Egy öreg ember emlékei a tőzsdéről

Az öreg ember sok mindenre emlékszik, és használja is azt! A sok éves tőzsdei tapasztalatok sokszor nagyon hasznosak szoktak lenni. Az egyik ilyen dolog, a „nem várt negatív esemény”.

Egy öreg ember emlékei a tőzsdéről

Néha egészen hosszú, békés emelkedési időszakok tudnak kialakulni a tőzsdén. Ekkor lecsökken a volatilitás, s higgadt, lépésről-lépésre történő emelkedést láthatunk, s a korrekciók is a legtöbb esetben a 20 vagy a 30 napos mozgóátlagokig történő esést jelentenek, amit szinte gondolkodás nélkül meg lehet venni. Ezek az időszakok egészen hosszúak, akár több évesek is lehetnek.

Sokszor úgy szokott véget érni a „jó világ”, hogy jön egy jelentős negatív hír, esemény. Ez nem feltétlenül töri meg azonnal a piacot, de egy erős jelzés, amire amúgy általában, legalább a volatilitás megemelkedik. Viszont azt jelzi, hogy a korábbi időszak véget ért, s valami másra, sok esetben egy medve piacra kell felkészülni.

Hogy mire gondolok, arra álljon itt egy példa. A dotcom lufi kipukkanása és a 9/11 után a magyar piac 2003-tól higgadt, komoly emelkedést mutatott egészen 2007 közepéig. A vezető részvény a Richter volt, s BUX szinte önálló életet élt.

Különben a magyar piac már 2001-től jól viselkedett, míg az S&P500 még javában szánkázott lefelé, egészen 2003 elejéig.

Ezért sokan nem is mertek a magyar piacon pozíciókat felvenni. Szóval a Richter 2002-ben kezdett komolyabb emelkedésbe, ami 2006 nyaráig tartott, amikor a kormány megtörte azt a megszorító csomagjával, amelynek egyik fontos eleme volt a gyógyszerkassza túlköltésének megakadályozása.

Ez megölte a Richter emelkedését, s a piacot is elbizonytalanította, s komolyabb esés bontakozott ki, ami azért még nem jelentett a bikapiac végét, de jelentős törést okozott a BUX index teljesítményében. Innen sokkal nehezebbé vált a kereskedés, majd jött az egész világgazdaságot megrengető subprime válság, ami mélybe küldte az árfolyamokat.

Most is hasonló dolgokat látunk. A békés időszakot az elmúlt hónapokban felváltották a rázósabb időszakok. A BUX most is külön élt az amerikai piacoktól. A nagyon alulértékelt piac igazából csak az amerikai emelkedés utolsó nagy hullámában, az elmúlt 1,5-2 évben tudott bekapcsolódni, ledolgozni valamennyit az erős alulértékeltségből. Éppen ezért lehetett arra számítani, hogy a felülteljesítés itthon és a régióban is fennmarad még akkor is, ha az USA-ban a teljesítmény romlik, vagy kicsit visszaesik, megindul valamiféle korrekció.

Viszont Trump ezt másképp intézte.

Egyre inkább növeli, növelte(?) a válság esélyét. Közben itthon megint a kormányzati intézkedések kerültek előtérbe.

tőzsdei árfolyam

Ezek közül is a telekommunikációs szektor árképzésébe való beavatkozás volt az, ami erős jelzést küldött a piac számára, hiszen a bankok „sanyargatását” már megszoktuk.

Az Mtel az elmúlt években a jó piaci környezet, s a piaci kereslet által engedett áremeléseket hajtott végre. Igaz, számítottunk arra, hogy ez így már nem mehet tovább, s már nem is kalkuláltunk további inflációs áremelésekkel. Viszont azzal nem számoltunk, amit a kormány belengetett, nevezetesen a 10 százalékos árcsökkentéssel.

Ez, na meg a nemzetközi események olyan korrekciót indítottak az addig relatíve békésen viselkedő részvényárfolyamban, amit már nagyon rég láthattunk. Ezzel gyakorlatilag ebben az esetben is véget ért egy szép, kétéves periódus.

S ez még akkor is igaz, ha végül is valami olyasmi lett a vége, amire amúgy, mint potenciális veszély, már korábban számítottunk. Elmaradt az infláció követő áremelés.

Szóval megtört nem csak az amerikai, hanem a magyar piac is.

Habár még mindig azt gondolom, hogy a magyar piac felülteljesítő lehet, hiszen jóval olcsóbb, mint az amerikai vagy akár a német. Azért ennek a felülteljesítésnek a valószínűsége nagyot csökkent az elmúlt hetekben.

Eddig azt gondoltam, hogy a magyar piacot simán meg lehet venni, abszolút értékben is emelkedni fog. Most már azt gondolom, hogy inkább csak a magyar piac relatív felülteljesítésére lehet játszani, azaz egy magyar long mellé érdemes valami sokat ment magas értékeltségű (pl. amerikai) papír shortját is hozzátennünk, ahhoz, hogy nagy valószínűséggel pénzt keressünk. (forrás: ERSTE elemzői anyag)


Ütött az óra a kedvezményes devizaváltásban, így licitálnak egymásra a bankok

Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Itt tart most a bankok harca, ekkor és ennyi forintot lehet kedvezményesen devizára váltani.
2026. 06. 29. 13:30
Megosztás:

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelentett be

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte - közölte a gyógyszeripari cég az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 29. 13:00
Megosztás:

Ismét jelentősen nőtt a biztosítók díjbevétele tavaly

A biztosítók díjbevétele tavaly ismét jelentősen, 15 százalékkal nőtt, a fióktelepekével együtt elérte a 2115 milliárd forintot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.
2026. 06. 29. 12:30
Megosztás:

Csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
2026. 06. 29. 12:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a héten?

Többnyire enyhe emelkedésben álltak az ázsiai részvénypiacok ma reggel, a hétvége Iránnal kapcsolatos változatos eseményeit követően.
2026. 06. 29. 11:30
Megosztás:

A hosszú lejáratú kötvényhozamok fokozatosan mérséklődtek a héten

Az amerikai kötvénypiacokon hozamcsökkenés volt megfigyelhető pénteken a rövid lejáratú hozamokban, miután a minneapolisi Fed-elnök, Neel Kashkari jelezte, hogy a márciusi egy vágás helyett júniusban immár egy idei kamatemelést tart valószínűnek, amelyet az iráni helyzettel és a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság fennmaradásával, valamint az AI forradalom által indukált beruházási boom-mal indokolt.
2026. 06. 29. 11:00
Megosztás:

Bejelentették, hogy ki lesz a NAV új elnöke

A NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el.
2026. 06. 29. 10:35
Megosztás:

Újra rákapcsolt a Sharplink: 62,4 millió dollárért vett Ethereumot

Nyolc hónap kihagyás után ismét nagy lendülettel vásárol Ethert a Sharplink. A kriptokincstárat építő vállalat mindössze három nap alatt 39 196 ETH-val növelte állományát, miközben az Ether árfolyama havi szinten több mint 22 százalékot esett. A cég nemcsak az alacsonyabb árakat használhatja ki: egy új kezdeményezésen keresztül az Ethereum intézményi felhasználását is támogatja.
2026. 06. 29. 10:30
Megosztás:

Vegyesen teljesítettek a héten az amerikai részvénypiacok

Az amerikai részvénypiacokon pénteken is folytatódott a technológiai papírokból a defenzív szektorok felé történő rotáció. A Nasdaq Composite immár az ötödik egymást követő napon esett, míg az S&P 500 gyakorlatilag stagnált. Heti összességében az S&P 500 közel 2%-ot, a Nasdaq pedig 4,6%-ot veszített, miközben a Dow 0,6%-os emelkedéssel felülteljesített.
2026. 06. 29. 10:00
Megosztás:

Az amerikai–iráni béketárgyalásoknak köszönhetően az olajárak tovább csökkentek a múlt héten

Az elmúlt héten alapvetően optimista hangulat uralkodott a piacokon, amit elsősorban az amerikai–iráni tárgyalások előrehaladása támogatott. A Hormuzi-szoroson áthaladó szállítások felgyorsultak, a forgalom látványosan bővült, így a Perzsa-öbölből származó export volumene a háború előtti szint mintegy 75%-ára állt vissza. Ennek köszönhetően az olajpiacokon jelentős korrekció zajlott le: a nyersolaj ára heti alapon mintegy 9–10%-kal csökkent.
2026. 06. 29. 09:30
Megosztás:

Sok ingatlanvásárló fizet úgy ki milliókat, hogy nem tudja, mi van a tulajdoni lapon

Évente több mint 130 ezer lakás cserél gazdát Magyarországon, és az ingatlanok egy része jelzáloggal, haszonélvezeti joggal vagy más joggal terhelt. Közjegyzők tapasztalata szerint gyakran csak a foglaló átadása után derül ki a vevőnek, hogy terhelt az ingatlan, de az is előfordul, hogy az eladó sem tud róla, emiatt borulhat az egyezség vagy a kialkudott vételár, illetve nagyon elhúzódik az adásvétel. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara azt tanácsolja, hogy a vevők még azelőtt kérjék közjegyző vagy ügyvéd közreműködését, hogy kifizetik az előleget, a foglalót vagy bármekkora összeget vételi szándékuk megerősítésére.
2026. 06. 29. 09:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is nőhet a lakosság napi vízfelhasználása

Bár az átlagos napi vízfogyasztás alapján Magyarországon a lakosság tudatos vízfelhasználónak minősül, a gyakorlatban jelen van a pazarló vízhasználat is. Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, 150 liter fölé nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására - válaszolta a Magyar Hidrológiai Társaság az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 29. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama a hét végén

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 29. 08:00
Megosztás:

A BIS szerint a stabilcoinok feldarabolhatják a globális pénzügyi rendszert

A Nemzetközi Fizetések Bankja arra figyelmeztetett, hogy a már mintegy 316 milliárd dolláros stabilcoinpiac gyors növekedése gyengítheti az országok monetáris szuverenitását, visszaszoríthatja a banki hitelezést, és egyre töredezettebbé teheti a globális pénzügyi rendszert.
2026. 06. 29. 07:10
Megosztás:

A gazdagok megvédik magukat a klímakockázatoktól, miközben a szegényebbek kiszolgáltatottabbá válnak

A tehetősebb emberek nagyobb valószínűséggel fektetnek be olyan megoldásokba, amelyek csak őket védik meg az éghajlatváltozás hatásaitól. Ez növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, és kiszolgáltatottabbá teszi a szegényebb embereket a klímakockázatokkal szemben, állapítja meg egy új tanulmány, amelynek készítésében a Budapesti Corvinus Egyetem is részt vett.
2026. 06. 29. 06:00
Megosztás:

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás: