Csütörtökig célszerű igényelni a 2025-ös agrárbiztosítási díjtámogatást

A Magyar Államkincstárhoz (MÁK) benyújtott egységes támogatási kérelemben 2025-ben is május 15-ig lehet szankciómentesen igényelni az agrárbiztosítási díjtámogatást. Aki így tesz, akár 70 százalékát is visszakaphatja idén befizetett agrárbiztosítási díjainak. A május 15-e után benyújtott igénylések esetében a támogatás összege minden munkanapnyi késedelem után egy százalékkal csökken, június 9-ét követően pedig teljesen elvész a támogatás igénylésének lehetősége erre az évre – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Csütörtökig célszerű igényelni a 2025-ös agrárbiztosítási díjtámogatást

Az immár egy évtizede elérhető támogatott mezőgazdasági biztosításokat jelenleg négy biztosító (az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung fióktelepeként működő Agrár Biztosító) mezőgazdasági biztosítási termékei közül választhatják a gazdálkodók. E biztosítások három típusba sorolhatók: A legfontosabb szántóföldi növényekre, valamint a szőlőre, az almára és a körtére, illetve csonthéjas és héjas kultúrákra kötött csomagbiztosítások az „A”, a jórészt ültetvény. és zöldségkultúrákra köthető biztosítások a „B”, míg a többi szántóföldi kultúra biztosításai a „C” típusba tartoznak.

A támogatott agrárbiztosítások mindhárom típusában a biztosítási díj legfeljebb 70 százaléka igényelhető vissza. 2024-ben a rendelkezésre álló 13 milliárd forintból a díjtámogatás az „A” típusú díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás esetében 70%, a „B” típusú díjtámogatott mezőgazdasági biztosítások esetében 45%, a „C” típusú díjtámogatott mezőgazdasági biztosítások esetében 40% volt.

Az agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglaló adatai szerint 2024-ben a mezőgazdasági díjbevételek összesen 28,4 milliárd forintot, a kárkifizetések 9,1 milliárd forintot tettek ki Magyarországon. (Érdekesség: a rendkívül szélsőséges időjárási jelenségekkel járó 2022-ben ez utóbbi összeg közel 52,9 milliárd forint volt.) A gazdálkodók 24,9 milliárd forint feletti növénybiztosítási díjat fizettek be a biztosítók részére tavaly - ez 15,7 százalékkal volt kevesebb a 2023-as összeghez képest -, amiből 23,9 milliárd forint, a befizetések mintegy 96 százaléka után vették igénybe az utólagos állami díjtámogatást.

„A támogatott mezőgazdasági biztosítások megkötésére a magas díjvisszatérítési arány mellett további tényezők is ösztönzően hatnak – magyarázza Békés István, a FBAMSZ elnökségi tagja. – Az a gazdálkodó, aki nem rendelkezik megfelelő biztosítottsággal, az az egységes kárenyhítési alapból is csupán a felét kaphatja meg a megítélt juttatásnak. De ettől eltekintve is az egyre gyakoribbá váló időjárási szélsőségek (gyakori tavaszi fagykárok, egyre súlyosabb aszályok stb.) önmagukban is megkerülhetetlenné teszik a biztosítást azon szereplők számára, akik jövedelmüket stabilizálni szeretnék.”

A biztosítási díjtámogatás a többpilléres mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer egyik eleme, amelyet 2012 januárjában vezettek be:

- az első pillér a már korábban is létező kárenyhítési alap

- a második pillér a biztosítási díjtámogatás, melynek során a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának bizonyos százalékát (2022-ben 40-70 százalék közötti részét) támogatásként visszakapják.

- a harmadik pillér a jégkármérséklés. A Nemzeti Agrárkamara 2018 óta működteti országos szinten a talajgenerátoros Jégkármérséklő Rendszerét (JÉGER)

- a negyedik pillér, az állam által nyújtott mezőgazdasági krízisbiztosítás 2021 februárjában jelent meg. Ennek bevezetését követően a gazdálkodóknak immár lehetősége van a piaci zavarokból, áresésekből, vagy állat- és növénybetegségekből fakadó veszteségeiket is lefedezni. A krízisbiztosítás nem az üzleti biztosítókon, hanem a Magyar Államkincstáron keresztül köthető az adott tárgyévre minden év február 28-ig.

„Különösen a jelenlegi állategészségügyi helyzetben komoly indokok szólnak amellett, hogy a támogatott agrárbiztosításokat kiterjesszék az állattenyésztés területére is, különösen a közelmúlt híreiben is szereplő karanténbetegségek elleni biztosításokra – mutat rá a FBAMSZ elnökségi tagja. – Miközben egy ilyen lépés növelné a gazdák pénzügyi biztonságát, a gazdálkodói öngondoskodás erősítése révén csökkenthetné az állami kártérítési kötelezettségeket is.”

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás:

A gyermekláb támogatása minden lépésnél

A gyermekek fejlődése során az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen lábbelit választunk számukra. A megfelelő cipők és szandálok alapvető szerepet tölthetnek be minden nap, mivel nem csupán a mindennapi használatuk fontos, hanem a gyermekek lábfejlődéséhez is hozzájárulnak.
2026. 03. 19. 15:00
Megosztás:

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
2026. 03. 19. 14:30
Megosztás:

Bevétel és export: ébredő optimizmus a nagyvállalatoknál

A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint 2025 negyedik negyedévében tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében. Az árbevétel-növekedési várakozások átlaga 1,3 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb érték 2024 második negyedéve óta. A számok egy lassan, de folyamatosan élénkülő üzleti klíma képét rajzolják – 2024 második negyedévétől kezdve kisebb megingásokkal felfelé tart a mutató.
2026. 03. 19. 14:00
Megosztás:

Az iráni helyzet ellenére kamatvágást jelez a Fed, a piacok azonban megosztottak

A Fed márciusi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. A döntés nem volt egyhangú, egy döntéshozó kisebb kamatvágásra voksolt . Áll az MBH Bank elemzésében.
2026. 03. 19. 13:30
Megosztás:

Fokozott hatósági felügyelet a játszóterek biztonságáért

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is fokozottan felügyelik a játszóterek és a játszótéri eszközök biztonságosságát - erősítette meg csütörtöki közleményében a hatóság.
2026. 03. 19. 13:00
Megosztás:

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást. Legyen szó intenzív edzésről, napi wellness-rutinról vagy egy gyors frissítésről mozgás közben, ezek az italok könnyen beilleszthetők a mindennapokba praktikus PBA-mentes palackjaikkal. Ha még nem érkeztek meg a hozzád közeli boltokba, rendeld meg őket online!
2026. 03. 19. 12:45
Megosztás:

XRP árfolyam elemzés – friss kriptovaluta előrejelzés: kitörés előtt vagy újabb esés jön?

Az XRP a Ripple hálózat natív kriptovalutája, amelyet elsősorban gyors és olcsó nemzetközi pénzátutalásokra fejlesztettek ki. A hagyományos bankrendszer alternatívájaként pozicionált XRP az egyik legismertebb altcoin, amelynek árfolyamát erősen befolyásolják a piaci hangulat mellett a szabályozási hírek is.
2026. 03. 19. 12:30
Megosztás:

Az e-kereskedelem növekedése Közép-Európában és hatása a fogyasztókra

A digitális világ folyamatosan változik, és vele együtt az e-kereskedelem is egyre nagyobb teret nyer. Az online vásárlás ma már nemcsak egy különlegesség, hanem a mindennapjaink része lett.
2026. 03. 19. 12:15
Megosztás: