénzügyi közvetítői szolgáltatásokat is indít - közölte a DH kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2025. 11. 25. 20:30
Megosztás:

2030-ra Európa dobogósa lehet a magyar agrárium

A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar 2030-ra Európa dobogósa lesz, a 15 éve tartó építkezés megteremtette az alapokat a további fejlődéshez - mondta Nagy István kedden Budapesten, az Agro Summit agrárgazdasági évadnyitó rendezvényén.
2025. 11. 25. 20:00
Megosztás:

BÉT: Ezek a hírek ma kedvetően hatottak a tőzsdére

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 907,81 pontos, 0,84 százalékos emelkedéssel, 108 613,56 ponton zárt kedden.
2025. 11. 25. 19:30
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

Erősödött a forint kedden estére a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 11. 25. 19:00
Megosztás:

Erős zárás az európai tőzsdéken

Egy százalék közeli indexemelkedéssel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2025. 11. 25. 18:30
Megosztás:

A kormány évi egymilliós otthontámogatást ad a közszolgálatban dolgozóknak

A kormány évi egymillió forint összegű otthontámogatást vezet be a közszolgálatban dolgozók részére - erről beszélt a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára MTI-hez kedden eljutatott videójában.
2025. 11. 25. 18:00
Megosztás:

Romániában alkotmányellenesnek minősítették a magánnyugdíj-megtakarítások felvételének új szabályozását

Elutasította a román alkotmánybíróság a magánnyugdíj-megtakarítások felvételének korlátozására vonatkozó törvénykezdeményezés ellen emelt óvások legtöbb kifogását, de alkotmánysértőnek minősítette a jogszabály azon cikkét, amely lehetővé tette volna, hogy a rákbetegségben szenvedő nyugdíjasok egy összegben vegyék fel megtakarításukat.
2025. 11. 25. 17:30
Megosztás:

Elkezdődött az új üzemegységek építése a Dreher kőbányai gyáránál

A Dreher kőbányai gyáránál elkezdődött az új üzemegységek, a fermentációs üzem és az új energiaközpont földfelszíni építése. Az önerőből finanszírozott, 30 milliárd forint értékű beruházás várhatóan 2026 végén zárul le, a termelés a a munkálatok ideje alatt sem áll le - közölte a Dreher Sörgyárak Zrt. kedden az MTI-vel.
2025. 11. 25. 17:00
Megosztás:

Nem csökken az Otthon Start program lendülete

Nem csökken a szeptember 1-jén indult Otthon Start program lendülete, november közepéig 22 ezer fix 3 százalékos hiteligénylési kérelmet nyújtottak be csaknem 800 milliárd forint összegben, és több mint 8500 igénylőnek már folyósítottak is csaknem 300 milliárd forint hitelt - mondta a Miniszterelnökség (ME) parlamenti és stratégiai államtitkára a program eredményeiről tartott keddi sajtótájékoztatóján.
2025. 11. 25. 16:30
Megosztás:

Hollandia akár 3 milliárd eurót is befektethet a drónok elleni védelembe

A holland védelmi minisztérium bejelentette, hogy 1,25 és 3 milliárd euró közötti összeget tervez befektetni a drónok elleni védelmi képességek megerősítésére - közölte az NL Times című angol nyelvű holland hírportál kedden.
2025. 11. 25. 16:00
Megosztás:

Nőtt a német GDP a harmadik negyedévben

Németország hazai összterméke az idei harmadik negyedévben stagnált a második negyedévvel összevetve, éves szinten pedig nőtt - közölte a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden.
2025. 11. 25. 15:30
Megosztás:

75 millió forint bírság OPUS részvények bennfentes kereskedése miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 74,75 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki 4 magánszeméllyel szemben és feljelentéseket tett a bennfentes kereskedelmet és bennfentes információ jogosulatlan közzétételét tiltó jogszabályok megsértése miatt, amely az OPUS GLOBAL Nyrt. részvényeihez köthető - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
2025. 11. 25. 15:00
Megosztás: