Élelmiszerárak és a forint árfolyama tartja kordában az inflációt

A forint erősödésének és az élelmiszerárak alakulásának döntő szerepe van a fogyasztói árak kedvező alakulásában, míg a szolgáltatások ára azért táplálja az inflációt, mert a munkaigényes ágazatban nagyobb súllyal esnek latba a bérköltségek - jelezték a júniusi adatokhoz fűzött elemzésükben az MTI-nek nyilatkozó szakértők, akik biztosra veszik a jegybanki kamatcsökkentések folytatását.

Élelmiszerárak és a forint árfolyama tartja kordában az inflációt

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentése szerint júniusban 1,7 százalékosra csökkent a fogyasztói árak éves növekedési üteme a májusi 1,8 és az áprilisi 2,1 százalékról. Májushoz képest átlagosan nem változtak az árak.

Virovácz Péter, az ING Bank főközgazdásza az adatokat elemezve arra hívta fel a figyelmet, hogy az energiaár-sokk ellenére a magyar infláció az elmúlt két hónapban tovább fékeződött. Az alacsony havi infláció mögött elsősorban az élelmiszerek árának csökkenése húzódik meg, amiben a forint erősödése is szerepet játszhat. Immár három hónapja mérséklődik a tartós fogyasztási cikkek ára, ami szintén egyértelműen a forint erősödésének hozadéka.

Továbbra is a szolgáltatások inflációja járul hozzá leginkább az átlagos árnyomáshoz, amit a munkaerőigényes területeken továbbra is a jelentősen emelkedő munkaerőköltség motivál.

A következő hónapokban a szolgáltatások inflációjában további élénkülésére lehet számítani, a telekommunikációs és pénzügyi szektorokba már bejelentett nyári-őszi átárazások miatt. A forint ereje továbbra is féken tarthatja a tartós fogyasztási cikkek inflációját, miközben az extrém meleg időjárás az energiafelhasználás megugrása miatt megjelenhet az emelkedő közmű számlákban.

Az ING Bank legfrissebb gyorsbecslése szerint az infláció csak az év végére térhet vissza a 3 százalék körüli tartományba, az idei évben átlagosan 2,1 százalékos inflációval számolnak. A bank szakértője szerint a legfrissebb inflációs adat bebetonozza a júliusi kamatvágást és vélhetően az augusztusi vágás is biztosra vehető. Egy újabb - júliusi - alacsony inflációs mutatóval pedig megnyílik az út arra, hogy a "mini" kamatvágási ciklus "midi" ciklussá hízzon és az ősz folyamán is folytatódjon a monetáris lazítás.

Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője számára a júniusi inflációs adat nagy meglepetés, hiszen az előrejelzések inkább az infláció kisebb gyorsulását várták. Rögtön hozzátette: egyértelműnek tűnik, hogy nincs akadálya a további kamatcsökkentéseknek.

Abban, hogy már a második hónapja nem változtak az árak jelentős szerepe van a hatósági intézkedések fenntartásának, ugyanakkor még inkább az erős forintnak, ami kínálati oldalról masszív dezinflációs nyomást fejt ki.

Az év további részében feloldják az önkéntesnek nevezett árkorlátozásokat és - szokásosan szezonális üdülési szolgáltatások, valamint autópályadíjak emelkedésén túl - érdemben drágul majd a taxi és a szerencsejáték is. Az előző hónapban az Erste 2,4 százalékra mérsékelte idei inflációs előrejelzését, ám ezt máris magasnak tartja, így újabb lefelé revízió következhet- jelezte Nagy János.

Az élelmiszerárréstop fenntartása, illetve a forint árfolyamának erősödése játszott meghatározó szerepet Molnár Dániel, a GFÜ Gazdaságelemzési Központ vezető elemzője szerint az infláció kedvező alakulásában.

Hacsak nem következik be valamilyen jelentős külső sokk, szinte biztosra vehető, hogy a júliusi ülésén folytatja a jegybank az alapkamatcsökkentést. A következő hónapokban az áremelkedés kismértékű gyorsulásra számítanak a GFÜ-nél, június végével lejárnak a bank- és telekommunikációs szektorral kötött megállapodások, amelyek miatt tavaly és idén év elején elhalasztották az infláció-követő áremeléseket, miközben augusztustól például a taxi vagy a szerencsejáték ára is emelkedik.

Bizonytalanságot jelent még az élelmiszerárréstop jövője is, amelynek kivezetéséről még nem született döntés, ennek hatása viszont várhatóan a bevezetéskorinál érdemben kisebb, csupán néhány tizedszázalékpont lehet a teljes inflációra nézve.

Összességében így előrejelzésük szerint év végéig a jegybanki cél alatt maradhat az infláció, éves áltagban pedig kismértékben 2 százalék felett alakulhat.

Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza azt emelte ki, hogy a vártnál kedvezőbben alakult júniusban az infláció és a jegybanki célsáv alja körül tartózkodik. Kellemes meglepetést okozott az élelmiszerek inflációja, amiben a világpiaci élelmiszerárak csökkenése, a forint erősödése és az árrésstop fenntartása is szerepet játszik.

A szolgáltatások inflációját júniusban még visszafogták az árak növekedését az előző kormányzat által kötött ágazati megállapodások, ezek hatása azonban júliusban kifut. Ha nem történik semmi váratlan, akkor az idei év egészére egy 2 százalékos vagy azt minimálisan meghaladó inflációs szintre számít az elemző. Mint hozzátette, a júniusi adat alapján az MNB nyugodtan végrehajthatja a júliusra tervezett 25 bázispontos kamatcsökkentését, sőt, a bejelentett augusztusi után nem kizárt egy szeptemberi vágás sem.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) az MTI-nek küldött kommentárjában azt emelte ki, hogy a kiskereskedelmi forgalomban kapható élelmiszerek ára alacsonyabb, mint egy éve. A külpiaci trendek és az erősödő forint pedig a dráguló energia, a növekvő fuvarköltségek, és a mezőgazdaságot sújtó aszály ellenére is támogatja az élelmiszerek árcsökkenését.

Keresleti oldalról sincs semmilyen inflációs nyomás. Az OKSZ szerint ezek a tényezők kedvező feltételeket teremtenek a kormány számára ahhoz, hogy gyorsan kivezesse az árrésstopot a piacról.


Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás:

Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Stabilcoin juthat a humanitárius segélyezésbe: a Circle két ENSZ-programot támogat

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az ENSZ Fejlesztési Programját és az Élelmezési Világprogramot a kérdés gyakorlati vizsgálatában. Az egyik szervezet a korábbi kísérleteit építené be a mindennapi működésébe, a másik a következő három évben országok közötti fizetési útvonalakat tesztelne.
2026. 09. 26. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az EU lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
2026. 09. 26. 11:00
Megosztás:

Postahivatalokat zárnak be Pécsen

Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután a város nem tudja tovább vállalni a finanszírozásukat - közölte a pécsi önkormányzat az MTI-vel.
2026. 09. 26. 09:00
Megosztás:

Kutatók éjszakája - Több mint 80 programot kínálnak a BME karai

Több mint 80 programot kínálnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) karai a pénteki Kutatók éjszakáján. A nyilvánosság előtt ritkán megnyíló laborokkal, interaktív bemutatókkal és történelmi kulisszákkal várja az egyetem a tudomány iránt érdeklődőket.
2026. 09. 26. 08:00
Megosztás:

Visszahívnak mintegy 2,86 millió VW és Audi modellt esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív kormánymű-problémák miatt - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA).
2026. 09. 26. 07:00
Megosztás:

Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált magasraktár átadásával lezárult a vállalat legújabb, 193 milliárd forintos fejlesztése. A beruházásoknak köszönhetően a gyár éves termelési kapacitása elérheti az 500 ezer tonnát. A fejlesztések az utóbbi években 600 új munkahelyet teremtettek, tovább erősítették a hazai beszállítói hálózatot, és növelték Magyarország szerepét a nemzetközi állateledel-gyártásban.
2026. 09. 26. 06:00
Megosztás:

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
2026. 09. 26. 04:00
Megosztás:

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától.
2026. 09. 26. 03:00
Megosztás:

Kiadták a közleményt! Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között vannak olyanok, amelyek közvetlenül érintik a készülék használóit és hozzátartozóikat.
2026. 09. 26. 02:00
Megosztás:

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvényes. Akinek a határozatában januári lejárati időpont szerepel, és nem intézkedik időben, annál valóban megszakadhat az ellátás.
2026. 09. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
2026. 09. 26. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás:

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Economica Gazdaságkutató Intézet igazgatósági tagja beszélt egy budapesti konferencián. A szakmai rendezvényen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tervezett kormányzati átalakítások lassuló ügyintézést eredményeznének, vidéken nehezebbé válna a személyes ügyintézés, valamint az eljárási költségek részben vagy egészben az államra, közvetve az adófizetőkre hárulnak.
2026. 09. 25. 22:00
Megosztás:

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 25. 21:00
Megosztás:

Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken.
2026. 09. 25. 20:00
Megosztás:

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás: