Az özvegyi nyugdíj rendszerébe nyúlna bele a kormány

A Nemzetgazdasági Minisztérium március 5-ig társadalmi véleményezésre bocsátotta a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtási rendeletének módosítását, amely az özvegyi nyugdíj igénylésére vonatkozik.

Az özvegyi nyugdíj rendszerébe nyúlna bele a kormány

Nagy Mártonék éppen akkor álltak elő a javaslattal – mindössze egy napos hatásvizsgálatot követően –, amikor Farkas András nyugdíjszakértő rámutatott arra, hogy az özvegyi nyugdíj szabályozása összetett kérdés.

Az Orbán-kormány célja az, hogy az állampolgárok számára a hatósági ügyintézés a lehető legkevesebb adminisztrációs terhet jelentse, ezért a módosítás értelmében az özvegyi nyugdíj megállapításakor a házastársi jogviszonyon alapuló igények esetében a hatóság nem vizsgálná az együttélés tényét.

A kormány szerint ennek megvalósításához csupán egyetlen mondattal kell kiegészíteni az eredeti rendeletet:

Ha az özvegyi nyugdíjat házastársként igénylik, akkor az együttélés tényét a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv kizárólag abban az esetben vizsgálja, ha az elhunyt jogszerző után élettársi kapcsolatban is benyújtottak igényt özvegyi nyugdíjra.

A módosítást Orbán Viktor miniszterelnök fogja aláírni, és a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Bár az özvegyi nyugdíjra számos speciális előírás vonatkozik, a módosítás nem érinti azt a követelményt, hogy az özvegyi nyugdíj folyósítása esetén az új házasságkötést haladéktalanul be kell jelenteni, mivel ez a már megállapított hozzátartozói nyugellátási jogosultságra is hatással lehet. Ennek két fő esete van:

1. Ha egy özvegy a nyugdíjkorhatárának betöltése előtt új házasságot köt, az előző házassága alapján megállapított özvegyi nyugdíja megszűnik.

2. Az a személy, akinek házastársa a házasságkötés időpontjában már betöltötte a rá vonatkozó nyugdíjkorhatárt, kizárólag akkor jogosult özvegyi nyugdíjra, ha a házasságból (vagy az azt megelőző együttélésből) gyermek született, vagy a házasság megkötésétől számított öt éven át folyamatosan együtt éltek.

Az özvegyi nyugdíjról a részleteket szakértőnk az alábbi videóban magyarázza el (kattints a képre az indításhoz):

özvegyi nyugdíj videós magyarázat

Sokan lebuktak! Ellenőrizze bérlapját! Ilyen hibák miatt kevesebb lehet a fizetése sok embernek

Minden dolgozónak fontos, hogy alaposan átnézze a bérlapját – mert gyakran előfordulnak hibák, amelyek miatt kevesebb pénzt kap kézhez, mint amennyi járna neki. Az alábbiakban összegyűjtöttem azokat a leggyakoribb hibákat és mulasztásokat, amelyek Magyarországon ma is akadályozzák, hogy a munkavállaló a neki jogszerűen járó összeget kapja meg.
2025. 09. 13. 00:01
Megosztás:

Gyorsabb kamatvágásokat vár a Morgan Stanley

Az amerikai bank vezető elemzője arról írt, hogy az eddiginél gyorsabb ütemű lazításra számít a Fed részéről.
2025. 09. 12. 23:00
Megosztás:

Drága most vagy olcsó az amerikai részvénypiac?

A részvénypiacok értékeltségét többféle módszertan és mutatószám szerint lehet vizsgálni. Az egyik, most bemutatandó megközelítés három komponensre bontja az értéket. Egyrészt a könyv szerinti értékre, mint ami azt hivatott megtestesíteni, ami a cégben jelenleg van, például eredménytartalék formájában.
2025. 09. 12. 22:00
Megosztás:

A magyar gazdák továbbra is számíthatnak a kormány segítségére

Hubai Imre a Kalocsa Térségi Öntözési Közösség vízgazdálkodási fejlesztéseinek projektzáró rendezvényén - amely a Vidékfejlesztési Program keretében valósult meg - elmondta, a kormány az öntözésfejlesztést szolgáló gazdálkodói együttműködéseket egy 2 milliárd forint keretösszegű, jelenleg is nyitva álló felhívással ösztönzi.
2025. 09. 12. 21:00
Megosztás:

Feszül a húr: Újabb Bitcoin-rug pull para a volatilis piacon

A Bitcoin újra reflektorfénybe került – nem a szárnyalása, hanem a hirtelen ármozgások miatti aggodalmak okán. Bár konkrét csalásnak nincs nyoma, a piaci szereplők mégis egyre idegesebbek. Vajon közeledik egy újabb „rug pull”, vagy csupán a makrogazdasági széljárás és az intézményi befektetők játszadozása kavarta fel a kedélyeket?
2025. 09. 12. 20:30
Megosztás:

BÉT: az OTP és a Mol húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1084,28 pontos, 1,06 százalékos csökkenéssel, 101 199,84 ponton zárt pénteken.
2025. 09. 12. 20:00
Megosztás:

A TikTok-ról tárgyal az USA és Kína

A hírek szerint jövő héten He Lifeng kínai miniszterelnök-helyettes és Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter Madridban tárgyal a két ország közötti kereskedelemről és a TikTok helyzetéről.
2025. 09. 12. 19:30
Megosztás:

ViVeTech Nyrt.: 20-25 százalékos árbevétel-növekedést tervez 2025-ben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég

542,2 millió forintos nettó árbevételt ért el a 2025-ös év első hat hónapjában a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. A társaság a 2025-ös pénzügyi év egészét tekintve 20-25 százalékos árbevétel-növekedésre számít a tavalyi évben elért rekordszintű, közel 1,4 milliárd forintos szint után - derül ki a társaság mai napon publikált 2025. első féléves jelentéséből.
2025. 09. 12. 19:00
Megosztás:

Aranypiaci kilátások 2025 őszén: új történelmi csúcsok és a biztonság keresése a globális bizonytalanság közepette

Az arany ára az elmúlt hetekben ismét a figyelem középpontjába került, ahogy új történelmi csúcsra emelkedett. 2025 szeptemberében az arany unciánkénti ára elérte a 3 660 dollárt, ezzel több mint 39%-os növekedést produkált az év eleje óta – ami a legnagyobb éves átlagos emelkedés 1990 óta.
2025. 09. 12. 18:30
Megosztás:

Bebukott a kötvényhozam

Tegnap az infláció a várakozásoknak megfelelően alakult az USA-ban. Azaz a fő mutatószám 2,7-ről 2,9 százalékra emelkedett, míg a maginfláció 3,1 százalékon stagnált, de ez is elég volt ahhoz, hogy a kötvénypiac, s így a részvénypiac is optimista legyen.
2025. 09. 12. 18:00
Megosztás:

Megtörte rossz sorozatát az Adobe

Az szoftverfejlesztő cég tegnap tőzsdezárás után tette közzé aktuális pénzügyi évének harmadik negyedéves jelentését.
2025. 09. 12. 17:00
Megosztás:

Titkos üzenetet rejtenek a banki adatok: minden korábbinál drágább lett az iskolakezdés

Bár kevesebb család vett fel áruhitelt júliusban, mint tavaly, még soha nem költöttek ennyit iskolakezdésre – hiszen a kölcsönök átlagösszege egy év alatt 15 százalékkal, közel 40 ezer forinttal nőtt – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A 281 ezer forintos átlagösszeg inflációs nyomást jelez, miközben a bankok 0 százalékos THM-mel csábítanak. Kérdés, marad-e még puskapor a karácsonyi szezonra.
2025. 09. 12. 16:30
Megosztás:

15 millión Ft-ot is adnak már a bankok személyi kölcsönként

Egyre magasabb összegeket kínálnak a magyarországi bankok fedezetlen személyi hitelként, ma már egyáltalán nem számít ritkaságnak a 15 millió forintos felső összeghatár sem. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött személyi hitelek átlagos hitelösszege is sokat emelkedett az elmúlt időszakban, ráadásul ezt a folyamatot az Otthon Start Program is gyorsíthatja - vélik a Bank360 szakértői. Bár az ezzel kapcsolatos banki tapasztalatok vegyesek, van olyan hitelintézet, amely a program meghirdetése óta érzékelte az átlagon felüli személyi hitelek iránti érdeklődés élénkülését.
2025. 09. 12. 16:00
Megosztás:

Kényelem és biztonság: az online játékok fizetési rendszereinek jövője

A magyar játékosoknak nagyon fontos, hogy egyszerűen tudjanak pénzt be- és kivenni. Az azonnali utalás, a mobil fizetés lehetősége, valamint a kriptovaluták elérhetősége mind számítanak, mert ezek teszik kényelmessé a játékot. Sok oldal figyel ezekre az igényekre, és jobb rendszert kínál. Ebben az útmutatóban bemutatjuk az aktuális trendeket, bemutatjuk a pénzügyi szabályozás, és felsoroljuk, milyen fizetési módokat találsz a hazai oldalaknál.
2025. 09. 12. 15:58
Megosztás:

Médiaipari óriáscég formálódik Amerikában

A Paramount és a Skydance egyesülése után az új vállalat vezérigazgatója iparági értesülések szerint megbízott egy befektetési bankot azzal, hogy készítse elő a Warner Bros. Discovery felvásárlását.
2025. 09. 12. 15:00
Megosztás:

Lezárult a Nébih nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei július 15. és augusztus 30. között több mint 350 ellenőrzést tartottak a nyári szezonális ellenőrzéssorozaton. A feltárt szabálytalanságok következtében 26 esetben indult eljárás, melyek lefolytatása és a bírságok kiszabása folyamatban van - jelentette be pénteki közleményében az Agrárminisztérium (AM).
2025. 09. 12. 14:30
Megosztás:

Megtévesztő egészségügyi állítások miatt lépett a GVH

Három versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élelmiszereket és étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozásokkal szemben, mivel gyanúja szerint a cégek többek között olyan egészségügyi állításokkal népszerűsítik termékeiket, melyek megalapozatlanok, illetve amelyeket nem tudnak kellően alátámasztani, továbbá tiltott gyógyhatást tulajdonítanak a termékeknek.
2025. 09. 12. 14:00
Megosztás:

Stagnált a brit gazdaság júliusban

Stagnált a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2025. 09. 12. 13:30
Megosztás:

Szeptember 15-től kormányzati pilot program indul a ki nem fizetett bérek megelőlegezésére

A kormány továbbra is a dolgozók pártján áll, így minden lehetséges eszközzel segíti a munkáltatók mulasztása miatt elmaradt munkabérek rendezését. Szeptember 15-től a kormány célzott, pilot jellegű programot indít Heves vármegyében, ami mintegy 200 bajba került munkavállaló megélhetését biztosíthatja a számukra járó munkabér kifizetésének megelőlegezésével.
2025. 09. 12. 13:00
Megosztás:

Kovács Zsolt váltja Katona Bencét a Magyar Fejlesztési Bank élén

Katona Bence 2025. szeptember 30-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatói posztjáról. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megköszönte Katona Bence kitartó munkáját és sok sikert kívánt számára jövőbeni szakmai kihívásaihoz.
2025. 09. 12. 12:30
Megosztás: