Döntött a Parlament! Óriási változást hoz az egészségpénztáraknál az új szabály

Nagy horderejű változásról döntött az Országgyűlés az önkéntes egészségpénztárak kapcsán: a jogszabályváltozás értelmében a megszűnik az ún. önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozó 180 napos várakozási idő.

Döntött a Parlament! Óriási változást hoz az egészségpénztáraknál az új szabály

Ez azt jelenti, hogy a tagok és a munkáltatók befizetései azonnal felhasználhatóvá válnak minden területen, így ezentúl féléves várakozás nélkül igényelhetnek a tagok például lakáshitel-törlesztéshez, gyermekszületéshez, beiskolázáshoz, felsőoktatási tandíjhoz, idősgondozáshoz kapcsolódó kifizetést is. 

A kormány korábban beharangozott és immár az Országgyűlés által is megszavazott döntése alapján módosul az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény. Ennek lényege, hogy megszűnik az önkéntes egészségpénztárak ún. önsegélyező szolgáltatásainak igénybevételére vonatkozó 180 napos várakozási idő. 

Ez azért jelent komoly változást, mert eddig az egészségkasszák tagjai az általuk, illetve a munkáltatójuk által befizetett tagdíjakat csak a klasszikus pénztári szolgáltatásokra – pl. orvosi ellátás vagy gyógyszerszámla fedezése – használhatták fel bármikor, míg a rendkívül népszerű és sokszínű önsegélyező szolgáltatások esetében csak a legalább fél éve a számlán lévő pénzeket költhették el.

„E változásnak köszönhetően a tagok a korábbinál sokkal egyszerűbben, rugalmasabban, igényeikhez alkalmazkodva használhatják fel a számlájuk egyenlegét. Ez többek között a szeptemberi iskolakezdéskor is jól jön majd, hiszen a beiskolázási költségek éppúgy elszámolhatóak, mint a felsőoktatási tandíj, de a kasszák az eseti kifizetésekkel olyan élethelyzetekben is azonnali segítséget tudnak nyújtani, mint egy gyermek születése vagy egy temetés költségeinek fedezése” – mondta a döntés kapcsán Dr. Váradi Péter, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) alelnöke, a Prémium Egészségpénztár vezető stratégiai tanácsadója.

Azok számára szintén jó hír az időkorlát eltörlése, akik a jelzáloghitel-törlesztésükhöz vették igénybe az egészségpénztári lehetőséget. „Immár azoknak is megéri belépni egy egészségkasszába, akiknek nincsenek jelentős, egészséggel kapcsolatos kiadásaik, viszont az önsegélyező szolgáltatás keretén belül számolnák el a lakáshitelüket. Ha ugyanis a törlesztőjüket – vagy annak egy részét – az egészségpénztári számlájukon keresztül elszámolják, amit jelenleg legfeljebb havi 43 620 forint erejéig tehetnek meg, könnyebben összejöhet az a 62.500 forint, vagyis éves szinten 750.000 forint befizetés, amellyel elérhető a 20 százalékos szja-visszatérítésre vonatkozó 150 ezer forintos plafon. Ez a következő évben megérkező adójóváírás pedig újra felhasználható az egészségpénztári szolgáltatásokra” – emelte ki Dr. Váradi Péter.

Az egészségpénztári szektor szolgáltatásainak két legnagyobb tételét az egészségügyi ellátások költségének, valamint a gyógyszer vételárának támogatása jelenti: a kiadások több mint háromnegyedét ezekre a célokra használják fel a pénztártagok. Viszonylag kis, de dinamikusan bővülő részt képviselnek a lakáscélú jelzáloghitelek törlesztéséhez igénybe vett támogatások. Ezek aránya a 2022-es 2,2 százalékról 3,1 százalékra nőtt tavaly, értéke pedig 3 milliárd forint fölé emelkedett, vagyis két év alatt megkétszereződött. 

A szakember hozzátette: „A 180 napos korlát eltörlése jelentős adminisztrációs könnyebbséget jelent a pénztárak számára, emellett pedig a várakozásaink szerint még több potenciális tag kedvét hozza meg a belépéshez, vagyis még nagyobb lendülettel nőhet a kasszák jó ideje kitartóan bővülő, jelenleg immár mintegy 1,2 millió fős taglétszáma”.

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás: