Egyre fiatalabb korban lesznek digitálisan aktívak a saját bankszámlát és kártyát használó gyerekek

Egyre kisebb gyerekeknek nyitnak bankszámlát a szülők. Ma már az sem ritka, hogy akár születésük után, de a középiskola második felére már szinte mindenkinek van számlája és kártyája – derül ki az Erste kutatásából. A gyerekek a spórolásra is inkább a bankszámlát használják a persely helyett.

Egyre fiatalabb korban lesznek digitálisan aktívak a saját bankszámlát és kártyát használó gyerekek

A pénzügyi edukációt, a pénzügyek tudatos kezelésének tanítását az Erste szerint nem lehet elég korán kezdeni, hiszen ez ad biztos alapot a pénzügyi egészség eléréséhez. A pénzügyek kezelésére nevelt gyerekek magabiztosabban használják az olyan alapvető eszközöket és fogalmakat, mint a számlavezetés, a bankkártya, vagy a készpénz használatával járó költségek – mondta el Gémes Zita, a pénzintézet lakossági számlatermékekért felelős vezetője.

Az Erste tapasztalatai szerint a szülők egyre kisebbeknek nyitnak számlát. Ma már jellemzően 14 éves korban kapják a diákok az első bankszámlájukat, és legkésőbb a középiskola második felére, végére már szinte mindenkinek van sajátja. A banknál a fiataloknak (6-24 éves korosztály) nyitott számlák száma tavaly 10 százalékkal nőtt, ezen belül a 14 évnél fiatalabbak számára nyitott számlák száma több mint a háromszorosára emelkedett.

Az Erste a szülők megkérdezésével felmérést készített a 18 év alatti gyermekek pénzügyi szokásairól. A válaszokból kiderül, hogy a szülők többsége (51 százalék) rendszeresen ad pénzt gyermekének, további közel egyharmad pedig alkalmi jelleggel, konkrét dologra (például mozi, koncert, cipővásárlás), és mindössze 14 százalék mondta azt, hogy nem ad zsebpénzt. (A 6 év alattiaknak a szülők 83 százaléka egyáltalán nem, vagy csak konkrét dolgokra szokott pénz adni.)

A zsebpénzt kapó fiatalok jellemzően 24 ezer forintnál kevesebbet oszthatnak be havonta. Általában minél idősebb a gyerek, annál több pénzből gazdálkodhat. (Míg a 6-15 éves gyermekeknek a szülők 11 százaléka ad 10-24 ezret havonta, a 16-18 közötti fiataloknak viszont már a szülők 36 százaléka.) A szülőktől jött apanázst a gyermekek – különösen a nagyobbak – gyakran egészítik ki saját keresettel. A 16-18 éves diákok 11 százaléka rendszeresen, további közel 60 százalék pedig alkalmanként vagy időszakosan dolgozik.

A gyerekek többsége szabadon dönthet arról, mire költi a bankszámláján lévő pénzt. Az Erste felmérése szerint a magyar szülők többsége e szerint jár el: a 6-15 évesek 54 százaléka teljesen szabadon, további 28 százalék pedig szabadon, de a szülők által meghatározott keretek között költhet, míg 18 százalék csak előre egyeztetve. A nagyobbaknál, a 16-18 éveseknél már 81 százalék költhet arra, amire csak szeretne, 12 százalék viszonylag rugalmasan, 7 százalék pedig csak arra, amit a szülők jóváhagynak.

A fiatalok többsége nem csak egy dologra szokott pénzt gyűjteni. A legnépszerűbb célok között a divattal (ruházkodás, ékszer) és a szépségápolással kapcsolatos kiadások vannak, amit alig lemaradva az elektronikai eszközök követnek. Az Erste felméréséből az is látszik, hogy a gyerekek egyre digitálisabbak, és egyre inkább kártyával fizetnek. A 16-18 évesek inkább a bankszámlát használják akkor is, ha egy későbbi nagyobb kiadásra gyűjtenek. A pénzügyi edukáció terén azonban a szülőknek is van még dolguk: a válaszadók alig több mint fele nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen ellenőrzi gyermeke költéseit, és beszél is csemetéjével a pénzügyekről.

A pénzügyi ismeretek elsajátítását az Erste a fiatalok számára kialakított, kedvező számlacsomagokkal segíti. A legfiatalabb ügyfeleknek, a 0-14 éves gyermekeknek szánt Cseperedő bankszámlát nulla forintos havidíjjal lehet nyitni, a számlához 7 éves kortól bankkártyát is igényelhetnek a szülők gyermeküknek, akinek költéseit, számla- és kártyahasználatát folyamatosan nyomon követhetik saját George szolgáltatásukból. A bank folyamatosan hasznos és praktikus tippekkel is támogatja a szülőket és a gyerekeket, így segítve a pénzügyi egészségük javítását. 

Az Erste 14 éves kortól a Diákszámlát ajánlja, amely most 0 forintos havidíj mellett kínál többek között ingyenes George Web, George App szolgáltatást, választható kedvezményeket (korlátlan számú kedvezményes internetbanki és mobilalkalmazási szolgáltatáson keresztül indított átutalás belföldön forintban; dombornyomott kártyadíj kedvezmény; 50 százalékos havidíj kedvezmény az Őrszem SMS-szolgáltatás havi díjából). Az Erste Diákszámla része a megtakarítás elkezdéséhez a CélBetét megtakarítási számla. Erre alkalmilag vagy havi rendszerességgel is át lehet vezetni összegeket, amely akár havi kétezer forint jóváírás után is jár a kedvezőbb kamat – tette hozzá Gémes Zita.


Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás:

Sertéspestis - Már nyolcvankilenc járványgócot azonosítottak az idén Horvátországban

Nyolcvankilencre nőtt az afrikai sertéspestis idei horvátországi gócainak száma, miután az elmúlt napokban tizennyolc újabb kitörést azonosítottak - közölte David Vlajcic horvát mezőgazdasági miniszter a Jutarnji List című horvát napilap számolt vasárnapi beszámolója szerint.
2026. 07. 19. 11:00
Megosztás:

Pósfai Gábor: a mielőbbi bérrendezés a legfontosabb feladat a belügyi ágazatban

A mielőbbi bérrendezést nevezte a belügyi ágazatban a legfontosabb feladatnak Pósfai Gábor belügyminiszter szombati Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 19. 10:00
Megosztás:

Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Lovasberényben, Csóron, Csóton és Felsőszenterzsébeten egyaránt az új polgármester személyéről szavaznak.
2026. 07. 19. 09:00
Megosztás:

Lezárult a Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak értékelése

Lezárult a HunrenTech által meghirdetett Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak formai és szakmai értékelése - tájékoztatta a HunrenTech pénteken az MTI-t.
2026. 07. 19. 08:00
Megosztás:

A Tisza-kormány átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek

A TISZA-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook- oldalán.
2026. 07. 19. 07:00
Megosztás:

Horvátországban indokolniuk kellene a munkáltatóknak a bérkülönbségeket

Nemcsak a kínált fizetést vagy bérsávot kellene előre közölniük a horvát munkáltatóknak, hanem azt is igazolniuk kellene, hogy az azonos vagy egyenértékű munkát végző dolgozók közötti kereseti különbségek tárgyilagos okokon alapulnak - írta szombaton a Jutarnji List című horvát napilap a munkaügyi minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott törvényjavaslata alapján.
2026. 07. 19. 06:00
Megosztás: