Csak az MNB fejezte be a kamatemelést, a bankok még korántsem

Az MNB utolsónak szánt kamatemelése óta a nagybankok futószalagon drágították a hiteleiket az elmúlt napokban, és még nem látszik, náluk hol tetőznek a kamatok - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Csak az MNB fejezte be a kamatemelést, a bankok még korántsem

Szeptember végén ismét kamatot emelt a jegybank, ígérete szerint egyelőre utoljára. Így az alapkamat már 13 százalékon tetőzött. A forint euróráfolyama azóta sorra dönti a negatív rekordokat, és a bankok sem tétlenkednek a válasszal. A nagyobb pénzintézetek zöme szeptember végén vagy október elején módosított a személyi kölcsönök és a jelzáloghitelek feltételein is. A többség kamatot emelt, és van, ahol az elvárt jövedelem összege nőtt meg. A kamatemelések mellett az utóbbi is egyre gyakoribb, a bankoknak az év elején jócskán megemelt minimálbér nettója már egyre kevésbé elég a hitelnyújtáshoz - írja a Bank360.hu.

A futószalagon emelkedő hitelkamatok miatt mostanra egyre általánosabbá váltak a 10 százalék feletti teljes hiteldíj mutatóval (THM) kínált lakáshitelek. Különböző kedvezményekkel, vállalásokkal, magasabb jövedelemmel ez ugyan lejjebb tornázható, de még akkor is 8 százalék felett lesz a jelzáloghitel éves költsége.   

A bankok sorozatos emelései után a személyi hitelek kamatai is felpörögtek. A már egyébként is csak mutatóban maradt 10 százalék alatti ajánlatok teljesen eltűntek, a 15 százalék körüli THM-ek váltak jellemzővé. Ezeket már magasabb jövedelemmel, fizetésutalást vállalva se nagyon lehet 13 százalék alá nyomni a személyi kölcsönöknél.

A Bank360.hu arra figyelmeztet, hogy az alapkamat emelése után a bankok többsége megdrágította a hiteleit, de a hónap hátralévő részében még lehet számítani további lépésekre annak ellenére is, hogy az MNB már nem akarja növelni az irányadó kamatát. A hitelek átárazása ugyanis az elmúlt hónapokban is elhúzódott, így lehet, hogy a bankok még ezúttal sem lőtték el minden puskaporukat október elején.  

A bankok kamatemelései az elmúlt napokban

Az Erste Bank szeptember végén ismét módosított a jelzáloghitelek feltételein, miután szeptember közepén már közzétettek egy módosítást. Szeptember 26-tól a piaci, 5 éves kamatperiódusú lakáshitelek, illetve a lakáshitel kiváltó kölcsönök kamata 0,80 százalékponttal emelkedett, a 10 éves kamatperiódusúaké pedig 0,60 százalékponttal.

Szintén szeptember végén módosított a jelzáloghitelek feltételein az UniCredit Bank. Az 5 éves kamatperiódusú hitelek kamata 0,55 százalékponttal lett magasabb, a 10 éves kamatperiódusúaké pedig 0,31 százalékponttal emelkedett. A hosszabb, 20 éves kamatperiódusú kölcsönök kamata kisebb mértékben, 0,20 százalékponttal emelkedett.

A Raiffeisen Bank lakáshiteleinél általános, minden terméket érintő kamatemelés történt. A 0,30 százalékpontos emelés érintette valamennyi kamatperiódust és hitelcélt, vagyis a lakáscélú, a hitelkiváltásra felvehető és a szabad felhasználású hiteleket is. A kamatok az alábbiak szerint alakulnak októbertől:

- lakásvásárlás, lakáshitel kiváltás és fogyasztóbarát lakáshitel esetén 9,39-10,09 százalék között,

- szabad felhasználás és egyéb hitel kiváltás esetén pedig 11,39-12,09 százalék között.

A CIB Bank jelzáloghitelei általánosan 0,50 százalékponttal drágultak. A szabad felhasználású hiteleknél ez érintette az 5, 10 éves kamatperiódusú, illetve a futamidő végéig fix hiteleket, a fogyasztóbarát lakáshiteleknél pedig az 5 és 10 éves lakáshiteleket. A szabad felhasználású kölcsönöknél az ügyleti kamat 10,81-11,72 százalék között érhető el. A minősített fogyasztóbarát hiteleknél pedig 9,48 és 10,22 százalék az ügyleti kamat az október elején közzétett módosítás szerint.

Az OTP Banknál a 10 éves kamatperiódusú és a fix kamatozású jelzáloghitelek kamata változott, azon belül a lakásvásárlásra vagy építkezésre felvehető, illetve a szabad felhasználású hiteleket érintette a módosítás. A 10 éves kamatperiódusú hitelek kamata 1 százalékponttal emelkedett, a fix kamatozásúaké pedig 0,30 százalékponttal.

Szeptember 30-tól módosultak a Gránit Bank jelzáloghitel feltételei, az alábbiak szerint:

- az 5 éves kamatperiódusú kölcsönök kamata 1,88 százalékponttal emelkedett, így az ügyleti kamat 10,97, illetve 11,97 százalékra nőtt,

- a 10 éves kamatperiódusú kölcsönök kamata 0,50 százalékponttal emelkedett, így az ügyleti kamat 9,09, illetve 10,09 százalékra módosult.

Változtak a személyi kölcsönök feltételei is

A K&H Bank személyi kölcsönének feltételei októbertől módosultak. A pénzintézet standard kamatemelést hajtott végre, ami egy százalékpontot jelent. Így az ügyleti kamata 17,40, illetve 18,40 százalékra módosult, attól függően, hogy milyen kedvezményekkel tudjuk igénybe venni a kölcsönt. A kiemelt személyi kölcsönnél az emelés mértéke nagyobb, 1,70 százalékpont volt, így az ügyleti kamat 14,90 és 16,90 százalék.

A Raiffeisen Bank a személyi kölcsönök jövedelmi elvárásain módosított októbertől. Az igényléshez szükséges minimum nettó jövedelem összege 150 ezer forintról 180 ezer forintra emelkedett, a jövedelmi sávok pedig havi nettó 250 ezer forint helyett 300 ezer, 400 ezer forint helyett 450 ezer forintra módosultak.

A CIB Banknál az alacsonyabb jövedelmi sávoknál 0,44 százalékpontos emelés történt, a legmagasabb, legalább 450 ezer forint jövedelemhez és 7 millió forint feletti hitelösszeghez kötött kölcsön kamata pedig 0,94 százalékponttal emelkedett. A kölcsön így 11,89 és 16,39 százalék közötti ügyleti kamattal vehető igénybe.

Az Erste Banknál felvehető személyi kölcsönök kamata jövedelmi sávonként az alábbiak szerint nőtt:

- 200-300 ezer forint közötti jövedelem esetén: 0,50 és 1 százalékpont közötti emelés, attól függően, hogy mekkora a felvett hitelösszeg,

- 300-400 ezer forint közötti, illetve 400 ezer forint feletti jövedelem esetén 1 és 1,40 százalékpont közötti az emelés mértéke.

Az ügyleti kamat 13,99 és 17,19 százalék között van a módosítás után.

Fogyasztóbarát személyi hitel igénylése esetén 1,00-1,44 százalékpont közötti mértékű az emelés, attól függően, hogy mekkora az igazolt jövedelem és a felvett hitelösszeg. Az ügyleti kamat 14,19 és 20,31 százalék között van a fogyasztóbarát konstrukcióknál.

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás: