Fake News helyett valóság: az állami vagyon értéke 2010 óta megduplázódott!

A Népszava „Duplázás helyett bukás” címet viselő cikkében súlyos tévedések, ferdítések, félremagyarázások szerepelnek. A cikk állításaival szemben a helyzet egyértelmű: 2010 óta duplájára nőtt az állami vagyon értéke. Minden ezzel ellentétes állítás félremagyarázás, rosszindulatú hangulatkeltés. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV Zrt.) minden esetben transzparensen, felelősen és a jogszabályok által meghatározott módon kezeli a rá bízott állami vagyont - olvashatjuk az MNV Zrt. sajtóközleményében.

Fake News helyett valóság: az állami vagyon értéke 2010 óta megduplázódott!

Az MNV Zrt. rábízott vagyon költségvetési bevételeinek és kiadásainak az alakulása a mindenkori költségvetési törvény XLIII. fejezet - a Vagyonfejezet - bevételi és kiadási előirányzataihoz kapcsolódó feladatok függvénye. A Népszava cikkében megjelentekkel kapcsolatosan – szem előtt tartva az objektív és valós tényeken alapuló tájékoztatást – az MNV Zrt. az alábbiakat rögzíti:

- Az MNV Zrt. nem profitorientált társaság, tevékenysége kapcsán kizárólag a jogszabályban foglalt közfeladatok ellátása a feladata, abból a forrásból, amit a központi költségvetésben erre dedikáltan biztosít számára. Az állami vagyon összetétele kapcsán közzétett adatok messze nem egyenlőek az MNV Zrt. által kezelt vagyonnal. Az MNV Zrt. az állami vagyon alig több, mint felét (mintegy 55%) kezeli, míg az állami vagyon fennmaradó részének kezelését 113 további tulajdonosi joggyakorló végzi.

- Az MNV Zrt. az egyéb vagyonkezelők adatszolgáltatása alapján nyilvántartja az államháztartáson kívüli egyéb vagyonkezelők által kezelt vagyont olyan módon, hogy a kezelt állami vagyon tekintetében értékcsökkenési leírást számol el. Az értékcsökkenési leírás eredmény csökkenést eredményez, azonban az értékcsökkenés ellentételezése nem az MNV Zrt. beszámolójában kerül kimutatásra figyelemmel arra, hogy a kezelt vagyon tényleges használója nem az MNV Zrt.

- Az MNV Zrt. által kezelt rábízott vagyon esetében a bevételek és kiadások között nincs okozati kapcsolat. A profitorientált, vagy piaci cégek esetében használt – a cikkben is említett – hiány/veszteség nem értelmezhető az MNV Zrt. vonatkozásában, figyelemmel arra, hogy az MNV Zrt.-nek számos olyan feladata van, melyek az állami vagyon fenntartására, állagmegóvására, üzemeltetésére (pl. központi költségvetési szervek elhelyezése) irányulnak és amely feladatok teljesítése nem „termel” bevételt, kizárólag a kiadásokat növelik, mely közfeladatokra az állam nyújt fedezetet a költségvetésen keresztül.

- Az MNV Zrt. eredménye nem vethető össze a cikk szerint említett megduplázódott állami vagyonnal. Egyrészt, mert megduplázódott állami vagyon nem kizárólag az MNV Zrt.-nél hanem egyéb más, szám szerint 113 egyéb tulajdonosi joggyakorlónál lévő vagyon összességét foglalja magába; másrészt az állami vagyonban számos olyan eszköz van, amely önmagában nem bír eredménytermelő képességgel.

- Az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó állami vagyon az MNV Zrt. közvetlen kezelésében lévő állami vagyont, az egyéb vagyonkezelőknél és a koncessziós társaságnál lévő állami vagyont, valamint a központi költségvetési szerv vagyonkezelőknél lévő állami vagyont foglalja magába.

- Az MNV Zrt. rábízott vagyona éves költségvetési beszámolójában a 113 egyéb tulajdonosi joggyakorlónál lévő vagyon és azok eredménye sem szerepel, azonban az állami vagyon meghatározása során azokat figyelembe kell venni.
Az a sugalmazás sem helytálló, miszerint a könyvvizsgáló nem auditálta az MNV Zrt. beszámolóját. A korlátozás nem az MNV Zrt. hatás és felelősségi körébe tartozik, vagyis nem az MNV Zrt.-nek felróható okból adódik.

- Nem fedi a valóságot az állítás sem, miszerint az Országgyűlés az MNV Zrt. beszámolóját bármilyen módon is elfogadja. A valóság ezzel szemben az, hogy az Országgyűlés az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló Országgyűlési beszámolót fogadja el, amely nem azonos az MNV Zrt. beszámolójával.

- Összességében tehát, az MNV Zrt. állami vagyongazdálkodási tevékenysége, nem egyenlő a teljes állami vagyongazdálkodással, annak csak egy részét képezi, ennek megfelelően az MNV Zrt. beszámolójából a teljes állami vagyonra vetített bármely közvetlen következtetés félrevezető és hamis képet ad. Az Országleltárban transzparensen szereplő adatok egyértelmű helyzetet teremtenek: 2010 óta az állami vagyon megduplázódott, miközben az állam jelentős mértékben támogatta az önkormányzatokat, egyházakat és az oktatást is a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokon (KEKVA) keresztül - áll az MNV Zrt. sajtóanyagában, melyet változtatás nélkül közöltünk. 

Európai bankok összefognak: jön az első nagyszabású euró stabilcoin 2026-ban

Új korszak kezdődhet az európai kriptopiacon: tizenkét vezető bank közösen lépne színre egy euróalapú stabilcoinnal, amely komoly kihívást jelenthet a dollár dominanciájának. A projekt mögött álló Qivalis konzorcium és a Fireblocks együttműködése egyértelműen jelzi: a hagyományos pénzügyi szektor nem akar lemaradni a digitális pénzversenyben.
2026. 04. 21. 15:30
Megosztás:

Új kulturális modell kidolgozását kezdeményezi a Magyar Színházi Társaság

Új, átláthatóbb és arányosabb alapokra helyezné a kulturális szféra működését a Magyar Színházi Társaság (MSZT), ennek érdekében a szervezet több mint száz pontból álló szakmai javaslatcsomagot állított össze – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 04. 21. 15:00
Megosztás:

Meredeken romlottak a németországi és euróövezeti gazdasági várakozások

Áprilisban meredeken csökkent a ZEW gazdaságkutató intézet németországi és euróövezeti gazdasági hangulatindexe a márciusi erőteljes süllyedést követően.
2026. 04. 21. 14:40
Megosztás:

A BIS szigorítaná a stabilcoin-szabályozást – de már túl késő lehet?

A stabilcoin (angolul: stablecoin) piac robbanásszerű növekedése új szintre emelte a pénzügyi kockázatokat – és a szabályozói aggodalmakat is. A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) most egyértelmű figyelmeztetést adott ki: globális szabályozás nélkül a rendszer sérülékeny marad. De vajon a piac már túlnőtt a szabályozók reakcióidején?
2026. 04. 21. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s három új MAN típusú elektromos nyerges vontatóval bővíti alternatív hajtásláncú flottáját

A Waberer’s tovább erősíti fenntarthatósági törekvéseit, és három új, tisztán elektromos MAN TGX 20.449 4x2 BL SA EB típusú nyerges vontatóval bővíti alternatív hajtásláncú járműflottáját. A beszerzéssel az ilyen járművek száma 33-ra nő, amellyel a vállalat továbbra is Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb alternatív flottáját üzemelteti.
2026. 04. 21. 13:30
Megosztás:

Csökkenő bevételről számolt be a német Beiersdorf csoport

A Beiersdorf német kozmetikai és vegyipari csoport csökkenő bevétellel zárta a március végével záródott első negyedévet - áll a vállalat honlapjára kedden fölkerült jelentésben.
2026. 04. 21. 13:00
Megosztás:

Csökkenő bevételről számolt be a német Beiersdorf csoport

A Beiersdorf német kozmetikai és vegyipari csoport csökkenő bevétellel zárta a március végével záródott első negyedévet - áll a vállalat honlapjára kedden fölkerült jelentésben.
2026. 04. 21. 13:00
Megosztás:

Coinbase új szintre emeli a kriptohitelezést: USDC-alapú kölcsönök indulnak az Egyesült Királyságban

A Coinbase tovább erősíti jelenlétét az Egyesült Királyság kriptopiacán: a vállalat elindította kriptofedezetű hiteltermékét, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy Bitcoin és Ethereum fedezet mellett perceken belül USDC-hez jussanak. Az új szolgáltatás nemcsak likviditást biztosít eladás nélkül, hanem fontos lépés az onchain pénzügyi ökoszisztéma kiépítése felé is.
2026. 04. 21. 12:30
Megosztás:

Még lehet jelentkezni az országos önkéntes meteorológiai hálózatba

Még lehet jelentkezni a HungaroMet Nonprofit Zrt. által indított országos önkéntes meteorológiai hálózatba, amelynek célja a hazai mérési lefedettség bővítése és a helyi időjárási jelenségek jobb megismerése.
2026. 04. 21. 12:00
Megosztás:

Jelentősen mérséklődtek a gépjárműbiztosítási díjak az első negyedévben

Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint az első negyedévben megkötött teljes körű, casco szerződések átlagdíja 197 900 forint volt a személygépkocsik körében, ami 9 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában tapasztalt 217 400 forintos szinttől. Ennél is jelentősebb, 16,5 százalékos csökkenés tapasztalható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíjában, melynek aktuális összege 58 400 forint.
2026. 04. 21. 11:30
Megosztás:

Pénteki szintjük közelében maradtak a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, itthon folytatódott a hozamcsökkenés

Nem mozdultak el számottevően pénteki szintjükről a fejlett gazdaságok hosszú hozamai a hétfői kereskedés során, az inflációs félelmek továbbra sem enyhülnek, miközben az USA-iráni konfliktus kimenetele egyelőre bizonytalan, a Hormuzi-szoros kérdésében patthelyzet alakult ki, pedig közeleg a kéthetes tűzszünet április 22-i lejárata.
2026. 04. 21. 11:00
Megosztás:

A tengerentúli tőzsdéken is fordult a kocka, a nyersolaj ára 6-7%-ot emelkedett hétfőn

Hétfőn mérsékelt csökkenéssel zártak a legfontosabb tengerentúli részvényindexek a pénteki csúcsokat követően: a Dow néhány pontos csökkenéssel zárt, az S&P500 0,2%-ot csúszott vissza, míg a Nasdaq Composite 0,3%-ot gyengült.
2026. 04. 21. 10:30
Megosztás:

A pénteki lendület gyorsan szertefoszlott, hétfőn már estek az európai részvényindexek

Csökkenéssel zárt hétfőn a nyugat-európai tőzsdék túlnyomó többsége azt követően, hogy a Hormuzi-szoros pénteki megnyitásáról szóló bejelentések meglódították a részvényindexeket. Azonban a hétvége közel-keleti eseményei ismét nyomás alá helyezték a részvénypiacokat, a befektetők kockázatkerülőbbek voltak, miközben közeleg a korábbi kéthetes tűzszüneti megállapodás vége.
2026. 04. 21. 10:00
Megosztás:

Az elmúlt másfél évtizedben nőtt az üzemanyagárak megfizethetősége

A havi nettó átlagkeresetből megvásárolható üzemanyag mennyisége 2025-ben a kétszeresére nőtt 2010-hez képest - állapítja meg az MTI-hez kedden eljuttatott elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt., az intézet szerint a védett ár kivezetésével, a piaci árak visszatérésével évekkel ezelőtti szintre ugrana az autósok terhe.
2026. 04. 21. 09:30
Megosztás:

Folytatódik a parlament alakuló ülésének előkészítése

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások kedden az Országházban.
2026. 04. 21. 09:00
Megosztás:

A Mastercard segíti a magyar fintech cégek nemzetközi piacra lépését

A Mastercard háromrészes eseménysorozatot indít Budapesten, hogy a magyarországi fintech-szektor legígéretesebb szereplőit segítse a nemzetközi piacra lépésben - közölte a Mastercard az MTI-vel.
2026. 04. 21. 08:30
Megosztás:

Mi történt a forinttal kedd reggelre?

Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 21. 08:00
Megosztás:

Kínai elnök: biztosítani kell a hajózás zavartalanságát a Hormuzi-szorosban

A hajóforgalom zavartalan fenntartására szólított fel a Hormuzi-szorosban Hszi Csin-ping kínai elnök, aki hétfőn telefonon egyeztetett Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökössel - jelentette a kínai állami média hétfőn.
2026. 04. 21. 07:30
Megosztás:

Az erdélyi és a magyarországi magyarok más-más tapasztalatok alapján döntöttek a választáson

Az erdélyi magyarok más tapasztalatok alapján alkottak véleményt az anyaországi országgyűlési választáson, mint a magyarországi választók. Erdélyből nézve más volt a kormányzati teljesítmény érzékelése, és ebből fakadóan a megítélése is - írta hétfőn a magyarországi választások eredményeiről a Facebookon Bíró Barna Botond, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.
2026. 04. 21. 07:00
Megosztás:

A feltörekvő piacokon a sokszínű történetek ellenállóképességet építenek

Majdnem egy évvel a "felszabadulás napi" vámok bevezetése után a közel-keleti konfliktus újabb sokkot okozott a gazdaságoknak. Bár a befektetők aggódhatnak a feltörekvő piacokra gyakorolt hatások miatt, vannak olyan vállalatok és ágazatok ezekben a régiókban, ahol a hosszú távú fundamentumok továbbra is ígéretesnek tűnnek. Fidelity idei Elemzői Felmérésében a korábban uralkodó témák, mint például az amerikai dollár gyengébb kilátásai vagy a monetáris politika lehetséges lazítása, a közel-keleti konfliktus miatt megkérdőjeleződtek. Helyettük a magasabb olajárak, az inflációs aggodalmak és a globális kereskedelem logisztikájával kapcsolatos megújult aggodalmak jelentek meg.
2026. 04. 21. 06:30
Megosztás: