Bóka János: az Európai Bíróság ítélete nem akadályozza a paksi bővítést

Bóka János emlékeztetett, az ítélet szerint a bizottság határozatában nem vizsgálta az állami támogatás körében azt, hogy a Paks II. beruházás során alkalmazott közbeszerzési eljárások az uniós szabályoknak megfeleltek-e.
Az Európai Bíróság nem azt mondta, hogy ez a beruházás a közbeszerzési szabályoknak nem felel meg, csupán azt, hogy ezt a bizottság az állami támogatási eljárás keretében nem vizsgálta, vagy legalábbis ezzel kapcsolatos álláspontját nem indokolta - mutatott rá.
Emlékeztetett arra is, hogy a bizottság a közbeszerzési eljárások jogszerűségét 2015-ben egy másik eljárás keretében vizsgálta, megállapítva azok jogszerűségét. A bíróság ezen két eljárás összekapcsolásának a hiányát kifogásolta.
Mivel a bíróság sem az állami támogatási rendszert, sem az alkalmazott közbeszerzési eljárást nem minősítette jogellenesnek, ezért semmilyen jogi akadálya nincsen, hogy a paksi beruházás az eddigieknek megfelelő ütemezés szerint folytatódjon - összegzett Bóka János.