FEJLŐDŐ VILÁG RÉSZVÉNY ESZKÖZALAP


Az eszközalap eszközeit legalább 70%-ban globális fejlődő és feltörekvő piaci tőzsdéken jegyzett részvényekbe fekteti. Az eszközalap befektetései között tehát magasabb arányban szerepelnek a reálgazdaság teljesítményét jobban követő, és hosszú távon jellemzően magasabb hozamot biztosító eszközök. Az eszközalap célja, hogy megfelelő kockázatvállalás mellett részesedést nyújtson a világ fejlődő és feltörekvő országaiban működő vállalatok értéknövekedéséből. Az eszközalap befektetési célpontjai között szerepelnek többek között Afrika, Ázsia, Kelet-Közép-Európa és Latin-Amerika fejlődő részvénypiacai. Az eszközalap törekszik a magasabb hozam elérése érdekében alkalmazott befektetésekből származó kockázatokat csökkenteni egy jól diverzifikált portfólió felépítésével. Ennél fogva a befektetési stratégia kialakításánál az eszközalap nagy hangsúlyt fektet az ágazati, a földrajzi, és a szektorallokáció kialakítására. A devizapiaci mozgások kihasználása szintén fontos eleme a teljesítménynek, ugyanakkor az eszközalap a devizakockázatok csökkentése érdekében devizafedezeti ügyleteket is köthet. Az eszközalap aktív befektetési stratégiát folytat, melynek következtében a portfólió részvény összetétele időbeli korlátozás nélkül eltérhet a referenciaindex összetételétől.
Az eszközalap mindenekelőtt azoknak a befektetőknek a figyelmébe ajánlott, akik a magasabb hozam érdekében hajlandóak kockázatot vállalni, és elviselik a befektetésük értékének ingadozását.

Az alap árfolyama

Dátum '26.02.13 '26.02.16 '26.02.18
Árfolyam 1,9687 1,9624 1,9774

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam 0,76% 11,05% 14,76%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Vétel

Trump elnök hétvégi globális vámbejelentései, valamint az AI-átrendeződéssel kapcsolatos félelmek nyomán eladási hullám söpört végig hétfőn a Wall Streeten

A tengerentúli tőzsdéken is rossz volt a hangulat hétfőn, a Dow, az S&P500 és a Nasdaq Composite egyaránt 1%-ot meghaladó veszteséggel zárt. Az AI-okozta átrendeződésekkel kapcsolatos aggodalmak, valamint az amerikai Legfelső Bíróság vámokkal kapcsolatos pénteki határozata menekülésre késztette a befektetőket, miközben a vártnál nagyobb csökkenést jelző decemberi gyári megrendelések adat sem villanyozta fel a befektetőket. A vámokat elkaszáló bírósági döntés ismét megidézte Donald Trump kiszámíthatatlan kereskedelem-politikai kijelentéseit, melyek jelentős piaci volatilitást eredményeztek második elnöki ciklusának első évében.
2026. 02. 24. 11:00
Megosztás:

Visszaestek hétfőn a nyugat-európai részvénypiacok az ismét kiéleződő vámháború árnyékában

Rossz hangulatban indult a hét az európai tőzsdéken azt követően, hogy ismét feléledt a piaci bizonytalanság az USA vámháborúja kapcsán, miután pénteken az amerikai Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte Trump elnök országspecifikus vámrendeleteit, melyre válaszul Trump 10 majd 15%-os globális vámot vetett ki. A Stoxx600 0,5%-ot gyengült, a DAX 1,1%-ot csúszott vissza, a FTSE100 stagnált. A nap egyik legnagyobb vesztese a Novo Nordisk lett, a dán gyógyszergyártó 16,5%-ot zuhant miután új elhízás elleni gyógyszere, a CagriSema hatásában elmaradt a versenytárs Eli Lilly Tirzepatide nevű termékétől a legutóbbi vizsgálatok szerint. Ám az egészségügyi szektornál is nagyobbat esett hétfőn az ipar és a pénzügyi szolgáltatások is.
2026. 02. 24. 10:30
Megosztás:

Banki háttérinfrastruktúrára vált a Tether-támogatott Bit2Me

5,3 milliárd eurós forgalommal robbant az európai piacon - A spanyol kriptotőzsde látványos stratégiai fordulatot hajtott végre: a lakossági (retail) fókuszról a banki és hatósági háttérrendszerek kiépítésére állt át. Az eredmény? Nyolcszoros forgalomnövekedés, MiCA-engedély és agresszív európai terjeszkedés.
2026. 02. 24. 20:00
Megosztás:

Ötödik hete menekül a tőke a kriptoalapokból – 4 milliárd dollárnyi kivonás jelzi a befektetői kifáradást

A digitális eszközalapokból újabb 288 millió dollár áramlott ki az elmúlt héten, ezzel immár öt egymást követő héten tart a tőkemenekítés. Bár az XRP, a Solana és a Chainlink szerény beáramlást mutatott, ez érdemben nem tudta ellensúlyozni a széles körű altcoin-eladásokat.
2026. 02. 24. 18:00
Megosztás:

19%-kal apadtak a Binance stablecoin-tartalékai – folytatódik a kriptopiaci likviditás-szűke

A világ legnagyobb kriptotőzsdéjén látványosan csökken a stablecoin-állomány: a Binance tartalékai november óta közel 10 milliárd dollárral estek vissza. A háttérben likviditási szűkülés és a kamatkörnyezet bizonytalansága állhat.
2026. 02. 24. 16:30
Megosztás:

Changpeng Zhao visszatért: a Binance.US amerikai újraindításra készül Floridából

Fordulat a kriptopiacon: a Binance alapítója, Changpeng Zhao (CZ) ismét megjelent az Egyesült Államokban, és minden jel arra utal, hogy a Binance.US agresszívebb növekedési stratégiára vált. A jogi viharok után most az amerikai terjeszkedés kerül a fókuszba.
2026. 02. 24. 14:00
Megosztás:

Nagy Márton: tovább növeljük a magyar vállalkozások versenyképességét és exportteljesítményét

"Tovább növeljük a magyar vállalkozások versenyképességét és exportteljesítményét!" - írta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi Facebook-bejegyzésében, amelyben bejelentette, hogy 200 milliárd forinttal, azaz 700-ról 900 milliárd forintra emelik a Demján Sándor Programon belül elérhető és rendkívül népszerű EXIM konstrukciók keretösszegét.
2026. 02. 24. 12:00
Megosztás:

Tőzsdére léphet a RedotPay stabilcoin szolgáltató? 1 milliárd dolláros amerikai IPO-ról szólnak a hírek

Egyre erősödnek azok az értesülések, amelyek szerint a hongkongi székhelyű stabilcoin-fizetési szolgáltató, a RedotPay amerikai tőzsdei bevezetést fontolgat, akár 1 milliárd dollárt meghaladó forrásbevonással. Hivatalos SEC-beadvány vagy vállalati megerősítés azonban egyelőre nem érhető el.
2026. 02. 24. 12:30
Megosztás:

Két és félszeres túljelentkezés az 1+1 KKV programban

Lezárult a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Program második ütemében beadott pályázatok értékelése. Két és félszeres túljelentkezés mellett 257 vállalkozás jutott 20 milliárd forint vissza nem terítendő támogatáshoz, ezzel 40 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.
2026. 02. 24. 13:30
Megosztás:

A támogatott hitelre vásárló vevők vették át az irányítást az ingatlanpiacon - mit tapasztaltak az ingatlanközvetítők?

Rekordév volt a hitelezésben 2025, amikor a támogatott konstrukciók aránya és az átlagos hitelösszeg is látványosan megugrott. Az ingatlanközvetítők pedig azt érzékelték az év utolsó hónapjaiban, hogy szinte mindenki Otthon Statra akar vásárolni.
2026. 02. 24. 09:30
Megosztás:

Koordinált támadás érte a Trump-családhoz kötődő WLFI stablecoinját – gyorsan visszaállt az USD1 árfolyama

Többfrontos piaci manipulációs kísérletet vert vissza a World Liberty Financial (WLFI) – állítja a projekt csapata. A támadók célja az USD1 stablecoin árfolyamának megingatása és a $WLFI token összeomlasztása volt, ám a protokoll védelmi mechanizmusai végül stabilizálták a helyzetet. A történet jól mutatja, milyen sérülékeny lehet a bizalom a kriptoszektorban – különösen extrém piaci félelem idején.
2026. 02. 24. 11:30
Megosztás:

2 billió dolláros stabilcoin-robbanás jöhet: újraírhatják az USA adósságstratégiáját

Mi történik, ha a stablecoinok nemcsak a kriptopiacot, hanem az Egyesült Államok teljes államadósság-kezelését is felforgatják? Egy friss banki előrejelzés szerint néhány éven belül olyan kereslet zúdulhat az amerikai rövid lejáratú állampapírokra (T-bills), amely Washington költségvetési stratégiáját is átírhatja. A dollárfedezetű digitális tokenek csendben, de látványos erővel harapnak bele az amerikai adósságpiacba.
2026. 02. 24. 10:00
Megosztás:

Hány forint egy euró így kedd reggelre?

Vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 24. 09:00
Megosztás:

Bitcoin határidős piac: a long/short arányok óvatos, enyhén medvés hangulatról árulkodnak

A globális kriptoderivatív piacokon visszafogott, de annál beszédesebb mozgások voltak megfigyelhetők az elmúlt 24 órában. A Bitcoin örökös határidős (perpetual futures) kontraktusainál a long és short pozíciók aránya a három legnagyobb derivatív tőzsdén közel teljes egyensúlyt mutat, ám enyhe short túlsúly rajzolódik ki. Ez az állapot fokozott óvatosságot jelez mind az intézményi, mind a lakossági kereskedők részéről a továbbra is volatilis piaci környezetben.
2026. 02. 24. 08:30
Megosztás:

Egészségügyi intézményt fejlesztenek több mint 600 millió forintból Békéscsabán

Felújítják több mint 600 millió forintból Békéscsabán a Lencsési városrészen található orvosi rendelőt - közölte az önkormányzat.
2026. 02. 24. 08:00
Megosztás:

Határozatképtelen volt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülés

Határozatképtelenség miatt csak napirend előtti felszólalások hangzottak el a parlament hétfő esti rendkívüli ülésén, amelyet az MSZP kezdeményezett a gödi Samsung-gyárban felmerült szabálytalanságokkal kapcsolatban, illetve az akkumulátorgyártó és -feldolgozó vegyi üzemek azonnali ellenőrzését sürgetve. A napirend elfogadására 18 képviselő igennel, egy pedig nemmel szavazott, míg egy képviselő tartózkodott.
2026. 02. 24. 03:00
Megosztás:

Az Európai Unió újabb nyolc orosz személyt vett fel a szankciós listájára

Az Európai Unió Külügyek Tanácsa további nyolc orosz személyt vett fel a szankciós listára súlyos emberi jogi jogsértések, a civil társadalom és a demokratikus ellenzék elnyomása, valamint a demokrácia és a jogállamiság aláásása miatt - közölte hétfőn a brüsszeli testület.
2026. 02. 24. 06:30
Megosztás:

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 24. 04:30
Megosztás:

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket

Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését a gyalogosok biztonsága védelmében, valamint a kétkerekű járművek egyre szabálytalanabb parkolása miatt.
2026. 02. 24. 05:30
Megosztás:

Újabb négymilliárd forint a távfűtött otthonok korszerűsítésére

A keretösszeg megemelésével 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére, a pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrásmennyiséget teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztésére - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 24. 03:30
Megosztás:

Az alap árfolyama

Dátum '26.02.13 '26.02.16 '26.02.18
Árfolyam 1,9687 1,9624 1,9774

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam 0,76% 11,05% 14,76%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Vétel