Bankmonitor: 2024-től a régi CSOK-ot igénylők kétharmada nem lenne jogosult az új támogatásra?!

A jövő évtől a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) jelenlegi formájában már csak a falvakban, preferált kistelepüléseken lehet igényelni. A városokban is érkezik egy új lakástámogatási forma, itt azonban változhatnak a feltételek. A Bankmonitor szakértői szerint elképzelhető, hogy a módosítások miatt számos eddigi igénylő nem lenne jogosult a kedvezményre.

Bankmonitor: 2024-től a régi CSOK-ot igénylők kétharmada nem lenne jogosult az új támogatásra?!

A CSOK támogatást érdemben átalakítják 2024-től, a preferált kistelepüléseken elérhető kedvezményt a jelenlegivel nagyjából megegyező jogosultsági feltételekkel, emelt összegben lehet majd elérni. A városokban ugyanakkor előreláthatóan egy teljesen új konstrukció jelenik majd meg, várhatóan CSOK Plusz néven.

Mit tudunk jelenleg a CSOK Pluszról?

Még konkrétum nem jelent meg támogatással kapcsolatban, de a kormány bejelentéseiből már néhány részlet kiderülhetett.

-Előreláthatóan 2024. év elejétől lesz elérhető az új támogatás, vagyis nem lesz olyan átmeneti időszak, amikor a nagyobb települések otthonteremtési támogatás nélkül maradnának.  

-Bár ezzel kapcsolatban nem hangzott el konkrét információ, jó eséllyel emelkedni fog a támogatás összege, hiszen az átalakítás egyik legfőbb indoka éppen az volt, hogy a jelenlegi kedvezmény a városokban nem nyújt elegendő segítséget.

-A támogatást előreláthatóan vállalt gyermekekre lehet igényelni. (Arról nincs információnk, hogy meglévő gyermekek mellé vállalt újabb baba esetén mennyi gyerekre jár majd a támogatás.)

-Előreláthatóan a gyermekvállaláshoz kapcsolódó életkori előírás nem változik, továbbra is fiatal házaspárok használhatják ki a kedvezményt. (Igényléskor legalább a pár egyik tagja még nem töltötte be a 40. életévét.)

-A bejelentések alapján az első lakás megszerzésére, illetve a családbővítés miatt szükséges nagyobb ingatlan megvásárlására fordítható majd a támogatás összege.

Természetesen a pontos részletek még nem ismertek, a Bankmonitor szakértői azonban megvizsgálták azt, hogy a meglévő információmorzsák alapján hogyan alakulhat át a támogatási rendszer, a jogosultak köre.

A 2020-ban támogatást igénylők közel kétharmada nem vállalt gyermeket

Érdemes elsőként a gyermekvállalásra tekinteni, hiszen az eddigi ismeretek alapján a kedvezményt vállalt gyermekre lehet majd kihasználni. A hitelintézeti szemlében megjelent tanulmány alapján a 2016-2020 között CSOK-ot igénylők 23%-a vette igénybe a kedvezményt vállalt gyermekre. (A tanulmány egy bank adatait vizsgálta meg.)

Ha ezen intervallumon belül egy közelebbi időszakot nézünk, akkor a helyzet valamelyest javul: a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért (KINCS) elemzése szerint 2019 júliusa és 2020 júniusa között a támogatást igénylők 35%-a kérte a CSOK-ot vállalt gyermekre.

Az elemzés alapján a vizsgált évben 28 883 szerződést kötöttek, ebből 6 155 család egy gyermeket, 3 645 család két gyermeket, míg 232 család három gyermeket vállalt. Viszont 18 851 család nem vállalt újabb gyermeket a támogatás igénylésekor.

Ez alapján a korábban igénylők közel kétharmada nem tudná kihasználni jövő évtől a városi CSOK Pluszt, hiszen nem vállalt újabb gyermeket.
Természetesen elképzelhető, hogy 2020 után a gyerekvállalási arány magasabb volt az igénylők között. Illetve az is előfordulhat, hogy a jövő évtől többen vállalnak babát azért, mert ez nagyobb fókuszt kap a lakástámogatásoknál.

Ez utóbbi lehetőségnél azonban azt is szem előtt kell tartani, hogy a vállalt gyermekek nem „teljesítése” az eddigi kedvezményeknél a támogatás visszafizetését, valamint büntetőkamat megfizetését vonta maga után. Jó eséllyel ez az új CSOK Plusznál sem lesz másképp, emiatt a gyermekvállalást minden családnak alaposan át kell gondolnia.

A 40 évnél idősebbek kieshetnek a támogatási rendszerből

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy előreláthatóan a gyermekvállalásra vonatkozó életkori szabályok nem változnak, vagyis igényléskor a házaspár legalább egyik tagja nem töltheti be a 40. életévét. 

A KINCS korábban említett elemzése az igénylőket életkor szerint is csoportosította. Az első igénylő a szerződések 31,9 százalékánál, a második igénylő a szerződések 20,9 százalékánál volt 40 évnél idősebb. (Pár esetén ugyebár két igénylőről beszélhetünk.)

Arról nincs információ, hogy hány olyan szerződés volt, ahol mindkét fél átlépte a 40 éves kort, de ezek alapján azért ez a csoport sem lehetett kicsi. Ők alapól kiesnek a támogatási rendszerből, hiszen már nem is tudnának gyermeket vállalni.

Összegzés

A városi CSOK Pluszról még nem lehet sokat tudni, de az eddig bejelentett, elhangzott ismeretek alapján az igénylők köre átalakulhat, a korábbi években jogosultak egy jelentős része nem tudná kihasználni az új lakástámogatást.

Digitális kapu nyílik a magyar gazdálkodók számára a növénybiztosításokhoz

Új szolgáltatás érhető el az MBH AgrárPartner Platformon: az MBH Csoport és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. együttműködésének köszönhetően a gazdálkodók mostantól online is elindíthatják növénybiztosításuk megkötését. Az új funkció révén a termelők több biztosító ajánlatai közül választhatnak, amelyhez aztán az alkusztól személyre szabott szakértői támogatást, kár esetén pedig a rendezéshez segítséget is kaphatnak. A mezőgazdasági termelést egyre nagyobb mértékben érintik az időjárási szélsőségek, így a megoldás különösen fontos lehet az ágazatban tevékenykedő cégek és vállalkozók számára.
2026. 03. 20. 05:00
Megosztás:

Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány - röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető beosztásban dolgozó nők mindennapjai - derül ki a Számlázz.hu legújabb felméréséből. Leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, de a többi korosztály sincs jobb helyzetben: az összes válaszadó 76%-a érzi úgy, hogy időnyomásban él. Ellenben a jövedelmével a többség nagyjából elégedett.
2026. 03. 20. 04:30
Megosztás:

Így csap le Európa gazdaságára a közel-keleti háború

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően újfent 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába pedig 2,15%-on maradt.
2026. 03. 20. 04:00
Megosztás:

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás: