Emmanuel Macron: az igazságszolgáltatás független Franciaországban

Emmanuel Macron francia elnök a szerdai kormányülésen az igazságszolgáltatás függetlenségére emlékeztetett és elítélte a bírák elleni fenyegetéseket, miután a Marine Le Pen ellenzéki politikus elleni bírósági ítélet éles hazai és nemzetközi támadásokat váltott ki - közölte Sophie Primas kormányszóvivő.

Emmanuel Macron: az igazságszolgáltatás független Franciaországban

Az államfő a tájékoztatás szerint arra is felhívta a figyelmet, hogy "minden, a törvény hatálya alá tartozó személynek joga van fellebbezni".

"Három dologra emlékeztetett (az elnök). Az első természetesen az, hogy az igazságszolgáltatás független, és teljes függetlenségben hozza meg döntéseit, és hogy a demokrácia egyik pilléreként kell tiszteletben tartanunk" - mondta a kormányinfón a szóvivő.

"A második, hogy a bírák elleni fenyegetések teljesen tűrhetetlenek, mert demokráciában élünk. Az igazságszolgáltatás pedig teljesen független, és tiszteletben kell tartani" - tette hozzá.

"A harmadik pedig az, hogy mindenkinek joga van az igazságszolgáltatás előtti egyenlőséghez, és hogy a törvény mindenki számára ugyanaz" - hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Ezzel egyidőben a párizsi fellebbviteli bíróság közölte, hogy "három fellebbezést" kapott a hétfői ítélethirdetést követően, és hogy az ügyet "olyan időkereten belül fogja megvizsgálni, amely lehetővé teszi, hogy 2026 nyarán - néhány hónappal az elnökválasztás előtt - döntés szülessen".

"Ez nagyon jó hír, amelyben az ítélet okozta zavart vélem látni" - reagált Marine Le Pen a Le Parisien című napilapban szerdán megjelent interjúban.

A párizsi büntetőbíróság két év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hétfőn a francia ellenzéki politikust és azonnali hatállyal öt évre eltiltotta a politikai választásokon való indulástól, amiért az általa fémjelezett Nemzeti Tömörülés a vád szerint 2,9 millió euró európai parlamenti juttatást törvénytelenül pártcélokra használt fel. Mellékbüntetésként 100 ezer eurós pénzbírsággal is sújtották az ellenzéki politikust, aki megerősítette: fellebbez az ítélet ellen.

Marine Le Pen még hétfő este felszólította "az igazságszolgáltatást, hogy siessen", és a 2027 áprilisában esedékes elnökválasztás előtt tárgyalja meg a fellebbezését.

Az elsőfokú ítélet értelmében az 56 éves politikus nem vehet részt a következő, 2027 tavaszára tervezett elnökválasztáson, amelynek három sikertelen kísérlet után jelenleg egyik nagy esélyese a felmérések alapján.

Bár a hétfőn kiszabott büntetésre a fellebbezés felfüggesztő hatállyal bír, a közügyektől való eltiltás - egy 2016-os parlamenti szigorítás értelmében - azonnal végrehajtandó, azaz Marine Le Pen jelenleg nem jelöltetheti magát semmilyen választáson. Amennyiben a másodfokú ítélet két éven belül megszületik, és enyhíti az elsőfokú ítéletben szereplő eltiltást, lehetővé válik számára az elnökjelöltség 2027-ben.

Marine Le Pen a Le Parisien című napilapnak adott interjúban bejelentette, hogy "az Alkotmánytanács elé fogja terjeszteni az ügyet" az "ideiglenes végrehajtással járó választójogi alkalmatlansági határozat és az alkotmányban rögzített választói szabadság összeegyeztethetetlensége miatt", valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága elé is be kívánja terjeszteni.

A 2016-ban megszavazott, a korrupció elleni küzdelem szigorítását célzó, ideiglenes végrehajtással történő eltiltás - azaz a fellebbviteli határozat megvárása nélküli azonnali alkalmazás - politikusok javaslatára került bele a törvénybe. A 2016-os vitában a Nemzeti Tömörülés támogatta a szöveget, s a többi párthoz képest szigorúbb megoldást, a közügyektől történő örökös eltiltást javasolt hűtlen kezelés miatt elítélt politikusok esetében, de ezt a Nemzetgyűlés nem támogatta. Az utóbbi években több, hűtlen kezelés miatt elítélt politikus esetében is alkalmazták a bíróságok a végül megszavazott, korlátozott időre történő azonnali eltiltást.

Marine Le Pen ítéletének kihirdetését követően több vezető politikus is gyors fellebbezésre szólított fel.

Gérald Darmanin igazságügyi miniszter "a lehető legészszerűbb időkeretet" remélte a Nemzetgyűlésben elmondott beszédében, ugyanakkor rámutatott, hogy "a párizsi fellebbviteli bíróságon múlik majd, amely teljesen független (...), hogy meghatározza a fellebbezés időpontját".

A Nemzeti Tömörülés képviselői "politikai döntést, demokratikus botrányt, a jogállamiság megsértését, az igazságszolgáltatás beavatkozását, a rendszer manipulálását" látják a történtekben.

"Ha ilyen erős fegyvert használnak ellenünk, az nyilvánvalóan azért van, mert választást készülünk nyerni" - mondta Le Pen kedden pártja parlamenti képviselői előtt. "De mi maradunk, amíg nem nyerünk" - fogalmazott.

Marine Le Pen azt is jelezte, hogy egyelőre nem gondolkodik azon, hogy átadja a 2027-es elnökjelöltséget a pártelnök Jordan Bardellának, jóllehet a felmérések szerint a 29 éves politikus ugyanúgy 36 százalékos támogatottságot érne el az első fordulóban, mint Marine Le Pen, ha most vasárnap tartanák a választásokat.

A Nemzeti Tömörülés vasárnapra nagygyűlést hirdetett Párizsban Marine Le Pen támogatására.


Az élményalapú vendéglátás térnyerése Magyarországon

Az elmúlt években jelentős változások zajlanak a vendéglátóiparban. Ma már nem csupán az ízek miatt választanak éttermet az emberek, hanem az is fontos, hogy milyen különleges élményt nyújt a hely. A vendégek ma már a minőség és a hangulat kombinációját keresik, nem csupán az ételt. Ez a trend Magyarországra is elérkezett, ahol a tematikus éttermek száma folyamatosan növekszik.
2026. 06. 14. 23:59
Megosztás:

Tíz év alatt több mint 30-szorosára nőtt a magyar podcastpiac

A magyar podcastpiac tíz év alatt több mint 30-szorosára nőtt — derül ki a Podiverzum.hu első átfogó piaci elemzéséből. Naponta átlagosan 73 új epizód jelenik meg, idén pedig várhatóan több mint 34 ezer új adás készül. A legnépszerűbb témák: politika, mesterséges intelligencia és mentális wellness. A pártok podcastos jelenléte meglepően kiegyensúlyozott: a Fidesz és a Tisza Párt szinte azonos számú epizódban szerepelt az elmúlt évben.
2026. 06. 14. 23:00
Megosztás:

Hagyománnyá vált a lángos és fagyi árával való riogatás?

Évről évre eljön a negatív hírek szezonja, a balatoni lángos és a fagylalt áraival való riogatás szinte hagyománnyá vált – állítja a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Fekete Tamás sérelmezi, hogy az elmúlt napokban több megyei lap is arról írt, a Balatonnál már 1200–1500 forintba kerül egyetlen gombóc fagylalt. „Ez a fajta általánosítás már a turisztikai rémhírterjesztés kategóriáját súrolja, hiszen azt a benyomást kelti, mintha ezek az árak lennének a jellemzőek a teljes Balaton-parton” – fogalmazott.
2026. 06. 14. 22:00
Megosztás:

Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás: