Csökkent a turizmus konjunktúra index júliusban

A turizmus minden alágazatára kiterjedő, reprezentatív Turizmus konjunktúra index (tki) júliusban mínusz 3 ponton áll, a mínusz 100 és plusz 100 közötti skálán, ami azt jelenti, hogy az ágazat szereplői immár a stagnálásnál kissé rosszabb helyzetet érzékelnek. Júniushoz képest az index értéke 9, míg májushoz képest 15 ponttal csökkent - közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a GKI Gazdaságkutató az MTI-vel.

Csökkent a turizmus konjunktúra index júliusban

A tki-index júliusban a vendéglátásban zuhant nagyot, de az egyéb turisztikai szektorokban is jelentős volt a visszaesés, amit kissé ellensúlyozott a szálláshely-szolgáltatásban mért enyhe emelkedés. Létszámkategóriák szerinti bontásban a konjunktúraindex értéke már csak a 15 főnél többet alkalmazó cégek esetében áll enyhe pozitív tartományban, az ennél kisebbeknél mindenhol negatív. Júniushoz képest minden méretkategóriában csökkent az index értéke.

A foglalkoztatotti létszám alakulása az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához képest plusz 13 ponton áll, ez lassú ütemben növekvő munkaerő keresletet mutat. A következő három hónapra vonatkozóan ugyanez plusz 7 pontot jelez, enyhe túlkeresletet jelent. A cégek továbbra is növelik ugyan az állományukat, azonban a bővülés üteme csökkenő.

A vállalkozások átlagos üzleti helyzete az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához képest javult, plusz 20 ponton állt júliusban. Júniushoz képest azonban 6 ponttal csökkent a mutató értéke, májushoz képest 10 ponttal. A mutató értéke a legalacsonyabb és már negatívba fordult a vendéglátásban, mínusz 5 pont (15 pontos csökkenés júniushoz, 42 pontos májushoz képest), míg a szálláshely szolgáltatásban jelentősen nőni tudott, plusz 37 pontra (15 pontos emelkedés júniushoz, 17 pontos májushoz képest), míg az egyéb turisztikai szektorban is csökkent, plusz 23 pontra (jelentős, 25 pontos csökkenés júniushoz, 2 pontos emelkedés májushoz képest)

Az elemzés szerint a következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 27 százaléka növekedést vár a vendégéjszakák számában. A vendéglátásban működők 30 százaléka vár vendégforgalom növekedést, júniusban ez az arány még 38 százalék volt, míg 40 százalékuk stagnálást, 30 százalékuk pedig visszaesést vetít előre.

A turisztikai cégek 81 százaléka az árai, 71 százaléka a működési költségek növekedéséről számolt be az elmúlt 3 hónapra vonatkozóan. Az árnövekedés átlagosan 17 százalékot, míg a működési költségek növekedése 25 százalékot tett ki. A működési költségek indexe, amely a felmérés időpontjához képest mutatja e kiadások alakulását a következő 3 hónapban, mínusz 48 ponton áll, ez 19 pontos romlás júniushoz, 23 pontos májushoz képest. Vagyis a cégek további jelentős költségnövekedéstől tartanak.

A turisztikai cégek 40 százaléka gondolkodik a következő egy évben fejlesztésben, ez magasabb arány, mint az 1 hónappal ezelőtt mért 26 százalék. A fejlesztést megvalósítók közel 38 százalékánál e fejlesztések a szezon kezdetével már elkezdődtek és azóta be is fejeződtek. A cégek 60 százaléka nem tervez fejlesztést a következő egy évben.

A VIMOSZ a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen dolgozta ki a Turizmus konjunktúra indexet, amely idén április óta havi gyakorisággal méri az ágazatban a konjunktúra várható alakulását, információt nyújtva ezzel a várható trendekről.


Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
2026. 09. 27. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 151 272,07 ponton zárt, 0,93 százalékkal, 1416,56 ponttal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 27. 12:00
Megosztás:

Ázsia lett a stabilcoin-fizetések központja: a Tether vezet, de új kihívók érkeznek

A stabilcoinokat sokan még mindig a kriptotőzsdei kereskedés eszközeinek tartják. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben azonban egyre fontosabb szerepet kapnak a határokon átnyúló fizetésekben, a vállalati pénzkezelésben és a befektetési piacok működésében is. Egy friss kutatás szerint a régió adja az azonosított stabilcoin-fizetési forgalom több mint felét. Az USDT továbbra is meghatározó, de a szabályozott pénzügyi felhasználás új versenyt nyithat.
2026. 09. 27. 11:00
Megosztás:

A Binance beszállt a Circle-be: veszélybe kerülhet a Tether fölénye?

Százmillió dollárért részesedést szerzett a Binance a Circle-ben, és öt évre megújította együttműködését a cég dollárhoz kötött stabilcoinjáról, az USDC-ről. A megállapodás hatalmas felhasználói kört nyithat meg a Circle előtt, különösen a feltörekvő piacokon. A Tether vezető szerepének megtöréséhez azonban több kell annál, hogy egy tőzsde előtérbe helyez egy versenytárs tokent.
2026. 09. 27. 10:00
Megosztás:

A Kraken már nem csak kriptotőzsde akar lenni: milliárdokból épít új pénzügyi rendszert

A Krakent a legtöbben kriptovaluta-tőzsdeként ismerik, anyavállalata azonban jóval nagyobb szerepre készül. A Payward felvásárlásokkal és tőzsdei partnerségekkel olyan infrastruktúrát épít, amelyen kereskedés, fizetés, befektetés és más cégek pénzügyi szolgáltatásai is működhetnek. A terv tétje az, hogy a vállalat képes-e túllépni a kriptokereskedésből származó bevételeken.
2026. 09. 27. 09:00
Megosztás:

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás:

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét.
2026. 09. 26. 22:00
Megosztás:

A KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza - jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 26. 21:00
Megosztás:

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem következik automatikusan az XRP árfolyamának emelkedése.
2026. 09. 26. 18:00
Megosztás: