Borús volt a hangulat Európában; a vártnál alacsonyabb inflációs adatok érkeztek az eurózónából

A közel-keleti konfliktus miatti aggodalom terhe nehezedett tegnap az európai kereskedésre és ugyan csak órákkal a zárás után, de beigazolódtak a félelmek, amikor Irán rakétatámadást indított Izrael ellen. A vezető nyugat-európai indexek 0,5-1,0% körüli mínuszokat szedtek össze a brit FTSE100 kivételével, amely 0,5%-kal emelkedett.

Borús volt a hangulat Európában; a vártnál alacsonyabb inflációs adatok érkeztek az eurózónából

A feszültség miatt jó napja volt a védelmi technológiákat gyártó vállalatoknak és az olaj árával együtt emelkedő energiakapcsolt vállalatoknak. A páneurópai Stoxx600 0,4%-kal esett, melynek többségében pirosban záró szektorindexei között a banki tudhatta magáénak a legnagyobb, 2% feletti mínuszt, ami viszont inkább reflektált az eurózóna szeptemberi inflációs adataira. A headline és a maginfláció is a vártnál nagyobb léptékben esett, megerősítve ezzel, hogy az EKB következő ülésén folytatódik a kamatcsökkentési ciklus.

A BUX 0,4%-os emelkedésével felfelé lógott ki a hasonló nagyságrendű mínuszokba forduló régiós versenytársai közül. A hazai nagypapírok vegyesen zártak, emelkedni közülük csak a MOL és a Richter tudott.

A KSH közzétette a kormányzati szektor egyenlegének első féléves adatát: az előzetes adatok szerint a második negyedévben 469 milliárd volt a kormányzati szektor hiánya, amivel az első félévi deficit 1489 milliárd forintra – a GDP 3,7%-ára – emelkedett.

(Forrás: OTP Ébresztő)

A piaci helyreállás folyamatban: 6 kriptovaluta, amelyet érdemes vásárolni a novemberi bikapiac előtt

Ahogy a kriptopiac a fellendülés jeleit mutatja, a tapasztalt befektetők kulcsfontosságú lehetőségeket keresnek. Az elrejtett gyöngyszemek jelentős hozamot kínálhatnak a novemberre várt emelkedés előtt. Ez a cikk hat olyan altcoint mutat be, amelyek jelentős növekedésre vannak kilátással, és felkeltik azok figyelmét, akik szeretnék kihasználni a piac helyreállásának lehetőségeit. Készüljön fel ezeknek az ígéretes befektetési lehetőségeknek a felfedezésére!
2024. 10. 11. 23:30
Megosztás:

Ezek lendíthetnék fel a lakásépítéseket

Kormányprogramokra és kedvezőbb kamatozású piaci finanszírozásra volna szükség ahhoz, hogy a lakásépítések és lakásfelújítások volumene ismét emelkedjen - közölte az MTI-vel pénteken az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), reagálva az Orbán Viktor miniszterelnök által tett bejelentésekre, amelyekre közleményük szerint az építésgazdaság szereplői is felfigyeltek.
2024. 10. 11. 23:00
Megosztás:

A TRX és a ZDEX az egekbe szökhet 2024 4. negyedévében — Készülj fel a 100x-os nyereségre!

Ahogy 2024 az utolsó hónapjaihoz közeledik, a kriptovaluta piac izgalommal pezseg. A szakértők olyan specifikus coinokra összpontosítanak, amelyek elképesztő nyereséget hozhatnak, akár százszorosára növelve a befektetéseket. Egyre nagyobb a felhajtás azzal kapcsolatban, mely digitális valuták vezethetik ezt a rendkívüli növekedést, és sok befektető figyelmét felkeltik, akik jelentős nyereségre vágynak.
2024. 10. 11. 22:15
Megosztás:

A $XYZ MémKriptó egyesíti a sportot és a kriptót, hogy elképesztő, 99.900%-os nyereséget érjen el

A kriptovaluták mostanában nehéz időszakon mentek keresztül, számos projekt omlott össze és tűnt el — némelyikük nyilvánvaló átverés volt, míg mások egyszerűen nem tudták kezelni a nyomást. De elég volt a medvéskedésből! Az XYZ itt van, hogy megmutassa, hogyan lehet 99.900%-os növekedést elérni a semmiből!
2024. 10. 11. 21:30
Megosztás:

Nem várt helyről kapnak támadást a hitelt nyújtó pénzintézetek

Miközben a klasszikus bankokat elkényelmesíti, hogy magas kamatszintek mellett is eddig nem látott összegben veszik fel az emberek a személyi hitelt, a Cofidis után most a Provident is rekord alacsony kamatokkal akciózik – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2024. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Szakértő szerint az altcoin szezon decemberben kezdődik – Íme, mibe érdemes most befektetni

Egy vezető kriptoelemző jelentős emelkedést vár az alternatív digitális valuták piacán, ahogy közeledünk decemberhez. Az altcoinok fellendülésének lehetősége sokak figyelmét felkeltette a kriptoközösségben. Ez a cikk bemutatja, mely coinok mutathatnak lenyűgöző növekedést, betekintést nyújtva a fejlődő piac kínálta lehetőségekbe.
2024. 10. 11. 20:00
Megosztás:

Szigorodó SEC szabályozás: 3 kriptovaluta, amelyek a szabályozás ellenére is növekedhetnek

Ahogy a kriptovilágban egyre szigorodnak a szabályozások, nem minden digitális eszköz mutat gyengülést. Néhány alternatív érme ellenállónak bizonyul, és jelentős növekedési potenciállal rendelkezik. Ez a cikk három olyan kriptovalutát tár fel, amelyek a növekvő felügyelet ellenére is sikeresek lehetnek. Ismerje meg, mely tokenek lehetnek a következő nagy nyertesek a digitális pénzügyek fejlődő területén.
2024. 10. 11. 19:30
Megosztás:

Megdőlt a fővárosi napi szélrekord

Megdőlt a fővárosi szélrekord csütörtökön – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján pénteken.
2024. 10. 11. 19:15
Megosztás:

43 millió forintra nőtt a lakások átlagára

Országos átlagban már 43 millió forinthoz közelít az otthonteremtésre fordított összeg, amennyiben egy élhető, megközelítőleg 57 négyzetméteres lakás vásárlását tervezi a vevő - tudatta a Duna House pénteken az MTI-vel.
2024. 10. 11. 19:00
Megosztás:

Cardano vagy SUI vagy Cybro: Mit mondanak a kripto-szakértők?

A szakértők figyelemmel kísérik három kriptovaluta alakulását, és izgatottan várják a fejleményeket. A Cardano, a SUI és a Cybro egyaránt felkeltette az elemzők és befektetők figyelmét. Ez a cikk azt mutatja be, mit mondanak a szakértők ezekről a coinokról és növekedési potenciáljukról. Tudja meg, melyik emelkedik ki, és miért beszél mindenki róluk.
2024. 10. 11. 18:30
Megosztás:

Botrányos kifizetésekre és adattörlésre is fény derült az I. kerületi önkormányzatnál

Botrányos kifizetésekre és adattörlésre is fény derült az I. kerületi önkormányzatnál: a távozó polgármester, V. Naszályi Márta utasítására az október elsejei átadás-átvételt megelőző napokban 71 millió forintot csoportosítottak át közvetlen munkatársainak, továbbá a jegyző utasításba adta, hogy az önkormányzat levelezésének biztonsági mentéseit töröljék - mondta Böröcz László (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján. Közölte, hogy feljelentést tesznek az ügyben.
2024. 10. 11. 18:00
Megosztás:

Piaci fellendülés 2100-szoros ROI potenciállal: 6 token, amelyet érdemes felhalmozni a 2024 decemberi bikapiac előtt

A piac dinamikája jelentős fellendülésre utal, és egyes tokenek jelentős befektetési megtérülést kínálhatnak. Ahogy közeledünk a 2024 decemberi bikapiac felé, egyre nagyobb az izgalom bizonyos kriptovaluták körül, amelyek jelentős növekedésre vannak kilátással. Ez a cikk hat olyan tokent mutat be, amelyek exponenciális nyereséget hozhatnak, egyedi lehetőségeket kínálva a körültekintő befektetők számára.
2024. 10. 11. 17:30
Megosztás:

Nyakunkon a hivatalosan október közepén kezdődő fűtési szezon

Már az időjáráson is érezni, hogy nyakunkon a hivatalosan október közepén kezdődő fűtési szezon. A hűvösebbre forduló napokban különösen jó hír, hogy Magyarország megfelelően felkészült a télre - mondta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken a tárca Facebook-oldalán közzétett videójában.
2024. 10. 11. 17:00
Megosztás:

Az amerikai elnökválasztás után a recesszió sem zárható ki

Az Egyesült Államok munkaerőpiaca és gazdasága a lassulás jeleit mutatja – figyelmeztetnek a most megjelent, negyedik negyedéves befektetési stratégiájukban az OTP Bank szakértői, akik ezért túl optimistának találják a piaci előrejelzéseket. Az elemzők szerint a piacokon óvatosság indokolt, miközben a magyar GDP-től már csak mindössze 1,5 százalékos növekedést várnak 2024-re.
2024. 10. 11. 16:30
Megosztás:

Közeledik a 2024-es élelmezési világnap

A világszerte több mint 150 országon átívelő összefogás az, ami a magyar kezdeményezésre születettélelmezési világnapot kiemeli a többi ENSZ nap közül. A számtalan rendezvény célja, hogy ráirányítsák a figyelmet és tettekre sarkalljanak a mennyiségi és minőségi éhezés felszámolásáért. 2024-ban az #ÉlelmezésiVilágnap az élelemre, mint emberi jogra helyezi a fókuszt. A globális kampány világszerte hangosan hirdeti, hogy mindenki számára biztosítani kell a hozzáférést a tápláló, biztonságos és fenntartható élelemhez elérhető áron. Itt az összefogás ideje, hogy létrehozzunk egy jobb és fenntarthatóbb jövőt mindenkinek.
2024. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Egészséges fogásokkal a dehidratáltság ellen

A dehidratáltság első jele a szomjúság. A tudatos folyadékfogyasztók állítólag nem jutnak el eddig az állapotig. Létezik olyan eltökéltségen alapuló hozzáállás, aminek következtében egy felnőtt ember valóban hozzájut a javasolt napi folyadékbevitelhez?
2024. 10. 11. 15:30
Megosztás:

Nem halasztható tovább a víz visszatartása az Alföldön

A felmelegedés és az emberi tevékenység egyaránt felelős az Alföld fokozatos kiszáradásáért. Noha a közelmúltban átvonuló árhullám kapcsán számos felvetés a folyókon érkező víztöbblet részleges tározását hiányolta a probléma orvoslása érdekében, hosszú távú, tartós megoldás elsősorban a helyben lehulló csapadékvíz átgondolt, hosszú távú visszatartásától remélhető – hangsúlyozta Dr. Jakab Gusztáv, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének egyetemi adjunktusa az Agroinform.hu-nak nyilatkozva.
2024. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Online német kezdő tanfolyam mindenkinek

A német nyelv ismerete egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A munkáltatók gyakran szólítják meg a németül jól beszélő álláskeresőt, ha épp erre a skillre van szükségük. De sokan az új élet reményében kezdenek el németül tanulni.
2024. 10. 11. 14:30
Megosztás:

A vártnál magasabb infláció sem tántorítja el Amerikát a kamatcsökkentéstől

A tegnap közzétett adatok szerint szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben növekedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban, ami a dezinfláció megakadására utal.
2024. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Tudnivalók a megújult, modern műanyag redőnyökről

Azzal, hogy egyre melegebbek a nyarak, az árnyékolástechnika terén is új dimenziók jelentek meg. Bár kétségtelen, hogy egy lakásban igazán akkor lehet kellemes hűvös, ha egy klíma is működik benne.
2024. 10. 11. 13:00
Megosztás: