E-aláíró portált indított a világ legerősebb útlevelét fejlesztő budapesti cég

Kinyomtatott, minden oldalon aláírt, majd postán feladott, és a biztonság kedvéért újra visszaszkennelt szerződések… ez minden vállalkozó rémálma, idő- és pénzpazarlás, ráadásul frusztráló is. Különösen akkor, ha a postára adás lépését elmulasztjuk, vagy a szerződő partnereink mulasztják el, és valódi papíros szerződések helyett szkennelt fájlokra kell hagyatkozni egy későbbi peres ügyben.

Még rosszabb a helyzet, ha csupán a beszkennelt aláírást biggyesztjük rá kép formájában egy elektronikus dokumentumra, és azt küldjük el jóhiszeműen a partnernek. Nem kell ugyanis igazságügyi szakértőnek lenni ahhoz, hogy a PDF fájlban kiszúrjuk a beillesztett kép helyét – mely így rögtön hitelét is veszti. Ezen problémák elektronikus aláírással orvosolhatók, azonban minden erőfeszítés ellenére ezek széleskörű felhasználása még várat magára, annak ellenére, hogy folyamatosan nő az igény a környezettudatos vállalati munkafolyamatok kialakítása iránt világszerte. Remélhetőleg hamarosan idehaza is áttörést tapasztalhatunk ezen a területen.

Húsvét után ugyanis elindította elektronikus aláíró szolgáltatását a világ legerősebb útlevelét fejlesztő budapesti cég, az ID&Trust Kft. A díjmentesen, bárki számára kipróbálható ittírdalá.hu-t elsősorban vállalkozások, de akár magánszemélyek is használhatják az aláírási folyamataik egyszerűsítésére.

Nem előzmény nélküli az ID&Trust Kft. elektronikus aláírás szolgáltatása, hiszen a cégnek több mint másfél évtizedes tapasztalata van elektronikus okmányok fejlesztése és digitális azonosítás területén. Többek közt a magyar eSzemélyi teljes rendszerének felépítése, az olasz személyazonosító igazolvány, valamint a japán útlevél fejlesztése fűződik a nevükhöz. Ez utóbbit választották egyébként év elején a világ legerősebb útlevelének.

Zsebben a megoldás

Valójában évek óta rendelkezésre áll a magyar állampolgárok részére az elektronikus aláíráshoz szükséges infrastruktúra, hiszen az államtól kapott személyes azonosítónk, vagyis az eSzemélyi chipkártya már tartalmazza az ehhez szükséges digitális profilunkat.

Az ittírdalá.hu-n hamisíthatatlanul és hitelesen tud bárki a mobilja, illetve az arra telepített GoodID applikáció segítségével „lepecsételni” digitális iratokat, vagyis az eSzemélyiben levő, az állam által díjmentesen nyújtott elektronikus aláíró tanúsítványt alkalmazni (a weboldal az aláírási folyamatot irányítja, a mobilalkalmazás pedig maga az aláírásért felelős eszköz). Akinek pedig nem áll rendelkezésére az eSzemélyi eAláírás funkciója, valamely fényképes okmányának segítségével egy gyors, távoli személyazonosítást követően ugyanúgy lehetősége nyílik elektronikusan aláírni a mobilja segítségével.

„Bízunk abban, hogy új szolgáltatásunk jelentős mértékben hozzá fog járulni az elektronikus aláírások elterjedéséhez, ezáltal az üzleti folyamatok hatékonyabbá és környezettudatosabbá tételéhez. Az elektronikus aláírás egyszerűsége és gyorsasága jelentősen csökkenti a papíralapú dokumentumok mennyiségét, ezzel időt és pénzt takarítva meg a vállalkozásoknak” – mondta Szabó Tamás, az ID&Trust Kft. alapító-ügyvezetője.

A közelgő Föld Napja kiváló apropót jelenthet a felelősen gondolkodó vállalkozások számára, hogy működésüket e-aláírás használatával környezettudatosabbá tegyék, hiszen már egyetlen kinyomtatott oldal előállítása is akár 13 liter víz felhasználásába kerül egy korábbi UNESCO kutatás alapján.

Mostantól tehát pár kattintással aláírható bármilyen dokumentum a mobilunkról, ráadásul bizonyító erejű aláírással, hiszen az ID&Trust Kft. a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság felé bejelentett bizalmi szolgáltatóként biztosítja az ittírdalá.hu elektronikus aláírásainak hitelességét a vonatkozó jogszabályok alapján.

A portálról a telefonra átküldött, ott a digitális tárcánkban aláírt, immár általunk hitelesített dokumentum azonnal mehet tovább a címzettnek. Papírmentesen, nyomtatás és szkennelés nélkül, azonnal iktatva a felhőben.

Czomba Sándor: újabb mélyponton az álláskeresők száma

A rendszerváltozás óta a legalacsonyabb álláskeresői létszámot regisztrálta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly decemberben.
2026. 01. 14. 13:00
Megosztás:

Az idei tél próbára teszi az ingatlanüzemeltetőket is?

2026 januárja olyan havazást hozott, amit évek óta nem láttunk: az országot szinte percek alatt belepte hó. Amíg az autósok a dugóban álltak, a városban csúszóssá váltak az utak, elkezdődött a hólapátolás és a jégmentesítés. A nagyobb épületekben pedig egy láthatatlan gépezet kapcsolt magasabb fokozatba, hogy a bent lévők semmit se érezzenek a hirtelen jött havazásból. Flück Róbert, az ICON Real Estate Management üzemeltetési igazgatójával beszélgettünk.
2026. 01. 14. 12:30
Megosztás:

2025 volt a harmadik legmelegebb év

A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb év, 2024 - közölte az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a berlini székhelyű Copernicus (C3S) szerdán. A C3S adatbázisa 1950-ig nyúlik vissza.
2026. 01. 14. 12:00
Megosztás:

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine

Új fejezet kezdődik Magyarország úttörő precíziós onkológiai vállalata, az Oncompass Medicine életében: a cég mostantól az amerikai Genomate Health része. Ez az akvizíció két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van.
2026. 01. 14. 11:30
Megosztás:

Már közel huszonnégy milliós hitelre is elég lehet a minimálbér

Ma már akár minimálbérrel is közel 24 millió forint lakáshitel vehető fel Magyarországon, ha pusztán a jövedelemarányos törlesztés szabályait vesszük figyelembe. A minimálbér-emelés, az szja-mentesség és a fix 3 százalékos Otthon Start hitel látványosan, 37 százalékkal kitolta a hitelfelvételi lehetőségeket – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az átlagbérrel pedig akár egy 55 millió forintos lakás is megvásárolható hitellel.
2026. 01. 14. 11:00
Megosztás:

A magyar energiapolitika három pillére a napenergia, az atomenergia és az energiatárolás

Miközben egyesek bilincsekről, feljelentésekről és politikai pánikról posztolnak, van egy kérdés, ami valójában eldönti Magyarország és Európa következő évtizedeit: honnan lesz áram? - vetette fel szerdai Facebook-bejegyzésében Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.
2026. 01. 14. 10:30
Megosztás:

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

Az Omoda és testvérmárkája, a Jaecoo példátlanul dimamikus magyarországi terjeszkedéséről számolt be importőre, a Genius Automotive Kft., a kínai Chery Group két autómárkája 15 hónap alatt 1,7 százalékos részt szerzett az új személyautók magyarországi piacán.
2026. 01. 14. 10:00
Megosztás:

Miért teljesíthet jobban az Ethereum a Bitcoinnál 2026-ban?

Az Ethereum hosszú évek óta árnyékban mozog a Bitcoin mögött, ám 2026 lehet az az év, amikor ez megváltozik. Egyre több piaci és on-chain jel utal arra, hogy az ETH végre felülteljesítheti a piac vezető kriptovalutáját, amit szabályozási változások, tőkepiaci átrendeződés és erősödő fundamentumok is támogatnak.
2026. 01. 14. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint szerda reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 14. 09:00
Megosztás:

Választás 2026 - Várják a Jelentkezőket a szavazatszámláló bizottságokba

Várják a jelentkezéseket a helyi választási irodák az április 12-ei országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba.
2026. 01. 14. 08:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét - közölte Kristi Noem belbiztonsági miniszter kedden.
2026. 01. 14. 08:00
Megosztás:

2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

Aktivitási rekord jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben, a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 07:30
Megosztás:

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely öt pillérre kezdte építeni tevékenységét, a tradícióra, a fenntarthatóságra, az innovációra és digitalizációra, a tudásra és a lendületre - közölte az köztestület kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 07:00
Megosztás:

A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme

A Budapest-Belgrád vasútvonalon a Soroksár-Kelebia vonalszakasz teljes hosszában megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára kedden feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 01. 14. 06:30
Megosztás:

Soha nem látott ügyfélforgalom mellett bővült tovább a kormányablak-hálózat

Soha nem látott ügyfélforgalom mellett bővült tovább az országos kormányablak-hálózat tavaly, így most már 320 helyszínen intézhető több mint 2500 féle ügy - tájékoztatta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium kedden az MTI-t.
2026. 01. 14. 06:00
Megosztás:

HIPA: új támogatási lehetőség nyílt meg a vállalatok számára a tiszta technológiák területén

Magyarország sikeresen jelentette be az Európai Bizottságnál a tisztaipar-megállapodáshoz kapcsolódó beruházásokhoz nyújtható új támogatási programját, amelynek jóváhagyásával az ország az elsők között vezeti be a tiszta ipari megállapodást kiegészítő támogatási rendszert (CISAF) - közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 05:00
Megosztás:

A Lengyelország 2050 kormánykoalíciós párt feljelentést tesz a pártelnökválasztásba történt feltételezett beavatkozás miatt

A Lengyelország 2050 nevű kormánykoalíciós párt feljelentést tesz amiatt, hogy gyanúja szerint kívülről beleavatkoztak az internetes pártelnökválasztás minapi második fordulójába, amelyet emiatt érvénytelenítettek - közölte kedden a párt választmánya.
2026. 01. 14. 04:30
Megosztás:

Rekordpénz a számlákon, ezermilliárd forintról mond le a lakosság

Rekordokat dönt a folyószámlákon parkoló pénz, miközben a klasszikus megtakarítási formák sorvadnak. A számok első ránézésre megtakarítási bőséget mutatnak, ám a Blochamps Capital 5 pontos értékelése szerint ez inkább a magyar megtakarítási piac kettészakadását, a pénzügyi tudatosság komoly hiányát és döntések halogatását jelzi.
2026. 01. 14. 04:00
Megosztás:

A ZeCarb vezeti a szén-dioxid-leválasztási technológiák összehasonlítását a BS Energy braunschweigi biomassza erőművében

A ZeCarb által vezetett tanulmány az amin-eljárásra összpontosít – ez egy bevált, iparilag alkalmazott technológia (TRL 9), amely hatékonyan választja le a CO₂-t a biomassza-erőművek füstgázából.
2026. 01. 14. 03:30
Megosztás:

Horvát gazdasági miniszter: elsődleges érdek, hogy a szerbiai finomító működjön

Horvátország elsődleges érdeke, hogy a szerbiai finomító zavartalanul működjön, és hogy a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat minél nagyobb mennyiségű kőolajat szállítson, betöltve stabilizáló szerepét Horvátország és a térség energiabiztonságában - jelentette ki Ante Susnjar horvát gazdasági miniszter kedden, miután az éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 14. 03:00
Megosztás: