Csökkent Németország exportja

Csökkent Németország exportja augusztusban, az import viszont érezhetően emelkedett.

Csökkent Németország exportja

A német statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett előzetes adatai szerint augusztusban az előző hónaphoz képest, szezonális és naptári hatással kiigazítva a kivitel értéke 1,2 százalékkal, 113,0 milliárd euróra csökkent. Tizenöt hónapja először fordult elő, hogy a német gazdaság hagyományos meghajtóereje, a kivitel értéke nem emelkedett, hanem visszaesett, amiért a gyártáshoz szükséges alapanyagok krónikussá vált hiánya és a szállítási zavarok tehetők felelőssé.
    
Elemzők az export fél százalékos emelkedésére számítottak a júliusban mért 0,6 százalékos emelkedés után.
    
A behozatal értéke 3,5 százalékkal, 100,1 milliárd euróra ugrott augusztusban. Elemzők jóval gyengébb, 1,8 százalékos növekedésre számítottak a júliusi 3,6 százalékos csökkenés után. Tavaly februárhoz, a koronavírus-járvány robbanásszerű terjedését megelőző utolsó, "békebeli" hónaphoz képest augusztusban szezonális és naptári hatással kiigazítva az export értéke 0,5 százalékkal, az importé pedig 9,9 százalékkal volt magasabb.
    
A kereskedelmi mérleg többlete a nyers adatok szerint 10,7 milliárd euróra rúgott augusztusban. A szezonálisan és naptári hatással kiigazított többlet 13,0 milliárd euró volt, jóval kisebb az elemzők által várt 15,8 milliárd eurónál, illetve az előző havi 17,7 milliárd eurónál. A folyó fizetési mérleg a Bundesbank számításai szerint 11,8 milliárd euró többlettel zárt augusztusban. Elemzők 13,3 milliárd euróra számítottak a júliusi 17,9 milliárd euró szufficit után.
    
A Németországban készült termékek legnagyobb felvevőpiaca az Egyesült Államok volt augusztusban: éves összevetésben 22,4 százalékkal 9,4 milliárd euróra emelkedett az export értéke. A második helyezett Kína esetében 4,4 százalékkal, 7,6 milliárd euróra ugrott ez az érték. Az Európai Unió 27 tagállamával folytatott kereskedésben éves szinten az export 19,7 százalékkal, 55,7 milliárd euróra, az import pedig 17,3 százalékkal 47,3 milliárd euróra nőtt. Az euróövezet esetében az export 19,4 százalékkal, 37,8 milliárd euróra, az import pedig 16,8 százalékkal, 32,4 milliárd euróra emelkedett.
    
A nyers adatok szerint az év első nyolc hónapjában Németország exportja 892,7 milliárd eurót, importja pedig 767,6 milliárd eurót tett ki, éves összehasonlításban mindkét érték 15,9 százalékkal nőtt. A kereskedelmi mérleg 125 milliárd euró többlettel zárt, szemben az egy évvel korábbi 108,1 milliárd euróval. A folyó fizetési mérlegben keletkezett 152,9 milliárd eurós többlet 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 136,4 milliárd eurót.

A MET Csoport 1,1 milliárd eurós hitelkeret-megállapodást írt alá

A svájci központú MET Csoport aláírta 1,1 milliárd eurós hitelkeretének (BBF) módosítását és meghosszabbítását, amely az Értékesítési és Trading üzletág finanszírozásának egyik fő forrása. A megállapodás jól tükrözi a pénzintézeti partnerek bizalmát a MET integrált üzleti modellje iránt.
2025. 07. 31. 03:00
Megosztás:

Amikor a megtakarítások veszítenek az infláció miatt, az intelligens pénz a bányászatba költözik: az AIXA Miner a tétlen készpénzt napi kriptográfiai bevételekké alakítja

A globális inflációs veszély rejtőzködött, de még mindig aktív, csak álcázva van. A hivatalos árfolyamok egyes területeken enyhén csökkentek, de a megtakarítások reálhozama továbbra is negatív a megélhetési költségek, a valuta leértékelődése és a betéti hozamcsökkenés után.
2025. 07. 31. 02:30
Megosztás:

Budapesten átlagosan havi 126 óra munkával kereshető meg az albérlet díja

Az idei szezonban Budapesten havonta 126 órát, a vidéki egyetemi városokban 70-110 órát kell ledolgoznia egy átlagos diáknak egy albérlet összegének előteremtéséhez, miközben a szobabérlet átlagosan 51, illetve 30-40 óra diákmunka bérével fizethető ki a helyszíntől függően - derül ki a Trenkwalder legutóbbi elemzéséből.
2025. 07. 31. 02:00
Megosztás:

Az Otthon Start program már a belvárosi árakra is hatással van

Bár az Otthon Start program szeptembertől indul élesben, a 3%-os kamatozású hitellehetőség bejelentése már most érezhető mozgást indított el a fővárosi lakáspiacon. Az államilag támogatott, kedvező feltételű konstrukció nemcsak a fiatal családosokat célozza, hanem a teljes ingatlanpiacra hatással van – beleértve a belvárosi kerületeket is.
2025. 07. 31. 01:00
Megosztás:

AI-alapú csalásészlelés, villámgyors kereskedés – és még sokkal több a Snorter bottól!

A kriptovaluta piacon egyáltalán nem számítanak újdonságnak az átverések. Az elmúlt 15 évben láthattunk már tőzsde hackeket, tömeges tárca feltöréseket, hamis előértékesítéseket és számos egyéb csalást.
2025. 07. 31. 00:01
Megosztás:

Hogy állunk a negyedéves jelentésekkel?

Az Egyesült Államokban javában zajlik a gyorsjelentési szezon. Eddig az S&P 500-as cégek közel fele, 218 cég számolt be a második negyedéves eredményeiről, így már érdemes áttekinteni, hogyan teljesítettek az amerikai vállalatok.
2025. 07. 30. 23:00
Megosztás:

Megugrott a hatékonyságnövelést tervező agrárvállalkozások száma

Megugrott azon agrárvállalkozások aránya, amelyek a termelési hatékonyság növelésével, illetve új piacok, üzleti területek bevonásával és ezek bővítésével válaszolnának a gazdasági környezet, az ár- és az időjárási viszonyok jelentette kihívásokra – derül ki az MBH Bank hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek helyzetét vizsgáló kutatásából. A felmérés ezzel kapcsolatban rávilágított, hogy a jelenlegi helyzetben elsősorban a költségek és a kockázatok csökkentése, az immár az egyik legfőbb kihívást jelentő klímaváltozás hatásainak mérséklése, vagy épp az energiaátállás terén gyors megtérülést hozó korszerűsítések megvalósítására mutatkozik kiemelkedő szándék.
2025. 07. 30. 22:00
Megosztás:

Hogyan kezeljük a Rabona bet nyereményeket Magyarországon?

A szerencsejáték nyeremények kezelése Magyarországon sokrétű téma, amely számos praktikus szempontot tartalmaz. A hazai játékosok tapasztalatai szerint a szerencsejáték tevékenységből származó nyeremények különböző módon kezelhetők, azonban vannak bevált módszerek és hasznos tippek, amelyeket érdemes ismerni.
2025. 07. 30. 20:46
Megosztás:

Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió bevételi rendszerének átalakítására. A 2028-34 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretrendszer részeként egy új adónem, az úgynevezett Vállalati forrás Európáért (CORE) hozzájárulás tervezetét is ismertették. A multinacionális cégcsoportokat célzó CORE javaslat célja a közös piac előnyeiből jobban profitáló vállalatok nagyobb teherviselésének biztosítása.
2025. 07. 30. 20:00
Megosztás:

Vártnál jobb magyar GDP adatokat közölt a KSH

2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az előzetes várakozásoknál kedvezőbb képet mutatnak: az éves bázison mért növekedés nyers adatok szerint 0,1%, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 0,2%, míg az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított adat 0,4%-os bővülést jelez. Ez az adat felülmúlja az elemzők által prognosztizált éves és negyedéves növekedést, így a gazdaság teljesítménye a vártnál valamivel jobb lett.
2025. 07. 30. 19:00
Megosztás:

Érkezik az amerikai kamatdöntő ülés

Magyar idő szerint 20 órakor tudjuk meg a Fed kamatdöntő ülésének eredményét. Bár szinte teljesen biztos, hogy a jegybankárok a tartás mellett teszik le voksukat, érdemes lehet odafigyelni az ülés utáni Powell beszédre.
2025. 07. 30. 18:00
Megosztás:

Az ABB villanymotorjai és hajtásai világszerte garantálják a vidámparkok és a hullámvasutak biztonságát

Amikor a villanymotorokra gondolunk, nem biztos, hogy a vidámparkok, a szabadesés- szimulátorok és a gravitációval dacoló hullámvasutak jutnak először eszünkbe. Az ABB fejlett motor- és hajtástechnológiája azonban döntő szerepet játszik abban, hogy a legváratlanabb helyeken is felejthetetlen izgalmakat nyújtson a szórakozni vágyók számára. A korhű körhintáktól az extrém szabadesés-szimulátorokig hajtásai és motorjai garantálják a precizitást, a hatékonyságot és a biztonságot a szórakoztatás világában.
2025. 07. 30. 17:00
Megosztás:

Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani

Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős kikötőben. Emellett a vámháború és a közel-keleti konfliktus továbbra is egyaránt kiszámíthatatlanságot, valamint kockázatokat lebegtet a levegőben.
2025. 07. 30. 16:00
Megosztás:

Várat magára az amerikai-kínai kereskedelmi tűzszünet meghosszabbítása

A két ország legfőbb kereskedelmi tisztviselői között tegnap értek véget a Stockholmban tartott tárgyalások.
2025. 07. 30. 15:00
Megosztás:

Magasabb vámot vethet ki Trump Indiára

Donald Trump kijelentette, hogy Indiát 20–25%-os vámtétel sújthatja augusztus 1-től, bár ez még nem került véglegesítésre, mivel a két ország között folyamatban vannak a tárgyalások.
2025. 07. 30. 14:00
Megosztás:

Gurulóút-felújítás kivitelezésébe kezdett a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. megkezdte a TXL G – Golf gurulóút R110-117 állóhelyek mögötti szakasz teljes körű felújításának kivitelezési munkálatait a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A projekt nemcsak a biztonságos üzemelést garantálja, hanem támogatja a repülőtér jövőbeli bővítését és technológiai modernizációját is.
2025. 07. 30. 13:00
Megosztás:

Miben úszunk a strandon? A Legionella baktérium veszélyei és szabályozása

Szerencsés esetben csak tiszta vízben és persze a boldogságban, hiszen nyár van, süt a nap, strandolunk. A természet és az ember által épített környezet – tengerek, tavak, folyók, medencék, szökőkutak, ivókutak – vizeiben azonban az egészségre ártalmas baktériumok is előfordulhatnak. A Laboratorium.hu az Eurofinsszakértői segítségével ezúttal a hírhedt Legionella baktérium veszélyeivel és kötelező laboratóriumi vizsgálatával foglalkozik...
2025. 07. 30. 12:00
Megosztás:

Nagyot estek a kötvényhozamok az USA-ban

A vártnál is jobban csökkent az USA-ban a betöltetlen álláshelyek száma és a lakásárak éves emelkedésének üteme, valamint a külkereskedelmi mérleg hiánya.
2025. 07. 30. 11:00
Megosztás:

Kedden pirosba fordultak az amerikai indexek

Kedden pirosba fordultak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3, a Nasdaq Composite 0,4, a Dow Jones 0,5%-kal került lejjebb.
2025. 07. 30. 10:00
Megosztás:

A hét eleji esésből vissza tudtak kapaszkodni az európai indexek

Kedden tovább emésztették a piacok a hétvégi USA-EU kereskedelmi megállapodást és a hét eleji esésből vissza tudtak kapaszkodni az európai indexek. Kedden a DAX 1%-ot, a CAC 40 0,7%-ot, az FTSE 100 0,6%-ot emelkedett. A páneurópai Stoxx600 0,3%-kal került feljebb. Utóbbinál 1,7%- os emelkedéssel felülteljesítettek a bankrészvények. A repülőgépipari és védelmi szektorindex három napi esés után tudott újra, 2,2%-kal emelkedni.
2025. 07. 30. 09:00
Megosztás: