Ennyi volt a foglalkoztatottak száma tavaly novemberben

Tavaly novemberben a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 677 ezer volt, 10 ezerrel kevesebb az előző havinál, de 45 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A szeptember-novemberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 687 ezret tett ki, 70 ezerrel többet, mint az előző év azonos időszakában - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amely háromhavi mozgóátlagot tekinti fő mutatónak, a becsült havi adatokkal szemben.

Ennyi volt a foglalkoztatottak száma tavaly novemberben

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 88 ezerrel nőtt, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjaié 14 ezerrel, a közfoglalkoztatottak száma 4 ezerrel csökkent. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 74,0 százalékos volt, 1,6 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál és 0,2 százalékkal emelkedett az előző háromhónapos időszakhoz képest.
    
A foglalkoztatottak számának 70 ezres emelkedése a munkanélküliek számának 25 ezres csökkenéséből és a munkaerőpiacon megjelenő gazdaságilag aktív népesség 45 ezres emelkedéséből eredt. A KSH által számított munkaerő-tartalék 70 ezerrel, 299 ezerre csökkent. A 15-74 évesek lélekszámának 61 ezres éves csökkenésével együtt a munkaerőpiacról távolmaradó inaktív népesség létszáma 106 ezerrel esett vissza, az aktivitási ráta, azaz a teljes népességből a munkaerőpiacon jelenlévő foglalkoztatottak és munkanélküliek aránya 1,2 százalékponttal 66,2 százalékra emelkedett egy év alatt.
    
A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási rátája 0,3 százalékponttal, 27,8 százalékosra csökkent. A legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek körében a foglalkoztatási ráta 1,4 százalékponttal, 87,9 százalékra, míg az idősebb, 55-64 éves korosztályban 3,5 százalékponttal, 64,4 százalékra emelkedett.
    
A férfi foglalkoztatottak létszáma 6 ezerrel mérséklődött, míg foglalkoztatási rátájuk - demográfiai okokból - 0,8 százalékponttal, 78,5 százalékra nőtt. A foglalkoztatott nők létszáma 48 ezerrel, a foglalkoztatási ráta 2,4 százalékponttal, 69,5 százalékra emelkedett.

Fókuszban a kis- és középvállalatok előrejutása: 3 %-os fix kamatozású hitelek

Az MBH Bank kínálatában is elérhetőek az évi 3 százalékos fix kamatozású vállalati hitelek, amelyek újabb lehetőséget kínálnak a hazai kis- és középvállalkozások számára a stabil, kiszámítható finanszírozáshoz. A Széchenyi Kártya Program MAX+ keretében a korábbi évi 4,5 százalékos folyó-, és forgóeszközhitelek kamatcsökkentésének célja, hogy a vállalkozások a mindennapi működéshez szükséges forrásokhoz is kedvezőbb feltételekkel juthassanak.
2025. 10. 22. 04:00
Megosztás:

Fontos változás a Yettel ügyfeleinek: megújul a számlaértesítő, marad a biztonság

Váratlan befizetésre váró számla, sürgető fizetési felszólítás vagy egy nyereményjáték, amin nem is vettünk részt? Napról napra olvashatunk olyan híreket, hogy ismert vállalatok nevében és arculatában küldenek üzeneteket csalók, hogy pénzt szerezzenek vagy visszaéljenek az adatokkal. Mik a leggyakoribb csalástípusok, hogyan lehet felismerni a megtévesztő trükköket és mit tegyünk, ha mégis megtörtént a baj? A Yettel szakértői a cég megújult online számlaértesítő kapcsán most segítenek, hogyan ismerhetjük fel és védhetjük ki az internetes csalásokat.
2025. 10. 22. 03:30
Megosztás:

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

A biztos megélhetést kínáló szakmák irányába fordulnak a fiatalok – derült ki a Tomori Pál Katolikus Gimnázium főigazgatója, Czifrik Ágnes nyilatkozatából. A technikumi képzések versenyképes kezdőfizetést, akár 126 ezer forintos ösztöndíjat és adómentességet kínálnak. A frissen végzett óvodai nevelők például bruttó 640 ezer forintos bérrel indulnak.
2025. 10. 22. 03:00
Megosztás:

NŐK 40 nyugdíj esetén ki kaphat kiegészítő nyugdíjemelést 2025-ben?

Nézzük, mi a helyzet ebben az esetben. Releváns jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.
2025. 10. 22. 02:00
Megosztás:

Reggeli köhögéssel küzdesz? Itt a házi megoldás ellene!

Reggelente sokan tapasztalják, hogy köhögéssel indul a nap, még akkor is, ha egyébként nincsenek megfázva. A reggeli köhögésnek számos oka lehet: túl száraz levegő, éjszakai orrdugulás, reflux, dohányzás, vagy éppen a szervezet természetes tisztulási folyamata. Mielőtt azonban gyógyszerekhez nyúlnánk, érdemes kipróbálni néhány hatékony, természetes módszert, amelyek enyhítik a tüneteket, és segítik a légutak megtisztulását.
2025. 10. 22. 01:00
Megosztás:

Lekapcsolta a veszélyes lámpákat az NKFH – minden vizsgált lámpatest megbukott

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az elmúlt időszakban a hordozható, lítiumion-akkumulátoros lámpákat ellenőrizte, hogy kiszűrje a nem megfelelő, kockázatos termékeket a piacról. Az ellenőrzés eredménye a sokat látott szakértőket is meglepte: a vizsgált lámpák mindegyike veszélyes volt, egyik termék sem felelt meg a biztonsági előírásoknak. A hatóság megkezdte a termékek forgalomból való kivonását.
2025. 10. 22. 00:01
Megosztás:

A Visa szerint a stabilcoinok betörhetnek a 40 billió dolláros hitelpiacra – íme a token, amellyel partnerséget kötöttek az infrastruktúra kiépítéséhez

A hitel és az okosszerződés-kód közötti határvonal elmosódik. A Visa <a href="https://corporate.visa.com/content/dam/VCOM/corporate/solutions/documents/stablecoins-beyond-payments-onchain-lending-opportunity.pdf" target="_blank">legfrissebb kutatása</a> bemutatja, hogyan képes a stabilcoin-alapú hitelezés a negyvenbillió dolláros hiteluniverzum egy részét programozható infrastruktúrára terelni.
2025. 10. 21. 23:30
Megosztás:

Az Otthon Start Program új szakaszba lépett

A kormány hétfőn közzétett rendelettervezete az Otthon Start program további gyorsítását szolgálja: kiemelt beruházássá minősíti az Otthon Start feltételeinek megfelelő lakásépítéseket, gyorsítja az engedélyezést, és lehetővé teszi az egyedi beépítési szabályok alkalmazását, de a minőségi szabályokból nem engedünk - írta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közleményében kedden.
2025. 10. 21. 23:00
Megosztás:

Már látni, hogy meddig tart ki az Otthon Start-os lendület - de jöhet még meglepetés

Az idei évben hullámvasútra ült a dél-budai ingatlanpiac, a keresletet előbb az állampapírpiacról átáramló tőke, majd az Otthon Start program bejelentése növelte, ami nemcsak forgalomnövekedést, de jelentős áremelkedést is hozott. Bár az augusztusi roham szeptemberre visszafogottabbá vált, a piac továbbra is élénk, a keresett kategóriákba tartozó lakások pedig napok alatt elkelnek.
2025. 10. 21. 22:30
Megosztás:

Magyar vörösbor lett aranyérmes Dél-Koreában

Stratégiai áttörést ért el egy magyar borászat Ázsiában: a villányi Jammertal Borbirtok két aranyérmet nyert a Korea Wine Challenge 2025 nemzetközi versenyen. A Koh-I-Noor Cabernet Sauvignon 2017 és a Koh-I-Noor Cuvée 105.6 2017 sikere a magyar vörösbor exportpiaci esélyeit növeli a feltörekvő kelet-ázsiai régióban. A korábban Kínába is jelentős mennyiségben szállító borászat a járványt követően újra pozíciót épít Dél-Koreában, ahol a borfogyasztás dinamikusan bővül. Dr. Szűcs Róbert társtulajdonos szerint a Jammertal nemcsak bort, hanem szemléletet exportál: a hosszú távú piacszerzés záloga a minőség és a hiteles szakmai megmérettetés.
2025. 10. 21. 22:00
Megosztás:

Csökkent a kukorica és a cukorrépa termésátlaga a szárazság miatt

Csökkent a kukorica és a cukorrépa termésátlaga Tolna vármegyében, az eredmények a csapadékhiány miatt lettek gyengébbek - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna vármegyei elnöke kedden Szekszárdon.
2025. 10. 21. 21:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 21. 21:00
Megosztás:

A legmegbízhatóbb fizetési szolgáltatók a magyar szerencsejátékban

Bankolnál, de nem tudod, hogyan és mit válassz? Olvasd el alábbi útmutatónkat. Górcső alá vesszük a magyar kaszinókban elérhető legbiztonságosabb és legjobb fizetési módokat. Röviden ismertetjük mindegyik legfontosabb tulajdonságát.
2025. 10. 21. 20:29
Megosztás:

Közel 900 gazda jelentkezett a Vizet a tájba! programba

Közel 900 gazda jelentkezett a vízvisszatartást célzó Vizet a tájba! programba, több mint 25 ezer hektár területet ajánlva fel a kezdeményezéshez, hiszen a víz megtartása lehet az egyik eszköz, amellyel küzdeni lehet az új éghajlati viszonyok következményei ellen - közölte Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára kedden Luxemburgban.
2025. 10. 21. 20:00
Megosztás:

2008 óta négyszeresére emelkedtek a lakásárak hazánkban

A Duna House lakásárindexe alapján hazánkban 2008. első negyedéve és 2025. harmadik negyedéve között megnégyszereződtek a lakásárak. Már „kiheverte” az ingatlanpiac a 2022-ben látható magas inflációt is, hiszen már reál értelemben, az az inflációval korrigálva is csúcson vannak az ingatlanárak.
2025. 10. 21. 19:30
Megosztás:

A Waberer’s stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalatával, a megállapodás célja, hogy közös vállalatot hozzanak létre a Budapest térségében megvalósuló intermodális terminál, gyűjtőpont fejlesztésére és üzemeltetésére - közölte a Waberer&#39;s kedden az MTI-vel.
2025. 10. 21. 19:00
Megosztás:

Ezúttal sem változtatott az MNB a jegybanki alapkamaton

Maradt a kamatszint. A várakozásoknak megfelelően 6,5 százalékon maradt a hazai alapkamat, az overnight jegybanki betét 5,5 százalékon, az overnight fedezett hitel kamata pedig 7,5 százalékon.
2025. 10. 21. 18:30
Megosztás:

A legígéretesebb kriptovaluta-előértékesítések 2025-ben: 6 projekt hasznosság szerint rangsorolva

A mai kriptopiacon az előértékesítések a befektetők egyik legnépszerűbb módjává váltak arra, hogy korai szakaszban csatlakozzanak ígéretes projektekhez, mielőtt azok a főáramba kerülnének. Itt találkozik az innováció a lehetőséggel, ám a szomorú igazság az, hogy nem minden előértékesítés váltja be az ígéreteit. Számos új token forradalmi technológiát ígér, mégsem indul el valós termékkel vagy hasznos szolgáltatással.
2025. 10. 21. 18:00
Megosztás:

Hamarosan bővülnek a háziorvosi hatáskörök

Társadalmi egyeztetésen van az a rendeletcsomag, amely kibővíti a háziorvosok által is elvégezhető vizsgálatok körét az elsősorban népegészségügyi szempontból kiemelkedőnek számító megbetegedések esetében - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára egy keddi, budapesti háttérbeszélgetésen.
2025. 10. 21. 17:30
Megosztás:

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség alelnöke lett

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség (Banking Association for Central and Eastern Europe - BACEE) alelnöke lett, kinevezését a szervezet 50. jubileumi konferenciáján jelentették be kedden Bécsben - tájékoztatta a Gránit Bank az MTI-t.
2025. 10. 21. 17:00
Megosztás: