Emelkedett a CIG Pannónia Életbiztosító adózott eredménye

A CIG Pannónia Életbiztosító konszolidált adózott eredménye 2021 utolsó negyedévében 1,68 milliárd forint volt, 155 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

Emelkedett a CIG Pannónia Életbiztosító adózott eredménye

Az utolsó negyedéves jelentés szerint a cég éves bevételei 42 százalékkal 36,4 milliárd forintra, ezen belül a biztosítási díjbevételek 18 százalékkal 22,7 milliárd forintra nőttek 2020-hoz képest.

Tájékoztattak arról, hogy minden értékesítési csatorna növelte eladásainak volumenét éves összehasonlításban. A legkiemelkedőbb a banki csatorna növekedése volt 55 százalékkal, ezt követte 49 százalékkal a független alkuszi terület és a saját hálózat 31 százalékkal. Portfóliószinten a legnagyobb arányú díjbevétel növekedést a csoportos életbiztosítási termékek adták 76 százalékkal, a unit-linked termékek 13 százalékkal nőttek.

A társaság konszolidált tőkemegfelelése 276 százalékon állt, amely jelentősen meghaladja a Magyar Nemzeti Bank 150 százalékban meghatározott minimum tőkemegfelelési rátáját - olvasható a jelentésben.

A BÉT-en jegyzett vállalatnál decemberben 178 fő állt alkalmazásban, az utolsó negyedévben 38 új munkavállaló csatlakozott a céghez.

A cég részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, az elmúlt egy évben a legalacsonyabb árfolyama 305 forint, a legmagasabb 425 forint volt, a papír szerdán 360 forinton nyitott, előző nap 358 forinton zárt.

NAV 2024: kevesebb vizsgálat, több eredmény − új korszak az adatvezérelt ellenőrzésekben

Megjelent a NAV 2024-es tevékenységét összegző évkönyv, amelyből kiderül: az adóhatóság kevesebb, de célzottabb ellenőrzéssel dolgozik, miközben hatékonysága látványosan nőtt. A Deloitte szakértői szerint a transzferár-ellenőrzések, az online kereskedelem és az újonnan alakult vállalkozások számíthatnak fokozott figyelemre 2025-ben és 2026-ban.
2025. 11. 11. 06:30
Megosztás:

Tudatos tempó a volán mögött: Az Allianz szerint a lassabb zenével biztonságosabb lehet a vezetés

Minden harmadik zenét hallgató magyar autóvezető tapasztalta már, hogy a zene ritmusa hatással volt arra, ahogyan vezet. Tízből heten a vidám, pörgős számokat kedvelik, koncentrációt segítő és megnyugtató zenét viszont lényegesen kevesebben hallgatnak (16 és 17%). . Pedig a tanulmányok azt mutatják, hogy a könnyedebb, lassabb dallamok jótékonyan hatnak a vezetési stílusra. Ezért az Allianz elindította a Tudatos Tempó nevet viselő kampányát, amelynek keretében a Spotify felhasználók személyre szabott, lassabb ütemű lejátszási listát kapnak a zenehallgatási előzményeik alapján, ami segítheti a biztonságosabb vezetést.
2025. 11. 11. 06:00
Megosztás:

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
2025. 11. 11. 05:30
Megosztás:

Uszításért feljelentették Románia új miniszterelnök-helyettesét

Közösség elleni uszításért bűnvádi feljelentést tett Oana Gheorghiu román miniszterelnök-helyettes ellen a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), miután a politikus "éhező gyermekek" helyzetére hivatkozva megkérdőjelezte a bírák és ügyészek különnyugdíjának társadalmi indokoltságát.
2025. 11. 11. 05:00
Megosztás:

A szélsőséges időjárás már most kihat az élelmiszertermelésre

Interjú a FAO Éghajlatváltozási, Biológiai Sokféleségi és Környezetvédelmi igazgatójával, Kaveh Zahedivel a FAO legfontosabb üzeneteiről a COP30 kapcsán
2025. 11. 11. 04:30
Megosztás:

Enyhültek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

5Mérséklődtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, és különösen markánsan enyhültek a közel-keleti konfliktus újbóli fellángolásával kapcsolatos üzleti félelmek az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérése szerint.
2025. 11. 11. 04:00
Megosztás:

Egyedülálló módon 2,5 százalékra csökkentek a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont hitelkamatai

Még kedvezőbb, 2,5%-os fix éves kamattal kínálja hiteleit a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont. Ezzel a turisztikai szolgáltatók számára érhetőek el a legalacsonyabb kamatozású hitelek Magyarországon, a legkedvezőbb feltételekkel. A turisztikai finanszírozás megújítása az egész ágazat dinamikus fejlődéséhez hozzájárul.
2025. 11. 11. 03:00
Megosztás:

Szlovénia és Olaszország korszerűsíti a határon átnyúló villamosenergia-vezetékeket

A szlovén Eles és az olasz Terna villamosenergiahálózat-üzemeltető vállalatok képviselői hétfőn megállapodást írtak alá a két ország hálózatát összekötő távvezetékek felújításáról. A 250 millió euró összértékű beruházásból a szlovén fél 90 millió eurót vállal, a projekt befejezését pedig 2031-re tervezik.
2025. 11. 11. 02:30
Megosztás:

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntése szerint két új érték került be a Hungarikumok Gyűjteményébe, a magyar nyereg és a Pető-módszeren alapuló Konduktív Pedagógia Rendszer - jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca hétfői tájékoztatása szerint.
2025. 11. 11. 02:00
Megosztás:

MNB: együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály a koreai jegybank elnökével

Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke bázeli útja során partnerségi megállapodást írt alá a Koreai Nemzeti Bank elnökével, az egyezmény lehetőséget teremt a jegybankok közötti tudásmegosztásra és közös kutatásokra, elsősorban a digitális pénzügyi innovációk területén - közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.
2025. 11. 11. 01:30
Megosztás:

Ha így füstöl a kéményed, azonnal hívj szakembert!

A kémény füstje nem csak füst – sokszor vészjelzés. Ha fával vagy szénnel fűtesz, a kéményből felszálló füst színe, sűrűsége és iránya sokat elárul a fűtési rendszer állapotáról.
2025. 11. 11. 01:00
Megosztás:

Magyarország és Észak-Rajna-Vesztfália gazdasági együttműködése stratégiai jelentőségű

Sok érdekazonosság fennáll Magyarország és Észak-Rajna-Vesztfália között, mint például a kontinens versenyképességének megőrzése, amihez azonban az Európai Unió politikai működésének reformjára van szükség - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Düsseldorfban.
2025. 11. 11. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin valós értéke 170 000 dollár – állítja a JPMorgan: De az elemzők szerint a $TAP valós értéke akár 100-szoros is lehet

A világ egyik legnagyobb bankja, a JPMorgan merész új célárat határozott meg a Bitcoin számára.
2025. 11. 10. 23:30
Megosztás:

Stratégiai Bitcoin-vásárlás: Rekordközeli árfolyamon csapott le újabb 487 BTC-re a világ legnagyobb kripto-kincstára

A Bitcoin-vásárlási láz nem csillapodik a vállalati szektorban – különösen nem a Strategy Inc. háza táján. A Michael Saylor vezette cég újabb, közel 50 millió dollár értékű BTC-beszerzést jelentett be, amivel már több mint 641 ezer Bitcoinnal rendelkezik. A lépés újabb fontos állomás a vállalat hosszú távú kriptostratégiájában, miközben 2025-ös hozamai is kiemelkedők.
2025. 11. 10. 22:30
Megosztás:

4 legjobb altcoin, amit most érdemes megvenni – ezek akár 10-szeresen is túlteljesíthetik a Solanát ($SOL) ebben a ciklusban

Nem titok, hogy a Solana korábban az egyik legjobb altcoinnak számított a piacon. Ahogy azonban a Solana fejlődött és növekedett, bekerült a top 5 kriptovaluta közé, így mára túlságosan nagy lett ahhoz, hogy 10-szeres vagy annál nagyobb hozamot biztosítson.
2025. 11. 10. 22:00
Megosztás:

Idén 30. alkalommal indította el adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet

Idén 30. alkalommal indította el hagyományos adventi adománygyűjtését a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hétfőn; a rendezvényen ismert önkéntesek, munkatársak, illetve vállalati partnerek képviselői segítettek a gyűjtés jelképévé vált mézeskalács szívek díszítésében.
2025. 11. 10. 21:30
Megosztás:

Bitcoin eladási hullám: az Economist szerint a kamu Satoshi Nakamoto száll ki a BTC-ből

Árnyak a Bitcoin mögött: az Economist gazdasági elemzője szerint „kamuszemély” Satoshi titokban adja el BTC-it.
2025. 11. 10. 21:00
Megosztás:

Legfontosabb kriptós előértékesítések 2025-ben: Miért okosabb választás a $TAP, mint a „Solana mémcoinok”

A mémcoinok azért vonzóak a befektetők számára, mert néhány nap alatt robbanásszerű hozamokat kínálhatnak. A Solana hálózatán percenként jelennek meg új mémcoinok, amelyek közül némelyik egyetlen éjszaka alatt több ezer százalékkal is kilőhet. Ez a vírusos vonzerő – amelyet a közösségi média hype és a mémalapú közösségek generálnak – sok befektetőt arra késztet, hogy a mémcoinokat tekintse a legígéretesebb altcoinoknak, amelyek életre szóló vagyonhoz vezethetnek.
2025. 11. 10. 20:30
Megosztás:

Magyarul is megjelent és ingyenesen hozzáférhető a controlling terület egyik alapműve

Magyar egyetemi hallgatók is tanulhatnak már a külföldön 15 kiadást megélt Controlling című könyvből, ráadásul a Péter Horváth Stiftung (Horváth Péter Alapítvány) jóvoltából ingyen juthatnak hozzá.
2025. 11. 10. 20:00
Megosztás:

Váltás a cégtulajdonosok között: az Y generáció lett a magyar vállalkozások új motorja

A rendszerváltás után alapított cégek alapítói tömegesen adják át a helyüket: az X generáció stabil, de már visszavonulóban van, az Y pedig átvette a kezdeményezést. Az új alapítások közel felét már a 30–40-es korosztály indítja, miközben a Z generáció is belépett a vállalkozói térbe.
2025. 11. 10. 19:30
Megosztás: