Dinamikusan nőtt a kártyás vásárlások száma

A magyarországi kibocsátású fizetési kártyákkal lebonyolított belföldi vásárlások száma közel 17 százalékkal, értékük pedig mintegy 31 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a negyedéves adatokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján csütörtökön.

Dinamikusan nőtt a kártyás vásárlások száma

A jegybank friss adatai szerint január és március között belföldi vásárlásnál a bankkártyás fizetési tranzakciók száma 368,7 millió, értékük 3434 milliárd forint volt. A külföldi vásárlásoknál a tranzakciós volumen 27 százalékkal nőtt és 550 milliárd forintot tett ki, ez éves bázison 37 százalékos bővülés.

Ugyanebben az időszakban a készpénzfelvételek száma 21,3 millióról 21,1 millióra csökkent, értéke pedig 2231 milliárd forintról 2183 milliárd forintra esett. A hazai pénzforgalmi szolgáltatók által vezetett fizetési számlák száma az első negyedév végén 50 ezres növekedéssel megközelítette a 10,8 milliót és ezek 83,5 százaléka volt interneten, vagy mobil applikációval hozzáférhető.

A hazai pénzforgalmi szolgáltatók kártyaelfogadói hálózatához tartozó fizikai elfogadóhelyek és az ott üzemelő berendezések száma az első negyedévben 4,6 százalékkal 146 ezerre nőtt, míg az ezeken üzemelő POS terminálok száma az előző negyedévhez képest 6,2 százalékkal, 243 ezerre emelkedett. A POS terminálok 97 százaléka képes kezelni az érintéses fizetési megoldásokat - közölték.

A magyarországi kibocsátású, mobiltárcába regisztrált fizetési kártyákkal lebonyolított vásárlási tranzakciók száma 79,9 millióra nőtt az első negyedévben a bázisidőszaki 47,4 millióról, a vásárlások értéke 292,1 milliárd forintról 549 milliárd forintra ugrott.

Az átutalási tranzakciók csak kisebb mértékben nőttek az előző év azonos időszakához képest - közölte a jegybank.A vizsgált időszakban az egyedi forintátutalások száma 3,3 százalékkal nőtt, értékben 35,5 százalékos volt a növekedés, részben az inflációs hatás miatt. Az azonnali fizetési rendszerben az utalások száma 8,2 százalékkal, az utalások értéke 17 százalékkal nőtt.

Az MNB adatai szerint a hazai kibocsátású fizetési kártyákkal elkövetett visszaélések aránya az első negyedévben a teljes forgalomra vetítve továbbra sem mondható jelentősnek, ugyanakkor felhívták a figyelmet az egyre terjedő adathalász módszerekre.

Az első negyedévben okozott kár 956 millió forint volt, 243 millió forinttal több, mint az előző év azonos időszakában; ebből a kártyabirtokosra terhelt veszteség mind nominálisan, mind arányait tekintve jelentős növekedést mutatott - írták.

A készpénzfelvételhez kapcsolódó visszaélések mind érték, mind darabszámban "számottevő növekedést" mutattak a bázis időszakhoz viszonyítva - írták.

Egy magyar nyugdíjpénztár végre kimondja az igazat!

Tudatosabb pénzügyi jövő felé tartunk – egyre fiatalabb korban kezdenek el félretenni a magyarok.
2025. 06. 20. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A NŐK40 nyugdíj így számítandó ki

Bár még évekre van a nyugdíjkorhatár elérésétől, sokan már időben elkezdenek készülni a nyugdíjba vonulásra – ahogyan mondani szokás: „összeszámoltatják az éveiket”. Különösen gyakori ez azoknál a hölgyeknél, akik a „nők 40” kedvezményes nyugdíjazási lehetőséggel szeretnének élni, és pontosan szeretnék megtudni, mikortól jogosultak erre az ellátásra.
2025. 06. 20. 01:30
Megosztás:

Ne vegyél most panellakást! Elmondjuk miért

Március és május között országosan átlagban 5,8%-ot lehetett alkudni az eladott lakóingatlanok árából, azonban a paneleknél tovább szűkült a vevők mozgástere – derül ki az OTP Ingatlanpont adataiból. A tavaszi hónapokban Budapesten tovább csökkent a rés a hirdetési és az eladási árak között, ami jól mutatja a lakáspiaci tendenciákat, hiszen közben a községekben továbbra is jelentős az alku lehetősége.
2025. 06. 20. 01:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggeszti dubaji és abu-dzabi-i járatait

A közel-keleti konfliktus eszkalálódása, valamint az ennek nyomán elrendelt légtérzárak miatt a Wizz Air július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti a dubaji és abu-dzabi-i járatait - közölte a Wizz Air Magyarország csütörtökön az MTI-vel.
2025. 06. 20. 00:30
Megosztás:

Már csak 3 nap van a Solaxy tokenek tőzsdére kerüléséig

A Solaxy a kripto történelem egyik legsikeresebb előértékesítését tudhatja maga mögött, és néhány napon belül a tőzsdéken is elérhetővé válnak a SOLX tokenek. A tőzsdére kerülés közeledtével egyre többek igyekeznek olcsón bevásárolni a tokenekből, hiszen a Solaxy 2025 egyik legígéretesebb kripto befektetésének ígérkezik.
2025. 06. 20. 00:01
Megosztás:

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján.
2025. 06. 19. 23:30
Megosztás:

Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a vasúti átjárókra is

Kiterjesztik a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózatot a vasúti átjárókra is - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Siófok-Szabadifürdő egyik átkelőjénél tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Hegyi Zsolt ezt a vasúti piros jelzés presztízsének csökkenésével indokolta.
2025. 06. 19. 23:00
Megosztás:

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A várakozásoknak megfelelően nem módosította 4,25 százalékos alapkamatát a Bank of England.
2025. 06. 19. 22:30
Megosztás:

Hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előre lépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján. A kormány célja, hogy tovább erősítse Magyarország adócsökkentésre, beruházásösztönzésre és munkahelyteremtésre épülő gazdaságpolitikáját, többek közt a Demján Sándor Programon keresztül, amely több mint 1400 milliárd forintot juttat a hazai kkv szektornak.
2025. 06. 19. 22:00
Megosztás:

A balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak

A balatoni régió ingatlanpiaca az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A Duna House siófoki szakértője szerint a korábban elsősorban szezonális használatra vásárolt ingatlanok manapság teljes értékű második otthonként funkcionálnak, aminek következtében nemcsak az árak stabilizálódtak, de a balatoni szezon is kitolódott. Egész évre.
2025. 06. 19. 21:30
Megosztás:

Légkondi a nyaralóban? Erre figyelj, ha beszereled!

A nyaralók, víkendházak legfőbb ismérve, hogy csak időszakosan, elsősorban nyáron vannak használatban. Sőt előfordul, hogy a nyári hétköznapokon is üresen állnak. Jellemzően a nyaralók nem rendelkeznek fűtési rendszerrel, sőt a hűtésük sem megoldott. A nyaralók klimatizálásakor speciális szempontokat szükséges figyelembe venni, különösen, ha felmerül az igény az egész éves komfort biztosítására. Szakértőnk osztja meg a legfontosabb tudnivalókat annak érdekében, hogy a kikapcsolódásra szánt ingatlan valóban a nyugalom szigete lehessen télen-nyáron.
2025. 06. 19. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 06. 19. 20:00
Megosztás:

Kártalanításban részesülhetnek az MBH Banktól a Google-csalás áldozatai

Bár a „Google-csalás” néven elhíresült elkövetések hátterében nem a banki rendszerek sérülékenysége áll, hanem az adathalász támadások során az ügyfelektől megszerzett érzékeny személyes és banki adatok, valamint a Google keresőben meghirdetett hamis banki oldalak, az MBH Bank méltányossági alapon, adott feltételrendszer alapján megtéríti a 2025. március 15. és május 31. közötti Google-csalás típusú adathalász támadás áldozatául esett és panaszt tett ügyfelek kárának 70%-át.
2025. 06. 19. 19:30
Megosztás:

Nagyot nyerhetsz a lítium árak emelkedésével

A globális lítiumárak rendkívüli, hullámvasútra emlékeztető pályát tudhatnak maguk mögött. Ezt a változást a részvényárak is lekövették az évek alatt. A lítium árfolyamának felfutását komoly visszaesés követte, a lítium-karbonát és lítium-hidroxid ára 2023-ban az ötödére esett. A beszűkülő marzsok pedig nagymértékben meghatározták a vállalatok stratégiáját. Ez a profitzuhanás a negatívumokkal együtt a piacra való betörést is korlátozta.
2025. 06. 19. 18:30
Megosztás:

131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében - tájékoztatta a győri és mosonmagyaróvári buszgyártó csütörtökön az MTI-t.
2025. 06. 19. 18:00
Megosztás:

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint - közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség csütörtökön az MTI-vel.
2025. 06. 19. 17:30
Megosztás:

Mérséklődött az infláció Ausztriában

Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 3,0 százalék volt májusban, miután áprilisban 3,1 százalékos emelkedést jegyeztek fel - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) végleges adataiból.
2025. 06. 19. 17:00
Megosztás:

A balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak

A balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak, aminek következtében nemcsak az árak stabilizálódtak, de a balatoni szezon is kitolódott - közölte a Duna House ingatlanközvetítő csütörtökön az MTI-vel.
2025. 06. 19. 16:30
Megosztás:

Így érdemes tervezni a nyaralók hűtését

A nyaralók, víkendházak legfőbb ismérve, hogy csak időszakosan, elsősorban nyáron vannak használatban. Sőt előfordul, hogy a nyári hétköznapokon is üresen állnak. Jellemzően a nyaralók nem rendelkeznek fűtési rendszerrel, sőt a hűtésük sem megoldott. A nyaralók klimatizálásakor speciális szempontokat szükséges figyelembe venni, különösen, ha felmerül az igény az egész éves komfort biztosítására. Szakértőnk osztja meg a legfontosabb tudnivalókat annak érdekében, hogy a kikapcsolódásra szánt ingatlan valóban a nyugalom szigete lehessen télen-nyáron.
2025. 06. 19. 16:00
Megosztás:

Bosznia-Hercegovina: intézményi válság és biztonsági kockázatok

A Bosznia-Hercegovinai Bíróság Fellebbviteli Tanácsa tárgyalást tartott Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság (RS) elnöke ügyében. Dodikot február 26-án a bíróság első fokon egy év szabadságvesztésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte a nemzetközi főképviselői határozatok végrehajtásának elmulasztása miatt. A másodfokú eljárás során a Fellebbviteli Tanács június 12- ülésén megállapította, hogy az ügydöntő határozatot legkésőbb 30 napon belül, tehát július 12-ig kézbesítik a felek számára.
2025. 06. 19. 15:30
Megosztás: