Csökkenéssel nyitották a hetet a nyugat-európai tőzsdék

A páneurópai Stoxx600 index 0,2%-os csökkenéssel zárt hétfőn, megszakítva háromnapos növekedési sorozatát. Az európai technológiai index 1,2%-ot esett, ami a legnagyobb százalékos csökkenést jelentette a főbb Stoxx szektorok közül.

Csökkenéssel nyitották a hetet a nyugat-európai tőzsdék

A kiskereskedelem szerepelt a legjobban: az index 0,9%-os növekedést ért el, amit a H&M 3,1%-os emelkedése vezetett. A DAX 0,4, a CAC40 0,2%-kal mérséklődött, az FTSE100 pedig 0,1%-kal emelkedett. Az egyéni szereplők közül a francia Rexel 9,1%-ot ugrott, miután a párizsi tőzsdén jegyzett csoport visszautasította a Brad Jacobs milliárdos vezette QXO 9,4 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát.

A francia gyógyszergyártó Ipsen 3,7%-kal emelkedett, miután az RBC átlagosról felülteljesítő szintre emelte a részvény besorolását, mivel középtávú növekedést lát az Iqirvo (PBC) májbetegség elleni gyógyszerének eladásában, miután az amerikai FDA júniusban jóváhagyta azt. A Nestlé részvényei 1%-os csökkenéssel kezdték a hetet, miután a Morgan Stanley alulsúlyozásra csökkentette a részvény besorolását, és csökkentette célárát. A Phoenix Group 5,3%-ot esett, miután a brit biztosító a piaci bizonytalanság miatt leállította SunLife üzletágának értékesítését.

A gazdasági adatokat tekintve az eurózónában a munkaerőköltség Q2-es év/év növekedése 4,7% lett, amely a leszerződött bérdinamika érdemi mérséklődése mellett újabb megerősítést adhat az EKB számára a további kamatvágásokhoz.

A kontinensen érzékelhető rossz hangulat a régiónkra is kihatott: a WIG20 1,8%-kal, a BUX 0,3%-kal, a PX pedig 0,2%-kal mérséklődött. A magyar
blue chipek közül a Richter és az MTelekom is 0,2%-kal erősödött, azonban az OTP 0,4, a Mol pedig 0,9%-kal csökkent.

(Forrás: OTP Ébresztő)

Vegyesen zártak szerdán az amerikai tőzsdék

Vegyesen zártak szerdán az amerikai részvénypiacok. A hangulatot meghatározta, hogy az olajárak újabb erőteljes emelkedést mutattak az Egyesült Államok iráni kikötőket érintő blokádjával kapcsolatos hírek nyomán, miközben a Fed a vártnak megfelelően változatlanul, 3,5–3,75%-os sávban tartotta irányadó kamatát. Ugyanakkor a Fed döntéshozói 1992 óta a legnagyobb megosztottságot mutatták, miközben az iráni háború stagflációs hatását és a bizonytalan gazdasági kilátások kockázatait mérlegelték.
2026. 04. 30. 09:30
Megosztás:

Gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentések újabb hullámát értékelték, illetve az Egyesült Arab Emírségek váratlan OPEC-kilépésének következményeit mérlegelték. A páneurópai Stoxx 600 index 0,6%-os mínuszban zárt, a szektorok többsége és a főbb börzék is negatív tartományban fejezték be a napot.
2026. 04. 30. 09:00
Megosztás:

A Trump-adminisztráció hozzáférhetővé tesz több százmillió dollárnyi, Ukrajnának megszavazott támogatást

A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását - közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
2026. 04. 30. 08:30
Megosztás:

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe két vármegyében

A tavaszi aszály következtében jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével, április 30-tól e két vármegyében tűzgyújtási tilalmat rendel el.
2026. 04. 30. 08:00
Megosztás:

Indul a balatoni szúnyoggyérítés

Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője az MTI-vel szerdán.
2026. 04. 30. 07:30
Megosztás:

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 30. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
2026. 04. 30. 06:30
Megosztás:

Gyengült a lej, esett a tőzsde, nőttek az államadósság finanszírozási költségei a román kormányválság miatt

Megközelítette a történelmi csúcsot az euró lejhez viszonyított árfolyama azt követően, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó Szociáldemokrata Párt (PDS) és az ellenzéki Szövetség a Románok Egységéért (AUR) közös bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Bolojan-kabinet ellen. A bukaresti parlament május 5-én szavaz a bizalmatlansági indítványról.
2026. 04. 30. 06:00
Megosztás:

Putyin közölte Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából hajlandó a tűzszünetre

Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából, az ünnepségek idejére hajlandó fegyverszünetet hirdetni az ukrajnai konfliktusban. Erről Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója számolt be szerda este Moszkvában.
2026. 04. 30. 05:30
Megosztás:

A szlovén parlament elfogadta a kormányról szóló törvény módosítását

A szlovén parlament elfogadta szerdai ülésén a kormányról szóló törvény módosítását, amely 19-ről 14-re csökkenti a minisztériumok számát - jelentették helyi médiumok.
2026. 04. 30. 05:00
Megosztás:

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás:

Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság

A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok jobban érzik magukat, mint bármikor a Covid-járvány kaotikus következményei óta. A háttérben azonban a nyersanyagárakkal, a bérekkel és a háztartások kiadásaival kapcsolatos kockázatok lebegnek, amelyek az elkövetkező években terhet jelenthetnek a globális gazdaságra, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt.
2026. 04. 30. 04:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ ára? A magyar euró bevezetés a forintot is tovább erősítheti

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.
2026. 04. 30. 03:00
Megosztás:

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 30. 02:30
Megosztás:

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
2026. 04. 30. 02:00
Megosztás:

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
2026. 04. 30. 01:30
Megosztás:

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
2026. 04. 30. 01:00
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 00:30
Megosztás:

Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 29. 23:30
Megosztás: