Bővíti kapacitását és termékpalettáját a Szeplast Zrt.

Uniós támogatással több mint 1,3 milliárd forintos beruházással bővíti termelőkapacitását és termékpalettáját a PVC-granulátumokat és -porkeverékeket gyártó szegedi Szeplast Zrt. - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.

A közlemény szerint a 2024 őszére elkészülő, 1,386 milliárd forintos projekt költségeiből 632 millió forintot fedez feltételesen vissza nem térítendő támogatás. A Szeplast Zrt. stratégiai célja az éves szinten legalább 20-30 ezer tonna kompoundált granulátumot előállító, az iparági standardok szerinti felső-középkategóriás vállalatméret elérése. A vállalkozás az évek során négy PVC-granulátumot gyártó sora közül hármat cserélt új berendezésre, a projekt során ez a negyediknél is megtörténik. Ezzel a cég kapacitása 15 ezer tonna fölé emelkedik, az iparági technológia élvonalába tartozó berendezés üzemeltetése és karbantartása pedig egyszerűbb, mint a régebbié.

A fejlesztés részeként a cég új típusú, innovatív műanyaggranulátum-alapanyag gyártásához szükséges berendezéseket is üzembe állít. A többi közt az ipari kisfeszültségű kábelekben és az épülethuzalokban - környezetvédelmi és biztonsági okokból - a PVC helyettesítésére használt HFFR előállítása révén a vállalkozás több lábon áll majd, és a gyártókapacitás bővítése is hozzájárul a növekedéshez. Az új eszközök alkalmasak lesznek a digitális gyártásközi minőségellenőrzésre is, ami - leginkább a selejt mennyiségét csökkentve - gyors reagálású gyártásközi ellenőrzési folyamatot tesz lehetővé.

A Szeplast Zrt. bővíti raktárkapacitását: a gyártócsarnokot körülvevő területet nyitott-fedett tárolóvá alakítják, és olyan alapanyagtároló-silókat helyeznek üzembe, amelyek alkalmasak az ömlesztett alapanyagok fogadására. Így csökken a felhasznált csomagolóanyagok mennyisége, az alapanyag pedig automatikusan továbbítható lesz a felhasználás helyére. A beruházás részeként korszerűsítik a Vass Mátyás úton található telephely alapinfrastruktúráját, felújítják, bővítik az utakat, az elektromos hálózatot, napelemes rendszert telepítenek és korszerű tűzjelző rendszert építenek ki.

Az 1992-ben alapított, a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint közvetve, illetve közvetlenül magyar magánszemélyek tulajdonában álló, 45 alkalmazottat foglalkoztató Szeplast Zrt. értékesítésből származó tavalyi nettó árbevétele 19,147 millió euró (a beszámolóban használt árfolyamon 7,664 milliárd forint) volt, ami mintegy 7 százalékkal maradt el a 2021-estől. A vállalkozás forgalmának csaknem kétharmadát teszi ki az export, termékeit 18 országban értékesíti, csaknem 250 műanyag-feldolgozással foglalkozó visszatérő vevőjének. Legnagyobb külföldi partnerei az EU-n belül - Romániában, Cseh- és Horvátországban -, valamint Szerbiában működnek. A cég adózott eredménye 2021-ben meghaladta a 2 millió eurót (800 millió forintot), tavaly 83 ezer euró (33,2 millió forint) volt.

A Balaton-parti állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban

A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt vasárnap Balatonalmádiban civil szervezetek.
2026. 04. 27. 05:00
Megosztás:

Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát

Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják - írta meg nem nevezett fideszes forrásokat idézve vasárnap a The Guardian.
2026. 04. 27. 04:00
Megosztás:

Új kihívó a Bitcoin ETF-piacon: lenyomhatja a Morgan Stanley a BlackRockot?

A BlackRock évekig egyeduralkodó volt a spot Bitcoin ETF-ek piacán az IBIT alapjával, amely több tízmilliárd dollárt vonzott be és közel 50%-os piaci részesedést épített ki. Most azonban megjelent egy komoly kihívó: a Morgan Stanley által indított MSBT, amely már az indulás után gyorsan több százmillió dollárnyi tőkét gyűjtött.
2026. 04. 27. 03:00
Megosztás:

Ennyi pénzből él egy átlagos nyugdíjas Ausztriában

Sokakat foglalkoztat a kérdés: vajon mennyivel él jobban egy osztrák nyugdíjas, mint egy magyar? A különbség első ránézésre megdöbbentő lehet, de a számok mögött több tényező is rejtőzik.
2026. 04. 27. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Németországban és a német nyugdíj

Hány évesen mehetnek nyugdíjba Németországban – és miért tolódik egyre későbbre ez a határ? Az alábbi elemzés feltárja a nyugdíjkorhatár mögött álló kemény gazdasági és demográfiai realitásokat, valamint azt is, milyen változások várhatók a következő években. Egy biztos: a rendszer jövője sokkal összetettebb, mint egyetlen szám.
2026. 04. 27. 01:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta befektetés - 45% nyereség egy hét alatt

Altcoin-robbanás a piacon: ez a 10 kriptó tarolta le az elmúlt hetet. Az elmúlt napokban ismét felpezsdült a kriptovaluta-piac, és több kisebb-nagyobb projekt is látványos raliba kezdett.
2026. 04. 26. 23:00
Megosztás:

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke sem veszi át parlamenti mandátumát

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. 04. 26. 22:00
Megosztás:

3 ígéretes kripto befektetés, amelyekre most érdemes figyelni

Ahogy a kriptovaluta-piac ismét erőre kap, a befektetők figyelme egyre inkább a valódi értéket kínáló altcoinokra irányul. A spekuláció helyét fokozatosan átveszi a fundamentális megközelítés, ahol a használhatóság (utility), a skálázhatóság (scalability) és a hosszú távú növekedési potenciál kerül előtérbe. Ebben a környezetben három projekt különösen kiemelkedik: Binance Coin, Cardano és Polkadot.
2026. 04. 26. 21:00
Megosztás:

Telitalálat a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 20:00
Megosztás:

Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz

Valamivel több mint egymillió forint megtakarítást jelent egy átlagos Otthon Start hitel teljes törlesztési terhénél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2026. 04. 26. 19:00
Megosztás:

Csehország az idén nem teljesíti NATO-kötelezettségét a védelmi kiadások terén

Csehország az idén nem fogja teljesíteni a NATO-val szembeni kötelezettségvállalását, hogy a védelemre a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök az X-en vasárnap közzétett videójában.
2026. 04. 26. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 26. 17:00
Megosztás:

Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét

Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
2026. 04. 26. 16:00
Megosztás:

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. 04. 26. 15:00
Megosztás:

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás: