Digitalizáció és hatékonyságnövelés az agrárium versenyképességének kulcsa

A környezeti kihívások, bővülő zöld követelményrendszer és az új Közös Agrárpolitika módosuló szabályaihoz való alkalmazkodás jelentik a 2023-as év legfontosabb feladatait az agrár vállalkozások számára - hangzott el az OTP Bank Vállalati és Agrár Igazgatóságának sajtóreggelijén. A termelésbiztonságnak és a termelékenység-növelő fejlesztéseknek, valamint a digitalizációnak lehet kulcsszerepe az ágazat versenyképességében, az ehhez szükséges rugalmas finanszírozási lehetőségek biztosításában az OTP Bank továbbra is partnerként vesz részt.

Digitalizáció és hatékonyságnövelés az agrárium versenyképességének kulcsa

A koronavírus-járvány éveit követően, az elszálló nyersanyagárak és a kiugró inflációs terhelés tovább fokozta az agráriumra nehezedő nyomást. Ráadásul a klímaváltozás is egyre sürgetőbb problémává válik. Az előrejelzések szerint a jövőben még szélsőségesebb időjárási körülményekhez, enyhe telekhez, jégesőkhöz, tavaszi fagyokhoz és aszályos nyarakhoz szükséges alkalmazkodniuk az ágazat szereplőinek.

A 2023-as év további fontos változásokat is eredményez az agrár vállalkozások számára az új Közös Agrárpolitika (KAP) életbe lépésével. Kiemelt célja, hogy az európai mezőgazdasági termelők jövője fenntartható legyen, a kisebb gazdaságok célzottabb támogatásban részesüljenek, az uniós országok pedig rugalmasabban igazíthassák az intézkedéseket a helyi viszonyokhoz, adottságokhoz. A megváltozott makrogazdasági és kamatkörnyezetben rövidtávon jelentős segítséget jelenthetnek az energiaköltségek csökkentését támogató beruházások. Hosszútávon pedig a termelésbiztonságot növelő korszerű, energiahatékony technológiák bevezetése és alkalmazása támogatja legjobban a vállalkozások eredményességét, versenykésességet és piaci pozícióját.

„Az Európai Unió új Közös Agrárpolitikájának forrásai számos hatékonyságot növelő, energiamegtakarítást célzó hosszútávú fejlesztésre felhasználhatók, tehát ha valaki jól él a lehetőségeivel, hosszabb távon is biztosíthatja vállalkozása versenyképességét. Idén is arra számítunk, hogy növekedni fog az agrárhitelezés. Az OTP Banknál tevékenységi körtől függetlenül, átmeneti fizetési nehézségek és fejlesztések esetében is számos pénzügyi megoldást kínálunk partnereinknek, hogy stabil háttérrel nézhessenek szembe a piaci bizonytalanságokkal” – mondta Wolf László, OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Az OTP Bank a korábbi és a jelenlegi uniós pénzügyi ciklusban is számos beruházás megvalósulását segítette, több éve sikeresen működő önálló banki folyamattal és bankcsoporton belüli pályázat tanácsadó szolgáltatásával. A hitelintézet részben ennek köszönhetően növelte tovább 2022-ben is agrár hitelpiaci részesedését - 25 %-ra.

Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárarámutatott, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar a magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv elfogadásával több, mint 5300 milliárd forint felhasználásával fejlődhet egészen 2027-ig. „A kormány számára a meglehetősen kiszámíthatatlan nemzetközi politikai és gazdasági körülmények ellenére kiemelt cél, hogy 2030-ra a mezőgazdaság termelékenysége a másfélszeresére, az agrártermelésünk hozzáadott értéke a kétszeresére nőjön, az agrár- és élelmiszerexportunk értéke pedig 50 százalékos növekedéssel 15 milliárd euróra emelkedjen. A magyar költségvetés szerepvállalásának köszönhetően a magyar agrárium a korábban már bevált, működő gyakorlatok folytatása mellett – szemben a többi európai ország mezőgazdaságával - nem csak a zöld, fenntarthatósági kritériumok erősödésével, és a forrásokhoz való hozzáférés szabályainak változásával szembesül, hanem számos új lehetőséggel is. Az új támogatási rendszer azonban megköveteli az egymásra épülő feltételek alapos ismeretét és a komplex megközelítést, a megszokások helyett a tudatosságot. Az agrárvállalkozásoknak versenyképességük érdekében arra kell törekedni, hogy a számukra legoptimálisabb támogatási mixet alakítsák ki.

Ebben a kihívásban számítunk a magunk erőforrásai mellett az OTP Csoport munkatársainak szakértelmére is” – tette hozzá az államtitkár.

„2023-ban különösen igaz, hogy olyan beruházásokat érdemes indítani, amelyek ténylegesen növelik a termelésbiztonságot, a termelékenységet, egy-egy gazdaság hatékonyságát. Hihetetlen gyors fejlődés indult ebben az ágazatban is a digitalizáció hatására, így számos újítás jelent meg az öntözés, a növény-termesztés, precíziós gazdálkodás és az állattartás terén. Az OTP Bank követi az innovációs trendeket, hiszen magabiztosan kell elbírálnunk azokat a hiteligényléseket is, amelyek újfajta technológiai fejlesztéseket honosítanak meg Magyarországon” – emelte ki Szabó István, az OTP Agrár ügyvezető igazgatója.

Az ágazatban rejlő kockázatok kezelésében az OTP Bank partnere az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány.

„Az új KAP rendszere a lehetőségek széles tárháza mellett a korábbiakhoz képest több ügyfélkötelezettséget és ezáltal magasabb banki kockázatot is jelent. Stratégiai fontosságúnak tartjuk, hogy ezeket a kockázatokat speciális garanciatermékekkel átvállaljuk, és ösztönözzük az agrárhitelezést. A beruházások támogatása mellett a folyamatos, biztonságos működés finanszírozását is garantálnunk kell” – hangsúlyozta dr. Herczegh András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Az AVHGA az agrárium aktuális igényeire szabva alakítja kezességvállalási feltételeit, legyen az a működés finanszírozása, forgóeszközhitel iránti igényt generáló vis maior helyzet, vagy jövőbe mutató fejlesztési projekt. A Vidékfejlesztési Programban megvalósult projektek több mint feléhez vették igénybe az alapítványi kezességet, és az új ciklusban várhatóan még hangsúlyosabb szerep jut az agrárgaranciának.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. A fenti termékek és szolgáltatások részletes feltételeiről az ismert csatornákon keresztül tájékozódhatnak. Az OTP Bank fenntartja annak jogát, hogy a közleményben szereplő termékek és szolgáltatások kondícióit módosítsa.

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás: