Brit miniszterelnök: Nagy-Britannia útelágazáshoz érkezett

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia útelágazáshoz érkezett: a tisztesség vagy a megosztottság, a megújulás vagy a hanyatlás között kell választania.

Brit miniszterelnök: Nagy-Britannia útelágazáshoz érkezett

Starmer a kormányzó Munkáspárt éves kongresszusának keddi munkanapján felszólalva éles szavakkal bírálta a Nigel Farage vezette radikálisan EU- és bevándorlásellenes Reform UK pártot, és hazugsággal vádolta azokat a politikusokat, akik a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett - a távozásra voksolók szűk többségével végződött - népszavazás előtt a kilépés (Brexit) mellett kampányoltak.

A brit kormányfő ezúttal nem ismételte meg azt a vasárnap tett kijelentését, hogy a Farage által meghirdetett bevándorlási politika "rasszista", de hangsúlyozta: jóllehet a szólásszabadság évszázadok óta óvott brit érték, de ha valaki rasszista indíttatású erőszakcselekményeket szít, az bűncselekmény.

Farage nemrégiben bejelentette, hogy ha pártja - amely jelenleg az első helyen áll a közvélemény-kutatások szerint - kormányra kerül, felszámolja a külföldi állampolgárok meghatározatlan időre szóló nagy-britanniai tartózkodását lehetővé tévő jogosultságokat, és csak brit állampolgároknak tenné hozzáférhetővé a jóléti és szociális juttatásokat.

Keir Starmer miniszterelnök a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában "erkölcstelennek" és "rasszistának" minősítette ezeket az elképzeléseket.

A Munkáspárt Liverpoolban tartott éves kongresszusának keddi munkanapján felszólalva Starmer kijelentette: a párt büszke a brit nemzeti lobogóra, de ha ezt a zászlót egy olyan falfirka mellé rajzolják, amely egy kínai étterem tulajdonosát arra szólítja fel, hogy "menjen innen haza", az nem büszkeség, hanem rasszizmus.

A brit miniszterelnök szerint Nigel Farage nem szereti Nagy-Britanniát, és nem Nagy-Britanniában, hanem a sérelmi politikában hisz.

Starmer kijelentette: elege van az olyan politikusokból, akik hazudtak az országnak, káoszt zúdítottak rá, majd a Brexit után "fogták magukat és elvonultak".

A munkáspárti kormányfő hazugságnak nevezte azt a feliratot is, amely Boris Johnson volt konzervatív párti miniszterelnök hírhedté vált országjáró kampánybuszának oldalán hatalmas betűkkel hirdette az EU-referendum előtt, hogy Nagy-Britanniának az EU-tagság heti 350 millió fontjába kerül, és ezt kilépés esetén a brit egészségügyre lehet fordítani.

Ez a később hivatalosan is cáfolt állítás volt a Johnson vezette Brexit-kampány legsúlyosabban bírált eleme, a Brexit-tábor más prominens képviselői közül is többen elhatárolódtak tőle, a brit statisztikai hivatal felügyeleti hatósága pedig annak idején nyílt levélben tette közzé elítélő állásfoglalását, hangsúlyozva: Johnson hivatalos statisztikai adatokkal élt vissza.


Megválasztották az Alkotmánybíróság új tagjait

Megválasztotta az Alkotmánybíróság öt új tagját az Országgyűlés kedden titkos szavazással.
2026. 09. 16. 08:00
Megosztás:

A vártnál erősebb nyarat zárt az Emirates, lendületes téli szezonra készülnek

A Scope Ratings GmbH megerősítette a Magyar Telekom BBB+ hitelminősítését stabil kilátással - közölte a távközlési szolgáltató a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
2026. 09. 16. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter fogadta a négy történelmi egyház vezetőit

Magyar Péter miniszterelnök kedd délután fogadta a négy történelmi egyház vezetőit - közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium az MTI-vel.
2026. 09. 16. 06:30
Megosztás:

A tervezéstől a megvalósításig: Kadocsa Márton vezeti az EY-Parthenon stratégiai tanácsadási területét Magyarországon

A technológiai fejlődés, a geopolitikai bizonytalanság és a folyamatos üzleti átalakulás soha nem látott nyomást helyez a vállalatvezetőkre. Ebben a környezetben már nem elegendő egy jól kidolgozott terv: azok a szervezeket tudnak sikeresek lenni, amelyek gyorsan és eredményesen képesek végrehajtani a változásokat. E kihívások kezelésének támogatására érkezett az EY-Parthenon stratégiai tanácsadási üzletágának élére Kadocsa Márton. A szakember több mint 15 éves tapasztalattal támogatja vállalatvezetők stratégiai döntéseit, akvizícióit és átalakulási programjait, az üzleti stratégia kialakításától annak gyakorlati megvalósításáig.
2026. 09. 16. 06:00
Megosztás:

Tízmilliárdokat kaptak vissza a pénztártagok a személyi jövedelemadójukból az idén is

Az idén a tavalyinál hárommilliárd forinttal több személyi jövedelemadót (szja) kaptak vissza az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagok, az elmúlt öt év során pedig az adóvisszatérítések összege meghaladta a 172 milliárd forintot. Az elméleti plafonhoz és a korábbi évek átlagához képest is csökkent ugyanakkor a visszatérítési arány, és hiába az infláció feletti nyugdíjpénztári hozamok, az állam által visszautalt pénzek többségét az azonnali felhasználást biztosító egészségpénztári számlákra kérik az öngondoskodók.
2026. 09. 16. 05:30
Megosztás:

A Scope Ratings GmbH megerősítette a Magyar Telekom hitelminősítését

A Scope Ratings GmbH megerősítette a Magyar Telekom BBB+ hitelminősítését stabil kilátással - közölte a távközlési szolgáltató a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
2026. 09. 16. 05:00
Megosztás:

Magyar Péter fogadta a négy történelmi egyház vezetőit

Magyar Péter miniszterelnök kedd délután fogadta a négy történelmi egyház vezetőit - közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium az MTI-vel.
2026. 09. 16. 04:30
Megosztás:

57 százalékkal nőtt a hazai ingatlanbefektetési forgalom az első félévben

Megjelent a CBRE Magyarország átfogó piaci kiadványa, a The View 16. kiadása. A vállalat szakértői a gazdaság, az ingatlanbefektetések, az irodapiac, az ipari és logisztikai ingatlanok, a kiskereskedelem, a szállodapiac, valamint a fenntarthatóság és a mezőgazdasági értékbecslés legfontosabb folyamatait tekintették át. Az elemzés szerint a kedvezőbb makrogazdasági és finanszírozási környezet javította a befektetési kilátásokat, a nemzetközi tőke ugyanakkor továbbra is kivár, és a gazdaságpolitikai intézkedések végrehajtását, valamint a szabályozási környezet kiszámíthatóságát figyeli.
2026. 09. 16. 04:00
Megosztás:

Kármán András: keddtől alacsonyabb a tűzifa áfája

Drasztikusan csökkent keddtől a tűzifa általános forgalmi adója (áfa); 27-ről 5 százalékra mérséklésével a kormány több százezer nehéz körülmények között élő magyar háztartás számára teszi elérhetőbbé a téli tüzelőt - emelte ki Kármán András pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 09. 16. 03:30
Megosztás:

A pénzügyminiszter közpénzügyi munkacsoportot hoz létre

A közpénzügyi keretreform előkészítésével, végrehajtásával összefüggő feladatok ellátására a pénzügyminiszter közpénzügyi munkacsoportot hoz létre, az erről szóló utasítás kedden jelent meg a Hivatalos Értesítőben.
2026. 09. 16. 03:00
Megosztás:

Olvadnak a betéti kamatok – most érdemes lépni

Az alapkamat csökkenése a bankbetétek piacát sem hagyja érintetlenül: sorra mérséklődnek a kamatok, és egyre kevesebb igazán vonzó ajánlat marad. Aki még szeretné kedvezőbb kamattal lekötni a pénzét, annak érdemes résen lenni, hiszen a most elérhető lehetőségek nem biztos, hogy sokáig velünk maradnak. A Bank360.hu összegyűjtötte, hogyan változtak a betéti kamatok, és hol érdemes még körülnézni.
2026. 09. 16. 02:30
Megosztás:

Nyugdíjas otthonok új szabályai - ki mehet idősek otthonába?

Amikor az önálló életvitel bizonytalanná válik, az idősek otthona biztonságot jelenthet az érintettnek és családjának. Magyarországon azonban a bekerülésnek egészségi, gondozási és pénzügyi feltételei vannak. A nyugdíjas státusz önmagában nem garantál elhelyezést, a jogosultság pedig nem jelent azonnal szabad férőhelyet.
2026. 09. 16. 02:00
Megosztás:

Európai Fedezett Kötvény Védjegyet kapott az MBH Jelzálogbank

Európai Fedezett Kötvény Védjegyet (Covered Bond Label) kapott az MBH Jelzálogbank. A nemzetközileg elismert minősítés igazolja, hogy az MBH Csoporthoz tartozó hitelintézet fedezettkötvény-programja megfelel a legmagasabb szintű nemzetközi transzparencia- és minőségi követelményeknek, emellett tovább erősíti a befektetői bizalmat, és támogatja a nemzetközi kibocsátói jelenlétet. Az MBH Jelzálogbank a második magyar jelzálogbank, amely megkapta az európai Fedezett Kötvény Védjegyet, így az MBH Csoporthoz tartozó hitelintézet már egyaránt rendelkezik európai Fedezett Kötvény Védjeggyel, valamint a zöld védjegyként ismert európai Energiahatékony Jelzálog Védjeggyel (Energy Efficient Mortgage Label – EEML).
2026. 09. 16. 01:30
Megosztás:

Egy élelmiszernek tilos azt állítania, hogy gyógyító hatású!

Egyre gyakoribb, hogy az élelmiszerek és különösen az étrend-kiegészítők reklámjaiban és egyéb kereskedelmi kommunikációjában a gyártók és forgalmazók a termék emberi szervezetre gyakorolt hatásaira utalnak. Erre a jelenségre reagálva a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2026 áprilisában részletes tájékoztatót tett közzé a vonatkozó szabályokról, melyet azóta több versenyfelügyeleti eljárás megindítása követett.
2026. 09. 16. 01:00
Megosztás:

MVM-átállás: szeptember végétől korlátozott lesz a földgázügyintézés

Jelentős informatikai átállást végez a földgázfelhasználókat kiszolgáló rendszerén az MVM szeptember 21-29. között, az előkészületek miatt már szeptember 17-től korlátozásokra kell számítani az ügyintézésben - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 09. 16. 00:30
Megosztás:

Esik a kriptopiac: 76 000 dollár alá csúszott a Bitcoin a Fed előtt

Komoly eladási hullám érte a kriptopiacot, miközben a befektetők egyre nagyobb valószínűséget tulajdonítanak annak, hogy az amerikai Federal Reserve kamatot emel. A Bitcoin 76 000 dollár alá esett, a teljes kriptopiaci kapitalizáció pedig több mint 2%-kal csökkent, miközben a Fed döntése mellett a Szenátus CLARITY Actről szóló szavazása is növeli a bizonytalanságot.
2026. 09. 16. 00:01
Megosztás:

A Vatikánba utazik Magyar Péter szeptember 24-én

A Vatikánba utazik Magyar Péter szeptember 24-én, a magyar miniszterelnököt magánaudiencián fogadja XIV. Leó pápa.
2026. 09. 15. 23:30
Megosztás:

Az Európai Bizottság szerint többre van szükség az EU védelmi felkészültsége érdekében

Több pénzre, fokozottabb termelésre, több fegyverre és felszerelésre van szükség az Európai Unió védelmi felkészültsége érdekében - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos Strasbourgban kedden.
2026. 09. 15. 23:00
Megosztás:

A pénzügyminiszter közpénzügyi munkacsoportot hoz létre

A közpénzügyi keretreform előkészítésével, végrehajtásával összefüggő feladatok ellátására a pénzügyminiszter közpénzügyi munkacsoportot hoz létre, az erről szóló utasítás kedden jelent meg a Hivatalos Értesítőben.
2026. 09. 15. 22:30
Megosztás:

Közel kétmillió új lakossági számlát hozott Magyarországra a Revolut-ügyfelek áthelyezése

Látványos növekedést hozott az itthon vezetett bankszámlák és a kibocsátott bankkártyák számában a Revolut magyarországi ügyfeleinek migrációja – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A jegybank adatai szerint a második negyedév végén már több mint 11,67 millió lakossági fizetési számlát vezettek Magyarországon, bő kétmillióval többet, mint három hónappal korábban. Az ügyfelek áthelyezésének hatása tükröződik a mobiltárcás fizetési forgalom megugrásán is.
2026. 09. 15. 22:00
Megosztás: