Elérhető közelségben a fejlesztési adókedvezmények a KKV-k számára

2022. január 1-jétől a kisvállalkozások – köztük a mikróvállalkozások is – 50 millió forint, a középvállalkozások pedig 100 millió forintnyi beruházással szerezhetnek fejlesztési adókedvezményt, melynek hatására fizetendő társasági adójuk akár 1,8%-os szintre csökkenhet a beruházást követő 13 adóéven keresztül. „Így a vállalkozások a beruházás akár 70%-át is visszakaphatják az adóban.” – hívja fel a figyelmet Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere.

Elérhető közelségben a fejlesztési adókedvezmények a KKV-k számára

A hazai adórendszer adókedvezmények és adóalap-csökkentők formájában számos könnyítési lehetőséget biztosít a vállalkozások számára. Eddig azonban a kis- és középvállalkozások számára a fejlesztési adókedvezmény elérhetetlennek tűnt, mert az eredeti 500 millió forintos beruházási értékhatár túl magas volt a számukra. Szerencsére a belépési korlát idénre több lépcsőben a töredékére csökkent.

A társasági adó szabályai szerint adózó kis- és középvállalkozások immár 50 illetve 100 millió forint jelenértéket elérő beruházás esetén jogosultak idéntől a fejlesztési adókedvezmény igénybevételére. A kedvezmény a jövőben fizetendő társasági adót csökkenti, érvényesítésére összesen 13 adóév áll rendelkezésre, amely a vállalkozás döntése alapján a beruházással létre hozott tárgyi eszköz üzembe helyezése évében, vagy az azt követő adóévben plusz további 12 adóévben lehet figyelembe venni. Legkésőbb a kedvezmény igénylésétől számított 16. adóévben lehet igénybe venni.

Az érvényesíthető adókedvezmény mértéke függ a vállalkozás székhelyétől és a beruházás üzembe helyezésének helyszínétől is. Az úgy nevezett támogatási intenzitást az Európai Unió által meghatározott regionális támogatási térkép alapján kell meghatározni. Közép- és Nyugat Dunántúlon az alaptámogatás 30%, míg Pest megyében (Budapest kivételével) és a többi országrészben 50%. Az alapintenzitáshoz azonban a kisvállalkozások 20%-os, míg a középvállalkozások 10%-os többlettámogatást kaphatnak. Így a kisvállalkozások fejlesztési adókedvezményes beruházásainak akár 70%-a is visszajárhat!

Az adókedvezmény a társasági adó csökkentése révén vehető igénybe, azaz amíg a támogatási keretet el nem érjük a fent részletezett 13 évben az egyébként fizetendő úgy nevezett számított társasági adó összegének csak 20%-át kell megfizetni. Ezzel a vállalkozásra érvényes társasági adókulcs nominálisan 9%-ról 1,8%-ra csökken.

Az adókedvezményeket azonban csak megfelelő felkészülés és körültekintés mellett szabad igénybe venni. Már a beruházás tervezésébe is érdemes hozzáértő adószakértőt bevonni – hangsúlyozta Jancsa-Pék Judit. A fejlesztési adókedvezményekkel kapcsolatban ugyanis az adóhatóságnak ellenőrzési kötelezettsége van, jogszabály szerint az első igénybevételt követő 3 adóéven belül legalább egyszer kötelezően ellenőrizni kell a kedvezmény számítását és felhasználását.

A beruházást annak megkezdése előtt be kell jelenteni a Pénzügyminisztériumnak. Gyakorlatilag egy formanyomtatványt kell benyújtani a tervezett beruházásról, amelyet részletesen be kell mutatni.

A beruházás megvalósulása után minden hozzá kapcsolódó tárgyi eszközt és támogatott immateriális jószágot üzembe kell helyezni, és az adott településen kell üzemeltetni a kötelező üzemeltetési időszakon belül. Ez a kis- és középvállalkozások számára 3 év, amely időszak alatt az eszközt nem szabad elidegeníteni, azaz eladni vagy ingyenesen átadni. A beruházást legalább 25%-ban saját (az állami támogatáson kívüli) forrásból kell finanszírozni. Emellett a beruházásra, az elismerhető költségekre, az adminisztrációra, az üzemeltetésre, kötelező létszámtartásra vonatkozóan további feltételek is vannak.

A fejlesztési adókedvezménnyel csak utólag – vagyis amikor a beruházás már nyereséget termel – lehet visszakapni a befektetett összeget, tehát először finanszírozni kell. Aki ezen az akadályon átjutott, még mindig szembesülhet azzal, hogy az alacsony társasági adókulcs mellett az egyébként hosszú felhasználási idő is kevés a kedvezmény felhasználására. Lehet, hogy a tervezett 70 egységből végül csak 60 egységet tud valaki megtakarítani. Ahhoz, hogy a teljes kedvezményt ténylegesen fel lehessen használni 9%-os társasági adókulcsnál, megfelelően nagy adófizetési kötelezettséggel is kell rendelkezni, hogy a kedvezményt legyen miből érvényesíteni.

Mindezek ellenére beruházási tervek esetén mindenképp érdemes az adókedvezményekre is gondolni! Jó adótervezés esetén milliókat spórolhatunk, különösen, ha az összes elérhető kedvezményt igénybe tudjuk venni.


Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás:

A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás: