Ekkora a költségvetés 2023-as finanszírozási igénye

A központi költségvetés jövő évi nettó finanszírozási igénye 3200 milliárd forint - jelentette be keddi közleményében az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Ekkora a költségvetés 2023-as finanszírozási igénye

Ismertették, a célkitűzések között szerepel többek között a 3 éves benchmark-kötvény aukcionálásának visszahozása. Az adósságkezelő bejelentette azt is, hogy vagyoni koncentráció mérséklése érdekében január 1-jétől a forgalmazókra nézve értékesítési korlátot vezetnek be, és a lakosság tulajdonában lévő lakossági állampapírok arányára vonatkozó benchmarkot is bevezetnek jövőre. A nettó deviza-finanszírozás 1334 milliárd forinttal járul hozzá a központi költségvetési hiány finanszírozásához - jelentette be az ÁKK és hozzátették: a devizaadósság arányára vonatkozó toleranciasáv 10-25 százalékos értéke helyett az alsó sáv eltörléséről, valamint a felső sáv 30 százalékra emeléséről döntött az ÁKK igazgatósága a finanszírozási mozgástér növelése céljából, tekintettel a változékony piaci helyzetre.

2023 első felében bruttó 4 milliárd dollár nemzetközi devizakötvény kibocsátást tervez az ÁKK rövid lejáratú dollárkötvények (1 milliárd dollár) visszavásárlása mellett. Tervben van továbbá a jövő év második felében benchmark méretű eurókötvény kibocsátása.

A költségvetés jövő évi nettó finanszírozási igényét 3409 milliárd forint nettó kibocsátás fedezi. A finanszírozási igényt meghaladó nettó finanszírozás a likviditási tartalékokat növeli. A nettó kibocsátásból a forint kötvények 1271 milliárd forint értékben, a forint, lakossági állampapírok 595 milliárd forint értékben fedezik a nettó finanszírozási igény. A bruttó kibocsátás és hitelfelvétel várhatóan 11 869 milliárd forint lesz 2023-ban a csereaukciókat is figyelembe véve, azaz kevesebb az elmúlt öt év 12 481 milliárd forintos átlagos bruttó államadósság kibocsátási összegnél.

Az ÁKK terveiben egyebek közt szerepel jövőre megújuló zöld kötvény keretrendszerben a "sötétzöld" projektek finanszírozásának homloktérbe állítása is. Tervben van továbbá piaci körülményektől függően, illetve a legjobb piaci gyakorlatok figyelembe vételével új zöldkötvény-instrumentumok kibocsátásának vizsgálata, előkészítése - olvasható a közleményben. Kitérnek arra is, hogy az ÁKK stratégiai célja az államadósság kamatköltségeinek hosszútávú minimalizálása, valamint a lejárati szerkezet simítása. Ennek érdekében az ÁKK ismét fog tartani hároméves forintállamkötvény-aukciókat, valamint 390 milliárd forintos államkötvény-csereaukciós programot tervez a második félévtől a hozamkörnyezet normalizálódása esetén. Tervben van a
lakossági vásárlások következtében 2022-ben megnőtt diszkont kincstárjegy (DKJ) állomány csökkentése.

A megemelkedett hozamkörnyezetben a tervezett intézményi forintállamkötvény-kibocsátások átlagos lejárata 6 évre csökken a 2022-es 9 évről.

Az előző évekhez képest kevesebb változó kamatozású forintkötvény kibocsátást tervez az ÁKK a magas hozamkörnyezet, illetve a fix-változó arányra vonatkozó benchmark miatt. A 2 872 milliárd forintos aukciós forintkötvény-kibocsátási terv majdnem megegyezik a 2022-ben a tervek szerint megvalósuló 2 874 milliárd forinttal - olvasható az ÁKK tájékoztatójában. Kitérnek arra is, hogy jövőre sor kerül majd a lakossági termékek racionalizálására, a termékszerkezet átalakítására. Három alaptermék-típusra épülő termékkör kialakítása fog megvalósulni az infláció tetőzését és a hozamok csökkenését követően 2023. második félévétől, amelyeken kívül egyéb, célzott termékek is megférnek (pl. Babakötvény, BMÁP, PEMÁP).

A vagyoni koncentráció mérséklése érdekében 2023. január 1-jétől kezdődően a forgalmazókra nézve értékesítési korlátot vezetnek be: a a forgalmazók 250 millió forintos értékhatárig bezárólag értékesíthetnek az elsődleges piacon az adott lakossági befektető számára egy adott sorozatból. 2023-ban az értékesítési korlátot várhatóan további lakossági állampapírokra is kiterjesztik - hangsúlyozta az ÁKK.

A teljes adósságon belül a lakosság tulajdonában lévő lakossági állampapírok arányára vonatkozó benchmarkot is bevezetnek jövőre 20-25 százalékos toleranciasávval. 2024-től pedig tervben van egy lakossági benchmarkindex bevezetése az általános adósságkezelési benchmarkokhoz hasonló mutatók alapján (pl. költség, ATM, portfolió stabilitás, koncentráció, piaci részesedés, értékesítés minősége).

Litván ultimátum a kriptovaluta szolgáltatóknak: Engedély vagy szankció 2025. december 31-ig!

Litvánia határozott lépést tett a kriptoszektor szabályozása felé: a balti állam központi bankja figyelmeztette a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókat (CASP), hogy 2025. december 31-ig engedélyt kell szerezniük a működéshez – ellenkező esetben illegális tevékenységnek minősülhetnek, amely akár büntetőjogi következményekkel is járhat. Az európai MiCA-rendelet betartása immár nem választható – hanem kötelező. Aki lemarad, kimarad.
2025. 12. 26. 13:00
Megosztás:

Előrehozott parlamenti választást tartanak Koszovóban vasárnap

Előrehozott parlamenti választást tartanak vasárnap Koszovóban, azt követően, hogy a kormányzó Önrendelkezés (Vetevendosje) a februári választások után nem tudott kormányt alakítani.
2025. 12. 26. 12:00
Megosztás:

A Bitcoin gyenge pontja: Miért törik meg az árfolyam a 70–80 ezer dolláros sávban?

A Bitcoin árfolyama új történelmi csúcsok közelében jár, mégis rejtett gyengeségeket mutat a piac bizonyos árszintjein. Egy friss elemzés rávilágít arra, hogy a 70 000 és 80 000 dollár közötti zóna továbbra is a BTC egyik leginstabilabb, legkevésbé megtámogatott tartománya – ami kulcsfontosságú lehet a jövőbeli emelkedések vagy korrekciók szempontjából.
2025. 12. 26. 10:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 26. 09:00
Megosztás:

Izrael 350 milliárd sékelt fektet független fegyveripar létrehozásába

Izrael 350 milliárd sékelt (közel 33 ezer milliárd forint) fektet független fegyveripar kialakításába - ígérte Benjámin Netanjahu miniszterelnök a pilótaújoncok avatásának ünnepségén szerdán.
2025. 12. 26. 08:00
Megosztás:

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony, az állam déli részén vészhelyzetet hirdettek áradások, villámáradások, földcsuszamlások miatt.
2025. 12. 26. 06:00
Megosztás:

A kripto felkerült a karácsonyi kívánságlistákra – az infláció újragondoltatja az amerikai ünnepi költekezést

Az emelkedő megélhetési költségek ellenére – vagy talán éppen miattuk – egyre több amerikai gondolkodik kriptovalutában karácsonyi ajándékként, derül ki a Visa friss felméréséből. A trend különösen a fiatalabb generációk körében erős, és azt sugallja: a kripto már nem pusztán spekuláció, hanem egyre inkább kulturálisan elfogadott értékhordozó.
2025. 12. 26. 05:00
Megosztás:

Ez a Kádár-kocka házak típushibája, emiatt nehéz kifűteni őket!

Megjött a zimankó, de a hőszigetelés még most is aktuális kérdés: létezik egy korszerű, különleges megoldás, amely már Magyarországon is hozzáférhető. A szakember szerint a Kádár-kockák esetében tipikus szerkezeti problémáról beszélhetünk, és azt is bemutatja, milyen lépésekkel, milyen módszerekkel lehet hatékonyan orvosolni a hibát.
2025. 12. 26. 03:00
Megosztás:

Ezzel trükkel felére csökkentheted a hűtőszekrényed áram-fogyasztását

Az energia-veszélyhelyzet miatt hamarosan már magasabb árról érkezhet számla, a gáz mellett pedig a megnövekedett áramfogyasztás is sokaknak okozhat fejfájást. Egyes háztartási eszközök használatát – például hűtőt, mosógépet vagy légkondit – a jövőben sem fogjuk tudni kiiktatni, pár trükköt azonban érdemes bevetni, amivel csökkenthetjük a kiadásokat.
2025. 12. 26. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad a hétre? Kár volt... A kukába is dobhatod a szelvényt...

A hazai szerencsejátékok közül a lottójátékok között meghatározó különbség van abban, hogy milyen eséllyel lehet elvinni annak főnyereményét. Most, a 41. heti lottóhúzás következik hétvégén, amikoris a hatoslottó várható főnyereménye 540 millió Ft, míg a hagyományos ötös lottón 1,353 milliárd forint van "meghirdetve" főnyereményként.
2025. 12. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 62 ezer cipősdoboz ajándékot gyűjtött a Baptista Szeretetszolgálat

Idén 62 ezernél is több cipősdoboz ajándékot gyűjtött és osztott ki a Baptista Szeretetszolgálat - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2025. 12. 26. 00:05
Megosztás:

Amikor a Solana 10 dollár alatt volt, senkit nem érdekelt – most szűk a likviditás, és a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb kriptós előértékesítést

Sok kereskedő vegyes érzelmekkel gondol vissza az előző bikapiacra. Az árak emelkedtek, a hírek hangosak voltak, de a legtöbben mégis úgy érzik, lemaradtak a valódi mozgásokról. A piac kaotikusnak tűnt, a forgások gyorsak voltak, és kevés volt a meggyőződés. Mégis, ebben a zavaros környezetben is hatalmas lehetőségek nyíltak azok számára, akik időben észrevették őket. A Solana ennek tökéletes példája.
2025. 12. 25. 22:00
Megosztás:

4 kriptovaluta, amelyet határokon átnyúló fizetésekre terveztek — a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb előértékesítéseket

A pénzküldés országhatárokon túl továbbra is komoly terhet jelent a mindennapi életre nézve. A Világbank Remittance Prices Worldwide adatbázisa szerint a globális átlagos átutalási költség továbbra is valamivel 6% felett mozog, jóval meghaladva a régóta kitűzött nemzetközi célt.
2025. 12. 25. 20:00
Megosztás:

Karácsonyi kriptóláz: A Z generáció inkább Bitcoint kér, mint cipőt vagy ajándékkártyát

Miközben a klasszikus karácsonyi ajándékok – telefonok, cipők vagy ajándékkártyák – továbbra is népszerűek, egy új trend kezd kibontakozni a fiatal felnőttek körében. Egy friss felmérés szerint a Z generáció egyre inkább kriptovalutára vágyik a fa alá – nem vicc, valódi digitális pénzt kérnek, nemcsak virtuális élményeket. De mi áll a jelenség mögött, és mit érdemes tudni, ha valakit kriptóval szeretnénk meglepni? Mutatjuk!
2025. 12. 25. 18:00
Megosztás:

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az 5G-előfizetések száma továbbra is rohamosan növekszik, és várhatóan 2025 végére eléri a 2,9 milliárdot, ami az összes mobil-előfizetés egyharmadát teszi ki, 2031 végére pedig már közel a kétharmadát - áll az Ericsson svéd távközlésiberendezés-gyártó honlapján.
2025. 12. 25. 17:00
Megosztás:

Ilyen idő várható az utolsó decemberi hétvégén

Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 25. 16:00
Megosztás:

December 24-én 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség

Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján.
2025. 12. 25. 14:00
Megosztás:

Az arany ralija lehet a Bitcoin következő katalizátora – de a kockázatok továbbra is fennállnak

A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban bizonytalan képet mutatott, ami jól tükrözi a globális pénzpiacokon uralkodó vegyes hangulatot. Rövid távon a makrogazdasági környezet nem ad egyértelmű iránymutatást, ugyanakkor egy fontos jelzés most az arany piacáról érkezik, amely akár új lendületet is adhat a Bitcoin számára – feltéve, hogy a korábbi összefüggések továbbra is érvényesek maradnak.
2025. 12. 25. 13:00
Megosztás:

Karácsony előtti hidegzuhany a hazai kriptoszektorban: a Kriptomat is befejezi

Még fel sem ocsúdott a magyar kriptoközösség a Revolut és az eToro kivonulásából, máris újabb kellemetlen hír érkezett. Hiába jelent meg december 19-én az első magyarországi validátor (Caduceus Zrt. - szerk.), a Kriptomat bejelentette: december 26-án 23:00 órától leállítja szolgáltatásait Magyarországon - olvashatjuk a Revb.hu portálon.
2025. 12. 25. 11:00
Megosztás:

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia: a szervezet aranyérmét Bergendy Péter, Dénes Zoltán, Mécs Mónika, Hábermann Jenő és Poós András veheti át január 16-án, a Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Díjak átadóján.
2025. 12. 25. 10:00
Megosztás: