Egy év alatt 42,3 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene februárban

Februárban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 42,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az idén januárinál a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján 13,3 százalékkal volt magasabb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Egy év alatt 42,3 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene februárban

A két építményfőcsoport közül az épületek építése 56,2, az egyéb építményeké 20,0 százalékkal bővült februárban az előző év azonos időszakához képest.

Az év első két hónapjában az építőipari termelés 22,7 százalékkal emelkedett 2021 azonos időszakához viszonyítva. Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 69,8, az egyéb építmények építésében 6,8 százalékkal bővült a termelés februárban. A speciális szaképítés 40,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A megkötött új szerződések volumene 92,7, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 65,3, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 128,2 százalékkal nagyobb volt a 2021. februári bázisnál.

Az építőipari vállalkozások február végi szerződésállományának volumene 19,2 százalékkal magasabb volt a 2021. február véginél. Az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 15,6, az egyéb építményeké 21,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

Az ázsiai-csendes-óceáni térség részvénypiacai volatilisen alakultak a vámhíreket követően.
2025. 07. 09. 10:30
Megosztás:

A japán választás közeledtére emelkedtek a fejlett hozamok; 4,6% lett a júniusi hazai infláció

A fejlett piacokon a kötvényhozamok emelkedtek. Ebben fontos szerepet játszott, hogy az amúgy is rendkívül magas, a GDP 240%-ra rugó államadóssággal küzdő Japánban a közelgő felsőházi választás előtt nő a költségvetési élénkítéssel kampányoló pártok népszerűsége, ami ellensúlyozta például az amerikai inflációs várakozások enyhülését.
2025. 07. 09. 10:00
Megosztás:

Óvatosan kezelték a tengerentúli befektetők a vámbejelentések hatását

Keresték a tengerentúli befektetők az irányt a vámháború újbóli fellángolásának árnyékában: az S&P 0,1%-kal, a Dow 0,4%-kal csökkent, a Nasdaq pedig stagnált.
2025. 07. 09. 09:30
Megosztás:

A továbbra is fennálló vámháborús bizonytalanság ellenére emelkedtek az európai tőzsdék

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokkal folytatott vámtárgyalások kimenetele továbbra is bizonytalan, és a határidő közeledik, a vezető nyugat-európai indexek pluszban zártak: az FTSE100, a DAX és a CAC40 mind 0,5% feletti emelkedést mutatott.
2025. 07. 09. 09:00
Megosztás:

Megújult vámfenyegetésekkel gyorsítaná a tárgyalásokat Trump

A tegnapi nap folyamán 14 ország, többek között Japán és Dél-Korea is levelet kapott Donald Trump elnöktől, melyben kijelentette, hogy az érintett országok augusztus elsejétől 25-40% közötti vámokra számíthatnak exportáruikra; így a jelenlegi, 10%-os általános vámszint elvileg ma lejáró határideje kitolódott.
2025. 07. 09. 08:30
Megosztás:

Megduplázódott a lakásbiztosítások száma a viharok nyomán

Az elmúlt napok komoly viharai miatt több mint kétszeresére nőtt a lakásbiztosítások iránti kereslet. A Netrisk adatai szerint a vihart megelőző napon 109 százalékkal, a vihar napján pedig 131 százalékkal kötöttek több szerződést, mint egy átlagos nyári napon. A szélsőséges időjárás nemcsak az otthonokban és az autókban, hanem az utazási tervekben is jelentős károkat okozott, ami az utasbiztosítások iránti érdeklődést is látványosan megemelte. A Netrisk szerint a szélsőséges időjárás erősíti a lakosság biztosítási tudatosságát, azonban a biztosítások akkor nyújtanak valódi védelmet, ha nem utólag, hanem előre, tudatosan készülünk fel.
2025. 07. 09. 07:00
Megosztás:

Panel kontra tégla: ezek a lakások a legkeresettebbek Magyarországon

A legfrissebb adatok alapján a vásárlók minden településtípuson nagyobb érdeklődést mutatnak a téglaépítésű társasházi lakások, mint a panelek iránt. A markáns különbség nemcsak a kereslet alakulásában, de a négyzetméterárakban is egyértelműen megmutatkozik. Ez különösen aktuális lehet most azoknak, akik első lakás vásárlását vagy építését tervezik, kihasználva a napokban bejelentett kedvezményes állami hitelkonstrukciót. Az Ingatlan.com és a Wienerberger közös elemzése rámutat: az értéktartás szempontjából hosszú távon jobban jár, aki akár saját lakhatásra, akár befektetési céllal téglaépítésű ingatlant választ.
2025. 07. 09. 06:30
Megosztás:

A kriptovaluta a legjobb választás az olyan online játékokban, mint az Allyspin?

Az online szórakoztatóipar folyamatos fejlődésével egyre több platform kínál alternatív fizetési módszereket a hagyományos banki szolgáltatások mellett. A digitális pénznemek térnyerése különösen szembetűnő az online kaszinók világában, ahol a gyorsaság és az anonimitás iránti igény egyre nagyobb.
2025. 07. 09. 06:04
Megosztás:

A befektetés-ellenőrzés célja az állami érdekek és a lakosság ellátásbiztonságának védelme!

A sajtóban napokban megjelent, egyes esetekben pontatlan, hangulatkeltő cikkekkel szemben a Nemzetgazdasági Minisztérium az alábbi hét pontban tisztázza a befektetés-ellenőrzés kapcsán kialakult helyzetet. A kormány célja egyértelmű: az államérdek védelme és a lakosság ellátásbiztonságának megerősítése.
2025. 07. 09. 06:00
Megosztás:

Felemás a logisztikai ágazat első negyedéve

Továbbra is vegyes a kép a logisztika alágazatai között: a légi áruszállítás teljesítménye dinamikusan bővül, az első negyedévben rekordnak számító, 94,5 ezer tonna árut kezeltek a fővárosi repülőtéren. Viszont a nagyságrendekkel nagyobb volumenű közúti és vasúti áruforgalom tovább csökkent. A közúti áruszállítás ismét évtizedes mélypontra süllyedt, miközben a nemzetközi gazdasági környezet hatásai a vasúti teherszállításra nyomták rá a bélyeget.
2025. 07. 09. 05:30
Megosztás:

Teljes készpénzmentesség jön a Forma-1 magyar futamán

A magyar alapítású Festipay biztosítja a készpénzmentes fizetést a Hungaroringen megrendezendő 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjon. A cég a vendéglátó egységek teljes területén több száz érintésmentes terminált üzemeltet, ahol bankkártyával, mobiltelefonnal vagy Festipay kártyával lehet fizetni. A rendszer már Bahreinben is sikerrel debütált. Solti Attila, a Festipay Zrt. igazgatósági tagja szerint céljuk a gyors és zökkenőmentes vásárlási élmény biztosítása. A készpénzzel érkező nézők feltöltőkártyát használhatnak, amelynek egyenlege a rendezvény végén költségmentesen visszaváltható.
2025. 07. 09. 05:00
Megosztás:

Miért van annyi műanyag a Földközi-tengerben?

A világ óceánjai és tengerei közül a Földközi-tengerben úszik arányosan a legtöbb műanyag és mikroplasztik. Mi lehet ennek az oka? Honnan jönnek? Miért süllyednek le a víz fajsúlyánál könnyebb plasztikok még a legmélyebb rétegekbe is? Milyen hatása van a szennyezésnek a tengeri élővilágra, és jelent-e veszélyt a strandolókra a nyaralások során? Mit tettünk eddig ellene, mi lehet a megoldás? A Körkörös.hu összefoglalásában igyekszik választ adni a legfontosabb kérdésekre.
2025. 07. 09. 04:00
Megosztás:

A keresőoptimalizálás összeomlását élőben nézzük

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van. A mesterséges intelligencia (AI) térhódítása és a nagy tech cégek stratégiaváltásai alapjaiban rengetik meg az eddig jól működő online marketingmodelleket.
2025. 07. 09. 03:30
Megosztás:

Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel

A kormány döntése alapján 2025 végéig minden 1000 fő feletti magyarországi településen elérhetővé válik a bankjegykiadó automata (ATM), ám nem mindegy, melyik bank automatája kerül a falvakba. A money.hu elemzése szerint az ATM-használat költsége bankonként jelentősen eltér: az ingyenes készpénzfelvételi keret felett a saját számlavezető bank automatájából történő felvétel legtöbbször lényegesen olcsóbb, mint más bank ATM-jének használata – van, ahol így több mint duplájába kerül a pénzfelvétel.
2025. 07. 09. 03:00
Megosztás:

A klímát a konyhába szerelték Nálad? Akkor nagy bajban vagy!

A konyhai pára alattomos ellensége a klímádnak, sokan túl későn veszik észre. Nem mindegy, hogyan használod a klímát a konyhában.
2025. 07. 09. 02:00
Megosztás:

Donald Trump levelét megírta, elküldte - baj lesz?

Trump levélben üzent: az amerikai elnök hétfőn 14 ország számára meghatározta az új vámtételeket.
2025. 07. 09. 01:00
Megosztás:

A francia elnök szerint Európa soha nem hagyja magára Ukrajnát

Emmanuel Macron francia elnök szerint Európa soha nem hagyja magára Ukrajnát.
2025. 07. 08. 23:30
Megosztás:

Milliárdos kárbejelentésre számít a Groupama Biztosító a hét eleji viharok kapcsán

A biztosítótársaság arra kéri az otthonuktól távol tartózkodókat, illetve a balatoni nyaralótulajdonosokat, hogy lehetőség szerint mielőbb ellenőrizzék ingatlanjaikat – akár családtag vagy ismerős segítségével is.
2025. 07. 08. 23:00
Megosztás:

Több vármegyében visszavonják a tűzgyújtási tilalmat

Az elmúlt 24 óra csapadékos időjárása következtében egyes területeken mérséklődött a tűzveszély, ezért 2025. szerdai hatállyal Budapesten és további öt vármegyében a hatóság visszavonja a tűzgyújtási tilalmat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
2025. 07. 08. 22:30
Megosztás:

Késve fizeti ki a számláit a magyar vállalatok több mint fele

BA magyar cégek 53 százaléka nem kapja meg határidőre a számlái ellenértékét, és ezt az ügyfelek likviditási problémái okozzák. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében. A kifizetések általában több mint egy hónappal a lejárati határidő után történnek, ez pedig növeli a bedőlt kereskedelmi hitelek kockázatát, ami a felmérés szerint 6 százalék mértékű. A cégek 52 százaléka szerint több partnere megy csődbe az idén, mint tavaly. A felmérés 210 vállalat megkérdezésével készült.
2025. 07. 08. 22:00
Megosztás: