Enyhe korrekcióval indulhat a kereskedés

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), miután a BUX előző nap 316,11 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 56 511,84 ponton zárt.

Enyhe korrekcióval indulhat a kereskedés

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött pénteki előrejlezésében kiemelte, hogy erőtlen a magyar részvénypiac, a pénteki kereskedés kisebb pozitív korrekcióval indulhat, de könnyen elképzelhető, hogy később ismét mínuszba csúszik az index.

Kifejtette, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is 14 000 forintnál húzódik erős ellenállási szint, míg 13 600-13 700 forint között erős támasz. Varga Zoltán megemlítette, hogy az mBank 17 936 forintról 20 387 forintra, az Autonomous Research 17 846 forintról 20 500 forintra emelte az OTP Bank papírjaira vonatkozó célárfolyamát, az ajánlás változatlanul vétel, illetve felülteljesítés. Az OTP-részvények ára csütörtökön 70 forinttal, 0,50 százalékkal 13 900 forintra esett, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.

A Mol árfolyama tovább esett, 2785-2800 forint között fontos ellenállás húzódik, a következő támasz pedig 2700 forint közelében. A Mol árfolyama 44 forinttal, 1,58 százalékkal 2748 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban csütörtökön.

A Richter támasza 8600 forintnál található, alatta a 200 napos mozgóátlag jelent támaszt 8450 forint közelében. A gyógyszergyártó papírjainak árfolyama csütörtökön 15 forinttal, 0,17 százalékkal 8615 forintra nőtt, a részvények forgalma 419,9 millió forintot ért el.

A Magyar Telekom nem mozdult érdemben, továbbra is 600 forint közelében húzódik támasz. A részvény árfolyama csütörtökön 2,0 forinttal, 0,33 százalékkal 608 forintra erősödött, forgalma 197,0 millió forint volt.

Megkezdődtek a nyári ellenőrzések – Vendéglátóhelyek, fesztiválok és taxiszolgáltatások kerülnek ellenőrzésre

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve országos ellenőrzéssorozatot indított a nyári kiemelt turisztikai időszakra tekintettel. A vizsgálatok a nyár végéig folyamatosak, és kiterjednek a turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyekre, a fesztiválokra és a különböző kulturális rendezvényekre, valamint a személytaxi-szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra. Az ellenőrzésekre élelmiszer-biztonsági, higiéniai és fogyasztóvédelmi szempontból egyaránt sor kerül.
2026. 04. 28. 13:30
Megosztás:

Közel félmillió felhasználó használja a Bitget AI-alapú kereskedési infrastruktúráját - derül ki a Messari jelentéséből

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja közzétette egy frissen megjelent Messari Pulse jelentés főbb megállapításait, amely az AI-alapú kereskedési infrastruktúrájuk korai adaptációját vizsgálja. A rendszer egy négyrétegű termékarchitektúrára épül, amely a Bitget globális, 125 millió felhasználót kiszolgáló kereskedési ökoszisztémájának része.
2026. 04. 28. 13:00
Megosztás:

A Művészetek Völgyébe költözik a Bánkitó Fesztivál

Az idén 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egy különleges hírrel készült az idei évre. A tavaly véget ért Bánkitó Fesztivál 2026-ban Kapolcsra költözik július 24. és augusztus 2. között.
2026. 04. 28. 12:30
Megosztás:

Kettészakadt az ingatlanpiac: a prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

A jó állapotú, reálisan árazott lakások gyorsan elkelnek, miközben a túlárazott ingatlanok hónapokra a piacon ragadnak, és egyre nagyobb engedményekre kényszerülnek a tulajdonosaik, ha értékesíteni akarják őket.
2026. 04. 28. 12:00
Megosztás:

Mekkora téglalakást lehet venni most 60 millió forintból Budapesten?

Egy 60 millió forintos vásárlási keretből 2026 elején Budapesten a téglalakások piacán 32 és 63 négyzetméter közötti használt lakás érhető el, jelentős eltéréssel az egyes városrészek között. A Duna House adatai szerint a budapesti átlagos négyzetméterár 2025-ben 1,29 millió forint volt, 2026 első két hónapjában pedig 1,37 millió forintra nőtt. A kerületek közötti különbségek ebben a szegmensben tovább nőttek.
2026. 04. 28. 11:00
Megosztás:

Tether MDK: nyílt forráskódú fejlesztői keretrendszerrel újítaná meg a Bitcoin-bányászatot

A Tether újabb nagy lépést tett a Bitcoin-bányászat nyílt infrastruktúrájának kiépítése felé. A vállalat bemutatta a Mining Development Kit, vagyis MDK nevű nyílt forráskódú fejlesztői keretrendszert, amely a bányászati rendszerek egyszerűbb kezelését, skálázását és automatizálását célozza.
2026. 04. 28. 10:30
Megosztás:

Kismértékben emelkedtek a hosszú hozamok a Fed szerdai kamatdöntése előtt, folytatódott a hazai hozamcsökkenés

Kismértékben emelkedtek hétfőn a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, az amerikai tízéves hozam 4,34%-ra, a német tízéves 3,04% fölé kúszott azt követően, hogy nem sikerült előrelépést elérni az amerikai-iráni tűzszüneti tárgyalások felélesztése érdekében.
2026. 04. 28. 10:00
Megosztás:

BÉT: Iránykereskedés várható

Iránykereséssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
2026. 04. 28. 09:30
Megosztás:

Oldalaztak az amerikai piacok az eseménydús hét kezdetén, elmaradt béketárgyalásokat követően nőtt az olaj jegyzése

Az S&P 500 és a Nasdaq hétfőn visszafogott kereskedés mellett szerény emelkedést könyvelt el, miközben a befektetők kivártak egy eseménydús hét elején.
2026. 04. 28. 09:00
Megosztás:

A tárgyalások megrekedése miatti bizonytalanság következtében csökkentek az európai részvények, fél százalékkal mérséklődött a BUX

Az európai részvények hétfőn enyhén csökkentek, miközben a befektetők az Egyesült Államok és Irán közötti megrekedt tárgyalásokat értékelték illetve azt, hogy a létfontosságú olajellátási láncokat érintő, már hetek óta tartó fennakadás így várhatóan tovább folytatódik.
2026. 04. 28. 08:30
Megosztás:

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások kedden az Országházban.
2026. 04. 28. 08:00
Megosztás:

Egy évvel a spanyol áramszünet után: nem a megújulók, hanem a rendszer vizsgázott rosszul

Éppen egy év telt el az Ibériai-félszigetet megbénító áramszünet óta, a részletes vizsgálat pedig mára világossá tette: nem a nap- és szélenergia önmagában okozta a válságot. Az elektromos hálózat összeomlása mögött összetett rendszerhibák láncolata állt. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a fő tanulság nem a megújulók fékezése, hanem a hálózatok és szabályozás korszerűsítése.
2026. 04. 28. 07:30
Megosztás:

Több mint kétezer család kapott fűtéstámogatást a Máltai szeretetszolgálattól

Több mint kétezer rászoruló család kapott háztartásonként 120 ezer forintos fűtéstámogatást a 2025/26-os fűtési szezonban az ország legszegényebb 178 településén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális naperőműveinek bevételéből - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 28. 06:30
Megosztás:

Michael Saylor újabb 3 273 bitcoint vett: a Strategy már 818 334 BTC-t tart

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét növelte bitcoinállományát, és ezzel még közelebb került a régóta figyelt egymillió BTC-s álomhatárhoz. A világ legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalati bitcoin-tulajdonosa újabb több százmillió dolláros vásárlást hajtott végre, miközben Saylor szerint a társaság bitcoin treasury stratégiája 2026-ban eddig 9,6%-os BTC-hozamot ért el.
2026. 04. 28. 06:00
Megosztás:

MBH Bank közgyűlés: „Folytatjuk a növekedést”

Élénk részvényesi érdeklődés mellett zajlott az MBH Bank idei éves rendes közgyűlése, ahol a részvényesek elfogadták a társaság Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint elkészített 2025. évi egyedi és konszolidált pénzügyi beszámolóit, valamint döntöttek a napirenden szereplő további kérdésekről is. Az idei közgyűlésen tapasztalt, az eddigieknél magasabb részvényesi jelenlét többek között annak is volt köszönhető, hogy tavaly év végén közel 12 ezer befektető csatlakozott a társasághoz, megerősítve ezáltal az MBH Bank pozícióját a Budapesti Értéktőzsdén.
2026. 04. 28. 05:30
Megosztás:

Áttörés a félvezető-technológiában: a Bosch bemutatja a harmadik generációs szilícium-karbid chipeket

A szilícium-karbid chipek kulcsfontosságúak az elektromos autók hatékonyságának és hatótávolságának növelésében. A Bosch bemutatta a harmadik generációs szilícium-karbid chipeket, és megkezdte a mintapéldányok szállítását a globális autógyártóknak. A jövőben egyre több elektromos járművet látnak majd el a Bosch csúcstechnológiás, harmadik generációs szilícium-karbid chipjeivel.
2026. 04. 28. 05:00
Megosztás:

Accor: megjöttek az idei első negyedéves eredmények

Az Accor, a világ vezető vendéglátóipari csoportja 2026 első negyedévére 1 313 millió eurós bevételről számolt be, ami változatlan árfolyamon számolva 2,3 százalékos növekedést jelent. A menedzsment és franchise tevékenységek bevétele 8,3 százalékkal, 332 millió euróra emelkedett. Az elmúlt tizenkét hónapban a nettó egységszám-növekedés elérte a 3,8 százalékot.
2026. 04. 28. 04:30
Megosztás:

Kvantumvédelemre készül a Solana: Falcon aláírással erősítenék a hálózat biztonságát

A Solana fejlesztői már most készülnek arra a korszakra, amikor a kvantumszámítógépek valódi biztonsági kihívást jelenthetnek a blokkláncok számára. Bár a fenyegetés még nem közvetlen, a Solana Foundation szerint a hálózat fő fejlesztőcsapatai már közös irányba mozdultak: egy Falcon nevű, posztkvantum digitális aláírási megoldás lehet a jövőbeli védelem alapja.
2026. 04. 28. 04:00
Megosztás:

Trump nemzetbiztonsági tanácsadóival vitatta meg az iráni javaslatot

Donald Trump amerikai elnök összeült a nemzetbiztonsági tanácsadóival, hogy megvitassák az Irán által előterjesztett javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitására - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. 04. 28. 03:30
Megosztás:

Még tart a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka

Még tart a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka, egyszerre közel húszféle allergén virágpora van jelen a levegőben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) napi pollenjelentésében.
2026. 04. 28. 03:00
Megosztás: