Békéscsabán is határoztak az Alföldvíz Zrt.-ben lévő részesedés államnak átadásáról

A békéscsabai közgyűlés csütörtöki ülésén határozott az Alföldvíz Zrt.-ben lévő tulajdonrész államnak való ingyenes átruházásáról, valamint arról, hogy részt kíván venni a Nemzeti Vízművek (NV) Zrt. integrációs programjában. A békéscsabai önkormányzatnak volt a legnagyobb, 32,88 százalékos tulajdoni hányada a víziközmű-társaságban.

Békéscsabán is határoztak az Alföldvíz Zrt.-ben lévő részesedés államnak átadásáról

A közgyűlés rendkívüli, zárt ülésén döntöttek arról, hogy az Alföldvíz Zrt.-ben lévő 89 414 részvény közül 75 414-et ingyenesen átadnak az államnak, továbbá a jogelőd Békés Megyei Regionális Vízellátó Rendszerben fennálló 27,79 százalékos tulajdoni részt és az ahhoz kapcsolt vagyont is átruházzák - tájékoztatta az ülés után Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester az MTI-t. Az elfogadott határozat szerint az önkormányzat 5,15 százalékos tulajdoni részt továbbra is meg kíván tartani, így felügyelőbizottsági tagot is delegálhat, és továbbra is a legnagyobb önkormányzati tulajdonos marad a társaságban.
    
Herczeg Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő az MTI-nek az ülést követően elmondta, szerdán tárgyalt Fónagy János államtitkárral, aki biztosította arról, hogy ezt a szándékot az állam "elfogadja". Azt pedig "figyelembe veszi" az állami fél, hogy szeretnék, ha az Alföldvíznek továbbra is Békéscsabán lenne központja, ha a cégnél történne béremelés, ha folytatnák a fejlesztéseket - összegezte a politikus.
    
Az Alföldvíz Zrt. évek óta veszteségesen működik. Magyarország negyedik legnagyobb víziközmű-szolgáltatójának 2019-es üzemi eredménye 647,8 millió forint veszteség; az adózott eredmény mínusz 2,7 milliárd forint volt. Az Alföldvíz Zrt. 2020 januárban 1,713 milliárd forintos alaptőkeemelési kéréssel fordult a tulajdonos önkormányzatokhoz a működéshez szükséges forrás megteremtése érdekében, ám a kérést forrás hiányában a tagok elutasították. 2020 végén az állam több mint 602 millió forintos többletforrást biztosított a békéscsabai önkormányzaton keresztül a cégnek, azt részben béremelésre, részben veszteségrendezésre fordíthatták.
    
Az állam a társaságban az eddigi 28,6 százalékkal szemben minimum 75+1 százalékos tulajdoni részarányt kíván szerezni, így "lehetősége nyílik a társaság strukturális átalakítására, valamint gazdasági modellváltásra, ezzel biztosítva a társaság jövőbeni gazdaságos működését" - szerepel az integrációs programban. Ott olvasható az is, hogy az Alföldvíz "tőkerendezésére 2,65 milliárd forint forrásbevonás javasolt".
    
A gyulai képviselő-testület szintén csütörtökön határozott arról, hogy csekély, 0,0037 százalékos tulajdoni hányadot megtestesítő 10 darab, egyenként 4 600 forint névértékű részvényét térítésmentesen átruházza az államnak. Orosházán tavaly decemberben született döntés a 4,1 százalékos részesedés ingyenes átadásáról.
    
Az Alföldvíz augusztus 10-i közgyűlésén a tulajdonos önkormányzatok többsége úgy határozott, hogy induljon meg az egyeztetési folyamat, "amely megalapozhatja a szolgáltató részvételét a koordinált integrációs programban, és a társaság tulajdonosainak a víziközművagyon - állam részére történő - átadására vonatkozó későbbi döntéseit" - számolt be akkor az NV.
    
A mintegy 1200 munkavállalót foglalkoztató Alföldvíz Zrt. Békés, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyében, 131 településen lát el víziközmű-szolgáltatási feladatokat, 541 ezer ember ellátását biztosítva.


Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás: