Emelkedni kezdett az oltakozási hajlandóság Romániában

Romániában emelkedni kezdett a többségében még beoltatlan lakosság oltakozási hajlandósága: szerdán 13 748-cal nőtt a beoltottak száma, ami több mint 85 százalékkal haladja meg az utóbbi hét átlagát.

Emelkedni kezdett az oltakozási hajlandóság Romániában

Az oltakozás üteme május végétől több hullámban, a szeptemberi iskolakezdésig - átlagosan napi 6050-re - csökkent. Az oltási hajlandóság az utóbbi héten kezdett ismét emelkedni, miután a kormány bejelentette, hogy belföldön is bevezeti az uniós védettségi igazolvány - a "zöld útlevél" - használatát és e nélkül már nem lehet vendéglőbe, színházba, moziba menni azokon a településeken, ahol a lakosság több mint 3 ezreléke fertőzött.
    
Az újonnan beoltottak kéthetes mozgóátlaga szeptember 15-e óta csaknem 25 százalékkal emelkedett.
    
A bukaresti kormány jutalmazással is a vakcina felvételére próbálja ösztönözni a lakosságot: szeptembertől immár 100 lej (7100 forint) értékű étkezési utalványra jogosult az, aki azóta beoltatta magát, októberben pedig indul az oltáslottó, amelyben valamennyi korábbi beoltott részt vehet.
    
A 19,3 millió lakosú Romániában eddig 5,4 millió ember, a beoltható - 12 év feletti - lakosság 31,9 százaléka kapott legalább egy adag koronavírus elleni vakcinát. Közben az országban minden korábbinál gyorsabb ütemben terjed a koronavírus-fertőzés: a héten a - kéthetes mozgóátlag dupláját meghaladó - napi esetszámok már túllépték a tavaszi, harmadik hullám tetőzésekor feljegyzett csúcsértékeket, a napi haláleseteké pedig száz fölé ugrott.
    
Az oktatási minisztérium szerdai összesítése szerint eddig több mint 3300 diáknál és csaknem 1200 tanárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, emiatt 2700 osztályban tértek át a távoktatásra.
    
A korábbi bejelentésekkel ellentétben nem sikerült a tanévkezdéskor országos szinten beindítani a - diákoknak, szülőknek és tanároknak szóló - iskola oltáskampányt. Az első héten mindössze 69 tanuló vette fel az oltást és alig 22 oltópontot sikerült beüzemelni.
    
Az oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) tervei szerint csaknem 2500 iskolába mobil oltócsapatokat küldenek, 200 tanintézményben saját oltóközpontot hoznak létre, további ezer iskola tanulói pedig a közelben működő oltóközpontokban vehetik fel az oltást.

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

Tovább emelkednek az ingatlanárak a budapesti agglomerációban – közölte a GDN Ingatlanhálózat. A legfrissebb adatok szerint a dél-keleti szektorban egy 90 négyzetméteres ház ára egy hónap alatt 63-ról 70 millió forintra nőtt. Tóth Péter régióigazgató szerint a támogatott hitelek fokozzák a keresletet, ami a fővárostól távolabbi településekre tereli a vevőket. Gombár János, az újpesti iroda vezetője úgy véli, a telekárak különbségei miatt sokan akár Nógrád vármegyéig is elköltöznek. A szakértők szerint a jelenlegi piaci helyzetben érdemes minél előbb vásárolni, különösen szakértői segítséggel.
2025. 08. 22. 16:00
Megosztás:

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

Tovább emelkednek az ingatlanárak a budapesti agglomerációban – közölte a GDN Ingatlanhálózat. A legfrissebb adatok szerint a dél-keleti szektorban egy 90 négyzetméteres ház ára egy hónap alatt 63-ról 70 millió forintra nőtt. Tóth Péter régióigazgató szerint a támogatott hitelek fokozzák a keresletet, ami a fővárostól távolabbi településekre tereli a vevőket. Gombár János, az újpesti iroda vezetője úgy véli, a telekárak különbségei miatt sokan akár Nógrád vármegyéig is elköltöznek. A szakértők szerint a jelenlegi piaci helyzetben érdemes minél előbb vásárolni, különösen szakértői segítséggel.
2025. 08. 22. 16:00
Megosztás:

Bűncselekmény a kriptózás? Váratlan jogszabályi változások a magyar kriptovaluta piacon

Június utolsó hetében előzmények nélkül, derült égből villámcsapásként sújtott le az újabb salátatörvény keretében érkező módosítási csomag a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókra és felhasználókra. Hiába tűnt úgy, hogy a hosszú éveken át tárgyalt MiCA rendelet egységes szabályozást hoz az Unió minden tagállamába, Magyarországon most újabb kérdések gördültek a kriptopiaci működés elé. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda összefoglalójából kiderülnek a részletek.
2025. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok

A beszerzési menedzser-indexek – elsősorban a feldolgozóipari alindex váratlan javulása miatt – az euróövezetben és az USA-ban is erősebbek lettek a vártnál.
2025. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Estek a főbb amerikai indexek, a piacok Jerome Powell beszédét várják

A csütörtöki kereskedés során a Wall Street főbb indexei mérsékelt csökkenéssel zártak, a befektetők kivárnak a Fed-elnök mai, Jackson Hole-i beszéde előtt. Az S&P 500 0,4%-kal esett vissza, az indexet alkotó 11 szektorból 9 vesztett értékéből.
2025. 08. 22. 13:00
Megosztás:

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Csütörtökön visszafogott hangulat uralkodott az európai piacokon, miközben a befektetők a Federal Reserve Jackson Hole-i szimpóziumára várnak, ahol Jerome Powell pénteki beszéde irányt mutathat az amerikai kamatpolitika jövőjéről.
2025. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Ethereum, Cardano és Dogecoin új csúcsokra tör 2025-ben, de a Layer Brett lehet a következő 100-szorozó kriptó

Jól látható, hogy olyan érmék, mint az Ethereum, a Cardano és a Dogecoin új történelmi csúcsokat céloznak meg 2025-re.
2025. 08. 22. 11:00
Megosztás:

Alig változott péntek reggelre a forint

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 08. 22. 10:00
Megosztás:

A legjobb altcoinok, amelyeket érdemes megvásárolni 2025 augusztusában: Dogecoin, Cardano és egy új, virális ETH L2 projekt 5000%-os staking hozammal

Ahogy a 2025-ös kriptopiaci bikafutás egyre gyorsul, a befektetők gőzerővel keresik a legjobb altcoinokat, amelyeket érdemes lehet megvásárolni 2025 augusztusában. Miközben a már jól bejáratott szereplők, mint a Dogecoin és a Cardano stabil teljesítményt nyújtanak, az igazi lehetőség azokban az új kriptovalutákban rejlik, amelyek az elsöprő mémenergiát új generációs hasznossággal ötvözik.
2025. 08. 22. 09:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: újabb támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket az orosz-belorusz határnál

Az éjszaka folyamán kaptuk a hírt, hogy ismételten - rövid időn belül immár harmadszor - támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket az orosz-belorusz határnál. A Magyarországra irányuló kőolajszállítás újra leállt! - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.
2025. 08. 22. 08:15
Megosztás:

Lassul a magyar luxusingatlanpiac és a hazai vevők kerültek többségbe

A vevői kivárás és a csökkenő külföldi kereslet miatt érezhetően lassul a magyar luxusingatlanpiac. Szeder Krisztina, a Duna House Prime ingatlanszakértője szerint a luxusingatlanok értékesítése sokszor nem hónapok, hanem évek kérdése, így az eladók számára az egyik legnagyobb próbatétel a türelem.
2025. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Itt a meglepő bizonyíték: a tavalyi nagy pörgés után év elején már csak minimális növekedésre futotta a magyar lakáspiacon

Meglepő adatokkal szolgált az idei első negyedévet illetően az Eurostat, hiszen a magyar piacon mindössze 1,5%-kal emelkedett a lakáspiaci tranzakciók száma 2024 hasonló időszakához képest, ez pedig a visszaesést produkáló Írország, Málta és Ciprus után a negyedik legrosszabb statisztika az adatot szolgáltató 17 európai ország közül. Mindez azért lehet meglepetés, mert az év eleje itthon a közbeszédben épp arról szólt, hogy nagyon erős az érdeklődés, amit újabb intézkedések is támogattak. Ilyen volt a SZÉP kártyákon szereplő összeg felhasználhatósága, az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások felszabadítása, illetve a lakossági állampapírokból felszabaduló jelentős kamat- és tőkefizetés. Azonban a jelek szerint ez sem mozgatta meg igazán a lakáspiacot, inkább csak az érdeklődés volt erős, kevésbé tükröződött ez tranzakciókban.
2025. 08. 22. 05:00
Megosztás:

Az amerikai gazdasági teljesítmény növekedése nyolchavi csúcsra gyorsult augusztusban

Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése nyolchavi csúcsra gyorsult augusztusban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) csütörtökön közzétett előzetes értékei alapján.
2025. 08. 22. 03:00
Megosztás:

Itt a nagy pálinka törvény! A NAV döntése a pálinkafőzés mennyiségi korlátozásáról

A szabályozás alapján bárki, aki betöltötte a 18. életévét, és saját gyümölcsöt termeszt, jogosult arra, hogy a saját terméséből párlatot állítson elő.
2025. 08. 22. 02:00
Megosztás:

Vége a gázfűtésnek és a fafűtésnek Magyarországon - ez jön helyette

A fosszilis energiahordozók árának állandó emelkedése, valamint az ezekből fakadó környezeti terhelések következtében mind nagyobb szükség van a megújuló energiaforrások és az intelligens vezérlési megoldások bevezetésére a fűtési és hűtési rendszerekben.
2025. 08. 22. 01:00
Megosztás:

Itt a döntés! A nyugdíjas élelmiszer utalvány furcsa címletei

Közel 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idős korúak, melynek címleteiről is döntés született.
2025. 08. 22. 00:01
Megosztás:

Eredményes volt az augusztus 20-i vasúti forgalom lebonyolítása

Az ünnepi hétre megerősített kapacitásokkal és ügyelettel készült a MÁV-csoport és az augusztus 20-i ünnepi forgalmat eredményesen bonyolította le a társaság - közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Romlott a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat augusztusban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
2025. 08. 21. 22:00
Megosztás:

Továbbra is a Yettelé a leggyorsabb magyarországi mobilhálózat

A tavalyi második fél év után 2025 első hat hónapjában is a Yettel nyújtotta a leggyorsabb mobilinternetes hozzáférést Magyarországon az Ookla Speedtest Intelligence valamit a szelessav.net országos összesített átlagsebesség-mérései alapján - közölte a mobilszolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 21:00
Megosztás:

Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót

Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben a Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást, amelyen az agrárium szinte minden ágazata képviselteti magát - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán.
2025. 08. 21. 20:00
Megosztás: