Ennyit fogyaszt egy hűtőszekrény és a villanytűzhely egy nap alatt

A hűtőszekrény 25, a mikrohullámú sütő 84 forintba kerül naponta. És a többi háztartási eszköz mennyi áramot fogyaszt, ezáltal mennyibe kerül naponta?

Ennyit fogyaszt egy hűtőszekrény és a villanytűzhely egy nap alatt

A kialakult energiahelyzet miatt egyre fontosabb szempont az energiatudatosság és a költséghatékonyság, de tudjuk-e valójában, hogy mennyit fogyasztanak a mindennapi háztartási eszközeink?

A Wagner Solar Rezsikommandó csapata által végzett hozzávetőleges számítás szerint egy hűtőszekrény fenntartása hatósági áras energiadíj mellett 25 forintunkba kerül naponta, míg egy mikrohullámú sütő átlagos használat mellett 84 forintot visz el napi szinten. A cég összeállított egy haditervet is, amely hozzásegít a pazarlásmentes, energiatudatos élethez.

A rezsiárak emelkedésével bizonyára mindenki elgondolkozott már azon, hogyan csökkenthetné, optimalizálhatná a háztartása energiaköltségeit, csakhogy nem könnyű az eligazodás a megannyi lehetőség útvesztőjében. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy milyen komplex megoldást választunk és ez milyen elemekből áll össze.

Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója rámutatott, mindenekelőtt érdemes tisztában lenni azzal, hogy mennyi energiát fogyasztanak a mindennapi háztartási eszközeink, ami kiindulási alapnak a további lépésekben.

A cég Rezsikommandó csapata éppen ezért végzett egy hiánypótló számítást.

Mi mennyit fogyasz a háztartásban?

A vizsgált eszközök tekintetében a villanytűzhely az egyik legdrágább, átlagosan 2 kWh/óra fogyasztást és napi 1 óra használatot feltételezve 140 forintot vesz ki a zsebünkből a hatósági áras energiadíjjal (36 Ft/kWh) számolva. Ugyanez nem rezsivédett áron (70 Ft/kWh) már 420 forint.

„Hatósági áras energiadíjjal kalkulálva egy ventilátor napi egy óra használattal 12,6 forintba kerül, egy mosogatógép adagonként 50 forintba, egy mosó-szárítógép adagonként 84 forint kiadást jelent.

Egy 60-80 W teljesítményű hűtő naponta 25 forintból tartható fenn, egy 80-100 W teljesítményű fagyasztószekrény pedig 30 forintból. Az átlagos klímák naponta 190 forintért üzemelnek, egy 120 literes bojler pedig 325 forintot is kivehet naponta a családi kasszából” – sorolta az eredményeket Házi Ádám.

Így spórolhatunk százezreket az energiaköltségeken évente

A Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója elmondta, a fenti számokból is jól látszik, hogy a háztartási eszközök jelentős kiadással járnak, éppen ezért a cég Rezsikommandó csapata összeállított egy haditervet, amivel több százezer forintot is spórolhatunk az éves energiaköltségeken.

Mint mondta, már nulla forintos beruházásokkal és 100%-os odafigyeléssel is jelentős összegeket takaríthatunk meg magunknak. Példaként említette, hogy a nem használt elektromos eszközök, berendezések áramtalanításával akár évi 10 ezer forintos nagyságban is spórolhatunk.

Azt is tanácsolja a Rezsikommandó csapata, hogy a főzés során használjunk kuktát, sütés esetében pedig kapcsoljuk ki a sütőt 5 perccel a sütés vége előtt, ezzel is látványos eredményeket tudunk elérni a rezsiszámláinkon.

1 és 20 ezer forint közötti, rendkívül gyorsan megtérülő beruházás, a bojler vízkő eltávolítása vagy szobanövények vásárlása a megfelelő páratartalom fenntartásához, hogy ne alakulhasson ki penészedés, sem baktérium elszaporodás. 

50 és 500 ezer forint közötti beruházás pedig például, ha minimum „A” energetikai besorolású háztartási gépeket vásárolunk, vagy ha megfelelő árnyékolástechnikával látjuk el az ingatlant.

„500 ezer forint és 2 millió forint közötti költséggel számolva beruházhatunk használati melegvíz előállítására vagy kiépíthetünk hővisszanyerős szellőztetést. Kétmillió forint felett pedig hőszivattyús rendszert is kialakíthatunk, napkollektort és napelemet vásárolhatunk. Ezek mind olyan befektetések, melyek rövidebb-hosszabb idő alatt megtérülnek, és a család hasznára válnak” – magyarázta.

A több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező Wagner Solar Rezsikommandó csapata előzetes felmérés alapján megtervezett, optimalizált, testre szabott ajánlatban megmutatja, hogy milyen energiahatékonysági beruházások közül választhatnak az érdeklődők a megújuló energiaforrások megfelelő kihasználásához.

Kivitelezéseik során komplexen kezelik az igényeket, így egy kézben tartják a megvalósítást. Haditervük pedig egyetlen gyors kvíz kitöltésével elérhető bárki számára.


Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás:

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - mondta Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 28. 07:00
Megosztás:

Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.
2026. 06. 28. 06:00
Megosztás:

Munkába állt Máté, a BME humanoid robotja

A hallgatók hamarosan az órákon is találkozhatnak majd vele. A mozgása már most lenyűgöző, mutatunk róla videót.
2026. 06. 28. 05:00
Megosztás:

Napraforgóolajból orvosi műanyag – zöld polimereket fejlesztenek Debrecenben

Végleg szakíthat a kőolajjal a hazai műanyagipar? A Debreceni Egyetem kutatói olyan úttörő zöldkémiai eljáráson dolgoznak, amely a megújuló növényi forrásokat – például a közönséges napraforgóolajat – alakítja át csúcstechnológiás polimerekké. Ezek az anyagok ráadásul nemcsak környezetbarátak, de az orvostudományban is új távlatokat nyithatnak. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos sorozatának legújabb riportjában.
2026. 06. 28. 04:00
Megosztás:

27 Olaszrizling bizonyított a Szupermenta tesztjén

A Szupermenta nyári terméktesztjén Olaszrizlingeket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Összesen 27 bor került „nagyító alá”, melyek az élelmiszerbiztonsági és -minőségi vizsgálatok, valamint a jelölés-ellenőrzés szempontjából is megfeleltek. A kedveltségi vizsgálaton az is kiderült, melyek a kóstolók által legkedveltebbnek ítélt Olaszrizlingek.
2026. 06. 28. 03:00
Megosztás: