Egy négy fokos létra mindig jó, ha kéznél van

Munka után jólesik hazaérni, magunk mögött hagyni a munkahelyi feladatokat, gondokat és csak a pihenésre, kikapcsolódásra összpontosítani. Sokszor azonban otthon is várnak ránk olyan teendők, amiket el kell végeznünk. 

Egy négy fokos létra mindig jó, ha kéznél van

Ezek közé tartozik például a csillárok és a szekrények tetejének portalanítása, de ha kint is tüzetesebben körülnézünk, akkor láthatjuk, hogy ott is bőven akad feladat. Meg kell tisztítanunk például az ablaküveget a szennyeződésektől vagy az ereszcsatornát a levelektől. 

Bármilyen munkáról is legyen szó, ha azt a magasban kell elvégeznünk, akkor szükségünk lesz az Állványbázis.hu masszív létráinak egyikére, amire felállva könnyen, ugyanakkor biztonságosan elérhetjük a különböző tárgyakat, szerkezeti elemeket. Egy négy fokos változat tökéletes választás erre a célra, és most el is mondjuk, hogy miért!

Nem túl kicsi és nem is túl nagy

Talán már mindannyian megtapasztaltuk azt a kellemetlen helyzetet, amikor épp a magasban kellett volna elvégeznünk egy feladatot, és ehhez létrát akartunk használni. Ám amikor szét akartuk nyitni, akkor tudatosult bennünk, hogy ez nem fog menni, ugyanis nem áll rendelkezésre elég hely a létra felállításához. A problémát pedig az sem oldotta meg, hogy kéznél volt egy fellépő, mert hiába léptünk rá, nem értük el a kívánt magasságot.

Az egyik tehát túl nagy volt, a másik pedig túl kicsi. Ilyen helyzetekben remek megoldást jelent a négy fokos létra, ami akár szűkös helyen is könnyen felállítható, a négy fokjának köszönhetően pedig akár 2,80 méteres munkamagasságot is elérhetünk vele. 

Milyen helyzetekben jelent segítséget a négy fokos létra?

Számtalan olyan szituáció lehet a házon belül, és azon kívül is, amikor egy négy fokos létra hű segítőtársunkká válhat.

Tavasszal, illetve ősszel például rendszerint sor kerül a nagytakarításra, amikor is a magasabban lévő bútorokról (például a szekrény tetejéről) és a csillárokról is letörölgetjük a port, valamint a sarkok és a mennyezet pókhálózását is elvégezzük. Ilyenkor sokkal könnyebb dolgunk van, ha rá tudunk állni egy masszív létrára, és azon tudjuk elvégezni ezeket a műveleteket, ahelyett, hogy a talajon állva, lábujjhegyen nyújtózkodnánk felfelé.

Akkor is nagy hasznát vehetjük, ha épp keresünk egy fontos holmit, de ahhoz, hogy rátaláljunk, le kell pakolni a szekrény tetején lévő dobozokat. Sámli vagy a konyhai szék helyett sokkal biztonságosabb, ha inkább egy kifejezetten erre a célra tervezett, masszív létrát használunk.

Ha pedig sor kerül a lakásfelújításra, az olyan feladatok elvégzéséhez, mint amilyen például a glettelés, alapozás, festés vagy díszcsík felhelyezése szintén nagy szükség lehet egy négy fokos létrára, ami lényegében bárhol egyszerűen felállítható. 

Válasszunk professzionális létrákat!

Látható tehát, hogy a négy fokos létrák sok esetben a hasznunkra válhatnak, és nagymértékben megkönnyíthetik a dolgunkat. Csak arra kell figyelnünk, hogy egy professzionális kialakítású változatot használjunk, ami jól bírja a terhelést!

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás:

SHIB robbanás: 10 000 új tárca érkezett, miközben a Shibarium pörög

Új lendületet kapott a Shiba Inu ökoszisztéma: néhány nap alatt több mint 10 000 új wallet csatlakozott a hálózathoz, miközben a Shibarium aktivitása is történelmi szinteket ért el. A befektetők most azt figyelik, hogy ez a növekedés tartós árfolyam-emelkedést hozhat-e.
2026. 04. 24. 15:00
Megosztás:

Hazárdjáték két keréken: a robogók és az e-rollerek többsége továbbra is biztosítás nélkül közlekedik

Továbbra is riasztó mértékben hagyják figyelmen kívül az előírásokat a kgfb-re kötelezett robogók és e-rollerek tulajdonosai. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) becslése szerint a közel 700 ezer segédmotoros kerékpár 55-60 százaléka, míg az érintett mintegy 50 ezer roller 70-80 százaléka az előírt biztosítási fedezet nélkül vesz részt a forgalomban.
2026. 04. 24. 14:30
Megosztás: