Budapesten újra lakásárcsökkenést hozott a február, de országosan is mérséklődött a drágulás üteme

A fővárosban jelentős változást hozott a február: havi szinten -0,5 százalékkal mérséklődtek a lakásárak a januári majdnem 3 százalékos emelkedés után. Éves szinten a drágulás üteme a januári 20,3 százalékról 14,6 százalékra esett vissza.

Budapesten újra lakásárcsökkenést hozott a február, de országosan is mérséklődött a drágulás üteme

●      Országosan februárban 0,7 százalékra lassult a havi drágulás üteme a januári 1,5 százalékról. Az éves országos árindex pedig 15,6 százalékos emelkedést mutatott az év második hónapjában, ami 2 százalékponttal marad el a januári szinttől.
●      Az árnövekedés fékeződése nem a kereslet visszaesésének köszönhető, hanem annak, hogy a vevők elérték a fizetőképességük felső határát, ezért inkább a megfizethetőbb új lakásokat keresik. Az eladó lakóingatlanok iránti kereslet ugyanis februárban havi szinten 7,8 százalékkal, az új építésű lakások esetében pedig 18 százalékkal növekedett.
●      A használt társasházi lakások kínálata robbanásszerűen bővül, emiatt a vevők alkupozíciója folyamatosan javul: Budapesten 53 százalékkal, a vármegyeszékhelyeken pedig 46 százalékkal több használt társasházi lakást hirdetnek, mint egy évvel ezelőtt.

Éles váltás történt a lakáspiacon: Budapesten a tavaly decemberi csökkenés után februárban ismét lefelé mozogtak az árak. A fővárosban ugyanis 0,5 százalékkal mérséklődtek az árak januárhoz képest, míg az év első hónapjában még 2,9 százalékos volt a drágulási ütem. Éves összevetésben pedig már csak 14,6 százalékos áremelkedéssel zárta a februárt a budapesti piac, ezzel szemben januárban még 20 százalék felett volt ez a mutató – derül ki az ingatlan.com lakásárindexének friss adataiból. Az elemzés arra is rámutat, hogy a fővároson kívül is jelentősen fékeződött az áremelkedés tempója.

A vevők nemet mondanak a magas árakra

„A jelentős változás hátterében a budapesti kereslet eltolódásával magyarázható. A használt lakások helyett egyre többen érdeklődnek az új lakások iránt, mivel a fővárosban már 10 kerületben is találhatók olyan lakásfejlesztések, amely potenciális célpontja lehet az Otthon Start Programban érdekel elsőlakás-vásárlóknak. Vagyis 1,5 millió forintnál alacsonyabb négyzetméteráron lehet ezeket az új lakásokat megvásárolni, miközben a budapesti használt társasházi lakások négyzetméterárszintje már 1,5 millió forintnál jár” – emelte ki Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Ez a váltás azért is fontos, mert a havi szintű budapesti árcsökkenés nem a kereslet visszaesésével magyarázható. A naptárhatással korrigálva ugyanis januárhoz képest 7,8 százalékkal nőtt az eladó lakások és házak iránti telefonos érdeklődések száma. Az új építésűek iránti februári kereslet pedig több mint 18 százalékkal élénkült januárhoz képest.

A friss adatokból úgy tűnik, hogy a vevők fizetőképessége Budapesten kívül is kezdi elérni a felső határát, erre utal, hogy országosan felére csökkent a havi drágulás üteme. Februárban 0,7 százalékkal nőttek az árak az első hónaphoz képest, míg januárban még 1,5 százalékos volt a havi árnövekedés tempója. Éves szinten is lassult a lakásdrágulás tempója, ami januárban még 17,5 százalékos, februárban viszont már csak 15,6 százalékos áremelkedést mutatott. Az országos átlag feletti teljesített Pest vármegye, ahol 17 százalékkal nőttek az árak éves összevetésben, valamint Közép-Dunántúl 18,6 százalékos és Dél-Alföld 18,5 százalékos drágulással. 

Robbanásszerűen bővül a kínálat, és javul a vevők alkupozíciója a használt lakások piacán

A jelenlegi piaci helyzet egyértelműen a vásárlóknak kedvez: Budapesten már 27 ezer, a vármegyeszékhelyek hirdetései között pedig 14,4 ezer használt társasházi lakásból válogathatnak a vevők. Ez a kínálati szint a fővárosban 53 százalékos, a vármegyeszékhelyeken pedig 46 százalékos bővülést jelent egy év alatt, ami jelentősen javítja a vásárlók alkupozícióit is.

Balogh László az árak alakulásával kapcsolatban kiemelte: „A budapesti használt lakások piacán az átlagos négyzetméterárak elérték az otthon startos ársapka szintjét, ami 1,5 millió forintot jelent egy négyzetméterre vetítve. A III. és a IX. kerületben szeptember elejéhez képest még csökkentek is a medián négyzetméterárak, ha kizárólag a használt társasházi lakásokat nézzük. Ugyanakkor már nincs olyan kerület, ahol 1 millió forint alatt lenne ezeknek a lakásoknak a medián négyzetméterára.” A legnagyobb kínálattal rendelkező XIII. kerületben 1,64 millió forint, míg a VII.-ben 1,47 millió, a VI.-ban 1,26 millió, a VIII-ban pedig 1,15 millió forintnál jár márciusban a használt társasházi lakások átlagos négyzetméterára.

Az ingatlan.com összeállításából az is kiderül, hogy a használt társasházi lakások nézve Debrecen után Szeged is belépett az egymillió forintos klubba, azaz utóbbi városban már e szint felett van a  használt társasházi lakások medián négyzetméterára. Ez mindkét városban kereken 1 milliós összeget jelent. E szint közelében van Székesfehérvár és Győr is, előbbi városban 998 ezer, utóbbiban 977 ezer forint a medián négyzetméterár.

Ha eddig nem vettél lakást, már nem is fogsz Magyarországon

Lendületet kaphatnak az újlakás-építések, miután a még meg nem épült, csak tervekben szereplő új lakásokra is lehet igényelni az Otthon Start Program keretében elérhető kedvezményes lakáshitelt. Ez egyben az új lakóingatlanok árát is lejjebb szorítja, mivel a támogatott hitelből megvásárolható lakóingatlan négyzetméterára maximum 1,5 millió forint lehet. Az új lakásokra szükség is van, miután az elmúlt években visszafogottság jellemezte ezt a szegmenst.
2026. 04. 11. 04:00
Megosztás:

Életbe lépett! Új határellenőrzési rendszer az EU-s határokon

Az Európai Unió összes határátkelőjén teljes körűen működésbe lépett a határellenőrzés hatékonyságát és felgyorsítását lehetővé tevő digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES), amely gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb utazást biztosít - közölte az Európai Bizottság pénteken.
2026. 04. 11. 03:00
Megosztás:

Friss módosítás! Emelkedik ezzel a nyugdíjak összege

Kihirdették az idei valorizációs szorzókat, amelyek hatására emelkedik a 2026-ban megállapított nyugdíjak összege. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.
2026. 04. 11. 02:00
Megosztás:

Kiszámoltuk! Melyik párt nyer, ha vasárnap esik az eső?

A közvélemény-kutatások előrejelzései gyakran úgy kezelnek bennünket, választópolgárokat, mintha pusztán adatok lennénk. De van egy régi szabály a kommunikációs szakmában, amit a politikai tanácsadók mindig szem előtt tartanak: ami igazán számít, az gyakran nincs benne a táblázatokban.
2026. 04. 11. 01:00
Megosztás:

Itt az időpont: Ukrajna ekkora javítja ki a Barátság kőolajvezetéket

Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, amennyiben továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen egyebek között a háború befejezése és a húsvéti tűzszünet kérdése is terítékre került.
2026. 04. 11. 00:01
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 23:30
Megosztás:

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 04. 10. 23:00
Megosztás:

Újabb öntözésfejlesztési beruházásokat támogat a kormány

Az Agrárminisztérium (AM) első körben 26 darab komplex öntözésfejlesztési beruházás támogatásáról döntött 21,2 milliárd forint értékben. A vissza nem térítendő támogatás célja, hogy elősegítse a jelentősen megváltozott klimatikus viszonyoknak kitett művelés alatt álló területeken a víz utánpótlásának biztosítását - jelentette be Nagy István agrárminiszter a szaktárca pénteki közleményében.
2026. 04. 10. 22:00
Megosztás:

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. kapacitásbővítése

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. legfrissebb 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása Tiszaújvárosban és Kazincbarcikán, ami ismét jól mutatja, hogy a hazai tulajdonú vállalatok mennyire megerősödtek az utóbbi időszakban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszaújvárosban.
2026. 04. 10. 21:00
Megosztás:

Amway 2025: 11% növekedés Magyarországon, 3,5% az ESAN régióban

Az Amway, a világ legnagyobb közvetlen értékesítési vállalata közzétette 2025-ös pénzügyi eredményeit, bemutatta legfontosabb fejlesztéseit: 7,3 milliárd USD globális árbevételével megerősítette iparági vezető szerepét. A folyamatosan változó piaci környezetben a Magyarországot is magában foglaló ESAN régió (Európa, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland) 2025-ben 439 millió USD árbevételt ért el, ami 3,5%-os növekedést jelent a 2024-es 424,3 millió USD-hez képest, folytatva ezzel az évek óta tartó növekedési trendet.
2026. 04. 10. 20:00
Megosztás:

Közel 9 milliárd forintos árbevétellel zárta a 2025-ös évet a Pensum Group

9 milliárd forint közelébe bővült 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group árbevétele. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az elmúlt évben tovább romló gazdasági környezettel szembesült, amely mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a társaság működési eredményét. A Pensum Group mindezek mellett 68 millió forint adózott eredménnyel és 35 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
2026. 04. 10. 19:00
Megosztás:

Budapest Airport: a Lufthansa és az olasz légiirányítás pénteki sztrájkja is érint budapesti járatokat

A német Lufthansa légitársaság pénteki fedélzeti személyzetének sztrájkja mellett az olasz légiirányítás is sztrájkot jelentett be pénteken délutánra; mindkét munkabeszüntetés érinti a budapesti repülőtérről induló és oda érkező járatokat is - közölte a Budapest Airport pénteken délben az MTI-vel.
2026. 04. 10. 18:30
Megosztás:

Hátrányos helyzetű fiatalokat segít az új Szókincs sorsjegypár

Újabb jótékonysági sorsjegyekkel, pop-art stílusú Szókincs és Szókincs Extra sorsjegypárral bővíti kínálatát a Szerencsejáték Zrt. A sorsjegyek bevezetésével a Társaság az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programját támogatja.
2026. 04. 10. 18:00
Megosztás:

Rontotta osztrák GDP-növekedési prognózisait a Wifo és az IHS kutatóintézet

Az osztrák gazdaság kilátásai érdemben romlottak az iráni háború és az energiaárak megugrása miatt: a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet egyaránt lefelé módosította 2026-ra és 2027-re vonatkozó konjunktúra-előrejelzését.
2026. 04. 10. 17:00
Megosztás:

Kína mesterséges intelligenciát vezetne be az oktatásban

Kína "MI plusz oktatás" program elindítását tervezi, amelynek célja a mesterséges intelligencia (MI) széles körű bevezetése az iskolákban – közölte a kínai oktatási minisztérium pénteken.
2026. 04. 10. 16:30
Megosztás:

Olajszennyezés miatt leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben

Olajszennyezés miatt teljesen leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben - közölte a a belga kikötői hatóság pénteken.
2026. 04. 10. 16:00
Megosztás:

Kreml: kizárólag humanitárius jellegű a húsvéti tűzszünet

Kizárólag humanitárius jellegű a Vlagyimir Putyin orosz elnök által az ortodox húsvét alkalmából bejelentett tűzszünet - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak Moszkvában.
2026. 04. 10. 15:30
Megosztás:

Csökkent a búza termelői ára tavalyhoz képest

Jelentősen csökkent az étkezési és a takarmánybúza áfa és szállítási költség nélkül számolt termelői ára éves összevetésben - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) elemzésében.
2026. 04. 10. 15:00
Megosztás:

Márciusban csökkent a munkanélküliség Csehországban

Márciusban 5 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban a februári 5,2 százalékról - közölte az országos munkaügyi hivatal pénteken Prágában.
2026. 04. 10. 14:00
Megosztás:

CZ nagy víziója: 5 éven belül eltűnhet a „kripto” szó – de a technológia mindenhol ott lesz

A kriptovaluták jövőjéről szóló diskurzus új irányt vett: Changpeng Zhao (CZ) szerint hamarosan eljuthatunk oda, hogy már nem is beszélünk „kriptóról” – egyszerűen csak használjuk. A Binance társalapítója szerint a blokklánc ugyanúgy beépülhet a mindennapokba, mint az internet, miközben az AI felgyorsíthatja ezt az átalakulást.
2026. 04. 10. 13:30
Megosztás: