Donald Tusk: ha Európa fenn akar maradni, akkor jobban kell fegyverkeznie

Ha Európa fenn akar maradni, akkor jobban kell fegyverkeznie, erősnek és határozottnak kell lennie katonai képességeit tekintve is - jelentette ki a lengyel miniszterelnök szerdán Strasbourgban az Európai Parlamentben.

Donald Tusk: ha Európa fenn akar maradni, akkor jobban kell fegyverkeznie

Donald Tusk a lengyel uniós elnökség programját ismertetve aláhúzta: a biztonság a globális fenyegetések miatt most kulcsfontosságú, ezért jelentősen növelni kell a védelmi kiadásokat. Véleménye szerint már ettől az évtől legalább 5 százalékos GDP-arányos védelmi beruházásokra van szükség. A belső biztonság szintén nagyon fontos: a határbiztonság fenntartása és az illegális migráció elleni határozott fellépés az európai demokrácia és értékek megőrzésének alapfeltétele - tette hozzá.

A lengyel kormányfő úgy véli, hogy az EU-nak nem az Egyesült Államoktól kell várnia a megoldásokat, hanem cselekednie kell önállósága megerősítése érdekében. Ha az Európai Unió és a tagállamok képesek gondoskodni saját biztonságukról, akkor nemcsak erősebbé válnak, hanem értékes szövetségesekké is Amerika számára.

"Szánalmas, hogy Európában egyesek félnek Oroszország demográfiai vagy gazdasági potenciáljától. Újra hinnünk kell az erőnkben. Erősek vagyunk és egyenrangúak a világ legnagyobb hatalmaival. Csak hinnünk kell benne, és a tények a mi oldalunkon fognak állni"

- fogalmazott.

Tusk úgy véli, az illegális migráció és az európai belső biztonság problémáit nem szükséges nacionalista vagy idegengyűlölő eszmékkel kezelni. Fontos, hogy a hagyományos demokratikus értékek - mint az egyéni szabadságjogok, a kisebbségi jogok, a szólásszabadság, a jogállamiság és a korrupció elleni küzdelem - mentén oldják meg ezeket a kérdéseket.

Felhívta a figyelmet arra, hogy információbiztonság is kulcsfontosságú, különösen a félretájékoztatás és hazugságok ellen, mert ezek fegyverként használhatók az EU és Ukrajna ellen. Véleménye szerint tiszteletben kell tartani a szólásszabadságot, de szigorúan kell fellépni a választások és a demokráciák védelmében, különösen a dezinformációval szemben.

A lengyel miniszterelnök kiemelte, hogy az energiabiztonság garantálásáról nem elég beszélni, hanem konkrét lépésekre is szükség van e téren. Az EU-nak véget kell vetnie az orosz energiától való függésnek, de közben az energiaárak csökkentése is elengedhetetlen, mert jelenleg Európában a legdrágább az energia, ami versenyhátrány. Hangsúlyozta: a magas energiaárakat részben az uniós szabályok okozták, ami elfogadhatatlan. Bár fontos a környezet és az éghajlat védelme, az energiához való szabadpiaci hozzáférés javítása is szükséges - húzta alá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az EU-nak felül kell vizsgálnia a zöld megállapodás szabályait, a túl magas energiaárakat eredményező szabályokat meg kell változtatnia. Az épületek és a közúti közlekedés új szén-dioxid-kibocsátási árazásával kapcsolatos rendszer (ETS2) túl gyors bevezetését is át kell gondolni, mert ugyan az emberek szeretnék, ha a természeti környezet védve lenne, de nem akarják, hogy a magas energiaárak közvetlenül érintsék őket.

Ami az európai mezőgazdaságot illeti, Tusk felszólította az Európai Bizottságot a gazdákra nehezedő terhek enyhítésére. Szerinte ösztönzőkre van szükség büntetések helyett.

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője felszólalásában aláhúzta: "Lengyelországban a Tusk féle hatalom módszeresen szétveri a jogállamot és a demokráciát. Lengyelországban woke diktatúra van".

Véleménye szerint ebben a diktatúrában "nyílt és durva" politikai üldöztetésnek vannak kitéve a hatalmon lévőkhöz képest másképpen gondolkodók.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi lengyel jogállamisági válsághelyzetre adott brüsszeli reakció jól mutatja az uniós vezetők kettős mércéjét.

"Ha Magyarországon tizedennyi történne, mint ami Lengyelországban az elmúlt bő egy évben megtörtént, akkor Ursula von der Leyen már békefenntartó erők küldésére vonatkozó előterjesztéssel élne. De most az Európai Unió vezetői mégis hallgatnak, vagy egyenesen lelkesen üdvözlik a jogállam és a demokrácia szétverését, a rendőri erőszak alkalmazását, ezt a szép új liberális világot, a woke diktatúrát" - hangoztatta.

Hozzátette, hogy a menekülni kényszerülő lengyel hazafiak számíthatnak a patrióta magyarokra. "A lengyel politikai üldözötteket be fogjuk fogadni, és ha kell, politikai menedékjogot adunk nekik" - hangsúlyozta a képviselő.

Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselője felszólalásában emlékeztetett, hogy 1335-ben a lengyel, a cseh és a magyar király lerakta a közép-európai együttműködés alapköveit, amiből később kialakult a V4 és a Visegrádi Együttműködés.

"A magyar nép sosem felejti el azt az önzetlen segítséget, amit a lengyel néptől kapott a legnehezebb időkben. Sosem felejtjük el az 1848-as lengyel hőseinket, ahogy az 1956-ban nyújtott támogatásukat sem. Biztos vagyok benne, hogy a lengyel nép sem felejti el az 1830-as lengyel felkelés és a Szovjetunió elleni 1919-21-es háború idején nyújtott magyar segítséget, a csodát, amit ott önök megértek, mikor Európa magára hagyta Lengyelországot" - hangoztatta.

Magyar Péter kiemelte: a magyar-lengyel kapcsolatokat feláldozza Orbán Viktor a napi politikai érdekeinek az oltárán.

"Ha a következő magyar kormány a Tisza Párton és a magyar emberek többségén múlik, akkor legkésőbb jövőre újra fényesen fog ragyogni a magyar-lengyel barátság csillaga Európára. Nem félünk" - zárta felszólalását a képviselő.

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás: