Digitális elmagányosodás vagy részvétel a közjóban?
Az emberek alapvetően társas lények. Ha sok időt töltünk egyedül a képernyőt nézve, elhanyagolva a környezetünket, magányossá válhatunk. Előnyös viszont, hogy a digitális térben gyorsabbá, mindennapivá vált a kommunikáció, így közvetlenebbül elérhetünk vele bárkit, fizethetünk vele, olvashatunk rajta (például az Penny újságot), rendelhetünk bármit, és különböző ügyeinket intézzük rajta keresztül.
Több szempontból tényleg hasznos, és megkönnyíti az életünket. Hátránya, hogy a szórakozási lehetőségeket is egyre inkább a digitális térre korlátozzuk. Számos eszközt bevethetünk annak érdekében, hogy a szórakozási lehetőségeket offline módban is meg tudjuk élni. Erre egy nagyon jó példa az önkéntesség.
Elsőre furcsának hangozhat, hogy pont ez a lehetőség került felvetésre. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy: “mit is takar ez a fogalom valójában?” Vizsgáljuk meg szakirodalmi megközelítésből:
F. Tóth András és Nagy Ádám meghatározásában az önkéntesség „olyan tevékenység, amely szabad akaraton alapul, anyagi ellenszolgáltatás nem (legfeljebb költségtérítés) jár érte, szűkebb baráti vagy családi körön kívül végzik, továbbá valamilyen formában a közjót szolgálja.”
Az ilyen tevékenységek közül fontos megemlíteni az iskolai kereteken belül végzett 50 órás önkéntes tevékenységet. Bár jelenleg nem áll rendelkezésre hazai kutatási adat a fiatalok önkéntes tevékenységek iránti elköteleződéséről a kötelező 50 órán túl. Ugyanakkor figyelni kell arra, hogy a diák érdeklődése és az iskolai közösségi szolgálat harmonizáljon egymással. Ha a diák nem választhatja meg az általa szívesen végzendő tevékenységet, sem annak időkeretét, úgy jó eséllyel negatív kép alakul ki az önkénteskedésről.
Az iskolán kívül végzett önkénteskedés örömforrás is lehet, ha érdeklődési körünknek megfelelően szabadon választhatjuk meg, hogy mivel szeretnénk foglalkozni. A különböző szabályozásoknak köszönhetően ezt szervezeti keretek között is meg tudjuk valósítani.
Egy funkciójában megfelelő és céltudatosan működő szervezet számos olyan lehetőséget tud kínálni, amilyet egy önkormányzatok nem. Ilyen lehet a kulturális élet felvirágoztatása vagy személyiségfejlesztési folyamatokban való részvétel. A bennünk rejlő tudás és képességek alapján ennek a folyamatnak mi is a részesévé tudunk válni. Másik pozitív előnye az önkénteskedésnek a kapcsolati tőke növelése.
Bár első látásra az önkéntesség keretei között az egyik fél ad, a másik pedig elfogad, az önkéntesség éppen úgy a kölcsönösségre épül, mint bármely más méltányosnak tekinthető és hosszútávon fenntartható tevékenység. Egy szociálpszichológiai tényezőket hangsúlyozó elemzés rámutat, hogy az önkéntesség fenntartásában szerepet játszik a “jövő árnya”. Azaz, a meggyőződés, hogy később, amikor szükségünk lesz másoktól segítségre, azt a kölcsönösség elve alapján meg is kapjuk. Ugyanakkor ne várjuk azt, hogy rögtön az az ember fogja viszonozza a segítségünket, akinek mi magunk segítettünk. Higgyünk abban, hogy a kölcsönkenyeret egy harmadik féltől kapjuk meg. Egyszer. A két tényező érvényre jutása elősegíti az erőforrásokban bővelkedő, kapcsolatokban sűrű, a bizalomra alapuló társas hálózatok kialakítását.
Elsősorban az önkéntességre nem úgy érdemes gondolni, mint közvetlen anyagi forrás szerzés, hanem más értékek kerülnek a középpontba. Ezek lehetnek “önös” érdekek, például az új tudás, tapasztalat megszerzésének vágya, az önmegvalósítás. Jó lehet önmagunkat kipróbálni új szituációkban, személyes fejlődésen mehetünk át. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk a közösségi értékeket sem, mint a közösségfejlesztő hatást, a cselekvő állampolgáriságot, és a korábban említett kölcsönösségi viszonyokat.
