Egyre rövidebb a banki feketelista 2025-ben

Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél. Miután egy hiteladósra átlagosan 1,8 szerződés jut, nagyjából 350 ezren lehetnek a banki feketelistán. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont minden eszközzel érdemes elkerülni a negatív adóslistát, hiszen az hosszú időre is lehetetlenné teheti az újabb hitelfelvételt.

Egyre rövidebb a banki feketelista 2025-ben

Szeptemberben összesen 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a KHR-ben, ami 9,3 százalékkal kevesebb a 2024. végén regisztrált 721 ezernél – derül ki a BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. honlapján közzétett adatokból.

„Az év vége óta látható, jelentős csökkenés elsősorban a még nyilvántartott, de már megszűnt hitelszerződések számának erőteljes visszaeséséből ered: itt kilenc hónap alatt 204 ezerről 154 ezerre esett a nyilvántartott szerződések száma, miközben az aktív státuszúaké 17 ezerrel, kereken 500 ezerre olvadt” – hívta fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Hozzátette: miután az első őszi hónap végén 4,921 millió adós összesen 9,124 millió szerződését tárolták a KHR rendszerében – ebben értelemszerűen szerepelnek a rendben törlesztett hitelek adatai is -, egy ügyfélre hozzávetőleg 1,85 szerződés jut átlagosan. „Ennek alapján - feltételezve, hogy a negatív listás szerződéseknél is hasonlóak az arányok – jelenleg nagyjából 360 ezren szerepelhetnek a negatív KHR-listán, ami a bő 4,9 millió, hitelt törlesztő adóshoz képest azért nem elhanyagolható tétel” – vélekedett a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Könnyű felkerülni a negatív listára, lekerülni róla viszont nem mindig egyszerű

A negatív KHR-listára vonatkozó szabályok viszonylag hosszú ideje változatlanok: magánszemélyként alapesetben akkor kerül valaki a listára, ha 90 napon túl lejárt, a mindenkori bruttó minimálbér összegét elérő tartozása van.

A KHR listáról való lekerülés pedig nem egyszerű: ha az adós vissza is fizeti a hitelét, további egy évig mindenképp tárolja a rendszer az adatait – ezt hívják passzív státusznak -, ha pedig netán nem teszi ezt meg, és úgy zárul le az ügylet, akkor további öt évig kell a passzív státusszal számolnia. Fontos, hogy nem csak az adós, hanem a kezes és az adóstárs adatai is szerepelnek a negatív listán.

Emellett nem csak lejárt hiteltartozással, hanem csalásokkal, visszaélésekkel is negatív listára lehet kerülni: itt viszont nincs passzív és aktív státusz, öt évig mindenképp a rendszerben maradnak az adatok.

“Mindezek tükrében a hiteladósoknak érdemes mindent megtenniük annak elkerülése érdekében, hogy a szerződésük negatív listára kerüljön. A kisebb összegű kölcsönökre szakosodott Provident ugyan kínál olyan hitelt, ahol nem kizáró ok a negatív lista, ám a lakossági hitelek döntő része számukra elérhetetlen. Éppen ezért, ha gondunk támad a hitelünk törlesztésével, a problémát haladéktalanul jelezni kell a pénzügy szolgáltatónak, hiszen létezhet olyan megoldás, amellyel elkerülhető a lejárt tartozás felhalmozódása” – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Egyre nagyobb a lakossági hitelportfólió, és viszonylag fegyelmezettek az adósok is

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint a lakossági hitelek állománya új csúcson, 12 000 milliárd forintnál járt augusztusban, és éves szinten közel 11,5 százalékkal növekedett. A portfólió legnagyobb szeletét a lakáshitelek adják 51,9 százalékkal, a babaváró hitel részesedése 18,5 a személyi kölcsönöké pedig 14,4 százalék a teljes állományból. A lakossági hitelportfólió minősége pedig nagyon jónak tekinthető: a jegybank adatai szerint júniusban bő egy százalékot tett ki a 90 napon túli késedelemben lévő kölcsönök aránya a teljes állományon belül.

Félmilliós Peugeot és 15 milliós Renault: a francia használtautó-piac két arca

A Használtautó.hu adatai alapján a francia autók hazai piaca 2025 és 2026 januárját összehasonlítva kiegyensúlyozott képet mutat, ugyanakkor a részletekben már jól látható különbségek rajzolódnak ki a különböző szegmensek között. A használt autók esetében továbbra is a jól ismert, régóta piacon lévő modellek dominálnak, és az érdeklődési rangsorban csak kisebb átrendeződések figyelhetők meg. Ezzel párhuzamosan azonban az új, 6000 kilométernél kevesebbet futott autók piacán már jóval dinamikusabb mozgások zajlanak, ahol egyre inkább a modernebb, crossover és SUV modellek kerülnek előtérbe.
2026. 03. 20. 08:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 20. 08:00
Megosztás:

Lecsengett az Otthon Start első hulláma, télen újra érdemes volt alkudozni a vevőknek

Az év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni.
2026. 03. 20. 07:30
Megosztás:

Fordulat az ügyfélkiszolgálásban: újra az emberi kapcsolat a döntő

Az idei évben is sor került a hazai vállalatok ügyfélkiszolgálási gyakorlatának értékelésére az immár 17. alkalommal megrendezett Kiváló Kiszolgálás Program keretében. A 2025-ben legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó cégeket négy kategóriában ismerték el. Az elmúlt három év gyakorlatához hasonlóan a vizsgálat nemcsak a klasszikus ügyfélkapcsolati csatornákat vette górcső alá, hanem a közösségi médiában zajló interakciókat is értékelte.
2026. 03. 20. 07:00
Megosztás:

Százezrek dolgoznának többet a hagyományos kereteken kívül

Képzett, nyelveket beszélő, sok esetben teljes állásban dolgozó emberek alkotják a hazai rugalmas munkaerőpiac (gig economy) gerincét. A Giggle több mint 160 ezer hazai felhasználó adatait feldolgozó legújabb kutatása meglepő tényre világít rá: a magyar munkavállalók jelentős része nem kevesebbet, hanem többet - átlagosan heti 10 extra órával többet - szeretne dolgozni. A hagyományos munkaerőpiac merev keretei azonban ezt sokaknak nem teszik lehetővé, így egyre többen fordulnak a rugalmas platformmunka felé, hogy megteremtsék a hiányzó anyagi biztonságot.
2026. 03. 20. 06:30
Megosztás:

Új irányokra van szükség a biotermelés további bővüléséhez

A hazai szakemberek konstatálták először, de a legfrissebb nemzetközi és európai, ökológiai gazdálkodással kapcsolatos agrárstatisztikákból is egyértelmű, hogy a biogazdálkodásba vont magyarországi területek növekedése megtorpant az elmúlt időszakban. Míg számos európai ország e téren is dinamikus bővülést mutat, hazánkban fókuszváltásra – a feldolgozóipar erősítésére, a közétkeztetés zöldítésére és az adminisztrációs terhek csökkentésére – van szükség ahhoz, hogy a szektor elérje vagy minél inkább megközelítse az Európai Unió által 2030-ra kitűzött 25%-os arányt, ‒ hívta fel a figyelmet hazánk meghatározó ökológiai minősítő szervezete, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
2026. 03. 20. 06:00
Megosztás:

A CityOne Csoport bejelentette az elmúlt évek egyik legnagyobb budapesti városi logisztikai tranzakcióját

A CityOne Csoport a mai napon bejelentette, hogy megvásárolta a TIER 1-es német autóipari beszállító WOCO Csoport kőbányai üzemcsarnokát. A jövőben KőbányaOne Logisztikai Park néven működő korszerű ingatlan megszerzése az elmúlt évek egyik legjelentősebb, Budapesten belüli logisztikai ingatlantranzakciója.
2026. 03. 20. 05:30
Megosztás:

Digitális kapu nyílik a magyar gazdálkodók számára a növénybiztosításokhoz

Új szolgáltatás érhető el az MBH AgrárPartner Platformon: az MBH Csoport és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. együttműködésének köszönhetően a gazdálkodók mostantól online is elindíthatják növénybiztosításuk megkötését. Az új funkció révén a termelők több biztosító ajánlatai közül választhatnak, amelyhez aztán az alkusztól személyre szabott szakértői támogatást, kár esetén pedig a rendezéshez segítséget is kaphatnak. A mezőgazdasági termelést egyre nagyobb mértékben érintik az időjárási szélsőségek, így a megoldás különösen fontos lehet az ágazatban tevékenykedő cégek és vállalkozók számára.
2026. 03. 20. 05:00
Megosztás:

Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány - röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető beosztásban dolgozó nők mindennapjai - derül ki a Számlázz.hu legújabb felméréséből. Leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, de a többi korosztály sincs jobb helyzetben: az összes válaszadó 76%-a érzi úgy, hogy időnyomásban él. Ellenben a jövedelmével a többség nagyjából elégedett.
2026. 03. 20. 04:30
Megosztás:

Így csap le Európa gazdaságára a közel-keleti háború

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően újfent 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába pedig 2,15%-on maradt.
2026. 03. 20. 04:00
Megosztás:

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás: