Csökkentette német növekedési előrejelzését az ifo

Csökkentette német GDP-növekedési előrejelzését a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete az orosz-ukrán háború közvetlen hatásai miatt. Az intézet korábban 3,7 százalékos növekedéssel számolt, ezt módosította 2,2-3,1 százalékra.

Csökkentette német növekedési előrejelzését az ifo

Az orosz-ukrán háború további menetével kapcsolatos kiszámíthatatlan tényezők miatt az előrejelzéshez az ifo intézet (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) két forgatókönyvet vett figyelembe. Az alapforgatókönyv csak az alapanyagárak átmeneti emelkedését, ellátási szűk keresztmetszeteket és bizonytalanságot feltételez. Az alternatív forgatókönyv szerint a helyzet kezdetben romlik, majd az év közepétől fokozatos enyhülés kezdődik.

A GDP idén az alapforgatókönyv szerint valószínűleg 3,1 százalékkal, az alternatív forgatókönyv szerint pedig 2,2 százalékkal nő, tehát a korábban várt 3,7 százaléknál lényegesen kisebb mértékben. A következő évben a növekedés az alapforgatókönyv szerint 3,3 százalék, az alternatív forgatókönyv szerint 3,9 százalék lehet.

A német gazdaságot a 2021/22-es téli fél évben két újabb járványhullám terhelte. A gazdasági következmények azonban lényegesen kisebbek voltak, mint korábban. Bár a fogyasztáshoz kapcsolódó szolgáltatási ágazatok gazdasági teljesítménye 2021 végén visszaesett, az eladások már 2022 januárjában, tehát jóval korábban helyreálltak, mint egy évvel korábban. Ezért kezdetben jók voltak az esélyek arra, hogy a német gazdaság erős évkezdetet produkál. Ehhez hozzájárult a német ipar is, amely a 2021 negyedik negyedévében megkezdett növekedési pályát egy hosszabb, februárig tartó szűkös időszak után folytatni tudta.

Az orosz-ukrán konfliktus kiéleződése és a háború február 24-ei kitörése megváltoztatta a németországi gazdasági helyzetet is.

Számos nyersanyag világpiaci ára drasztikusan emelkedett. A várakozásokkal ellentétben az inflációs ráta az év eleje óta nem csökkent, ellenkezőleg, különösen az energia- és az élelmiszerárak továbbra is erőteljesen emelkedtek. Ez csökkenti sok háztartás vásárlóerejét, és visszafogja a fogyasztói gazdaság fellendülését. Hatással van a német gazdaságra az Oroszország elleni szankciók sorozata is. Ezek egyebek mellett valószínűleg befolyásolják az árukereskedelemet és ezáltal a német vállalatok termelési és exporttevékenységét.

A bizonytalanság jelentősen megnőtt, mivel a háború időtartama és kimenetele, valamint az Oroszország elleni szankciók további alakulása nehezen felmérhető. Ez nem utolsósorban az energiahordozók jelenlegi és várható tőzsdei árának nagyfokú ingadozásában mutatkozik meg, ami valószínűleg további nyomást gyakorol a vállalatok és a háztartások beruházási és tartós fogyasztási cikkekre való költési hajlandóságára.

Összességében a gazdasági teljesítmény 2022 első negyedévében valószínűleg nőtt. Csak márciusban szenvedett visszaesést a gazdaság, ami valószínűleg rontja a téli negyedév pozitív általános egyenlegét. Az ipari termelés valószínűleg jelentős visszaesést szenvedett el, mivel számos nagyvállalat csökkentette a termelést és növelte a részmunkaidős alkalmazásban foglalkoztatottak számát. A kiskereskedelmi forgalom valószínűleg szintén megsínylette az energiaárak meredek emelkedését. Összességében a fogyasztói árak emelkedése csak az első negyedévben a becslések szerint mintegy 6 milliárd euró vásárlóerő-veszteséget okozott.


Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás: